Történetek

A lány huszonharminc körüli, a szemén fehér hártya, mintha feltört lágy tojást nézne az ember. Vak. Az orrából szivárog a vére, dermedten tűri, ahogy a ráncos tarkójú a ruháját tépkedi.
Nem szól egy szót sem.
Legtöbbször, a hal, mikor kifogják a vízből, sokkot kap. Nem kapálózik, legbelül sír talán, de kívülről nyugodtan fekszik, már-már közömbösen. Ahogy a kígyó ölelte állat, a roncsok között rekedt haldokló. Ahogy ez a vak lány...

Mi lenne, ha bárki arra gondolna, hogy az ellensége holtan esik össze? Ez a képesség is blokk alá került. Ahogyan a gravitáció legyőzése, valamint az, hogy szabadon járjatok-keljetek a világok között. Akikben az erőszakgén hatása gyengébb, azok még képesek átjutni időnként ezeken a kapukon, általában álmukban, épp ezért senki nem gondolná - gyakran ők maguk sem - hogy amit megéltek, valóság...

Csak jóvátehetném…
Azt ígértem, hogy a tenyeremen hordozlak és a csillagokat egyenként az öledbe teszem nap- nap után. Azt ígértem soha nem adok rá okot, hogy megbánd, amiért az enyém lettél.
Most mégis…, mégis… a szemed azt üzeni, hogy elfelejtettem azokat a csillagokat…
Fáj a tudat - igazad van. Pedig nem hazudtam… Akartam…

Danikán – vagy ahogy játékosan becézni szoktam – Dancsin – gondolkodom. Amikor három hónapja hozzánk került egy jó nevű vidéki nevelőintézetből, már nagyon beteg volt, másnaponta kellett dializálni, ugyanis egy súlyos betegséget követően mindkét veséje leállt.
Az öt éves, félroma kisfiút azonnal megszerette mindenki, csodáltuk gyermeki bölcsességét, érettségét, amellyel állapotát kezelte...

A gazzal benőtt sírokon, új hatalomra emelkedik a fájdalom. Végleg szájakat pecsétel le a gyanú, mely a lelkek mélyén lapul. Tett-e a tett, melyet az apa emlegetett. Vigaszt nyújt, szánalom, a sajnálat, mely csak akkor őszinte, ha a tied? Meleget adott-e a tűz, mely otthonok jelképe volt, vagy csak mese egy távoli világról, mely a mesélő szülötte, egy holt? ...

Szétterpesztett lábbal áll, vigyorogva, rázva hosszúra növesztett haját. Fekete nadrágja farkára feszül, kék zakója meglebben, ahogyan táncol ritmikus mozdulataival. Élvezi a rátapadó sok-sok szempárt, néha kinyújtja a kezét, tapsol, gunyorosan int a tömegnek. Úgy érzi, ő most itt a vezérhím. Ő a rock and roll őrültje, az est sztárja, a törékeny óriás s a nagyra nőtt manó, ő minden állat s a bolygók közti űr sziklaszörnye...

Új pápával új értelmet kapott e szép földi lét. Szentekből lettek eretnekek, igazságokból hazugságok. Gerasiusból is mocsok eretnek lett ki elárulta Isten igéjét. Ki vele a földből, a bíróság elé, a halál nem lehet gyáva menedék! Gerasius előkerült, földet verte a szakálla, és a körme, férgeknek volt kényelmes otthona. Összeült a bíróság, és Gerasius állapotára tekintettel (szegény már nem tud beszélni) ügyvédet is kirendeltek mellé. És ráolvasták összes bűnét, amit erényként hallgattak......

- De hát 1785-öt írunk! Az emberek nem hisznek a boszorkányokban!
- Csak a vámpírokban! Itt nem változott semmi 1510 óta hidd el! Az emberek túl babonásak és mindenfélét elhisznek. Ha azonban elvennélek, és Wallenstein hercegné lennél, jobban tudnálak megvédeni benneteket...

Tekintélyes méretéhez illően nehéz. Ez az első benyomásom, mikor a barátom a kezembe adja AZT. Aztán megérzem még, hogy kemény és valahogy sehogyan sem akar kézre állni, pedig szemlátomást jó nagy fogás van rajta… De ha nem folytatom, ezután állandóan hallgathatom, hogy: „gyáva”, meg olyanokat, hogy „finnyás”, és „vonakodó szűzlány” ...

Lehetőséget kaptam; egy ösztöndíjat. Külföldön kaptam állást egy kutatócsoportban. Ez volt az egyik nagy álmom és a küszöbön volt a lehetőség, hogy valóra váljon, de mégis elbizonytalanodtam akkor. Végre azt csinálhattam volna, amire vágytam és utazhattam volna, de egyedül. Mindennek ára van… az álmok teljesülésének is, hisz az otthon biztonságából kiszakadtam, el kellett válnom a szüleimtől és barátaimtól. A jól megszokott és annyira szeretett várost, országot el kellett hagynom...