Történetek

A bal oldali járatból gyenge fény szűrődött ki, ami bántotta Shrall érzékeny szemeit, ezért hőlátásról átváltott normál látásra, és csukott szemmel hallgatta a három irányból érkező zajokat. Mögüle egy földalatti tó hullámainak sziklához csapódó hangja hallatszott, ahogy egy nagyobb hal húzott el a felszín közelében. Éles fogakkal teli állkapcsa csak pár centivel hibázta el néhány perccel korábban a szomját oltó drow fejét...

Van egy grófi család, akinek a házunkkal szemben van a kastélya, ami mára már öregek otthona lett. A családom meg van arról győződve, hogy a gróf régi leszármazottjai kapcsolatba voltak (feljegyzések szerint) a mi családunkkal. Anyu azt mondta, egyszer be kell hoznom ennek a grófi családnak a nevét (Károlyi) a családba...

Peter Fleischgruberwasser minden műve ékes bizonyíték arra, hogy a mai osztrák - szélesebb értelemben véve akár az egész európai - társadalom élhetetlen szeméttelep, amelyben érzelem nélküli, ellenszenves rideg zombik kóvályognak, újabb áldozatra lesve. Egyedülálló módon, radikális eszközökkel tárja fel azt a gennyes fekélyt, amely mára a nyugati kultúra egész arcát elborította...

Az én történetem egyszerű és szomorú. Minden, amit ide leírok igaz.
25 éves vagyok. Mivel nincs senkim, aki meghallgatná gondjaimat, gondolataimat és már nem bírom magamban tartani, ezért döntöttem úgy, hogy kiírok magamból mindent, ami a szívemet nyomja...

Veszélyes volt, nagyon veszélyes! Azt már ne kérdezzétek, hogy rám nézve volt veszélyes vagy… rám nézve, mert más lehetőséget pillanatnyilag nem találtam! A járása inkább hasonlított egy leopárdéhoz… magabiztos, tele ragadozói ösztönnel!
- Jó napot Betsy! – köszönt a nőre és kezébe vette az egyik kezét, majd fölé hajolt. – Elragadó, mint mindig!
Betsy kislányosan felvihogott s szabad kezével legyezni kezdte magát.
- Ha fiatalabb lennék, nem lennél ilyen biztonságban te...

Hirtelen a karomon egy hűvös kéz érintését éreztem. Mintha egy jégcsap ért volna a bőrömhöz. Próbáltam az utolsó emlékre koncentrálni, de nem ment. Csak annyira emlékeztem, hogy már három napja nem ettem és nem aludtam, amikor összeestem az utcán, és bevertem a fejemet. Volt egy olyan sejtésem, hogy meghaltam...

A minap olvastam a régebbi történeteimet (Angyalszív)... Jókat nevettem rajta. Fura érzés, ahogy öregszik az ember már azok a régi dolgai, amiket akkor régen olyan nehezen élt meg, és melyek akkor megkeserítették az életét, most milyen apró dolgoknak tűnnek...

Furcsa, az emberek nagy része fél éjszaka a temetőktől, vagy ha nem is fél de legalábbis igyekszik elkerülni. Én személy szerint pont ellentétes állásponton vagyok, engem mindig megnyugtat az éjjeli temető látványa. Most is oda tartok, dolgom van ott, amit még ma éjjel el kell intéznem...

És miután megdugták egymást a felcsatolható fasszal, megjön a csávó, és akkor ő is rendberakja őket. Először az egyiket majd a másikat keféli meg, miközben a nők ott sikoltoznak és nyögnek... hu, baz... miért nem engem kérnek meg ilyenre! Aztán persze a csávó még le is szopatja őket, a gecijét szétfröcsköli az arcukon... oohhh... ez elviselhetetlen, feszülő ágyéka már fájt, ennyire erősen feszült a nadrágnak...

- Hát én sem úgy gondoltam, hogy átváltoztatunk halandókat, és csak úgy neki engedjük a vámpíroknak. Livyvel kimennétek Görögországba. Ott legalább a sellőkel és nimfákkal jól el lehetne. És az újoncokkal pedig mi is odamennénk a kastélyba, kiképeznénk őket. Utána pedig Gábriell nyomába erednénk. - mondtam Zeknek.
- Ez az ötlet jól hangzik. De mégis hány újoncra gondoltál? - kérdezte Zek...