Történetek

Tizóra után pár perccel Ramóna nagyot ordított és hála a Mámi ösztökélésének a szalmába pottyantotta a kis fekete, göndör hajú leánykát. Megszületett Hajnalka. A Mámi felemelte a kis újszülöttet, és azonnal az anyja mellére fektette. Jó tíz percig hagyta, hogy ott feküdjék, majd amikor elkezdett szopni, akkor egy csomót kötött a köldökzsinórra és elharapta. Amikor a kislány jóllakva szuszogni kezdett, akkor Ramónát Aranyék gondjaira bízta. Azok megfürdették, és e priccsre fektették. Trézsi...

Állunk a színpadon. Csend van. De nem azért, mert senki nincs a nézőtéren. Telt ház van ma este. Pontosítanék. Ma este is, de ma este utoljára. Ezzel a koncerttel véget ért a turné. Mondhatnám, hogy végre, de nem teszem. Egy évig úton voltunk, minden héten három koncertet adtunk, és megállás nélkül hajhásztuk az élvezeteket...

– Idefigyeljetek cigányok! Akartok-e a magatok uraként élni, vagy megmaradtok az állam kenyerén? Válasszatok! Én most egy soha vissza nem térő alkalmat kínálok fel nektek. Nos, had hallom, ki vele! –elsőre a Bábé szólalt meg. Lila ajkai közül megfontoltan jöttek elő a szavak.
– Margókám, mi rád, mint a család eszére tekintünk fel. Olyan vagy a cigányoknak mintha az anyánk lennél. Persze, hogy akarjuk az emberesedést! Ha csak egy kis remény is lenne, hogy kijussunk ebből a kegyelemkenyéren...

A szépséges Bajkál, a mély, kékszemü vizitündér, aki a heves Angarát szülte egy cseppet sem lepődött meg jöttömön. Már találkozott velem, de most tudomást sem vett rólam. Emberfiait küldte mesés történeteikbe öltöztetve.
Az írás saját, és barátom életének valóságos történetén alapul.

Gusztibá'szokása szerint kinn ücsörgött a ház előtti pletykapadon, elnyúlva heverő hű kutyájának a hasán tapodva. Szájában az elmaradhatatlan csibukot szíva a semmibe bámul. Az idilli csendet hirtelen motorzúgás hangja veri fel. Mintha harckocsik közelednének. Gondolkodásra nem sok ideje marad, mert máris a ház előtt állnak a hatalmas szállító teherautók. Hirtelen lónyerítés hangját hozza felé a szél. A megdöbbenéstől se köpni, se nyelni nem tud. Akkorát harap a meggyfapipaszár szopókájára,...

Bhárata országa barátságosan fogadott - finom gyapjúszálakból font szavanna ruhát öltött, vállára teacserjét tűzött, dús, csúcsos haját a nap sugarai meg a szél fodrai fésülték, hullámait a hó és a jég készítették, csábító derekát, lelógó, szikrázó selyemszalag díszítette, a Brahmaputra vize hímezte - majd teaházba hívott Assamba.
Az írás 2009-es indiai utazásom emléke.

Ez hülyeség,...már nem is érdeklem, már nem. Vagy még igen? Még visszamehetnék, talán még ha elmondom neki, hogy...
Mit? Mit akarok neki mondani? Mit tudnék még ezek után mondani? Vagy essek térdre előtte és könyörögjek, hogy húzza le a sliccét és élvezzen a számba?

A szépséges Bajkál, a mély, kékszemü vizitündér, aki a heves Angarát szülte egy cseppet sem lepődött meg jöttömön. Már találkozott velem, de most tudomást sem vett rólam. Emberfiait küldte mesés történeteikbe öltöztetve.
Az írás saját, és barátom életének valóságos történetén alapul.

– Valami loboncos nőszemélyt nem láttál elviharzani a házad előtt? – faggatta tovább Kece. Az öreg arca elkomorodott és így válaszolt.
– Hát megmondom neked őszintén, hogy mintha az ördög öreganyja futott vóna el itt előttem, de csak egy pillanatra. Akkora burzsintja vót nekie a lábai között, hogy még a fűkasza is elakadna benne.– Gusztibátyám, de a feje? Az arcát csak látta keed’?– Látta a rosseb abban a nagy kavarodásban! Különben is a nagy lobonc' haja eltakarta a seggepartjáig....

Margit a karszék párnázott, puha ülőkéjébe fúrta leszegett fejét és égnek tartotta a fenekét. Matyi kétlábra állt és patás mellső lábait Margit vállaira helyezve leszorította a karszékbe. Aztán akkorát nyerített, hogy iázására minden ablak megremegett. Ágaskodó dákeszát beledöfte Margit tárogatójába és elkezdett mozogni benne. A szomszédok kiszaladtak az éktelen iázásra és a postaház ablaka alatt kíváncsian gyülekezve elkezdtek a magasabbak bekukucskálni. A kisebbek pedig bakot tartottak...