Szentlélek sétány: Egy jó döntést hozni... (III/I.)

FIGYELEM! A történetben Gareth Marquett neve megváltozik! A továbbiakban NATE MARQUETT néven fog feltűnni!


A regény első fejezete már olvasható az oldalon!



Kiesvölgy különösen szép, mesebeli táj, mind az itt lakók, mind pedig az ide látogatók számára. Észak-Amerika smaragdjának hívják, ahol szinte bársonyosan zöldell a fű, csobog a Kék Kígyó, csivitelnek a madarak, színesen pompáznak a virágok. Innen kapta nevét a gyönyörű dombok között fekvő Kiesvölgy. Mintha egy álomból ébredt volna az ember. A lakok igyekeznek ezt a csodálatos környezetet megőrizni, ezért aztán itt mindenki ügyel a város tisztaságára és szépségére, éppen úgy a központban, mint a parkvárosban, így aztán a Kiesvölgy határában működő gyárak is csak szigorú szabályok betartásával működhetnek, amiket hetente ellenőriznek.

A központ legforgalmasabb utcáján sem lehet végig sétálni a figyelmeztető üzenetek és a kukák sorozata nélkül. Egyszer mégis elfordult egy olyan eset, amikor is egy Kiesvölgybe látogató férfi az úton sétálva „elejtett” egy kiürült cigarettás dobozt, ráadásul pont egy olyan helyen, ahol egyébként sem lehetne dohányozni: egy óvoda előtt. Alig tudott pár lépést tovább haladni a tetthelyről, ugyanis egy fiatal lány utána szaladt a dobozzal és megkérte, hogy inkább valamelyik szemetesbe dobja ki. A férfi mérhetetlenül elszégyellte magát, tudni illik a jelenet alatt az út teljes forgalma leállt figyelve az idegen ember reakcióját. A szégyentől tűzpirosan égő tekintetű úr elvette a lánytól a kiürült cigis dobozt, majd a soron következő kukába helyezte azt, a nagy nézőközönség szeme láttára. Mikor a karton téglalap tompa becsapódással az üres szemetesbe ért – ugyanis a kukákat naponta többször is kiürítik, nehogy megteljen és esetleg a szél szerte-széjjel hordja a szemetet – a nézők mérges arca mosolygóvá vált, majd hatalmas tapsviharral dicsérték a férfi tettét. Az éljenzés hallatán az idegen kihúzta magát, akár egy ünnepelt híresség és hatalmas mosoly ült ki az arcára.

A pár másodperces ünneplés aztán olyan hamar elmúlt, mint amilyen hamar érkezett. Az út forgalma visszaállt a rendes kerékvágásába, mindenki folytatta tovább útján, mintha mi sem történt volna. Kiesvölgyben éppen ezért mondhatjuk, hogy minden békét, boldogságot sugároz. Csakhogy ez, az elmúlt időben teljesen megváltozott egy tragédia végett, aminek a híre gyorsan elterjedt az egész városban és az azt környező településekben. A szerencsétlenség, ami Lewinson tiszteletessel történ szombat éjjel. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen történt más izgalmas cselekmény is Kiesvölgyben a tragédiát megelőzően, kiváltképp a Szentlélek sétányban. Például Doria és Chase Winrow beköltözött, aminek Mrs. Graham nem kimondottan örült.

- Mégis, hogy képzelik ezt? – rikkantja a már jócskán nyugdíjas éveit taposó Mrs. Graham. – Már hajnalok hajnalán felzavarják a pihenni vágyó, dolgozó embereket? Ez itt nem szokás!
- Elnézést kérek, de próbáltunk minél kevesebb zajt csapni – kezdte Doria egy halom doboz előtt állva. - Direkt szóltunk a munkásoknak is, hogy ne csapjanak lármát.
Ám Mrs. Graham nem is a beköltözésnek, mint inkább a vele járó „zajnak” nem örült. Ennek ellenére fogalma sem volt mekkora kárt okozott ezzel a hajnali dialógussal a fiatal feleségnek.
- Mit akart az a vén picsa? – tette fel dühösen a kérdést Chase, miközben az előző lakó által itt hagyott konyhaszekrényről húzza le a fóliát a konyhában.
- Semmit – felelte félénken Doria, mialatt poharakat és tányérokat csomagolt ki újságpapírból, amiket egy kisebb dobozból szedett elő. – Csak köszönt.
Chase becsapta az éppen vizsgált konyhaszekrényrész ajtaját és Doria felé fordította tekintetét.
- Mi a faszt hazudsz? Mindent hallottam, amit az a félholt kurva nyökögött – mondta dühösen Chase.
Doriának és Chasenek nem ez volt az első komolyabb „összetűzése” és nem is az utolsó, annak ellenére, hogy még csak pár hónapja házasodtak össze.
Doria letette a kezében lévő portörlőt, amivel az imént a szekrényt törölgette és lassan, de ugyanakkor szexisen elindult férje felé.
- Én arra gondoltam…, hogy mi lenne…, ha mi inkább… - kezdte Doria.
Chase ellökte magától Doriát s dühösen szólt feleségéhez.
- Azt felejtsd el! Nekem most van egy kis dolgom. Te addig itthon maradsz és befejezed a takarítást, értetted? Mire haza jövök, itt rend legyen!

Miután a férfi kilépett a házból Doria dühében megragadta a dohányzóasztalon álló színes üvegvázát és a bejárati ajtónak vágta. Pillanatokig csak mérgesen nézte a szerteszét hullott üvegdarabokat, majd fájdalmas sírásba kezdett.
Senki sem sejtette, hogy Winrowék házassága nem túl felhőtlen, ahogy azt sem, hogy a Leerhsen családnak is van egy fájó titka.
- Elegem van, érted? Unom, hogy itt kell laknunk, unom ezt az életet – kezdte dühösen Julian. Haza akarok menni, nem bírom elviselni, hogy nem élhetünk normális életkörülmények között, hogy mindig vigyáznunk kell, hogy kinek mit mondunk, és hogy mit teszünk, hogy nem beszélhetek a régi barátaimmal. Hogy már évek óta nem láttam a nagyszüleimet, rühellem, hogy a barátaim és a barátnőm előtt is titkolóznom kell. Elég volt, anya. Nem akarom ezt tovább folytatni.
- Befejezted? – tette fel a kérdést Jodhi kissé ingerülten, majd folytatta. – Tudod jól, hogy nem önszántamból csináljuk ezt az egészet. Hanem miattatok. A biztonságotokért. Nekem is ugyanolyan rossz, mint neked, vagy akár Tammynek.
Ámde Gloria Marquett és férje, Gregory is büszkélkedhetett egy titokkal, amit csak igen kevesen tudtak.
- És gondolkoztatok már azon, hogy mikor beszéltek a gyerekekkel, Wyanettel és Nate-tel arról a… bizonyos dologról? – kíváncsiskodott Deanne.
- Már többször is beszélgetünk erről – kezdte el mondani gondterhelten Gloria -, de a végén mindig arra jutottunk, hogy egy kicsit még várunk vele. Talán, mert még nem készültünk fel rá. Félünk a reakciójuktól. Nem akarjuk elveszíteni őket – Gloria hangja a mondat végére megcsuklott, de próbálta ezt leplezni így gyorsan folytatta. – De te ugye megértesz minket? Már nem volt mit tenni. Vége.

Ez alatt Reese Oelow megtalálta az új szerelmet Horace Meldrum személyében.
- Milyen jó segge van – ábrándozik Reese Oelow Horace hátsójáról, aki éppen a postaládáját üríti az utca másik oldalán. - Mit szólnátok, ha ő is ott lenne a ma esti bulin?
Ugyanis Reese és bátyja, Ethan meglepetés bulit szervezett Ethan barátnőjének, Nolának születésnapja alkalmából, ami nagy örömöt okozott a lánynak. A partin végül Horace is megjelent egy rövid időre, Reese legnagyobb örömére. Csakhogy a nő nem tudott sokat Horace életéről, ahogy senki más sem a városban, így azt se tudhatta, hogy a férfi pénz szűkében van.
- Hogy a francba fogom ezt kifizetni? – gondolkodott magában Horace, egy számlát tartva a kezében. – Már egy rohadt vasam sincs. Munka dettó. Honnan szerezhetnék pénzt?
A férfi gondolatmenetét a Szent Margit óra jelző harangjainak zenéje zavarta meg, mire a férfi a sétányra nyíló ablak felé nézett.
Ámde a parti ideje alatt néhány méterrel arrébb megtörtént a szörnyű tragédia: egy alak betört a Szent Margit templomba, hogy kifossza azt. Csakhogy a rabló nem számolt azzal a gondolattal, hogy valaki esetleg ezen a késői órán is tartózkodik a templomban. Így váratlanul érte Lewinson tiszteletes ottléte, aki vasárnapi nagymisére írta a beszédét. Mikor az atya felfedezte, hogy valaki betört Isten házába rögtön segítséget akart hívni, de a rabló rátámadt egy kemény tárggyal, amivel eszméletlenségig verte a plébánost. Ezt követve a tolvaj összeszedet minden értékesnek mondható tárgyat, majd szapora léptekkel távozott a templomból, mint aki jól végezte dolgát…

Deanne Lewinson házuk nappalijában ülve nézett egy tévéműsort, ami olyan emberek igaztörténeteit dolgozza fel, akiknek volt már halál közeli élményük, vagy olyan helyzetbe kerültek, amikben egyes emberek összeomlottak, avagy sokkot kaptak volna. Mint például egy katasztrófa kellős közepén, amely rengeteg sérültet kívánt, vagy egy bankrablás, ahol az egyik túsz lehetsz a sok közül, esetleg a szemed előtt történik egy óriási baleset vagy netán egy rémisztő gyilkosság. A riportokat nézve Deanne is eljátszott a gondolattal, hogy vajon ő hogyan cselekedne egy hasonló kiszámíthatatlan helyzetben, hogy meg tudná-e őrizni a hideg vérét? Hogy vajon meg tudna-e felelni? Természetesen az első számú feladata ez lenne, hogy erős és átgondolt döntéseket hozzon. Mellesleg egy pap feleségeként ez feladata is, hogy ott segítsen, ahol tud, és úgy segítsen, ahogy azt a lehetőségei engedik.

Mivel nem szeret rossz és szomorú dolgokra gondolni, gyorsan elhessegette magától ezeket a szörnyűségeket és még a tévét is kikapcsolta. Már csak azért is, mert az illusztrációiba is beleremegett. Nem bírja elviselni, ha egy szenvedő élőlényt lát. Legyen az ember vagy állat, akinek nincs mit egyen, nincs hova lehajtania a fejét vagy csak egyszerűen törődést igényel. Deanne mindig is úgy vélte, hogy ő azért lett a Földre teremtve, hogy segíthessen a rászorulókon, így nem is csoda, hogy a papné egyszerre több alapítványnak is az oszlopos tagja, amelyek ezeket a problémákat próbálja enyhíteni, és teljesen megszűntetni. Pedig, ha tudná, hogy percek múlva ő fog segítségre szorulni élete eddigi legrosszabb percei alatt!

Mrs. Lewinson egy pillantást vetett a nappali falán lógó gyönyörű ezüstórára, ami már lassan éjfélt mutat. Az idő tudatában lassan megjelentek arcán az aggódás jelei, melyek férje távollétét vonták kérdőre. A nő félig felállt halványbarna színű ülőgarnitúráról, amin eddig ült, majd a bútorzat egyik vége mellett álló telefonasztalhoz sietett, ahol felvette a kagylót ezután visszaült és tárcsázott. Pár másodperc elteltével megjelent a kicsöngést jelző hang, de válasz hosszú percekig nem érkezett. Eltelt egy perc. Kettő, ám válasz még mindig nem érkezett. A harmadik percnél Deanne arcán az aggodalom vonalai még jobban kirajzolódtak. Várt még három kicsöngést, majd letette a telefont s úgy döntott személyesen néz utána a dolognak. Legbelül érezte, hogy valami nincs rendben. Férje még viccből sem csinálna olyat, hogy nem veszi fel a telefont. Vagy ha mégis, akkor utána rögtön visszajelezne, hogy csak poén volt az egész.

Az előszobában Deanne magára kapott egy vékony kardigánt, minek utána kilépett a házból. A bejárat előtt állva Mrs. Lewinson fülét megcsapta a szomszéd házból kiszűrődő buli hangja, de nem szentelt neki sok figyelmet, épp hogy csak arra fordította tekintetét. Ezt követve arcát a fél sötétben is szép Szent Margit templom felé emelte. Ahogy elnézte az épületet, úgy érezte, mintha valami megerősítést kapott volna, hogy férjével tényleg történt valami és siessen a segítségére. Valami belülről. Deanne szapora léptekkel elindult a templom irányában, mialatt kezeit keresztbe szorosan összekulcsolta maga előtt. Míg a Szentlélek sétány tizenegyben a zenelejátszó gondoskodott a zenéről, addig az utcán a tücskök és a madarak megnyugtató éneke szólt a korom színű ég alatt s ezt a csodálatos pillanatot a telihold és az apró csillagok fénye tette teljessé. Deanne másodpercek alatt érkezett a templom bejáratához, ami nem is csoda, hiszen a Lewinson család alig pár méterre lakik a Szent Margittól. A nő végig nézett a kicsinek nem mondható becsukott bejárati kapun, azután megfogta a kilincset és kinyitotta azt.
- William! – kiáltotta belépve a hűvös épületbe. Deannenek egyből szemébe ötlött a dolgozószobából kiáramló fény. Valamicskét megnyugodott a fényt látva, de ez nem volt teljes.
- A dolgozószobában vagy? – kérdezte izgatottan, majd mivel nem kapott választ gyors léptekkel elindult a szoba felé, annak ellenére, hogy a látókörülmények nem voltak valami megnyugtatóak, hiszen csak a színes mozaik ablakokon keresztül beáramló utcai fények valamint a messzi dolgozószobából kijövő fényforrás adott némi világosságot. A nő alig jutott pár lépést előre, amikor is valami folyékonyba lépett, amitől megcsúszva elvesztette egyensúlyát s elesett.

Miközben felült a fagyos talajon érezte, hogy az a hideg folyadék, ami miatt elcsúszott szinte teljesen átáztatta a rajta lévő nadrágot és a kardigánja nagy részét. Szeme elé emelte jobb karját, hogy megvizsgálja, mi lehet az a folyadék. Teljesen elsápadt, mikor meglátta a hófehér kardigánján a hatalmas vörös foltot. Az ijedségtől hirtelen próbált meg felállni, aminek aztán az lett a következménye, hogy ismét megcsúszott és elesett. Esés közben érezte, hogy lába beleütközött valamibe, de az nem a padsor volt. Annál sokkal puhább volt. Deanne rémülten tekintett el a dolog vélhető helye felé, majd amikor meglátta, hogy egy mozdulatlan test fekszik alig pár centire a lábától - fejjel lefelé - sírni kezdett. Ennek ellenére szép lassan a testhez mászott – keresztül a hideg vértócsán -, s körülményesen átfordította, miközben már remegett a sírástól és a félelemtől, hogy férje holt testét tartja a karjaiban. Mikor meglátta William vérben úszó fejét hisztérikus sírásba kezdett és a mérhetetlen fájdalomtól hatalmasat és fájót sikoltott.



SZENTLÉLEK SÉTÁNY
2. rész: Egy jó döntést hozni… (III/I.)


Mindenki tudomást szerzett arról, ami Lewinson tiszteletessel történt szombat éjjel. És ez nem is oly meglepő, hiszen itt mindenkihez pillanatok alatt elérnek az információk, kiváltképp, hogy Mrs. Grahamnek egyébként is megvannak a maga „kapcsolatai”. Az egész város elszörnyülködve állt a történtek előtt. Mindenkit megrázott Lewinson plébános tragédiája és legbelül mindenki azt a kérdést tette fel magának: Ez hogy történhetett meg?
Deanne miután megtalálta vérbe fagyott férjét, azonnal értesítette a mentőket. A szívét mardosó fájdalom ellenére észnél tudott maradni és a lehető legjobb döntést hozta, a lehető leghamarabb. Egyszóval: megfelelt. Szerencsére a mentő tíz perc alatt kiért a Szent Margit templomhoz, ahonnan a helyszíni ellátást követve azonnal a városi Northfalau kórházba szállították az eszméletlen Lewinson tiszteletest. De nem csak a mentő és a rendőrség érkezett percek alatt a helyszínre, hanem a környéken lakók is másodpercek alatt rohamozták meg a templomot a megkülönböztető színt használó autók szirénájára és lilás villogásaira. Deanne megkérte a tetthelyre gyors léptekkel érkezett Mrs. Grahamet, még mielőtt elment volna haldokló férjével a mentőben, hogy értesítse lányát, Camrynt a történtekről.

Mrs. Graham természetesen megtette, amit a lelkileg összetört nő kért tőle, hiszen mindig is jó viszony fűzte a Lewinson családhoz és itt a Szentlélek sétányban egyébként is mindenki ott segít a másiknak, ahol csak tud. Camryn amint megtudta a történteket az idős hölgytől, hisztérikus állapotban, párjával karöltve, azonnal a kórházba rohant. Az egész utat végig könnyezte és semmi másra nem tudott gondolni, csak a haldokló apjára és a hatalmas bizonytalanságra. Ömlöttek a könnyei és azok a percek mialatt a Northfalau kórházba ért Tobyval hosszantartó óráknak tűntek, amelyek a végtelenségig nyúlnak. A klinikába érve a zaklatott lány rögtön látni szerette volna édesapját, ám mikor szembesült a ténnyel, hogy erre most nincs lehetősége még erőteljesebb fájdalom kerítette hatalmába. Deanne és Camryn egymást próbálta nyugtatni a műtőterem előtt, ahol az orvosok a plébános életéért küzdöttek. Leírhatatlanul hosszú időnek látszottak a percek s órák váltakozása, mialatt mindhárman a történteken merengett, amit alig akartak elhinni, kiváltképp, hogy ez pont velük történik meg.

Hajnali negyednégy körül befejeződött a közel három órás műtét, melynek során sikerült stabilizálni az atya állapotát viszont a rá mért hatalmas és számtalan ütések következtében koponyája több helyen megrepedt, minek által mély komába esett. Olyan koma ez, amiből lehet, hogy órákkal, napokkal, hetekkel vagy akár hónapokkal, évekkel, de az is előfordulhat, hogy soha többé ebben az életben nem fog felébredni. Deanne nem akart hinni a fülének, mikor a műtétet végző főorvos felvázolta a diagnózist. Mintha egy hatalmas kést szúrtak volna a szíve közepébe, amit utána többször jól megfordítottak benne. Nem akarta és nem is tudta elhinni. Magában egyfolytában azt hajtogatta, hogy ez bizonyára csak egy rémálom, amiből mindjárt fel fog ébredni és mennyire meg fog könnyebbülni, mikor átölelheti mellette fekvő élete szerelmét. Pillanatokon belül fel fog ébredni, hisz ez csak egy buta álom. Egy rossz képzelgés, ami nem igazi és nem is lehetne az.

Mindjárt fel fog ébredni. Mindjárt…. Nem. Nem fog fel kelni, hiszen nincs miből. Ez nem álom, ez a szín tiszta valóság, ahol még mindig higgadtan és átgondoltan kell cselekednie. Már csak a lányáért is, aki a hír hallatán reszkető sírógörcsöt kapott, ami Tobyt teljesen megrémítette, de a fiú tudta, hogy párjának most mérhetetlenül szüksége van rá, így szorosan átkarolta a remegő Camrynt. Elnézve a szenvedő lányt, nem tudta, hogy vajon most mi lenne a megfelelő vigasz, amivel egy aprócskát is megnyugtatná Camrynt ebben a borzasztó helyzetben, amire soha senki sem készülhet fel kellőképpen. Toby csak meredten és bambán nézte kedvesét, de legbelül ugyanakkor mérhetetlen düh kavargott benne s teljesen ostobának érezte magát, amiért a szerető ölelésen kívül nem tud mást nyújtani Camrynnek, pedig ő annyira szeretné megnyugtatni a lányt, hogy újra mosolyogni és vidámnak lássa. De ha Toby tudná, hogy feleslegesen ostorozza magát, mert ennél nincs is jobb vigasz a lány számára, hiszen ilyenkor ezer szónál is többet jelent egy forró szerelmes átölelés. Mindeközben a fiú csillogó zöld szemeiben is gyorsan könnyek gyűltek.

Újabb hosszan tartó percek elteltével Deannenek valamicskét sikerült elfogadnia a történteket, amivel talán soha az életben nem fog tudni majd megbarátkoznia, hiszen egy ilyen tragédiát senki sem tudna könnyen feldolgozni még hosszúra nyúló évek alatt sem. Ennek ellenére Mrs. Lewinson biztosra vette, hogy nem is lesz rá szükség, hiszen William napok alatt fel fog gyógyulni és akkor majd újra egy boldog családot alkothatnak. Nehezen összeszedte gondolatait, ezután pedig nehézkesen ugyan, de sikerült meggyőznie lányát, hogy most menjen haza és pihenjen le egy kicsit. Camryn még mindig nem tudta igazán felfogni a körülötte zajló eseményeket, és egy hamar nem is fogja. Toby megígérte Deannenek, hogy épségben hazaviszi lányát, s mivel hárman megállapodtak, hogy nemsokára vissza is jönnek Mr. Lewinsonhoz, épségben vissza is hozza őt.

A szerencsétlenséget követve természetesen a Nolának rendezett meglepetés buli is félbe szakadt, hiszen mindenkit letaglózott a hír, ami alig néhány méterrel arrébb történt. A partiról egy-két vendég a Szent Margit templomhoz sétált bámészkodni a már ekkor ott helyszínelő rendőröket.

A narancssárga színű hajnali égbolton lassan megjelentek az ébredő napkorong aranyló sugarai, amelyek egy új nap kezdetét jelentették. Csakhogy ez a vasárnap teljesen eltért az eddigiektől. Nem volt olyan békés és nyugodt vagy éppen vidám, mint máskor. Kiváltképpen a Szentlélek sétányban, ahol az a borzalmas dolog történt múlt éjjel. Senkit sem hagyott nyugodni a Gesztenye parkban történt támadás, melynek következtében alig tudta valaki álomba hajtani fejét. Ilyen volt Nola Iven is, aki szerelmével, Ethannel szinte az egész éjszakát átbeszélgette.

Nola a pár órás alvás után fáradtan ébredt párja mellett, aki félmeztelenül feküdt a nő bal oldalán. Miután a huszonnegyedik életévét betöltött nő megdörzsölte szemeit, megcsókolta a kimerülten alvó kedvesét, majd ledobta magáról a bézs színű takarót, és kiszállt az ágyból. A szoba azon ablakához sietett, amelyik a sétányra nyílik, melyen keresztül hosszasan bámészkodni kezdett - miután kissé félre tolta a világosbarna színű függönyt -, annak ellenére, hogy a Szent Margit templom környékén parkoló rendőrautókon s egy-két rendőrön kívül – akik vélhetően a még mindig tartó helyszínelésnél segédkeztek - nem látott senkit. Hosszú percekig csak állt az ablak előtt elgondolkodva, miközben térde fölé érő rövid selyem hálóingje és az Ethantől kapott arany nyaklánca megcsillogott az ablakon beáramló napsugarak fényében. Ezután visszaállította eredeti helyére a függönyt, majd megfordult és miután egy pillantást vetett a még mindig alvó Ethanre, kilépett a szobából. A fürdőszoba felé vette az irányt – mint minden szokványos reggelen -, hogy lezuhanyozzon s rendbe hozza magát.

A fürdőbe érve megállt a falon lógó tükör előtt minek után belenézett, ezt követve pedig megigazította kissé kócos haját. A tükör mellett lévő – szintén falra rögzített – szekrényecske mellé sétált, majd a bútorzat tetején ülő fakosár után nyúlt. Kisebb erőlködés után sikerült elérnie a hozzá közel eső szélét, amit megfogott, hogy leemelje azt. Ámde nem fogta elég erősen, így a benne lévő, nehéznek nem igazán mondható hajszárító előre dőlésének köszönhetően, a fakosár kicsúszott Nola kezéből és a tartalma a nő melleire utána pedig a mosdókagylóba zuhant akárcsak maga a kosár. Nola az ütést követve rögtön a jobb kebléhez kapta kezét sziszegve, tudni illik inkább ez sérült meg a baleset során. Ekkor hirtelen Ethan jelent meg a nő háta mögött, aki átkarolva kedvesét, csókokkal borította a meglepődött Nola nyakát.

- Mi volt ez a zaj, édesem? – kérdezte két csók között a szerelmes férfi.
- Rám esett ez a buta kosár – kezdte tréfálkozva Nola, majd megfogta mindkét mellét s erotikus pillantásokat intézett Ethan felé -, és megütötte a szép jobb mellemet.
- Mutasd csak – mondta mosolyogva Ethan, miközben megfordította Nolát, hogy egymással szembe álljanak. – És hol ütötted meg ezt a gyönyörűséget? – kérdezgette a férfi, mialatt lágyan csókolgatni kezdte Nola jobb keblét, majd lassacskán áttért a másik kényeztetésére is.
A nő a gyönyörtől halkan felsóhajtott és átkarolta Ethan nyakát, miközben a férfi Nola derekát szorongatta s egyik lábával óvatosan becsukta a fürdőszoba ajtaját, nehogy Reese felébredjen a csapódás zajára.

A történet folytatódik!


Minden jog fenntartva! Tökölyi Zsolt, 2007