aludj csak tovább

És ha érezni fogod azt, amit én, te is majd mást fogsz gondolni. Az életünk olyan, mint egy sebzett rózsa, mely a földön mozdulatlan. Ha kilépek az utcára, semmi szépet nem látok. Ha fel kel a nap, én érzem a sugarait, mely bőrünkhöz érve szép lassan megéget. Észreveszem a vértócsát az utca aszfaltján. Látom azt a fekete gödröt, amibe megállíthatatlanul zuhanunk. Szívom az illatát a fájdalomnak, amely mindenkit úgy körülvesz. Hallom a néma sikolyokat melyek azt mondják: segítsetek. A lelkeket melyek egy pillanat alatt elvesznek. Látom a vérvörös felhőket melyek eltakarva, új köntösben, sokkal szebbnek tűnnek Golyózáport, mely testűnkbe hatolva kitaszít. A magányt, ami kikészít, a gyógyszert, az alkoholt, a kést, a kötelet és azt az életet, ami, megöl. De te csak aludj tovább. Hogy miért látom, mért érzem azt, amit mások nem, én nem szeretném becsapni önmagam, mert én hiszem a változást, amely valószínű még az utolsó utam előtt se következik be. De ha egy nap, te is nyitva tartod a szemed, tükörbe nézel, te is azt fogod látni, amit én, ha kilépsz az utcára, tudni fogod, hogy miért olyan az élet, mint egy, megsebzett rózsa a földön. De te csak aludj tovább.