Történetek

„Akkor megszökünk.” - válaszolom. „Egyszerűen elkötöd a Ladát. Beülünk és adj neki! Majdcsak alszunk valahol minden este, nem? Te majd vigyázol rám, én majd vigyázok rád! Mi baj lehet? Majdcsak lesz valahogy… „

Volt régen egy hercegnő a neve Tiszavirág volt. Szerelmet ébresztett egy királyfiba, de hűtlen lett hozzá. Ezért egy varázsló kérésszé változtatta, és az lett a büntetése, hogy százévente csak egyszer térhet vissza a földre, hogy egynapos élete alatt megtalálja az szerelem igazi értelmét...

A palota előtt hatalmas tömeg várakozott. Az emberek tomboltak, ordítoztak, visítoztak. Nem is lehet tudni mi volt nagyobb látványosság. A koronázás vagy a kivégzés. Mit látott szívesebben a nép? Ha egy király fejére helyezik a koronát, vagy ha ugyanaz a fej a porba hull. A tömeg felmérhetetlen volt. A város utcái zsúfolásig megteltek. Mindenki kíváncsi volt az új uralkodóra...

- Más világ volt a tiéd nagyikám. – ellenkezett szelíden Eszter.
- Legalább ma már mindenki eldöntheti, hogy a jövőben kihez fogja kötni az életét. Ez némi keresgéléssel jár, de ilyenkor az emberek megismerik egymást, így könnyebben eldönthetik: hogyan tovább. – folytatta meggyőződéssel.
- Egyébként úgy tudom, a te idődben gyakran a lányokat már korán összeboronálták a szülők egy olyan férfivel, akihez azelőtt nem sok köze volt. – állapította meg.
- Meglehet, azonban...

A lágy szellő játszadozott fürtjeivel, élvezte, ahogy arcát simogatja. De orrát megcsapta egy ismerős szag. Kinyitotta szemét, s körültekintően szemlélte a környéket. Nem látott semmit, de inkább visszamászott szobájába, s becsukta az ablakot. Egy ideig még farkasszemet nézett a holddal, majd visszaindult az ágyához. Ismét megérezte a szagot, ami olyan ismerős volt számára. Felkapcsolta a kislámpát, s körülnézett. Nem tapasztalt semmi gyanúsat, de az a szag… hirtelen egy suhanó árnyékot...

-SEGÍTSÉG! - ordított Katie és az ajtóhoz rohant, megpróbálta kinyitni az ajtót. De hiába rángatta, hiszen az előbb ő maga zárta be. Ez a rettenetes valaki, most ismét a háta mögé került és magával szembe fordította a lányt...

Felértek a kastélyhoz. Valeriát lesegítette a férfi, majd a kocsis elvitte a hintót, és a lovakat. A férfi bekísérte a lányt, aki elámult a hatalmas előcsarnok méretétől, és a feje felett függő üvegből készült csillár méretétől.
- Nagyon szép helyen lakik. - nézett körbe.
A vámpír hanyagul körbe nézett.
- Igen, ez a Wallenstein kastély a magam és őseim sasfészke. Ha háború volt az elődeim beengedték a jobbágyokat, amíg elmúlt a veszély...

Újra látta az út képeit, és újra hallotta a megnyugtató zenét. De most, mintha kívülről figyelte volna önmagát. Látta, ahogy a szemei összecsukódnak. Újra látta a fehér fényt, hallotta a csattanást, és érezte a fájdalmat minden testrészében. Majd felülről látott mindent. Látta öreg autóját, ahogy az árokban egy fának csapódva, használhatatlan roncsként hever...

Hamar megtalálta a szobát, amit keresett. Nagy levegőt vett, amikor a kilincsre tette a kezét és kopogás nélkül benyitott. Pici diákszobába lépett, ahol egy keskeny ágy, egy íróasztal és egy szék volt csupán. Rögtön meglátta a sarokban állni Pat nagy tengerészzsákját, de a lány nem volt a szobában. Mark leült az ágy szélére és zúgó fejjel várt. Tíz perc telhetett el, amikor végre nyílt az ajtó...

- Egy hölgy kérését nem illik visszautasítani- hangzott a lovagias válasz.- Elmesélem a családi életemet. Nos 1485-ben születtem, 22 évesen megnősültem, egy gazdag gróf kisasszonyt vettem el, aki két gyereket szült nekem. Mindkettő három hónapos korában halt meg, s a feleségem is ebbe halt bele. Az apám fél év múlva meghalt, és én egyedül maradtam az anyámmal, aki soha nem szeretett...