Történetek

Az este hátralévő részét kellemes beszélgetéssel töltötték, kviddicsről, Ronról, az ikrekről, Hemionéról és a Roxfortról. Végül eljött a búcsúzás ideje, de Harryt nem hagyta nyugodni egy kérdés.
- Kinél laksz? Áruld el!- bukott ki belőle a kérdés, ami kissé követelődzőre sikerült.
- Egy Tonks nevű aurornál. Tonks a Főnix Rendjének tagja, amit Dumbledore alapított. Ez egy Tudodki és követői ellen alakult csoport. Tonks ismeri a szüleimet és Dumbledoret, de nem mondja el nekik...

Narina reménnyel, vágyakozással teli rettegéssel csókolta meg a tenyerén pihenő, élő gyöngyöt, majd a földre helyezte. A gyöngy lüktetett, a fénysugarak talán még élőbb ragyogással tépték fel a Naikit rejtő, óvó kérget, mint Sarina születésekor. Narina látni akarta annak a lénynek a sorsát, aki az Ő életéből született...

Azt várta, hogy a felesége sértetten és vörösre sírt szemmel fogadja, és ahelyett egy nevetgélő nőt talált, aki ezzel az idegennel szórakozik. Nem tudta eldönteni, hogy örüljön ennek, vagy bosszankodjon, de mikor arra gondolt, hogy Amanda várja őt a kívánatos testével, akkor inkább úgy döntött, hogy nem vesz tudomást róluk. Sietve vacsorázott, aztán közölte, hogy még sok dolga van, mert másnap el kell utaznia egy konferenciára, és ott is hagyta őket...

Gwedmir döbbenten nézett tanítványára, akiből úgy áradt az erő, hogy a mester szinte látni vélte már.
- Rettenetes nagy az erőd – állapította meg meghökkenve. – Rövid idő alatt olyan erős lettél, hogy képes lennél egy egész épületet romba dönteni! Érzed?
Dia bólintott.
- Furcsa érzés – motyogta. – Olyan mintha bennem fújna a szél... kifelé...

De belegondoltál már, hogy milyen érzés lehet egy olyan emberben, aki senkinek nem meri elmondani érzéseit, még annak sem, akit szeret, mert fél, hogy átverik, és később visszaélnek ezzel az őszinteséggel? ...

- Melyik fészekaljból származol? – kérdezte a kígyó érdeklődve.
Harry egy darabig értetlenül meredt az állatra, de aztán nagy nehezen rájött, hogy a kérdés valószínűleg a kilétére vonatkozott, így egy kis gondolkodás után felelt párszaszóul.
- Ö, én Harry Potter vagyok. Ők pedig a barátaim Ginny Weasley és Sirius Black – válaszolt Siriusra és Ginnyre mutatva...

Odafeküdt mellém és átölelt. Szorosan fogott, de mégis gyengéden. Megcsókolt. Belenéztem a szemébe, most nem volt benne gőg vagy undor csak a tiszta vágyat láttam. Elkezdett csókolgatni, szép fokozatosan haladt lefelé. Én kétségbeesve vettem észre, hogy szétgyötört testem nagyon is reagál a kényeztetésre...

A folyó korlátjához lépek, leszegett fejjel bámulom a szürke, zavaros, mocskos folyamot. Pont olyan, mint én. Pont olyan, ahogy az életébe zuhantam. Azt mondják, ma nem moshatjuk le magunkról a holnap mocskát. Ö megtette, sterillé szerette a lelkem. Sírni szeretnék...

Életében nem látott ennél ocsmányabb ábrázatot. A férfi vörös haja belelógott a szemébe. Az egyik el volt takarva úgy, mint a kalózok tették akkoriban, másik szemében különös fények villogtak. Arca tele volt sebekkel, és varrásokkal. Lila köpenye még visszataszítóbbá tette.
Mikor pedig a férfi az eltakart szemét láthatóvá tette, Dia hátrahőkölt. A szem ugyanis nem volt ott. Szemgolyó sem volt benne, csak egy nagy, véres üreg...

- Nagy nap ez a mai, kedves barátaim – kezdte a Nagyúr fennkölt hangon. – Ma mindenki megfizet, aki ellenünk szegül. Ma minden megváltozik - mondta most már egyre hangosabban.
- Ma az öreg vén bolond összes terve meghiúsul, mikor leromboljuk hőn szeretett iskoláját. A Roxfort égni fog, ma éjjel! – Kiáltott mindenki döbbenetére...