Történetek

Ma reggel számomra is megkezdődött a hivatalos téli sportszezon.
A közvetlen életkörnyezetem szűkölködik a havas lesiklópályákban, így a megnyitó ünnepséget más körülmények között kellett megejtenem. Apró kis tetőtéri szobámból egy meredek, de annál keskenyebb falépcső visz le a középső szinten található fürdőszoba-WC-hez...

A benzinkút parkolójába hatalmas, vadiúj MAN kamion gurul be… Apró, szikár termetű, szakállas fickó száll ki, és nyújtózik… A lábam a földbe gyökerezik… Mennyiszer láttam ezt az alakot kamiont pakolni, átszerelni, javítani, mennyit aludtam ócska, rozoga vacak teherautókban, gázolajszagban, csak azért, hogy Vele lehessek!

- Aki felvett minket, az miért rakott ki? – kérdezte.
- Másfele volt dolga.
- Nem hagytad magad megkefélni? – Sötétkék szempár kutatott a szemeimben.
Bólintottam.
- És engem sem hagytál! – jelentette ki. Rutinos mozdulattal végigsimította a kritikus részt a szoknya alatt. – Miért?
Röpke grimaszt láthatott az arcomon...

„– Van egy bót, lehetne egy kevés pénzt keresni…– Milyen bót az? – Egy asszony férjét kellene felakasztani."
Így indult Pipás Pista szörnyű karrierje. Pampuskáné, Dobákné sógornője, az Átokházi kocsmában két meszely pálinka kortyolgatása között így beszélte meg Dobák Antal megölését. Délmagyarország 1933-as bírósági tudósítása szerint...

Az idők folyamán olyan tökélyre vitte a kutyulást, hogy az asszonyoknak arzénos likőröket kotyvasztott, mondván, hogy gyomorerősítő. Vagy magzatelhajtó, havigörcs ellen való, szóval kinek milyen mesével lehetett beadni a szert. A legnehezebb volt a beteg, nyomorék gyerekek elrekkentése. A szülőknek is vérzett a szíve emiatt, de a józanész azt diktálta, hogy nem lehet a munkától elvonni az időt, beteges gyerek és nyomorék, lipántos felnőtt ápolásával! Meg kell szabadulni tőlük a túlélés...

Emlékszem boldog arcodra, mikor elmondtam, hogy apa leszel. Akkor láttalak először és talán utoljára sírni. Nap, mint nap figyelted a pocakom, simogattad, puszilgattad, és beszéltél hozzá. És mikor megtudtad, hogy lányunk lesz, madarat lehetett volna fogatni veled.
De mint ahogy a mondás is tartja, sok jó után jön a rossz. Ez meg is történt. Nálam Artzheimer-kórt állapítottak meg...

1. iu. 1908. Június 3o-át írtunk, amikor az ominózus, a világ és a huszadik század sorsát megrengető eseménysorozat első fázisa bekövetkezett. A szibériai Tunguzka körzetében óriási vihar következtében egy iszonyú robbanás történt, melynek a robaja, lángja, füstje még 3o km-re is elért. A kietlen vidéken mindennaposak voltak a viharok, természeti jelenségek. Ez azonban más volt...

Az első találkozásunk tizenhárom éves koromban történt, épp egy vadászaton voltam, mikor egy négy fős vámpírcsoport érkezett Afgetsbe és vadászni kezdtek. Három nő és egy férfi, aki a vezetőjük volt és még ki tudja micsodájuk, hiszen éveken keresztül három nővel vándorolni eléggé uncsi lehetne, ha csak beszélgettek volna.
Én megöltem őket, de az egyiküket nem voltam képes. Nem azért, mert erősebb volt, hanem mert valami furcsa erő sugárzott belőle...

Egy kamion.
Jó előre indexel, legalább nem kell majd szaladnom utána. Ezek a vicces kamionosok jóval arrébb szoktak megállni, és élvezik, hogy a csajok csomagokkal lihegnek utánuk. Közben még a tükörből méregetve eldöntik, felveszik-e a stoppost, vagy utolsó pillanatban mégis továbbindulnak, mielőtt az odaérne...

A Nap piramisának első szintjén körbefutó esőcsatornából vékony sugárban folydogált az összegyűjtött esővíz, hogy a peremen kialakított kőkígyó kitátott szájából csorogjon alá. A főpapok ünneplő patikban, fehér tollkoronával a fejükön állták körül, a vízsugarat. A pillanatot várták, a mikor a zeniten álló Nap megcsillan a vízsugárban. Ekkor veheti kezdetét a hét napos Fiesta...