Történetek

Térfigyelő kamerák pásztáznak a felhőkarcolók árnyékában. Öltönybe és kosztümbe bújt emberek hangyaszorgalommal menetelnek. Köztük van Ray Gurfunkel menedzser. A számítógép adatai szerint nős, szereti a Tom Clancy regényeket, liberális világnézettel rendelkezik, álma, hogy partra vetett bálnák mindenható pásztora...

Álmodozó típus volt, nagy dolgokat akart véghezvinni. Ki akart törni a mindennapok egyszínűségéből. Úgy érezte, hogy legbelül több annál, ami valójában az. Egyáltalán nem volt beképzelt, vagy öntelt, csupán több akart lenni, más akart lenni, mint aminek született. Kereste a kalandokat, bár szerinte manapság már szinte nincsenek is "kalandok"...

Elindult. Mostmár nem futott, talán nem is tudott volna. Botorkálva lépdelt a szakadó esőben. Az utcán nem találkozott senkivel, csupán egy-két kivilágított ház ablakában látott embereket. Valaki épp csizmáját fényesítette, valaki épp mesét mesélt gyermekeinek. A két kis lurkó ott ült apja térdén és csodálkozva hallgatta a mesét. Valakik épp akkor vacsoráztak, sült hús illata árasztotta el a levegőt...

Csak valaki, aki nevének kezdőbetűivel reprezentálja önmagát... egyébként egy balga, aki rengeteget változott az elmúlt fél évben, sajnos hátrányára... megtagadja, és meghazudtolja önmagát. Szembeköpi múltbeli énjét, és azokat az értékeket, amelyeket képviselt és amelyeket akarata ellenére is sárba taposott...

A darabot sok híres ember nézte meg. Az iskola igazgatója, és majdnem az összes tanár is megnézte. Ezután az elismerésüket nem csak egyszerűen, azzal bizonyították be, hogy odamentek hozzá, hanem az iskolában az ő tiszteletére gyűlést hívtak. Szinti legszívesebben el sem ment volna az iskolába. Tudta, hogy a diákok nehezen bírják elviselni, azt, ha valaki sikeresebb náluk, így a hírneve nem hogy jobb, inkább rosszabb...

Aztán megismertelek téged. Amikor először jártál nálam, megkérdezted ez az állvány mi célt szolgál itt, miért üres. Erre azt feleltem, majd erre festem fel a jövőm. Kis részletekre osztom és minden álmom, és vágyam felkerül rá pici képekben, ha teljesül. Elmélázva válaszoltam, tekintetem a vásznat pásztázta, de a szemem sarkából láttam, mosolyra húzódik a szád...

De mit tudnak azok róla, hogy mit érzek, ha eladnám a házat, akkor az egész életem odaveszne, itt éltem át eddigi életem legvidámabb és legboldogabb pillanatait, igaz kevés ilyen emlékem van, hisz mindenki fél tőlem, majdhogynem hófehér bőröm szürke földöntúli szemeim és hegyes szemfogaim miatt! És erről csakis az a nyomorult vámpír ivadék apám tehet! Miatta lettem ilyen elő-halott! ...

És ha érezni fogod azt, amit én, te is majd mást fogsz gondolni. Az életünk olyan, mint egy sebzett rózsa, mely a földön mozdulatlan. Ha kilépek az utcára, semmi szépet nem látok. Ha fel kel a nap, én érzem a sugarait, mely bőrünkhöz érve szép lassan megéget. Észreveszem a vértócsát az utca aszfaltján...

Mikor teszi meg végre? Ő legyen a gyilkos? Büdös kurva! Míg ő Isonzónál a vérét hullatta, addig ez a ringyó pénzért tette szét a lábát a kuplerájban borszagú bakák és kékvérű felfújt hólyagok előtt. Nyugalom, ma meg teszi. Csak sietne már! Megvirrad, és a gyerekek bármikor felébredhetnek. Így se lesz könnyű! Na gyerünk, mire vársz még? ...

Emlékszem még, mikor egy-egy orvosság került receptre, ezek is zömében olyan készítmények, amit a patikusok méricskéltek össze. Manapság négy-öt vény a minimum, amit a páciens kap. Rosszabbak a szerek, okosabbak az orvosok, betegebbek a betegek? A patikus már húzza a száját, ha készítendő cuccot kap, mert az olcsó és babramunka. Nincs ezzel gond, ritka, mint a fehér holló, hisz nem a mai, de már a tegnapi orvosok többsége nem is emlékszik arra, hogyan kell ezeket felírni, nemhogy az összetételükre......