Történetek

- Ott van. – mutattam a hatalmas almafa sötét árnyékára, mely alatt nem volt más, csak a hideg, enyhén vizes fű.
- Mi van ott? – förmedt rám Bonzo, és a szemeit meresztve nézett körbe. – Nincs itt semmi, csak a te betegesen ápolt kerted. – fintorgott, és akkor meghallottuk a zajt.
Olyan volt mintha valami hatalmas léggömb emelkedne, süllyedne egyfolytában, örökös légzés, ami beszívja, majd kilöki magából a levegőt...

. Hátam a rozoga falnak vetem, és előveszem a cigit. Meggyújtok egy szálat, csak szépen lassan, mint a régi időkben. Aztán felbontom a konyaknak is alig nevezhető löttyöt. Beleszagolok. Naná, hogy nem valódi, csak víz, szesz, meg aroma színezékkel. Nem baj, ez is megteszi. A lényeg, hogy felejtsek. Muszáj elfelednem azokat a csalódott szemeket...

Ez az! Hogy erre miért nem gondolt korábban? Egy doboz altató lapult az éjjeliszekrényén, még azokból az időkből, mikor meghalt az édesanyja, és rémálmai voltak éjszakánként. Az altató jó lesz. Csak nehogy keveset vegyen be belőle, mert akkor csak a kicsi hal meg, ő pedig életben marad...

Hermione egy mugli orvosi rendelőben ült. Egyre betegebbnek érezte magát, és az anyja azt ajánlotta, menjen el az orvosához Dr. Stevenshöz. A nevét hallotta, felnézett és mosolygott. Besétált a szobába, és leült.

- Hermione, nagyon jó önt újra látni. Vagy mégsem… mióta utoljára beteg volt – mondta Dr. Stevens. Hermione nevetett. Ez volt, amiért nagyon szerette ezt az orvost. Volt humorérzéke...

Még játszott velem, eltűntette az utolsó cseppeket is rólam, de én már tudtam, mi következik. Nyalni akartam, nyalni, ízlelni azt az édes kis punciját! Hanyatt feküdt a selymes fűben, lábait finoman széthúztam, közéjük hasaltam, megnyaltam, megízleltem édes kis punciját, ajkaimat szorosan rá tapasztottam, nyelvemmel elkezdtem játszani teljesen megduzzadt csiklójával...

Nem bírtuk tovább ennyi nem volt elég, hogy csupán ujjaink játékával izgassuk egymás, kihúztam ujjaimat nedves puncijából, félrehúztam fürdőruháját, farkamat keményen megmarkolta, puncijához igazított, én pedig egy mozdulattal beléhatoltam... Furcsa érzés volt, ahogy farkam egyszerre érezte forró punciját, és a hűvös tó vízét...

Nem akarok szembe nézni az ajtóban álló emberrel. Szemrehányásokat és szitkokat hallgatni egy olyan dologért, amit nem én tettem, hanem az a semmire kellő csatorna töltelék, akiről mindenki azt hiszi halott. De ez mindegy, mert nem tudom elkerülni az elkerülhetetlent...

Sosem volt még szűz lánnyal, és azt akarta, hogy ez az élmény mindennél fontosabb és szebb legyen Angélának. A szemébe nézett és lassan simogatni kezdte. Először csak a hasát, majd ujjai lassan a szeméremdombjára csúsztak. Angéla a könyökére támaszkodva felemelkedett, és elnyíló szájjal nézte Tamás kezét...

Csókol itt. Csókol ott. Mintha mindent birtokolni akarna. Végigcsókolja a fülcimpádat. Meg is harapja. De nem fáj. Hogy is fájhatna?! Halad lefelé a kulcscsontodon át. A szíved felett megáll – ez sosem lesz az enyém, gondolja. Végigsimítja felette a bőrt. Megcsókol. Rád néz tengerkék szemével, pupillája hatalmas. Majd megcsókol a szíved felett...

- Dehogy lenne. Úgyse tudnád végigcsinálni. Még soha semmit nem csináltál végig. Csak bántanád, ahogy eddig is. Sosem értené meg félelmeid. Azt hinné, szégyelled őt.
- Nem, én nem szégyellem! Csak félek. Nem tudom mitől, talán az emberektől. Mindent tönkre tehetnek. Gonoszak.
- Te nem az emberektől félsz, inkább a saját démonjaidtól.
- Tévedsz. A rosszalló pillantásoktól félek. Ezért is riadtam vissza már annyiszor...