Gyilkos történetek 1. rész

Csendes éjszaka volt. Egy középkorú, csinos hölgy igyekezett haza a munkahelyéről. Én mondom, nagyon csendes volt ez az est. Talán túl csendes is. Ahogy házához ért, elővette kulcsait. Ekkor azonban valami zörejt hallott a közelben. Megijedt. Annyira megrémült, hogy elejtette kulcsait. Gyorsan lehajolt érte és felkapta, majd ijedten körül nézett, hogy nem-e csak egy ártatlan kóbor kutya vagy macska volt-e. De nem látott senkit és semmit sem. Gyorsan kinyitotta az ajtót, majd sietve bement a lakásába. Ki volt merülve teljesen,a mai naptól. Egy pénzügyi hivatalnál dolgozott, mint igazgató helyettes, és már hosszú ideje valami ostoba, értelmetlen dolgon vitázott ügyfeleivel. Ráadásul még az a hang is.

Úgy érezte most nincs ereje arra, hogy megvédje magát, de nagyon semmihez nem volt ereje. Egyedül lakott a lakásban, mert munkája miatt el kellet költöznie szüleitől, szerelemre pedig nem volt ideje. Most úgy érezte, hogy szüksége lett volna valakire, aki vár rá ha haza tér és át karolja és nem kellett volna semmitől sem tartania, hisz esténként bújhatott volna valakinek a karjába, egy erős férfi kézbe, mely szorosan ölelte volna őt. Ez ment végig a fejében. Aztán beletörődve mindenbe, bement a fürdőszobába. Ott szép lassan levette magáról ruháit és a zuhany alá állt. Elkezdett fürdeni. Kimondhatatlanul jól esett neki a forró víz. Izmai ellazultak, és kezdett megnyugodni. Már teljesen megnyugodt, de még mindig a tusoló alatt állt, amikor elkezdett csörögni a telefon. Kijött onnan, felvette köntösét majd felemlte a kagylót. Bár el sem tudta képzelni, hogy kihívhatja fel ilyen késői órán.
- Halló?!
- Halló! Jó estét kívánok Miss Callingent keresem. - egy férfi szólalt meg a telefonban.
- Én vagyok. És szabadna tudnom, hogy Ön kicsoda?- kérdezte Katie (merthogy igy hívták a nőt), mire a telefon túloldalán megváltozott a hang... Egyszerre olyan furcsa lett, kicsit megszállottan hangzott.
- Tudod Katie, régóta figyellek. Hmm... Most is látlak. Szép vagy a piros köntösdben. Nagyon jól áll neked.

Katie-t már most kezdte idegesíteni az ismeretlen:
- Ki az? Kérem, mondja meg a nevét, különben hívom a rendőrséget! - hangja nagyon kétségbe esett volt, s ezt jól hallotta a titokzatos személy is.
- Ugyan, ugyan kislány. Mire jó ez a hevesség?! Arra nincs szükség, hogy a rendőrséget hívd.... És a nevem sem fontos. Nagyon magányos vagy, igaz? Sebaj teszek neked egy szívességet. Megöllek! Meghalsz! - erősödött fel hirtelen a hang. - Nézd a jó oldalát. Legalább nem leszel magányos... Ha-ha-ha-ha-ha-ha...

És ekkor hirtelen letették a túloldalon a telefont. Katie nagyon félt. Rémülten megpróbálta felhívni a rendőrséget, de ahogy felvették kapcsolat rögtön megszakadt.... Valaki elvágta a telefonzsinórt. Rettegett. Nem tudta elképzelni, hogy ki akarja őt megölni. Töprengésének az ajtó felőli zajok vetettek véget. A falhoz ment és neki támaszkodott. Magához vett egy vázát, készen arra, hogy szükség esetén fegyverként használja. Ki kiáltott:
- Ki az? Ki van itt?
Senki nem felelt. Majd egyszerre újra hallotta a zörejt, de most a konyha felől. A fal mentén araszolva kiment a konyhába. Körülnézett, de senkit sem látott. Magában ezt mormogta.
- Te jó ég! Lassan kezdek megőrülni, már hallucinálok. Azt hiszem jobb lesz, ha most megyek és lefekszem.

Felment a szobájába és kulcsra zárta be az ajtót. Az ajtó sötétzugában egy alak állt. A lány nem vette észre őt. Ennek a bizonyos valakinek egy nagy fekete csuklya volt a fején, ami a lévő talár szerűséghez tartozott. És az arcán...az arcán egy állarc volt. Olyan volt, mintha a halál lett volna "rárajzolva" az arcára, ami kiáltásra tátja a száját, vagy inkább sikoltásra. A lány mögé lopódzott. Kihúzott egy nagy tőrt a ruhája ujjából. Hirtelen, mintha a lány megérezte volna a bajt, hátra perdült.
Fölé magaslott az a félelmetes arc, és ő elkezdett hátrálni.
- Ne! Ne! Kérem NE!
- Most eltűnsz az élők sorából!...
-SEGÍTSÉG! - ordított Katie és az ajtóhoz rohant, megpróbálta kinyitni az ajtót. De hiába rángatta, hiszen az előbb ő maga zárta be. Ez a rettenetes valaki, most ismét a háta mögé került és magával szembe fordította a lányt. Szegény sikított egy nagyot hátha valaki meghallja, erre ez a gonosztevő a szívébe döfte a kést, és ahogy a fölre zuhant a gyilkosa elmenekült, de az esést a lány már nem érezte. IGEN. Ő volt az a rettenetes "ember" akiről rémhírek terjedtek, és rém mesék, ő volt, akit az emberek csak így emlegettek: a titokzatos SIKOLY.

Másnap kora délelőtt, a szomszédok találtak rá a holttestére, mert reggel 7 óra körül ki ment az újságjáért. Először azt hitték, hogy biztosan csak elaludt. De miután 10 óra tájékán sem jött ki, a mellette lakók kezdtek megijedni. Átmentek, kopogtattak, de semmi sem történt. Azután hirtelenjében, minthogy nem jutott eszükbe más, betörték az ajtót. Óvatosan körül néztek, majd a lány után kiabáltak.
- KATIE!
- MISS CALLINGEN! - de nem felelt senki.
Az egyik férfi felrohant a lány szobájába és meglátta a holttestet. Egy másodperc erejéig megkövülten meredt a fiatal nőre, majd elkezdett ordítani:
- MEGHALT! KATIE CALLINGEN MEGHALT, MEGÖLTÉK!
Meghalt? Meggyilkolták? - hitetlenkedtek a szomszédok. El sem tudták képzelni vajon ki lehetett a gyilkosa ennek a szegény lánynak, amikor mindenki szerette őt. Értesítették a rendőrséget.

Mire a rendőrség kiért addigra már valahonnan a riporterek is előkerültek, pedig senki sem értesítette őket. A vizsgálat rögtön megindult. Azt már a vizsgálatok előtt is meg tudták állapítani, hogy gyilkosság történt. Később megállapították, hogy halála körülbelül éjfél körül következhetett be. Dulakodás nyomait találtak miss Callingen testén, amiből arra következtettek, hogy a nő védekezni próbált mielőtt meghalt.