Naplemente van. Érdekes, pirosas-barnás fényben úszik a világ. Így minden olyan csodálatos. Itt állok a mezőn fényképezőgéppel a kezemben és bámulom a száguldó lovakat. Gyönyörűség tölti el a szívemet. Mióta várok erre a pillanatra! Mióta tervezem már! És most eljött. Mindennek tökéletesnek kell lennie.
Egy ló vágtat felém. Még messze van. Szememhez emelem a gépet. Még 5 méter. Gyerünk, még egy kicsi… Exponálok. Megvan a kép.
Ott állok, és kattogtatok, közben szétárad bennem a pozitív energia. Úgy érzem, bármire képes lennék. Egy kivételesen gyönyörű pej csődör rohan felém. Ilyen szép jószágot még életemben nem láttam. Patái belevágódnak a földbe, porfelhő követi útján. Ránézek, és látom, ahogy dolgoznak izmai. Ez az állat nem más, mint az elemi erő, amit sugároz magából. Nézem, és folynak a könnyeim a gyönyörűségtől. Már egyáltalán nem érdekel a fényképezés. Csak bámulom ezt a tökéletes jószágot, amint elsüvít mellettem, majd tovatűnik az önmaga által felvert porban.
Már zokogok. Könnyeimen keresztül fátyolosan látom a világot. A nap már majdnem teljesen lement. A lovak színes, elmosódott foltok. Nem bírok tovább állni. Lefekszem, a fülemet a földre tapasztom. Így, fekve hallgatom a több száz pata dobogásának különös lüktetését. Eggyé válok a remegő földdel. Nem érzem a testemet, csak a tudatom van meg, de úgy érzem, csak most élek igazán. Részévé váltam ennek a káprázatos világnak.
Szellemem eltávolodik a mezőtől. Száll-száll fölfelé, bejár mindent, lát mindent. A mesés, mélykék óceánokat, a hatalmas, égbe törő hegyeket, az erdőket, a sárgán tündöklő sivatagokat, majd szertefoszlik a szélben.
Egyszerre látom az egész világot.
Én vagyok a föld, én vagyok a víz, és én vagyok a levegő.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-03-12
|
Egyéb
A végtelen unalmas munka közben elkalandoztak a gondolataim és minduntalan Gabika járt az...
2026-03-01
|
Novella
Gábor az újságíró sikeresen beleszeret egy luxusprostiba.
2026-02-26
|
Történetek
Eredeti történet: CFNM oder Nackt im Damenclub .... Szerző: caliban66 .... Literotica; 2023...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-08 00:00:00
|
Történetek
Már lassan közel voltam hogy elélvezzek, ekkor ő hatalmasokat kezdett el szívní a makkomon, én azonnal elélveztem, bele a szájába, a kis édes annyira szívta a farkam hogy jó sokat kiszivott belőle. A kis szája tele volt a fehér nedüvel, majd lenyelte, és azt mondta hogy isteni volt, még soha nem élveztek a szájába...
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-19 00:00:00
|
Történetek
Kimentünk a homokba és végigcsókolta a meztelen testem. Gondoltam, hogy gyönyörű estém lesz. Simogatta a melleimet, szívogatta a kemény mellbimbómat. Egyre lejjebb haladt a szájával. A combom belsejét puszilgatta és közben az ujját bedugta az akkor már nedves pinámba és a G-pontomat masszírozta. Nagyon ügyesen csinálta, eszméletlenül felizgatott...
Hozzászólások