Történetek

Narina reménnyel, vágyakozással teli rettegéssel csókolta meg a tenyerén pihenő, élő gyöngyöt, majd a földre helyezte. A gyöngy lüktetett, a fénysugarak talán még élőbb ragyogással tépték fel a Naikit rejtő, óvó kérget, mint Sarina születésekor. Narina látni akarta annak a lénynek a sorsát, aki az Ő életéből született...

Az este hátralévő részét kellemes beszélgetéssel töltötték, kviddicsről, Ronról, az ikrekről, Hemionéról és a Roxfortról. Végül eljött a búcsúzás ideje, de Harryt nem hagyta nyugodni egy kérdés.
- Kinél laksz? Áruld el!- bukott ki belőle a kérdés, ami kissé követelődzőre sikerült.
- Egy Tonks nevű aurornál. Tonks a Főnix Rendjének tagja, amit Dumbledore alapított. Ez egy Tudodki és követői ellen alakult csoport. Tonks ismeri a szüleimet és Dumbledoret, de nem mondja el nekik...

– Táplálkozzunk energiával! Ne együnk, ne igyunk bűnös italokat testvéreim. Nincs éltetőbb az energiánál, tartsatok velem, kövessetek engem, amit tennünk kell e téren, az pusztán annyi, hogy…
- Jaj Albert, neked teljesen elment az eszed. Hagyd mostmár tényleg abba, nem látod, hogy megrémíted őket. Kikészülnek tőled és az igazat megvallva mostmár nekem is fogytán a türelmem. Ülj le szépen és várd ki a sorod nyugodtan.

Akkoriban éppen egy Viktor nevű fiúval kavartam, hetente párszor összejöttünk szexelni. Nem volt köztünk érzelmileg semmi, de elég sokat lógtam a társaságával. Viktor élvezte a piszkos kis fantáziámat, és sokszor izgattam fel azzal, hogy kitalált történeteket mesélek neki arról, hogyan csinálnám valamelyik barátjával vagy barátnőjével...

Ez a történet több ezer évvel ezelőtt kezdődött, akkor, amikor még mindent áthatott a mágia és az Erő. Az emberek számára ez annyira természetes volt abban az időben, mint a lélegzés. Ekkor még nem léteztek muglik. Mindenkinek volt valamilyen különleges képessége, amivel ki tudott tűnni, és beilleszkedni a világba, a mágia és Erő világába. Egyesek mind az erővel, mind a mágiával élni tudtak, így nehéz volt különbséget tenni jedi és varázsló között...

- Hogy kezdődött a művészet iránti érdeklődésed? - ismerkedett Tim.
- Apám régészként dolgozott a civil háború után, és a romba dőlt városok után kutatott több-kevesebb sikerrel. Neki köszönhető sok hasonló kiállítás és múzeum, mint ahol most dolgozom.
- Apád is harcolt a háborúban?
- Mint mindenki. - mondta kissé szomorúan Lara...

Mikor odaért az elbeszélésben, hogy a férfi mit művelt vele a tisztáson, Ter ökölbe szorította a kezét és megfogadta, hogy megöli azt a vadállatot, aki ezt művelte a lánnyal. A végén a lány befejezte és lehajtott fejjel ült mellette. Szerette volna a karjaiba kapni, csókolni, becézgetni, de nem mert közeledni ezek után, amiket hallott.

A sok izgalom még a fájdalmait is eltompította. Calistar nem sebesült meg nagyon, csak a feje vérzett, Sanyi viszont úgy festett, mint aki egyenest a II. világháborúból jött vissza.
Amikor azonban Lagerfeltnél földet értek, döbbenten látták, hogy hatalmas felfordulás keletkezett. A legtöbb diák kint ült, bekötött karral vagy lábbal. Mardigói tűzcsillapítók locsolták az iskolát, s még a tanárok arca is kínt tükrözött...

A hajába olykor bele kapott a szél és cirógatta az arcát, milyen egyszerű formát is tud ölteni a hazugság. Kócossá vált haján a szembe jövő plázamcsakák jót múlattak, de őt nem érdekelte. A lányok kikent és kifent pofikája és természetellenes színre festett körmei is csak kép, álom, báb, látomás, nevezhették bárhogy is, bárminek. Ő már tudta az igazat. Belépet az egyik fülkébe, levette a kagylót a helyéről és fülhez emelte, majd beütött néhány számot. Néhány búgás után megszólalt, olyan...

- Hol vannak a bányászok?
- Elmenekültek. Hisz bármikor felrobbanthatják őket.
Sanyi elsápadt.
- Azt akarja mondani...
- Nem akarok mondani semmi biztosat. Ne maradj le.
Azzal Calistar leakasztott egy fáklyát a falra erősített tartóból, és elindult a sínpálya felé.
- Itt nem kéne lennie egy... ellenőrnek? – ráncolta a homlokát Sanyi, de rögtön rájött a válaszra. Calistar felhúzta a köpenyét, hogy be tudjon mászni a csillébe. Sanyi követte.