Egy bolondos, érthetetlen szerelem I.

Érdekes szerelem. Már kb. öt éve ismerem. Furcsa volt, hiszen mikor megláttam életemben először, szerelem volt első látásra, de csak az én részemről. Hiú ábrándnak tartottam, hogy esetleg mi valaha is kapcsolatba léphetnénk. Még azt sem mertem elképzelni, hogy szóba áll velem. Aztán, mikor egyre többet jártam a munkahelyére, ahol édesapám is dolgozik, ő is észre vett, de még mindig nem hittem, hogy kapcsolatba kerülök vele egyszer. Nézett engem, és én is őt, hiszen (tudom hihetetlen de) én már akkor szerettem. Soha nem mertem odamenni hozzá, és beszélgetni vele, mert családja van. Egy kicsi lánya, és a felesége.

Aztán egykedves közös ismerősnek köszönhetően megtudta a számomat, és beszéltünk telefonon. Persze erről a családtagjaim mit sem tudhattak, hiszen családos ember. Az első beszélgetésünk után fél órán keresztül remegtem. Pedig még csak telefonos beszélgetés volt.
Aztán jöttek a személyes találkozók, és szépen lassan egymásba szerettünk. Lett kapcsolatunk. Ez már nagy szó volt. Életem legszebb időszakát töltöttem vele azt hiszem.
Éreztem, hogy szeret. Aztán 4 hónap után, mikor már nem tudtunk találkozni (hiszen titkos kapcsolat volt) megmondtam neki, hogy ennyi volt. Vége.
Jó is lett volna ott abbahagyni, nem fájt volna úgy 2 hónapon át szenvedtünk, de kibírtuk.
Aztán ahogy elkezdődött az iskola, ismét egymásra találtunk, de már csak 1,5 hónapra.
Ugyanis két hét Szünet után nem jelentkezett többet. Tudtam miért, de féltem bevallani magamnak.

A családját választotta.
Megértem. Vagy mégsem? Fáj, hogy nem írt. Még mindig szeret. Ezt tudom, mert nemrég találkoztunk, és beszélgettünk, és láttam rajta.
Aztán olyan sms-t írt, amiben igencsak a bunkó formáját hozta.
De tudtam mi ez. Elakar lökni magától, hogy elfelejtsük egymást. Bár ha 4 hónap alatt nem ment akkor most sem fog.
Próbáltam vele beszélni, még van egy függő beszélgetésünk, de mivel rátapintottam a lényegre, így már írni sem mer, nem még beszélni velem.
Úgy érzem, kell még neki egy kis idő, hogy megeméssze a dolgot, aztán jelentkezik.
Más kapcsolatot is próbáltam kialakítani, de nem ment, mert még mindig őt szeretem. Teljesen megváltoztam. Egy komoly, néha mogorva ember lettem, akit csak azok ismernek, akiknek hagyom magam megismerni, ezért félnek is tőlem.
Pedig csak a lelkem sérült, és úgy, hogy már az öngyilkosság is megfordult a fejemben, sőt még fordul a mai napig is, de mindig meggondolom magam, még mielőtt végzetes lenne.
Tudom, bután hangzik ez a történet, de ha mindent leírnék, túl hosszú lenne.
De érzem, hogy van még egy esélyünk az életben együtt...