Történetek

A rejtélyes szörny nem jelentkezett többet. A fiúk a kikészített törölközőkhöz evickéltek. Gyula felvette a nadrágját, egy törölközőt pedig a vállára dobott. Zsigmond és Viktor nem követték a példáját.
Az öreg hamarosan visszatért, és némán intett, hogy kövessék. Hosszú ideig gyalogoltak. Már-már mindegyikük úgy érezte, agyonüti a férfit, amikor egy üregféléhez érkeztek. Fáklyák világították meg a helyiséget...

Képzeld el, hogy van valakid, akit nagyon szeretsz. Szeretsz valakit, aki fontos neked, valakit, akit szeretnél, hogy boldog legyen, valakit, akit sosem akarsz szenvedni látni, valakit, akivel barátok vagytok...

- Tudjátok – telepedett le melléjük a férfi -, az apám feltalálta a zutót.
- A mit?!
- Zutó. Olyan, mint a... hogy is hívjátok...? Autó! Igen! Autó. Amolyan telepjáróforma.
- Jó. És nekünk mi közünk ehhez? – türelmetlenkedett Zsigmond.
- Az – mondta Botond -, hogy nagylelkű leszek, és odaadom a kulcsát. – előhúzta, és dobálni kezdte.
Gyula felvonta a szemöldökét.
- Így elvihetitek, és elmehettek. Gyorsabban fogtok haladni, az biztos. És a zutó kerekei...

- Parancsol valamit uraságod?
A férfi lehajtotta az arcát, takaró csuklyát, s alaposan megnézte a lányt. Gyönyörű, sötétbarna szemei, és hosszú világosbarna haja, keskeny arca, magas, erős, izmos teste, nemesi származásra utalt.
- Téged!- mondta aztán...

- Jöjjetek Holtak sötét seregei! Segítsetek nekem!
Erre meghasadt a föld, és szilaj, tajtékos paripákon délceg vitézek jöttek elő. A törökök rémülten állították meg lovaikat, ám a holt harcosok egyenesen beléjük rohantak s lekaszabolták őket. Egy sem menekült. Ekkor a lovasok visszatértek Metellához. Vezetőjük leugrott a nyeregből, s a többiek is követték. Majd leborultak a lány előtt.
- Üdvöz légy Holtak Úrnője! Hűséges sereged áll rendelkezésedre! ...

A férfi az illattól teljesen megbódulva, szinte részegen, a karjaiban tartott nő csodás testének érzésétől, simogatni kezdte a haját. Így legalább foghatta tovább minden feltűnés nélkül. Körülöttük igen hamar kisebb csoportosulás kezdett kialakulni. Minden jelenlévő sajnálta a síró asszonyt. Sokan az elhajtott autó rendszáma után érdeklődtek...

- Még illendően be se mutatkoztam. A nevem Viktor, és az Alvilág királya vagyok, mint ahogy azt már te is tudod.
- Igen, tudom. Szeretnék tőled ezzel kapcsolatban kérdezni valamit.
- Csak tessék - dőlt hátra a férfi.
Metella mély lélegzetet vett és beszélni kezdett.
- Kisgyerekkorom óta látomásaim és furcsa álmaim vannak. Mindegyikben te szerepelsz. Te küldted rám ezeket a látomásokat? ...

- Kérem, jöjjön el hozzá! Már nem sok van hátra és annyira várta magát. Az írásai alapján nagyon megszerette.
A férfival megfordult a szoba.
- Mi az, hogy nem sok van hátra?
- Magának sem mondta? Csacsi módon mindenki előtt titkolta. Leukémiás. Az elmúlt évben szinte folyamatosan a kórházban volt, de … - zokogás hallatszott a kagylóból.
- Azt mondták, nem sikerült megakadályozni az áttételeződést... Vége.... Hazahoztuk, hogy legalább az utolsó... Nem tudom mit...

- Az elődeim – szólalt meg az apja, aki szintén megállt. - Nem voltak valami hosszú életű uralkodók.
- Ezt hogy érted?
- A hatalomvágyuk lett a vesztük. Állandóan háborúztak a szomszédos királyságokkal, mivel azt akarták, hogy az egész Alvilág egyetlen nagy birodalom legyen, és azt ők irányíthassák, vagy pedig egy másik, ambiciózusabb királyjelölt személyében érte el őket a vég...

Visszagondolt arra a pár, roxforti évre… Mennyi lányt vígasztalt azzal, hogy egyszer, talán esélye lehet Harrynél. Mennyi nőtársát vezethette volna tévútra, vagy akár Harryt magát, csakhogy győztesen kerüljön ki… De nem. Ellenséged engedd a legközelebb – tartja a mondás. Így, ellenségek szoros, könnyező gyűrűjében telt el hét hosszú, megpróbáltatásokkal teli év...