Történetek

A lány nem értette, hogy mi történik vele, a fiúhoz fordult, aki vigasztalta, s egy idő után már tényleg nem rejtette véka alá a vonzalmát, a lány pedig nem értette, hogy mi történik vele, hiszen akit eddig barátként szeretett, hirtelen férfivá érett a szemében. Kezdte ő is érezni a vonzalmat, az érzései megváltoztak, szerelmes lett. Bár ő ezt még akkor nem tudta, csak annyit érzékelt, hogy van egy srác, aki jelent neki valamit...

Rövid látogatást tett a hivatalban, ahol előbb érdeklődött, hogy a Dover- Marseille-i hajójárat mikor indul, majd mikor közölték vele, hogy Friszkóban van, feljelentéssel kívánt élni, hogy elrabolták és kifosztották.
A hivatalnok elnézően mosolygott először és megkérte Peppe apót, hogy távozzon finoman, ahogy régi ismerőst illik.
- Mi van Peppe, megártott a piaszabadság és azt sem tudod, hol vagy? Na tágulj innen, mert kidobatlak! ...

Keményen harcoltak. A lány az életéért, és a bizonyításért harcolt, Tyr pedig meg akarta mutatni a lánynak az élet adta lehetőségek kiaknázásának fortélyait. Végül, hála a remek kiképzésnek és a véletlen közrejátszásának, no meg az életösztönnek, sikerült megsebeznie az istent a bal felkarján. Tyr felkiáltott fájdalmában, de tudta, hogy itt ő lett a vesztes, a lány élni akarása előtt, pedig fejet kell hajtania. Vége volt a harcnak. Antonia teljesítette az utolsó vizsgáját...

Tyr mikor haza ért nagyon dühös volt Antoniára.
„Ostoba kölyök! Ha nem megyek az orvosok már rég a műtőben küzdenének az életéért, vagy pedig már halott lenne! De nem így történt, és még csak meg sem köszöni!”
Leült egy székbe, és a nézte a sötétséget, de közben gondolkodott.
„Végül is tényleg igaza van, hiszen valóban megmutattam az igazi kilétemet, és valóban azon a helyen tényleg nincs egy perc nyugalom se.” ...

Képzeletemben megelevenednek az elmúlt események. Kardok csattogása, emberek üvöltése. A halállal vívott küzdelem hangjai csengenek fülemben. Kinyújtom kezem egy kardért. Az ég felé emelem. Ki akarom vágni magam ebből a világból. Új színeket akarok. A kard nyomán végighasad az ég vöröse...

Az izmos férfitest most felém magasodott, lecsapott a számra, forró csókot rabolva. Kutató szája és nyelve, ajkamról elszakadva nedves nyomokat hagyott testemen, folyamatosan simogató kezei megszabadítottak az utolsó felesleges ruhadarabtól is, míg el nem értek a bennem égő tűz forrásához...

A város felé emelte kezét. Érezte, ahogy az ősi jelek kirajzolódnak karján. Már egészen elfelejtette milyen égető és fájdalmas érzés. De ahogy az erő átjárta a testét, a fájdalom, bár nem szűnt meg, de sokkal elviselhetőbbé vált. Lehunyta szemét...

- Mégis, mit képzeltél? Ez egy igen forgalmas hely, és most ez a nővér nem fogja elfelejteni, amit látott, és ezen fog csámcsogni az egész osztály! Van fogalmad róla, hogy felfedted az igazi kiléted a külvilágnak?
- Lehetne hálásabb is, kisasszony! Ha nem tudná most mentettem meg az életét, azon kívül pedig teszek rá, hogy mit fognak sutyorogni egymás közt az ápolók! Túl hihetetlen a dolog ahhoz, hogy elhiggyék! Bolondnak fogják tartani! ...

Az arc, aki fel-fel tűnik előttem azé a lányé, akivel előző nap találkoztam. De vajon miért látom őt magam előtt? Miért álmodom róla? Hisz még csak pár órája ismerem. A mosolya, az arca, a szemei… ott vannak előttem. Úgy hiszem szerelmes lettem. De az még nagyon korai lenne! Vagy mégsem? ...

Még mindig nem ölt meg, csak nézte a szemem, láthatólag jól szórakozott. Majd szorításán engedett és ott hagyott. Ziháltam fulladoztam, még mindig nem voltam magamnál. Majd a falba kapaszkodva felálltam, és próbáltam lejutni, fájt mindenem és a faltól tiszta vér lettem. Megint lefelé mentem a sötétben, soha véget nem érő útnak látszott...