Történetek

A királyfik otthona a mesékben van, talán azért repült Anna is abba a csodás világba, ahol úgy formálja a szereplők sorsát, ahogy az igazság megkívánja. Az igazság? Otthona csak szűrreális világban lehet, csak a miatta meghaltak sírjára tűzhetné ki a fehér lobogót...

- Fél tíz lesz hét perc múlva. Ennyi idő alatt sikerül elérni oda a te csiga tempódban? - ravaszan fénylettek szemeim. Mark viszonozta pillantásom és még jobban beletaposott. Szerencsére vasárnap reggel nem akadályozták annyian utunkat így hamar elértük célunkat. A többiek már ott vártak ránk elég dühös kifejezéssel arcukon. - Most meg mi a baj? Időben ideértünk...

Veronikát, vissza a párnára és csókokkal borította el az arcát, nyakát, és ahol érte. Az agya most már teljesen kikapcsolt, ösztönből cselekedett. A lánynak is nagyon jól esett ez az egész, nem is tiltakozott. Egy pillanatra felötlött benne, hogy ezt most nem kéne, mikor Brian szétbontotta rajta a fürdőköpenyt, de aztán rájött, hogy Ő is vágyik a fiúra, hogy szeressék egymást. Válaszképpen lehúzta Brianról a pólót...

S most itt vagyok, lassan felkel a nap, s valami ismét véget ér. De nem bánom! Szörnyeteg vagyok. Nem akkor lettem az mikor megkívántam a vért, amikor öltem érte, hanem akkor, amikor mindezt elfogadtam és nem küzdöttem tovább ellene. Amikor azt hittem megtehetem, jogom, kiváltságom, hogy elvegyem mástól a legértékesebbet: az életet, az új esélyt. Beteges vágyak kielégítésére...

Ő elmegy mellettem, nem vesz észre, vagy igen, elkapja a pillantását, vagy neki nem is fontos, elfoglalt benyomást kelt, akit lehet irigyelni, akire vágyni lehet, mert ő aztán nem fog a világ kedvében járni, mert ő egy ilyen fickó, határozottan halad, naná, ők a királyok, kozmóálcám mögött remeg a kislány, hogy egyszer majd lehull a lepel, és ő továbbra is itt fog állni, a világ tetején, míg én csak egy kislány vagyok fonott hajjal, kiskosárral a hegy lábánál, de most tartom az arcom,...

Az a hang, a csapások zaja szörnyű volt. A törő csontok recsegése mindig kísérteni fog. A katonák egyre jobban belelendültek az ütlegelésbe, volt, aki kövekkel, dorongokkal törte a csontokat. Láttam egy tíz év körüli kislányt is a szenvedők között. Mozdulni akartam, hogy odarohanjak, de egy erős kéz visszatartott. Lajos volt az, fogta a karomat. Elkezdtem visszafelé rohanni, mert tudtam, hogy tehetetlen vagyok, mint ahogyan az voltam ötven évvel ezelőtt is...

Az álmok előre jelzik a sors alakulását.
Ami álomban megtörténik, az a valóságban is bekövetkezik.
Az álom vágyai pontosan megmutatják, milyen
tudatossági fokon él az álmodó az élet színpadán.
Az álom a földre vetített valóság...

Először finoman dugtunk, aztán egyre keményebben, több féle pózban, hol sima misszionáriusba, hol az kombinálva, hol oldalról, hol hátulról, amihez éppen kedvünk volt.
Lazításként körítve kis 69-el, ami csodás volt, mint mindig...

Furát álmodtam arról, hogy minden jobb lehet, hogy változhatnak a dolgok és megjavulhatnak az emberek. De mikor egy éles fájdalom hasított belém és még utolsó hangként meghallottam azt a rettenetesen éles sípolást, tudtam, hogy ez nem lehetett a valóság...

Szükségem van rá, vágyom rá, testestül-lelkestül, minden szívdobbanásom, és porcikám érte ég. Baráti ölelése, játékos érintése tartotta bennem a lelket, tüzelte érzéseim hamvadni képtelen lángját. Napról napra egyre inkább biztos voltam magamban, hogy ez vagyok én és ö a másik felem, egyek vagyunk, és bár annyi mindennel kellene szembenézni, nem csak önmagunkkal, másokkal, szülőkkel, barátokkal és az egész világgal, hittem abban, hogy nekünk menne...