Történetek

Én nem vagyok a hatalmas női mellek elkötelezett híve, neki is inkább olyan közepes méretűek voltak, így első saccra 75B, de a formájuk egyszerűen tökéletes volt: gömbölydedek, kemények, pici vörösesbarna bimbókkal és az egész még meghintve aranyos kis szeplőkkel. Bal kézzel – lehet kicsit talán ügyetlenül, de hát az ügyesebb jobb kezem a puncijával volt éppen elfoglalva - simogattam az érzéki halmokat, a kemény mellbimbókat, és próbáltam róla lefejteni a fehér köpenyt...

- Miért fáj ez ennyire? - kérdezi a lány, aki hason fekszik.
- Talán, mert szeretted őt - válaszol odaadóan a másik.
- És ha mégsem? - a hason fekvő feltápászkodik, törökülésbe helyezkedik. A mellette ülő lány szembefordul vele, szintén törökülésben ülve.
- Nekem úgy tűnt, hogy mindent megadott neked, amit csak tudott. Ne ítéld el, csak azért, mert te nem szeretted. - kivesz a zsebéből egy cigarettás dobozt, belőle egy öngyújtót, s egy szál cigit. Szájába veszi majd...

Képzelj el egy üres szobát! Képzelj az üres szobába egy lányt, aki az alkarját próbálja vagdosni egy majdnem életlen késsel! Sír, szinte bőg. Kapkodja a levegőt, ahogy a sírás fojtogatja. Mire gondolhat most? Mire gondolhat, hogy fölvágja az ereit? Miért teszi ezt, mikor rendes családja van és van egy nagyon odaadó fiúja, akivel remekül megvannak. Akkor mi késztethet egy csodálatos lányt arra, hogy kárt tegyen magában? Talán az iskolai eredmények?

- Üdvözöllek ifjú gyermek! Nevem Natos (ejtsd: Nátosz), de a legtöbben a Sasok királyaként ismernek. Van nálatok néhány monda, mely rólam szól, de igen keveseknek adatik meg, hogy tényleg találkoznak velem.
- Miért jöttél és jelentél meg előttem?
- Tudod, a madaraknál is van szóbeszéd, és addig-addig mondták nekem a rólad szólót, míg úgy döntöttem, megnézem magamnak, hogy igaz-e.
- A rólam szólót? - kérdezi a kölök nem kis megdöbbenéssel.
- Pontosan. „Egy madár...

Hangzavar. Izzadság. Tömeg. Legalábbis, Te ezt érzed. Gyerekzsúron vagy, úgy hat-nyolc éves lehetsz. Az ünnepelt lány szobájában vagytok. Sokan. Meleged van. A ruhádban feszengsz. Az összes lány idősebb nálad. Köréd állnak és csokival kínálnak. De Te nem fogadod el, mert a mamád azt mondta, hogy sosem szabad kérni. Tudod, hogy ez nem számít kérésnek, mert a lányok kínáltak, de a mamád azt is mondta, hogy másoktól ne fogadj el semmit...

Megcsókoltam, csípőjét enyémhez igazítottam, és lassan betolakodtam combjai közé. Meglehetősen szűk punci fogadta vaskos farkamat, ez érdekes módon nem tűnt fel, amikor ujjaztam és nyaltam. Viszont izgató volt, hogy folyamatos nyomás alatt tartotta szerszámomat...

- Ezek a szörnyek pont úgy néznek ki, mint a lizardmenek. De mégis, sokkal nagyobbak és félelmetesebbek – suttogta Tamika, érdeklődve figyelve az egészen nagyra nőtt lizardokat. Azok, éles fogsorukkal vérszomjasan vicsorogtak a betolakodókra és ebben a pillanatban rájuk vetették magukat. Mint kiderült már mögöttük is voltak, így váratlanul érte őket a támadás...

Ma reggel a házunk előtt találtam egy kiskutyát, aki a kapunknak támasztotta a mellső lábait, és befelé nézett az udvarra. A szőre sáros volt, még a színét sem lehetett megállapítani a csatakosságtól. Mivel nekem is vannak kutyáim, így megsajnáltam...

- A hajómon vagy… - próbálta kihúzni magát a kérdés alól. – Mindenhez közöm van, ami itt történik…
- Ó hát persze… egyáltalán szabad megszólalnom? Csoda, hogy még nem zártál le valamelyik kabinba, megkötözve… mert ugyebár ez is hatalmadban áll, Kapitány! – válaszolt dühösen. Miért van az, hogy ez a férfi mindig kihozza a sodrából?
- Tényleg ezt akarod? Hogy úgy bánjak veled, mint egy darab ronggyal? – sziszegte Rhys, összeszorított fogai között. – Ha nagyon akarod, teljesíthetem...

Valami iszonyatos ez a bűz. Nem értem minek lehet ilyen szaga, ami ennyire intenzív, hogy álmomba is beférkőzik. Nem bírtam ezt a bűzt, valami furcsa érzés fogott el. A tűz és a szél susogták, hogy elő akarnak törni, hogy pusztítani és tombolni akarnak...