Történetek

Benyitottak a fürdőbe. Rémülten kaptam fel a fejem, pedig csak Gabriel jött vissza friss ruhákat hozva. Letette az egyik szekrénykére és már indult volna ki, amikor utána szóltam:
- Uram! Ha azt nem is mondja meg, miért, azt árulja el: hol vagyunk?
Gabriel tétovázva nézett rám. Kinyitotta az ajtót.
- Erdélyben. –jött a válasz, majd egyedül maradtam a kételyeimmel...

Szememet kinyitottam, a padlón feküdtem, körülöttem az egész szoba fel volt dúlva és a fejem iszonyatosan hasogatott. Feltápászkodtam, de megbotlottam egy élettelen test maradványában. Arca merev volt és éles sikoly torzult fehér arcára. Már emlékszem ez a vámpír támadott meg...

Időközben elértek egy kis ajtót, ami mögött egy hosszú szervizlétra volt. A férfi intett a Jeannenak, hogy fáradjon beljebb.
- Ez hova vezet? - kérdezte a nő.
- Ez az izolálható szektor.
- Ez a lehető legrosszabb.
- Sajnálom, az összes többit aktívan használjuk. Legfeljebb másik szerelőaknát tudnék mutatni, de az ugyanannyira kényelmetlen lenne, mint ez...

A maga nemében egy egyedülálló produkció volt, amiben , miután két asszisztense segítségével megbilincseltette magát és a közönség által leellenőrzött lánccal megkötöztette magát, belehelyezték egy acél hajóládába, amit szintén körkörösen leláncoltak, majd az egész ládát egy kis emelődaru segítségével egy vízzel töltött átlátszó üveg kockába helyezték. Ráadásul előzőleg a kis akváriumot feltöltötték, dél-amerikai húsevő halakkal...

Sosem vált meg tőle. Hiszen a nyakéktől különleges ajándékot kapott: az örök életet. Ennek az ékszernek köszönhette, hogy mindvégig erős, akarat teljes uralkodó volt. És persze ez az ékszer hatalmas, természetfölötti erővel ruházta fel. A királynő befolyásolhatta az időjárást, a természetet és a birodalma lényeit.
De történt valami, ami örökre megváltoztatta az életét...

Égető fájdalom borította el az elmém, a szemeim előtt apró fekete pontok úszkáltak. Majd egy rúgást éreztem, ami a gyomromat találta el. Összegörnyedtem, és minden erőmmel arra próbáltam öszpontosítani, hogy meg tudjam ragadni a lábát, és el tudjam gáncsolni. Még egy rúgást kaptam, de ezt sikerült tompítanom, közben nagy véres tócsát köptem a földre...

Egy sikolyt hallottam valahonnan lentről, de a lábaimat nem tudtam megmozdítani, hogy lemenjek az emeletről. Fájdalmas volt ez a tehetetlenség. Nagy nehezen sikerült egy lépést tennem, de olyan volt, mintha ólomból lennének a végtagjaim. Lenéztem, és a kezemben észrevettem a revolveremet. A sikoly közben szaggatottá vált, majd dulakodás hangjai szűrődtek fel hozzám. Aztán néma csönd telepedett a világra. És ekkor elmúlt a bénultságom is...

Az arcomat közben igyekeztem takarni. Ahogy beértem, hívtam a pincért, és átadtam neki a ruhákat, majd a hátsó kijáraton át távoztam. Egy szűk utca vezetett ki a két épület közül. Ezen végigmentem, és óvatosan kitekintettem a sarkon. Pont az engem üldöző kocsi mögé jutottam, és nem hagyhattam ki ezt a lehetőséget. Odaballagtam a kocsihoz és bekopogtattam az ablakon. Bent egy ijedt sikkantást hallottam, majd fellibbent a függöny, és megláthattam, hogy ki ül benne...

Üvegszilánkok. Valaki üvegszilánkokat nyomott le a torkán. Ez borzasztó! Arra már gondolni se mertem, hogy vajon élt e még ez a szegény lány mikor ezt a szörnyűséget elkövették. De a sebek nem voltak túlzottan véresek. A nyakán lévő kék zúzódások segítségével rekonstruáltam magamban az eseményeket. A gyilkos elkapta, idevonszolta, majd megfojtotta a lányt, aztán megcsonkította, és a torkába szórta az üvegdarabokat, vagy a másik eshetőség, hogy előbb megfojtotta, aztán hozta ide...

Apám mindig mondta, hogy ami kiszúrja az ember szemét, az nem feltűnő. Ez a bölcsesség adta azt az ötletet, hogy szimpla feltalálónak kiadva magam felkeressem a SAT-ot. Telefonon megbeszéltem egy találkozót, felöltöztem hóbortos különcnek, majd a megbeszélt időpontban megpróbáltam, mint új saját találmányt, a citrom ízű fogkrémet eladni. Várakozásomnak megfelelően elutasították az ötletet, és megkértek távozzam...