Heroin

Szétterpesztett lábbal áll, vigyorogva, rázva hosszúra növesztett haját. Fekete nadrágja farkára feszül, kék zakója meglebben, ahogyan táncol ritmikus mozdulataival. Élvezi a rátapadó sok-sok szempárt, néha kinyújtja a kezét, tapsol, gunyorosan int a tömegnek. Úgy érzi, ő most itt a vezérhím. Ő a rock and roll őrültje, az est sztárja, a törékeny óriás s a nagyra nőtt manó, ő minden állat s a bolygók közti űr sziklaszörnye. Nincs neve, csak teste van, nincs arca, csupán mozdulatai. Leveti a napszemüvegét, s mikor csípője előrerándul, a vágy fájdalma járja át a termet.
- Nézzétek! Nézzétek! –rikácsolja a félholt anyó az egyik székből, amely eldugva áll egy szekrény mélyén. Vértelen ajkai szétnyílnak, s krokodilbőr-cipők koppannak a földre a szoknyája alól. – Mondd a nevét! Hajtű, tépd a torkát!
- Nem látlak… - motyogja valaki, aztán elhallgat.
A mikrofon recsegni kezd. A terpesztett lábú meginog. Karmaiból kihull az erő, és halk bugyanásokkal szivárog szét a tiszta padlón.
A szemek lámpákká tornyosulnak. A rémálom fonala megszakad, a dal most tisztán hallható, s végre felragyog a csendben valami szépség.