Történetek

Róma lebegett szemem előtt, amikor kiadtam a végső rohamra a régvárt jeladást. Döntő, fullasztó vágta következett, amit lehetetlen zabolázni, nem lehet kihasználni csapatmozdulatokra. Ez a barbárok fegyvere, amiről hadtudósok alig emlékeznek meg...

Nincs olyan év, hogy balhémentes legyen a disznóvágási szezon. Hiába, a disznóvágás veszélyes üzem, kések, bárdok – olykor a disznó agyara – és a töménytelen alkohol, ami fagyállóként kerül a kivégzőosztag tagjaiba. És akkor még nem esett szó a tolvajokról...

Indul a suli: töri, föci, tesi, utána irány a Meki, ott egy hambi meg egy üccsi. Míg folyik a zabcsi, csörög a telcsi, egy bari kérdi, mikor legyen a tali. Senki sem szomi, hisz finom volt a kajcsi, de lassan menni kell haza, mert kezdődik a Szülcsi felcsi...

Barbara, Kedves!
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor határoztam el, hogy megkereslek. Először levélben. Nevedet tudom, várost tudom, még az utcát is emlegetted, a postás biztosan megtalál.
Melegebb volt a víz a levegőnél, amikor kijöttünk, vacogva menekültünk a törölközőkbe...

Vellyn, már készülődött az útra, mikor benyitottak hozzá csoporttársai, akikkel gyerek kora óta együtt nevelkedett. Örült, hisz társai közül sokan átmentek a vizsgán, de amikor egyedül volt búskomorsággal nézett maga elé és azon csodálkozott, hogy hogyan feküdhetett ki ilyen gyorsan. Nem értette, hogy a technikája mért nem égette el az indákat, és azt sem értette, miként tudta ilyen fürgén elkerülni a támadását az ellenfele...

Nos, erről a történetről annyit kell tudni, hogy nem egyedül írtam, és nem tudom megjelent-e már itt. Csak a vélemények érdekelnek. Első nekifutásra egy prológus és az 1. fejezet.

Szívdobbanás, csapatmez, országúti, napsütés. Dugó, Margit körút, Moszkva, Szilágyi Erzsébet fasor. Fel a traumatológiára. 26-os épület.
Egy mentős szólítja meg, nyilván a ruházatából könnyen következtetett. ”A biciklis fiút keresi? Épp most viszik át az intenzívre.”

Az orromat lógatom ahelyett, hogy boldog lennék. Itthon ülök ahelyett, hogy elindulnék. Csüggedek, ahelyett, hogy élnék. Délutánonként magamban ülök a kanapén ahelyett, hogy veled ülnék. Ahelyett, hogy itt lennél minden van, csak te nem vagy itt már...

- A Leumi Bankot nem fogadták el? Jól értettem?
- Igen, jól. Groteszk nem?
- Igen, mintha nálunk az OTP vagy az MNB papírjait nem fogadnák el.
- Valahogy úgy. De Izrael nem hétköznapi föld, ott más törvények uralkodnak. A logika szabályai ott nem érvényesek, vagy igen, de pont ellenkezőleg. Talán pont ezért „szent” föld, mert ott nem a normál világ szabályai érvényesek...

Alig vártam, hogy ismét lássam őt. Gyakorlatilag ez a harmadik randinknak számít, már ha ezeket a találkozókat annak tekinthetjük. Végül is az elsőn megtörtént az első csók, a másodikon már volt virág és némi petting-szerűség is. Szóval teljesen átlagos ismerkedésnek tűnt, a harmadik randi okozta kellemes várakozással teli előérzetekkel...