Történetek

Tudta, hogy nem mindennapi állás az övé. Mintha már azelőtt is egy ilyenről álmodott volna. Mikor felajánlották neki, nem tétovázott, rögtön elfogadta. Azt is tudta, hogy olyasvalaki lesz a főnöke, akit mindenhol ismernek, s aki mindent ismer. Tisztában volt vele, hogy ez egy olyan hivatal, ahol nem tűrik a lazítást. Ugyanakkor azok számára, akik vállalják a megbízást ez a munka a legnagyobb szórakozás. Látni mások ügyes-bajos dolgait. Azt, ahogy valakit épp megbuktatnak egy vizsgán. Vagy...

- Ki vagy? Jer közelebb! - szólt a lány. Hangja kicsit félve csengett.
A betolakodó kilépett az árnyékból, a hold őt is ezüsttel világította meg. Fekete álarcot és fekete-vörös, gazdagon hímzett, díszített ruhát viselt. Gondosan nyírt, rövid fekete haját meg-meglegyintette az esti szellő. A maszk, amit viselt, szemét és orrát fedte el. Homloka magas volt, széles, értelmes, szája finom metszésű. Egyenesen a fiatal úrnőre nézett fel.
- Hisz ismersz, ó, gyönyörű hölgy! Táncoltunk...

„Zárkózott vagyok. Sajnálom. Tényleg. Nem tudok mit tenni ellene, nem változhatok meg akárki vagy mindenki kedvéért.”
Ez a mondat egyszerű megoldás egy bonyolult problémára. Vagyis ez az egyszerű mondat nem megoldás a viszonylag bonyolult problémára.
Játék a szavakkal. Erről is ugyanúgy le kéne szoknom, mint a félmegoldás-szerű egyszerű mondatokról. Nem írom a gondolat végére ezt: „Na, mindegy.” Ez is rossz szokás.
Visszatérve az előbbi problémához (tudom, a szóismétlésről...

Mi a szerelem? Csak egy érzés, semmi több.
Mit jelent várni azt, ki nem jön el soha? Csak egy érzés, semmi több.
Mit jelent hallani a szót, mi sosem hangzott el? Csak egy érzés, semmi több...

Letérdelt elém, s elkezdte a nadrágomat gyűrögetni a kritikus ponton, ami már amúgy is feszült egy ideje. Rám mosolygott, majd lehúzta a sliccem, s kibontotta a péniszemet a nadrágból. Nagyon finoman húzogatta a bőrt rajta, játszott vele. Aztán elkezdte nyaldosni a végét. Azt hittem, menten eldurranok...

Ott állok, és kattogtatok, közben szétárad bennem a pozitív energia. Úgy érzem, bármire képes lennék. Egy kivételesen gyönyörű pej csődör rohan felém. Ilyen szép jószágot még életemben nem láttam. Patái belevágódnak a földbe, porfelhő követi útján. Ránézek, és látom, ahogy dolgoznak izmai. Ez az állat nem más, mint az elemi erő, amit sugároz magából...

- Igen, szinte egész életemben érdekeltek ezek a dolgok.
- Értem. Nos térjünk rá az átokra. Azért nem engedtem visszamenni a városba, mert nem is tudott volna. Ha eléri a házak határát, beleütközik egy falba, egy láthatatlan falba, amit az átok von maga köré. Ezzel a fallal való találkozás, eléggé rossz érzés lett volna. Nem tud visszamenni, amíg meg nem törjük az átkot. Addig itt kell maradnia, vagy az erdőben. Máshová nem tud menni - magyarázta a pap.
- És ha nem sikerül...

Lent a tónál már várták a rókák. Gyorsan lement a partra hozzájuk, és kicsomagolta az elemózsiát. A rókák szépen befalatozták.
- Ne haragudjatok, hogy tegnap nem jöttem, csak nagyon megijedtem - szólt Tonia a rókákhoz. Azok értelmes szemekkel néztek vissza rá, aztán hirtelen a lány mögé néztek.
- Hogyhogy nem bántanak téged? - Brian jött lassú léptekkel. Kicsit tartott az állatoktól. Tonia hirtelen hátrakapta a fejét.
- Már megszoktak. De egyébként én sem tudom. Nem bántanak...

Múlt éjszaka egy különös film ment. Nem tudtam volna megmondani, miről szólt, mivel már félig aludtam. De a képsorok közé el volt rejtve valaki – inkább sejteni lehetett, mint látni. Ez a valaki folyamatosan szuszogott. Még a macskám, amely az ölemben aludt, ő is ideges lett ettől a hangtól. Pontban éjfélkor felpattant az ölemből, és idegesen járkálni kezdett fel-alá...

- Terhes vagyok, de azt egy szóval sem mondtam, hogy meg akarok szabadulni a gyerekemtől. Az én testem, az én gyerekemről beszélünk, akit vállalok. Nem akarok abortuszt! – Tamás elgondolkodva nézte a harciasan fellépő lányt.
- Azt hittem, hogy meg akartok szabadulni a gyerektől.
- Nem! – kiáltott föl a lány. – Nem akarok megszabadulni tőle. Az én gyerekem, az én picim. Szeretem és vállalom veletek vagy nélkületek, de vállalom – a szeméből könnyek potyogtak, bár nem akarta...