Történetek

Béla arcán haláli nyugodtság mutatkozott, és ezt mondta: „Nem vagyok bohóc.”
Dénes kiröhögte, de nem volt őszinte ez a nevetés, érezni lehetett, hogy most csorba esett a büszkeségén. A lányok csak néztek körülbelül másfél másodpercig, majd elkezdtek pletykákat mesélni egymásnak. Dénes elment onnan, odament Viktorhoz:
- Hallod, ez a Béla ez egy akkora veréb! Hahaha!
- Ne bántsd, ő jó srác!
- Hehehe! – mondta Dénes, és ezzel továbbállt...

Úgy érezte, kiszakad a lelke és belehal a gyönyörbe, amint belevágtatott a szabadságba ezzel a csodálatos lóval. Sikítani szeretett volna a boldogságtól. Ráhajolt a csődör nyakára, belekapaszkodott dús, fekete sörényébe és még gyorsabb vágtára ösztökélte az állatot.
Előttük egy kis patak kanyargott. A nap első sugara megcsillant a vízen, majd a csődör szemében. A ló elugrott…

Miközben felült a fagyos talajon érezte, hogy az a hideg folyadék, ami miatt elcsúszott szinte teljesen átáztatta a rajta lévő nadrágot és a kardigánja nagy részét. Szeme elé emelte jobb karját, hogy megvizsgálja, mi lehet az a folyadék. Teljesen elsápadt, mikor meglátta a hófehér kardigánján a hatalmas vörös foltot. Az ijedségtől hirtelen próbált meg felállni, aminek aztán az lett a következménye, hogy ismét megcsúszott és elesett. Esés közben érezte, hogy lába beleütközött valamibe,...

A francba, már megint itt kell rohadjak, holott ezer más helyen kéne, hogy legyek. Pedig ez csak egy harmincezres város. Pesten nem döglődik ennyit a közlekedés. És közbe, hú de sietős mindenkinek. Remélem, nem hajt keresztül rajtam egy marha – mit mondanék ember-pajtásnak akkor?! Nesze, betétlap, karácsonyra...?! Mindegy. Legalább valami ismerős lenne a környéken, hogy rövidebbnek tűnjön ez az idegölő várakozás...

Férfi: Most miért sértődtél meg? Nem mehetsz el, ülj le.
(csendben nézik egymást néhány másodpercig. A lány az ajtóhoz lép, elfordítja a kulcsot, kilép az udvarra)
Férfi: Nem hagyhatsz itt!
Lány: Dehogynem. (az ajtó csendben csukódik mögötte)
(A lány vacillál útban a kocsihoz, ami ráadásul a férfié...haza nem mehet, mert rögtön levágnák a szitut és bőszen naugyézni kezdenének, meg egyébként se annyira fiatal már, hogy anyuci szoknyájába törülgesse könnymaszatos...

Van az a rideg és könyörtelen érzés, mikor ordítanak a fények és elvakítanak a zajok, csak reszketsz álmosan ébredés után egy hideg busz műbőr ülésén, és hiába rejtőzködsz, általában tikkasztó kabátod belsejében nem szűnik ez a borzalmas pillanat...

Már csak el kell tántorítani attól, hogy később kihívjon. Kicsit hátrébb gurulok, majd ismét felgyorsulva, és kissé oldalra hajolva meglendítem a csövet. Balról és hátulról támadva a bal térdét töröm el. Ismét ordít, még hangosabban, teli fájdalommal. Egy helyben áll a motorjával, de nem dől el, hála a beépített girostabilizátoroknak. Csak áll ott, mint Bálám szamara, és ordít. Már csak annyi a dolgom, hogy kivessem a nyeregből, és győzelmem teljes lesz...

- Miért minden csalódás? Félek. – szólal meg egyikük.
- Mert Te nem győzhetsz. Ha győztes lennél, a holnapi vonaton ülnél. Velük. De nem vagy, nem lehetsz győztes. Csalódottnak kell lenned. Írnod. És félned…
- De miért nekem? Boldog a világ, csak én vagyok boldogtalan?
- Kárhozott vagy. Elkárhozott. Elkárhoztattak a szavaid. A mozdulataid. A tetteid. Félsz...

- Na most megvagy! – nevet, miközben kezét a csuklómra tapasztva súlyát úgy összpontosítja, hogy engem az ágyhoz szorítson. Már-már fáj.
- Engedj el. – nyögök fel, ahogy helyezkedve még inkább rám nehezedik.
- Engedj el! – morgom most már vészjóslóan, amit ő játéknak vél...

- Veikko neked van pénzed, ott a családod, akikre, ha egy kicsit is jobban figyelnél talán ugyanolyan nyitottak lennének feléd, mint amilyen az enyém volt…
- Nincs szükségem arra, hogy a jó édes anyukám arról papoljon, hogy szabad e seggbe dugatnom magam, vagy nem!
- Egyszerűen csak félt, szülő végül is ezért van!
- Nem érdekel! Nem érdekelnek a hülye kifogásaid… Remélem, élvezted ezt a pár hetet, mert ennek most vége! ...