A remény szövetsége 4. Fejezet

4. Fejezet – Parancs és látomás


Miközben Harry elaludt, sokmérföldnyire Little Wingingtől egy baljóslatú sötét házban Voldemort és hívei gyűlést tartottak.

- Nagy nap ez a mai, kedves barátaim – kezdte a Nagyúr fennkölt hangon. – Ma mindenki megfizet, aki ellenünk szegül. Ma minden megváltozik - mondta most már egyre hangosabban.
- Ma az öreg vén bolond összes terve meghiúsul, mikor leromboljuk hőn szeretett iskoláját. A Roxfort égni fog, ma éjjel! – Kiáltott mindenki döbbenetére.

A teremre mélységes csönd telepedett, amelyet szinte már tapintani lehetett. Voldemort pedig várt.

- De Nagyúr – mozdult meg az egyik halálfaló, Lucius Malfoy – Mégis hogyan? És a védő varázslatok? – Kérdezte feszülten.

- Ó, kedves, agyafúrt barátom ezen neked nem kell gondolkodnod, mert az akciót innen irányítom – válaszolta a sötétmágus élesen. – Neked, Lucius nem a Roxfortban lesz ma este dolgod – vicsorgott sunyin a szőke halálfaló képébe. – Ah, majdnem elfelejtettem – intézte most már az összes hívéhez szavait, egy pálcaintés kíséretében.

Ennek hatására az összes híve kezében egy pukkanással egy-egy pergamen jelent meg. Mindenki tanulmányozni kezdte a saját lapját. Bella épp lapot akart cserélni a férjével, mikor a vezérük, halkan sziszegve megszólalt.

- Ne próbálkozz, Bella! Mindenki csak a saját feladatát láthatja. Így akarom elejét venni annak, hogy valaki esetlegesen eláruljon.

A halálfalók közt suttogás indult meg.

- De Nagyúr! Én soha… - kezdte volna Lestrange, de Voldemort félbeszakította.

- Elég! Mindenki induljon a dolgára! A hoppanálási pontról mindenki hoppanáljon a pergamenjén szereplő helyre – mondta ellent mondást nem tűrő hangon.

Ezután már senki sem ellenkezett, mindenki elhagyta a termet, Voldemort pedig elégedetten dőlt hátra trónusán. A homályból egy sötét alak lépett elő.

- Ah, Voldemort Nagyúr! Látom, megfogadtad a tanácsomat – kezdte az idegen.

- Jó tanáccsal szolgált, Sidius Nagyúr. Remélem gyümölcsöző lesz az együttműködésünk.

- Ebben biztos lehet – válaszolta a sith lord, megeresztve egy sátáni kacajt.

A termet éles, sötét kacagás töltötte be a két fantom nevetésétől.

**********



Eközben egy másik galaxis kicsiny bolygóján…


Egy homokszőke hajú fiú ült egy ablakpárkányon, a nabooi jedi templom tanácstermének előterében. Még nagyon korán volt, így a nap első sugarai csak halványan világították meg a tizenhat éves Anakin Skywalker nyúzott, álmos arcát. A mesterét, Obi-vant várta, mert újra jelenésük volt a tanács előtt. Fogalma sem volt mit akarnak már megint tőlük. De nem is igazán érdekelte. Most is korán ébredt, mint már két éve oly sokszor. Egy rémálom ébresztette fel. A két éve történt Coruscanti mészárlás képei. Észre sem vette, és már el is ragadták az emlékei.


Két évvel ezelőtt…


Kellemes nyári este uralkodott a hatalmas egyetlen várost magába foglaló Coruscant egész területén. A város éjszakai pezsgését a siklók, s egyéb szállító járművek hangjai jelezték, amelyet a lágy esti fuvallat juttatott el egy igen csak nyugtalan 14 éves fiúhoz. Anakin lelkében a körülötte lévő nyugalom ellenére hatalmas csata dúlt. Mint mostanában szinte mindig, nem volt kibékülve sem a világgal, sem az emberekkel. Ez többszörösére, szinte már elviselhetetlen szintre emelte bizonytalanságát, és az emberek iránti bizalmatlanságát. Persze most már itt volt az anyja is, akivel a problémáit megbeszélhette, de a külön töltött évek nem tettek jót a kapcsolatuknak, legalábbis Anakin szerint. Shmi még mindig kisfiúként kezelte, és ez a tény, mint általában minden kamaszt, Anakint is módfelett idegesítette.

A jedi templom szállító csarnokában állt, a lelkében dúló vihartól teljesen kábán. Várta a következő légi buszt, amely elviszi a szenátus épületébe, ahol végre beszélhetett azzal az emberrel, akiben még megbízott. Palpatin főkancellárt szinte apjaként szerette, mentorának tartotta. Ő nem kritizálta és javította ki folyton úgy, mint mestere Obi-van, bár őt is szerette, de soha nem tudta teljesen elfogadni, a szigora és szabálytisztelete miatt. Anakin már nem tudta kinek higgyen és kit tiszteljen, főleg mióta az a pletyka kapott szárnyra, hogy szeretett kancellárjának köze van a sötét oldalhoz.

- Kész agyrém – gondolta magában – nem hiszem egy szavukat sem.

Ez a pletyka még több ürügyet szolgáltatott a mesterének és a tanácsnak, hogy kifejezzék véleményüket, miszerint nem szabad megbíznia egy politikusban sem, pláne nem Palpatinban, aki iránt - és ez Anakinnak is egyre világosabbá vált - a jedik bizalma megrendűlt.

Gondolataiból a szállító jármű hangos moraja zökkentette ki. A vezető nagy bosszúságára lassú, komótos léptekkel szállt fel, és unottan mutatta be beszálló kártyáját, amely a Coruscanton lévő összes tömegközlekedési repülőre, és földi járműre érvényes volt. Ezt szintén a kancellárnak köszönhette. Sőt, szabad bejárása volt a kancellár magán lakosztályába is. Bármikor szívesen fogadta egy kis beszélgetésre, mindenféle bejelentkezés nélkül.

A légi jármű gyorsan suhant a szenátus patinás épülete felé, és perceken belül az ifjú jedi már a kancellária felé vezető lépcsőfokokat rótta sebes léptekkel, kettesével szedve a lépcsőfokokat. Hamarosan a célnél volt. Türelmetlenül ütötte be a kancellár lakrészébe vezető ajtó melletti panelon a belépési kódot. A kétszárnyú ajtó szinte hangtalanul csusszant szét, utat engedve az ideges fiúnak. A lakosztályban sötét honolt. Nem hallott semmilyen mozgást, vagy neszt. De érzékei jelezték, valami nincs rendben. Rossz érzés fogta el. Valaki van itt, akinek nem kellene itt lennie, valaki, akit áthat a sötét erő, de ugyanakkor, ahogy egyre több ideig tapogatta az illetőt, az egyre ismerősebb lett.

- Ez képtelenség - gondolta.

De hirtelen hangokra lett figyelmes az erkély felől, közelebb merészkedett úgy, hogy lásson is valamit, de takarásban maradjon. Észre sem vette, de már alkalmazta is a gátat, amely elzárja érzelmeit és gondolatait a külvilágtól, és talán arra is elég, hogy a jelenlétét elrejtse, de ezen a téren még nem voltak elég fejlettek az érzékei. Már éppen azon volt, hogy nem kockáztat és visszafordul, de most is, mint általában, mindig legyőzte a kíváncsisága. Kihegyezte hát érzékeit a két beszélgetőre, mert amint azt megállapította, egy sötét alak folytatott távbeszélgetést valakivel, akiben Anakin hamarosan felismerte Dooku grófot, a sötét oldal szellemi és politikai vezetőjét.

- Ah, kedves Palpatin főkancellár! Remélem elégedett az eddigi eredményeinkkel – mondta a gróf.

- Ne, használja ezt a nevet, már számtalanszor mondtam magának – mondta a kancellár Anakin számára ismeretlen mély, sötét hangon.

- Elnézést kérek, Sidius Nagyúr – válaszolt széles vigyorral a képén Dooku.

- Majd meglátom mennyire leszek elégedett, ha sikerül végre hajtanunk az inváziót. Hamarosan ez a bolygó a miénk lesz, és a jedik még csak nem is sejtik – jegyezte meg sötéten Sidius.

- És mi van azzal a fiúval, még veszélyes lehet – jegyezte meg a gróf kétkedve.

- Miatta ne fájjon a fejed, kedves grófom. Ifjú és naiv. Teljesen a markomban van – válaszolta a Nagyúr.

Anakin eleget hallott, de a hallottakból csak egyet fogott fel, azt, hogy akiről azt hitte, hogy a barátja, elárulta, és azt a közösséget, amelyhez ő is tartozik, képes lenne elpusztítani. Obi-vannak végig igaza volt - visszhangzott a fejében, forogni kezdett vele a világ. Elbotorkált az ajtóig, megnyomta a nyitó gombot, és rohanni kezdett. Szerencsére pont ott volt a következő busz, amely a jedi templom felé ment. Alig bírta leplezni elkeseredettségét és csalódottságát. De most mégis mind fölé emelkedett az, hogy megmentse azokat, akiket szeret. Az anyját, az ikertestvérét, a húgát, a mesterét, és a barátait. Szólnia kell a tanácsnak, de először is mesterének. Mikor a jármű lefékezett a jedi templomnál, kiugrott belőle, és a hideg kőfalnak dőlt. Belenyúlt az Erőbe, hogy lenyugtassa magát, és megkeresse Obi-vant. Obi-vant az anyjával és testvéreivel közös otthonukban érzékelte. Már megint rólam beszélgetnek – érzékelte anyja és mestere felé irányuló aggodalmát. A legrövidebb úton ment haza, azon, amelyet csak ő ismert. Mikor hazaért, úrrá lett rajta a gyengeség, összecsuklott az ajtóban, és zokogni kezdett.

A zajra mestere és anyja az ebédlőből az előtérbe siettek. Anakin felemelte könnyáztatta arcát, de nem tudott megszólalni.

- Mi a baj, kisfiam – ölelte át az anyja.

Anakin a vállába fúrta az arcát, és megállíthatatlanul zokogott. Obi-van aggódva guggolt le melléjük, türelmesen várta, hogy tanítványa megnyugodjon, és elmondja mi történt. Anakin hamarosan már nyugodtabb volt, és végre valamelyest beszélni is tudott.

- Ez annyira szörnyű – kezdte a fiú, de megint elcsuklott a hangja.

- A kancellárnál voltál? – Kérdezte mestere. Erre egy bólintást kapott válaszként. – Hányszor megmondtam Anakin, hogy egyszer nagyot fogsz csalódni.

- De még mekkorát mester – kezdett bele megint – el se fogod hinni mi derült ki róla.

- Ani, csak nem azt akarod mondani… - kezdte volna édesanyja, de Anakin nem hagyta, hogy végig mondja.

- A pletykáknál még rosszabb dolog derült ki, amit senki se hitt volna, legkevésbé én – hajtotta le a fejét a fiú, de folytatta – Palpatin végig hazudott mindenkinek. Bolondnak nézett mindenkit, bele értve engem, és az összes jedit is, meg az egész Köztársaságot. Amíg mi a sith lordot kerestük szerte a galaxisban, fel sem tűnt, hogy itt van, egyenesen az orrunk előtt. Mert az, akitől a Köztársaság jobbulását reméltük, és az, aki szervezkedéseivel lassan romba dönti azt, egy és ugyanaz a személy – fejezte be Anakin, dühtől remegő hangon.

- De ez képtelenség! – Kiáltott Obi-van kétségbe esetten.

- Nekem is az volt, de én a saját szememmel láttam, ha nem hiszitek, megnézhetitek – válaszolta dacosan a tanítványa.

Anakin finoman tapogatózva rést nyitott az Erő segítségével anyja és mestere elméjén, és átvetítette azokat a képeket, amelyek annyira megrázták őt. Mindketten megremegtek a behatolás hatására, és elragadták őket az emlékek. Hamarosan az egésznek vége szakadt, és a két felnőtt semmivel össze nem téveszthető bizonyossággal nézett egymásra.

Obi-van kapcsolatba lépett a jedi tanáccsal, és beszámolt a történtekről. Anakint arra kérték, továbbra is látogassa Palpatint, hátha fény derül a terv egyes részleteire. A fiú nem igazán örült ennek, de elvállalta a feladatot. Elég gyakran látogatta a főkancellárt, de alig bírta elrejteni ellenérzéseit. Nem is sejtette, hogy Palpatin tudomást szerzett arról, hogy felfedte a kilétét, és ördögi tervet forral ellene.

A legnagyobb baj mégis az volt, hogy a jediknek semmilyen támpontjuk nem volt a támadást illetően, érzékelésük, amivel folyamatosan figyelték az Erő rezdüléseit, csődöt mondott, szinte a sötétben tapogatóztak.

A mészárlás napján Anakin gyanútlanul rótta a kancellária lépcsőit, közben felkészítve magát a kancellárral való jó pofizásra. A szokásos módon bement, és a kancellárt az asztala mögött találta.


- Jó napot, főkancellár úr! – Köszönt illedelmesen.

- Szervusz, Anakin! – Jött a mézes-mázos válasz.

- Gondolom, már értesültél róla, hogy támadás készül a bolygó ellen – kezdte Palpatin megkerülve az asztalt. A fiú elé állt, és már korán sem látszott kedvesnek az arca, de Anakin ezt az idegességnek tudta be, ezért a képébe hazudott.

- Nem tudtam, uram – válaszolta.

- Még hogy nem tudtad – tornyosult most már fölé a sith lord. Hangjának tónusa félreismerhetetlen volt, szemének színe pedig vörösre változott a haragtól. Megfogta Anakin állát, és felemelte a fejét, hogy a fiú a szemébe nézzen – Ne játszd a hülyét, mert úgy sem tudsz átejteni, nyitott könyv vagy számomra – mondta halkan, hörgésszerűen.


- Még mindig nem tudom, miről beszél – válaszolta a fiú, egyre görcsösebben próbálva fenntartani a gátját az erőszakos behatolás ellen, de vesztett. A következő percben éles fájdalom hasított egész testébe, ahogy a behatolt elme gyötörte egész testét, lelkét és valóját. A földre zuhant, s közben próbálta kitaszítani Sidius elméjét, sikertelenül. Mikor majdnem elvesztette az eszméletét, a kapcsolat hirtelen megszakadt. Éles kacagás zengett a fülében, mely az egész lakosztályban visszhangzott.

- Nem örülnék neki, ha lemaradnál a műsorról – mondta a sith, mintha egy színházi előadásról beszélne - Mielőtt azonban végig néznéd jedi barátaid halálát, tartogatok még valamit számodra.

Ekkor megragadta Anakint, és egy másik szobába hurcolta. A fiú először azt hitte, rosszul lát, de a lord éles kacagása biztosította róla, hogy nem téved. Egy erőtérben a kishúga, Maya lebegett, vonásai kétségbe esésről árulkodtak, kedves arca csillogott a könnyektől. Mikor meglátta a bátyját felélénkült.


- Anakin! Mi folyik itt? – Kérdezte.

Mielőtt Anakin egy szót is szólhatott volna, Sidius szólalt meg hangjában gyűlölet és kegyetlenség.

- Fiam, ne légy bolond! Állj mellém, és a testvéred megmenekül – mondta élesen.

- Soha! – Kiáltotta Anakin.

- Nekem így is jó. Ez esetben végig nézheted, hogyan múlik el egy apró kislány élete – válaszolt sötéten a sith lord.

Nem várva választ, egyet intett a kezével, és a kislány testébe a sötét erő kék villámai vágtak, olyan erővel, amelytől vonaglani kezdett az erőtér képzeletbeli padlóján. Anakin minden erejét latba vetve megpróbálta megszüntetni az erőteret és a gyilkos villámokat, de nem sikerült neki. Maya ekkora elveszítette az eszméletét.

- Elég volt! – Kiáltotta torka szakadtából – Ha annyira erősnek hiszed magad, állj ki ellenem – izzott fel a fénykardja kék fénnyel, miközben ezeket mondta. Húznia kellett az időt, amíg valaki a segítségükre nem siet.

- Te bolond – sziszegte a sötétúr, miközben bíborvörös fénykardja felizzott. A villámok és az erőtér eközben megszűnt, és Maya teste a földre hullott. Anakin nagy megkönnyebbülésére érezte, ha gyengén is, az életjeleit.

De nem sok ideje volt arra, hogy megvizsgálja a testvére állapotát, mert ellenfele támadott. A két fénykard sisteregve csapott össze. A két ellenfél felváltva védett és támadott. De egy idő után mindketten fáradni kezdtek. A sith lord taktikát váltott, és egy nagy Erőlökéssel a falhoz taszította a fiút, aki elejtette a fénykardját.

- Most megfizetsz az árulásodért te kis féreg – sziszegte vészjóslóan. A kezéből kék villámok törtek ki és érték el a fiú testét, aki felordított fájdalmában. A lord hamarosan megelégelte a kiáltozást és abbahagyta a villámok szórását. A végső csapásra készült. Fényszablyája felizzott, és lecsapott volna a védtelen Anakinra, de ez nem következett be, mert egy másik fénykard feszült a vörösnek. Shmi Skywalker az utolsó pillanatban fogta fel a végső csapást. Fehér fénnyel izzó fénykardja megvilágította az egész szobát.

- Te bolond nőszemély – mondta Sidius – Úgy sem tudod megmenteni.

- Majd meglátjuk – válaszolta a nő teljesen nyugodtan.

A fénykardok megint egymásnak feszültek, de Anakin alig érzékelte. Félig eszméletlenül még hallotta a kintről beszűrődő robbanások zaját, majd elnyelte a sötétség. Mikor legközelebb felébredt, megpillantotta az anyját a földön több sebből vérezve, a sith lord felette állt, élesen kacagott, majd meglendítette a kardját, és halálra sújtotta. Anakin felkiáltott, de arra sem volt ereje, hogy felkeljen.

- Most tényleg meghalsz – mondta a sith.

Ennek alátámasztásául ismét villámok hasítottak Anakin testébe. Érezte, hogy már nem bírja sokáig. Ekkor rontott be a terembe ikertestvére, Mara. Előre nyújtott kézzel a villámok és Anakin közé állt, kezével felfogva azokat. Sidiust ez váratlanul érte, egy pillanatra kiesett a koncentrációból. Ez elég volt arra, hogy Mara a villámokat visszafordítsa, így azok mind a sith lord arcába csapódtak, de nem bírta leállítani saját villámait, és a végén már hörögve feküdt a földön. A villámok elcsúfították az arcát, ugyanolyan torzzá vált, mint a lelke. Hamarosan elveszítette az eszméletét, és ezzel a villámok is megszűntek. Anakin eközben az anyja testéhez kúszott, ölébe véve annak fejét. Ekkor érkezett meg Obi-van, szakadt, égésnyomokkal teli ruhában. Odament Anakinhoz, és megpróbálta elvonszolni, nem túl nagy sikerrel. Mara felemelte Maya testét, és elindult a kijárat felé, de már késő volt, mert valaki már épp az ajtót próbálta betörni.

- Mester, erre nem jutunk ki – jegyezte meg feleslegesen.

Ekkor egy hangot hallottak az erkély felől.

- Jöjjenek! Gyorsan! – Kiáltotta Bill Organa, egy siklóval az erkély mellett manőverezve.

Gyorsan beszálltak, és már suhantak is az űrhajók hangárjai felé. De Anakinnak megállt az idő. Szinte semmit nem érzékelt a külvilágból. Gyorsan eljutottak az űrhajóig, amely azonnal felszállt velük. Anakin a Naboo ispotályában tért magához. Ekkor tudta meg, hogy húga kómában fekszik, a szenátus megadta magát a sith hatalmának, és ami a legrosszabb, Sidius túlélte, bár Mara igen csak elbánt vele, de őt ez nem vigasztalta. Sok mester és padavan esett áldozatul a mészárlásnak, értelmetlenül. Anakin magát hibáztatta, hiába próbálta mindenki meggyőzni ennek ellenkezőjéről. A jedik a Naboon alakították ki az új templomukat.
Eközben a politikai helyzet válságossá vált. Akik nem értettek egyet a sith hatalmával, kiszakadtak a szenátusból, és egymással szövetkeztek a sötétség megtörése érdekében. Háború kezdődött, amely már két éve tartott.


Anakin emlékei itt vége szakadtak, unottan hajtotta fejét térdeire, és bámult ki az ablakon. Észre sem vette mikor aludt el, és máris egy látomásban találta magát.

Először egy kastély sejlett fel előtte. Az épület felé fekete alakok araszoltak, majd egy ponton megálltak és vártak. Anakin észrevette, hogy a kastélyt különleges erő védi, amely vibrál az egész épület, és a mellette lévő park körül. Ez a védőmező hirtelen megremegett, majd felizzott, és szertefoszlott. A fekete hosszú ruhát és fehér csont maszkot viselő alakok, látván a védelem megszűnését, előre nyomultak. Anakin számára ismeretlen szavak tucatjai hangzottak fel, mire az ódon épület égni kezdett…

Aztán a kép változott. Jajveszékelő emberek jelentek meg, akiket a csuklyás alakok üldöztek és bántottak különleges „botokkal”. Varázspálca – ismerte fel, hisz hallott már róla még a Tatuinon, egy vén öregasszonytól, Jirától, aki elég sokat mesélt neki varázslókról és boszorkányokról. Egyszer csak két szót hallott az egyik sötét alak szájából, amelynek hatására az előtte álló asszony holtan esett össze. Adava Kedavra – visszhangzottak a fejében a szavak, a szíve összeszorult. Érezte a halott utolsó fájdalmát, ahogy az áldozat szíve megállt, és nem dobbant többé.

Ekkor egy fekete hajú fiú képe jelent meg előtte, aki az ágyában vergődött. Hamarosan felismerte, hogy ő is ugyanazt éli át.

Ezután újabb képek következtek, melyek további kínzásokkal voltak teli. Már kiabált álmában, mire végre valaki felrázta. A mestere, Obi-van volt az. Reszketett a látomás hatása alatt, és eleredtek a könnyei. A mestere vállába fúrta a fejét, és keservesen zokogni kezdett.