A varázslat hercege

Liceus herceg aranysárga lován vágtázott birtokának erdejében. Kedveséhez igyekezett, kit hamarosan nőül vesz. A nap forró sugarai megcsillantak szőke, göndör fürtjein. Meghallott egy éneket a távolban. Lova fülébe súgott:
- Argo, kövesd a hangot! - mondta, majd megsimogatta az állat nyakát.
Gondolatai elkalandoztak, miközben egy tisztás felé közeledett. A hang egyre jobban magával ragadta, teljesen a rabjává vált. Mily csodás hang ez, mely elrabolja józan eszét, s fejvesztve rohan az ismeretlenbe, hogy meglelje.

A kis réten megpihent, majd tovább indult felfedező útjára. A közeli domboldalban megpillantott egy kastélyt, s ennek legfelső tornyára vetette tekintetét, ahol megtalálta a lányt, ki énekével elvarázsolta. Lovával tovább vágtatott, míg el nem érte a kastély óriási kapuját.
Még mielőtt kopogtathatott volna, az ajtó nyikorogva kinyílt, s egy fekete hajú szépség tűnt fel a férfi szeme előtt. Az asszony behívta a jóképű idegent, hellyel kínálta, s egy teli serleget nyújtott át, amit a férfi elfogadott. Az ital illata, mint ezernyi szőlőszem friss nektárja. Liceus azt hitte, borral kínálták, s megitta a pohár tartalmát.
- Mi a becses neve?
- Liceus herceg, szolgálatára. És Önben kit tisztelhetek?- kérdezte, majd kezet csókolt az asszonynak.
- Serena hercegnő vagyok. – válaszolta a lány, s eközben titokzatos mosoly jelent meg az arcán.
- Kegyed hangja varázslatos.
- Reméltem, hogy felfigyel rá. Tudja, nehéz errefelé egy magányos szívnek. Mi a baj rosszul van?

Kérdezte, de látta, és tudta is mi baja a hercegnek. Tettetett aggodalommal nézett rá. A férfi a fejét fogta.
- Igen, talán a bor szállhatott fejembe. Azt hiszem most el kell búcsúznunk. – mondta a férfi, s el akart indulni az ajtó felé, de megtántorodott.
Elsötétült előtte a világ. Eszméletlenül esett össze. Serena boszorkány bűbája megtette hatását. Addig kell elszavalni a varázsigét, amíg a férfi nincs magánál, hogy aztán beleszeressen, feleségül vegye, s ezáltal ő váljék Green Castle szigetének uralkodójává.


Hangosan kezdte szavalni a verset, mely elcsábította a férfi szívét:

Fiatal, szerelmes lány,
Sétál a kertek alatt,
Csillogó szeme csak téged lát,
S végre itt a tavasz!

Mélyen, gyönyörű szemedbe néz,
Azt gondolja \"angyalok,
Kik küldtek nemes vitéz,
S ha nem leszel enyém, menten meghalok\"!

A lány könyörögni kezd:
\"Kívánom: minden napunk legyen fény az éjszakában,
Cupido nyila vegye célba a hős szerelmest,
S éljünk örökké boldogságban”!

Liceus herceg felébredt, felállt, de mikor meglátta Serena-t térdre borulva szólott hozzá, miközben megfogta a kezét.
- Szerelmes hercegnőm, légy asszonyom egy életen át. Urad, s hű rabszolgád leszek, bármint is kívánsz, úgy legyen!
- Óhajom kedves szavaid hallatán teljesült, mire mindig vágytam, most megadtad nékem, nincs más, mit szívem oly hevesen kívánhatna. Az ég áldja szerelmes frigyünket!

Teltek, múltak a napok, s elérkezett az esküvő éjszakája. Azonban történt valami, amire a szépséges boszorkány nem számított. Megjelent a szertartáson Diana, a herceg kedvese, s félbeszakította a ceremóniát.

- Galád összeesküvés! Itt nem lesz semmilyen házasság! Legyen vége a csalásnak! Hiszen ez a nő boszorkány! – ordította Diana.
- Ha csak vádaskodik, akkor megáshatja a sírját! – mordult fel Serena.
- Bebizonyítom! – mondta Diana. A lány piros folyadékkal teli serlegeget tartott a kezében. – Ebben a pohárban nem bor van, hanem a boszorkány varázsitala. Ezzel mérgezett meg kedvesem, hogy belészeress, s ő legyen az uralkodó, ha nőül vetted!
A herceg a fejét rázta.
- Ha igazat mondok, ez az ital megöli a boszorkányt. – mondta, s a pohár tartalmát Serena arcába öntötte. Az ordítva kapott szeméhez, füst áradt belőle, majd elporladt.

Liceus kábulatából magához térve megölelte kedvesét, s három nap múlva kimondták az igent, mely elindította őket a felhőtlen boldogság útján...