Kísért a múlt III.

Íme a befejező rész. Egy szeletke az életemből.

A karácsony boldogan telt, isteni ételek-italok közül válogattunk, és örültünk egymásnak és az ajándékoknak. Hamar elteltek az ünnepek. Ezek alatt mi több órát beszélgettünk internet segítségével. A családom sejtett valamit, mert egyre többet kérdeztek Timről. És ez így volt fordítva is.

Remek alkalom adódott a találkozásra. Gimnáziumi osztálytalálkozóra voltunk hivatalosak. Két nappal szilveszter előtt nagyon jó ötletnek tartottam ezt az összejövetelt. Mi már jóval előtte megbeszéltük, hogy amint vége lesz a bulinak, maradunk és kettesben töltünk még egy kis időt. Nagyon jó érzés volt látni a többieket, akiket talán a banketton láttam utoljára. Amikor megpillantottam Timet elállt a lélegzetem, nagyon vonzó volt a fekete-szürke csíkos ingjében, farmerjában. A huncut mosoly már ott ült a szája sarkában, amikor rám nézett. Egyszerű fehér nadrág volt rajtam, fekete felsővel. Üdvözöltem a többieket és elvegyültem a beszélgetők csoportjában.

Éjfél felé járt az idő, amikor az osztály többsége elköszönt. Mi is úgy gondoltuk, hogy ideje lenne hazamenni már, hiszen alig vártuk, hogy újra együtt legyünk. Tomot még hazavittem, és utána kettesben maradtunk a kocsiban. Már a visszaúton simogatta a combomat és nem hagyott békén, kezei mindenhol ott voltak. Így nagyon nehezen tudtam a vezetésre koncentrálni. Az erdős részhez hajtottam, ahol már nyáron is voltunk. Úgy vetettük egymásra magunkat, mintha ezer éve nem láttuk volna egymást. A sörtől már kicsit kába volt, de csókjai hamar felkeltették bennem a vágyat. Nem akartunk sokat várni, a hátsó ülésen kötöttünk ki és iszonyatos sebességű csókviharba kavarodtunk bele. Égtem belülről, vágytam a beteljesülésre, ami már elég régóta váratott magára.

Nem törődtünk semmivel, egymásévá váltunk. Ott a kocsi hátsó ülésén, és ekkor éreztem azt, hogy eljött a pillanat, hogy rákérdezzek a közös jövőre. Nem festett rossz jövőképet, de mégis megijedtem tőle. Nem erre a válaszra számítottam. Sebaj, közelebb kerültünk egymáshoz, csak idő kell és megint egy pár lehetünk. Finom csókok után hazaindultunk. Reggel aggódva hívott fel, hogy lehet, hogy butaságot csináltunk a nemtörődömségünkkel. Beláttam, hogy igaza van. Ennek még rossz vége is lehet. Autóba ültünk és közösen hajtottunk a legközelebbi ügyeletig. Nem is olyan egyszerű egy ilyen dolgot beszerezni. Két óránkba telt, mire megkaptuk azt, amire vártunk. Gyógyszertár. Aztán hazafelé.

Eljött szilveszter napja. Tudtam, hogy nem fogjuk együtt tölteni ezt az ünnepet, de nem bántam, mert utána három teljes napig vele lehetek majd. Gondoltam bután mindezt. A szilveszter estém nem volt fergeteges, inkább nevezném szokványosnak és unalmasnak. De eltelt ez is. Újév, új élet, gondoltam én. Elseje semmi jót nem hozott, nem is beszéltünk egymással. Aztán bekövetkezett az, amire egyáltalán nem számítottam. Késői beszélgetésbe kezdtünk a gép előtt. Amit hallottam, az nem volt fülemnek kellemes. Timnek barátnője van! Azt hittem leesek a székről, mikor olvastam az üzenetét. Nem akartam elhinni. Én reménykedtem benne, hogy velem lesz megint, nem leszek egyedül, szeretni fog és csak velem lenni. De ez az álom ott, akkor hajnalban foszlott szét. A sírástól kipirosodott szemmel ültem a gép előtt. Hát ennyi volt. Megint kihasznált. És én nem tehettem ellene semmit. Megkért, hogy ne keressem, hagyjam békén, mert nem látja értelmét a mi barátságunknak. Hát igen, ez jobban fájt, mint bármi más.

Szilveszter óta eltelt már lassan két hét. Azóta egy szót nem váltottunk. Nem lehet. Nem akar velem beszélni. És most itt állok tehetetlenül és kiüresedve. Azon rágódom, hogy hogyan szakadhatott meg két hét alatt nyolcévnyi barátság. Ebből négy évet kapcsolatban töltöttünk el. Nem értem a mai napig sem. Nem számít neki a nyolc év, már csak egy valaki vagyok a tömegből. Akit régen szeretett, akit régen ismert…

Én soha nem fogom elfelejteni őt, hiszen négy boldog évet köszönhetek neki, és egyaránt emlékszem a szép pillanatokra, ugyanúgy, mint a fájdalmas szenvedésekre. Velem marad, őrzöm szívemben egy életen át. Tudom, hogy soha többé nem leszünk egy pár, de kitudja. Lehet, hogy majd az élet úgy hozza, hogy mégis…