Történetek

A holdfény besütött az ablakon. Arya csodálkozva nézte a tündöklő fénysugarat. Még ő, az ő nyolc éves kis agyával is fel tudta fogni, mit jelent a holdfény. Telihold. Az apját meg fogják ölni. Most. Az apját szerette a legjobban a világon, és nem értette, hogy a papa mi rosszat tett, hogy meg kell büntetni. Pedig a papa is tünde, éppúgy, ahogy a többiek...

Ebben a pillanatban rájött valamire. A kard! Miért nem jutott ez eszébe előbb?! A kard csillog, és kemény is, ha fejbevágják vele az embert! Rohant át a folyosókon, mint a szélvész. Meg sem állt egészen a tanárok tornyáig...

Aztán ott van az Akrack lábainál elterülő varázslatos erdősáv, a Kenaldar, az elfek ősi földje, melyet legtöbb lakója rég elhagyott, csupán kisebb törzsek élnek ott elszigeteltségben, őrizve hagyományaikat, elárasztva mágiával levegőt és vizeket...

Mikor megláttam, megdobbant a szívem, fél év alatt először úgy, ahogyan régen, mikor találkoztam egy olyan emberrel, akiben láttam valamit. Mindketten zavarban voltunk, ennyi év után. A kezdeti pirulások és zavart mosolyok után elkezdtünk beszélgetni. Lényegében mindent tudtunk egymásról, kivel mi történt az évek alatt. Annak idején nagyon szerettem őt, és buta félreértések miatt veszítettük el egymást...

Dia kétségbeesetten próbált elmenekülni a fejetlen- karatlan- lábatlan zombi elől, ami hahotázva suhant felé. Dia nekiesett a cella falának. Látta, ahogy Sanyi lezuhan, de hogy hova, nem tudta. Egyetlen út vezetett – oda, ahová Sanyi leesett. Csakhogy a sikolyát meghallva Diának az az érzése támadt, hogy nem lenne túlzottan jó ötlet oda leugrani...

Az egyik zombi keze a ravaszra siklott. Fekete köpenyét nem vette le, aminek mind a két gyerek nagyon örült.
Dia becsukta a szemét. Tudta, nem menekülhetnek. Rodanix-et a másik őr eleresztette. Mikor a fiú a padlóra dőlt, Daranix nyelt egyet.
A másik zombi is fegyvert vett elő. Mindketten ott álltak Diáékkal szemben, gyilkolásra készen. És lőttek. Mindketten csak egyszer. A lövedékek hangtalanul siklottak keresztül a folyosón, egyenesen Darék felé...

- Vajon hogyan csinálták? Hisz több száz mohratára van a bolygórendszerünk, a fény is csak elképzelhetetlenül sok idő alatt ér oda. Az rendben, hogy mi hogyan jöttünk ide, na de… ezek csak gének, és egyszerű információkat közöltek a mi génjeinkkel. Hogyan csinálták?
- Nem tudom, nem tudom… de ha a mi génjeinket is teljesen megfertőzik, nincs esélyünk arra, hogy leállítsuk őket. Nem az okokkal és a „hogyan”-okkal kell foglalkozunk, hanem azzal, hogy megsemmisítsük a tervüket...

A keverés abbamaradt, mikor egy erős piros fény árasztotta el az üstöt. Carrie nem tudta sikerült-e a szoba szentelő varázslata, és azt sem, mi lehet ez a fény, ami most vérvörös felhőként emelkedett a magasba, s az ablakon át eltűnt. Kissé szédült, de nem érzett rosszat. Az órájára pillantott, s látta hogy késésben van. Ott az állásinterjú, és még Wesley- ért is el kell mennie az étterembe, ahol a fiú pincérként dolgozott...

Futásnak eredt, nem tudta merre csak ösztönből futott. Két lövést hallott, de mivel nem érzett semmit, tudta, nem találták el. Valami beugró volt oda bekuporodott és várt, a pisztoly a kezében volt, nem tudta eldobni. A tüdeje majd kiszakadt, de nem mert hangosan levegőt venni, mert félt, hogy felfedezik. A rendőr rohant és nem vette észre a beugrót. Lendületből futott bele az ütésbe...

Érdekes szerelem. Már kb. öt éve ismerem. Furcsa volt, hiszen mikor megláttam életemben először, szerelem volt első látásra, de csak az én részemről. Hiú ábrándnak tartottam, hogy esetleg mi valaha is kapcsolatba léphetnénk. Még azt sem mertem elképzelni, hogy szóba áll velem. Aztán, mikor egyre többet jártam a munkahelyére, ahol édesapám is dolgozik, ő is észre vett, de még mindig nem hittem, hogy kapcsolatba kerülök vele egyszer...