Történetek

– Rúfus, gyerekkori barátok vagyunk.Megkérlek, hogy minden ügyességedet összeszedve kutasd fel a kis Chach Moolt!– De uram, meghalt! Kivégezték. – mondta amaz csüggedten.
– Nem, nem. Én érzem, hogy a kis herceget elrejtették. Él és vele van a kristálykoponya és a varázstükör is, ami a mágiához szükséges. Tudod jól, hogy hét évig magunkra vagyunk utalva. Itzamná addig nem tud segíteni, hisz újabb hét év mire bolygó közelbe kerülünk a Zéta Reticulummal. Csak hét év múlva érkezik újabb...

Egy apró gondolat. :)

Arról szól a történetem, hogyan vetődtem Samoára az óceániai szigetvilág e gyöngyszemére. Ártatlan utazásnak indult, eltűnt kincsek felkutatására. Közben szenvedélyes női szívek építettek körém zátonyokat. Hajóm hosszan kalandozott e szirtek között, közben szirének csábító éneke irányította az utat. Először az angyali szeretet nyújtott menedéket, majd a féktelen vágyakozás rejtegetett, végül a csábos fiatalság vetett ágyat. Az utazás végén azt üzenem: a kincs, amire vágyakozunk nincs,...

Bhárata országa barátságosan fogadott - finom gyapjúszálakból font szavanna ruhát öltött, vállára teacserjét tűzött, dús, csúcsos haját a nap sugarai meg a szél fodrai fésülték, hullámait a hó és a jég készítették, csábító derekát, lelógó, szikrázó selyemszalag díszítette, a Brahmaputra vize hímezte - majd teaházba hívott Assamba.
Az írás 2009-es indiai utazásom emléke.

És íme,az utolsó rész... Sokat kínlódtam vele, egyetlen fejezet, amit egyszer már megírtam, de nem tetszett, ezért ismét nekifutottam.:)

Szösszenet a semmiről.

A heverőn ülve ismételtem a holnapi vizsgámra, amikor nagyi kiemelte a könyvet a kezemből, és letette a fából készült kisasztalra, majd így szólt:
- Eleget ismételtél már. Pihenj egy kicsit, biztos vagyok benne, hogy hibátlanul tudod.
- De nagyi, félek, hogy elfelejtem – feleltem.
Elmosolyogta magát, és a válaszomra csak ennyit mondott:
- Armina, amit egyszer megtanulsz, azt soha nem felejted el. Neked az irodalom a lelkedben van. Képtelenség, hogy valaha is elfelejtsd......

Ebben a fejezetben derül fény a motel titkára, és megtudhatunk mindent annak sötét múltjáról.

Kint még sötét van. Nulladik órára megyek, ezért nem is csodálom, hogy a feketeség állarcába bújt a reggel. Elvégzem a reggeli rutinomat, s kómásan ballagok a sivár úton. Késésben vagyok. Gyorsabbra venném lépteimet, de mint tegnap, lábaim most sem engedelmeskednek. Lüktet a fejem. Van nálam egy fájdalomcsillapító. Lenyelem, málnaszörppel leöblítve. A fák alig akarnak mellettem elhaladni. Végül csak megérkezek az úti célomhoz. Fáradtan rogyok le a székre. Előkotorom a "felszerelésem"....

- De te is tudod... a holtakat nem lehet feltámasztani.
- Tudom – feleltem, és elfordultam, hogy ne lássa a könnyeim. Igyekeztem erősnek maradni. Nem volt értelme ugyan, de számomra fontos volt, fontos volt, hogy ne lássák, ahogyan belülről ordítok a fájdalomtól...