Végzetes nászéjszaka

Végzetes nászéjszaka.
„… Késő este volt már, amikor a király új asszonyával, Ildikóval a belsőházba vonult. S már majdnem megvirradt, mire körös-körül elcsendesedett a víg násznép.    Reggelre azonban nagy-nagy szomorúságra ébredtek a hunok: nászéjszakáján meghalt Attila. Aki Isten kardját forgatva oly sok csatából került ki sértetlenül, akiről az a hír járta, hogy testét nem fogja fegyver, azt álmában eleredt orra vére fojtotta meg. Az ébredő ifjú asszony, amikor észrevette, mi történt, sikoltva szaladt ki a sátorpalotából, s amerre futott, jajongás kelt a nyomában.    Mély gyászba borult az egész hun nemzetség. A férfiak a gyász jeléül késsel hasogatták meg arcukat, a nők fehér ruhát öltöttek: a hunoknál a fehér volt a gyász színe…”   (Priskos rétor feljegyzéseiből)
1.
Biberach Burgundia királya fontos döntés előtt állt. Ha nem fogadja el Attila hun király leánykérését, és dolgavégezetlenül küldi vissza követeit, akkor annak beláthatatlan következményei lennének. Őszentsége a pápa is latba vette minden rábeszélő képességét, hogy a kereszténység oltárán ezt az áldozatot meg hozni a barbár megállítása érdekében. Először csak arról volt szó, hogyha Attilát beházasítják a nyugatrómai birodalom vazallusának számító burgundiai házba, akkor talán felhagy a jövő évre tervezett hatalmas Róma elleni rabló hadjáratával. Aztán hirtelen megváltozott minden.
Leó pápa a lakodalom díszvendégeként átutazóban Burgundiába érkezik és szigorúan bizalmas beszélgetést folytat Biberach királlyal.
–Nézd király, ilyen alkalom egyszer adódik az életben. A kereszténység fennmaradása érdekében meg kell tennünk ezt a lépést. Attilát hadsereggel nem lehet megállítani. Felégette a nyugati birodalmakat egészen a spanyol partokig. Végigrabolta a frankok, a germánok, a lombárdok népeit. Róma kapujában állt és csak a Jóisten sugallatán múlott, hogy nem égette fel a szent várost. Aznap egész éjjel imádkoztam és az Úr megszólított: adjál neki feleséget, térítsd meg a keresztény hitre!
– Fenséges atyám, te az én kislányomat találtad erre alkalmasnak? Oly nagy ez a megtiszteltetés számunkra, hogy a súlya földre sújt bennünket! Méltatlan férgek vagyunk mi tehozzád és a pöffeszkedő hun királyhoz képest.
– Ne szerénykedjél. A lányod gyönyörű. Szavamat adtam a barbárnak, hogy feleséget szerzek neki, egy királylányt! Hildegundára gondoltam.
– Vannak nála jobbak, gazdagabbak, szebbek, mért pont ő?
–Nincs időnk most az udvariaskodásra!– szakította félbe a Szentatya a szabadkozó királyt. Kézcsókra nyújtotta kezét és a király megragadva azt hatalmas, nyálas puszit cuppantott a rubintköves pápai gyűrűre. Miután így megegyeztek, a pápa folytatta elképzeléseinek ecsetelését.
– Ne, aggódj, garantálom, hogy a lányod szüzen megússza ezt a nászéjszakát. De, nem úgy a barbár!
– Mi a terved nagyjó uram?
– Mindjárt meglátod!– mondta és tapsolt. Belépett Serapino atya, pápai trónálló. A szentanya a királyhoz fordult. Van barbár foglyod?
– Van uram.
– Hozass a színünk elé egyet! Amig megérkezik addig Serapino atya egy kupa fűszeres borba, belehinti a mérget. Ez a méreg a ricinus magjának őrleménye. Az én  pecsétgyűrűmben is  van ebből  a méregből elhelyezve. Ha ebből pár grammot beleönt a borba, akkor észre sem veszi az áldozat, megissza és pár óra múlva iszonyú kínok közt, pattannak szét az erei. Elönti a vér és megfullad a saját hányadékában.
Az előre elkészített kupa fűszeres borba az atya belehintette a mérget, elkeverte és az asztalra helyezte. Behozták a foglyot. Hatalmas bikaerős hun volt a javából. A kísérők ráparancsoltak, hogy igya ki fenékig a méregpoharat. Ha életben marad, akkor szabad, ha nem éli túl, akkor lelke visszatér a Tejútra, ahonnan a hunok elszármaztak ide a földre. Így is történt. Míg a király és a pápa vacsoráztak a hun egyre kókadozott, majd fetrengeni kezdett és nagy sugárban elkezdett vért, hányni. Félóra múlva kiszenvedett. Alig telt el négy óra a méreg beadása és a halál beállta között. A pápa mosolyogva fordult a remegő, és a látványtól szintén hányással küszködő királyhoz.
– Nos, királyom, megnyugodtál?
– Teljes mértékben Szentatyám. Már csak az nyugtalanít, hogy mi lesz szeretett lányommal a király váratlan halála után? Mi lenne? Mivel érintetlen marad, semmissé nyilvánítom a házasságot. Különben, ha elvesztené a szüzességét, akkor, mint a hun király feleségét elevenen temetnék ura mellé a közös sírba.
– Megnyugtattál uram.
– Akkor, isten áldásával munkára fel! Fogadjuk a hunok lánykérő küldöttségét. Holnap utrakelünk és lehajózunk a Dunán Attila palánkváráig. Aztán megtartjuk a lakodalmat. Személyesen adom össze őket.
2.
„…    Delelőn állt a nap.    A király palotája tele volt ünneplő néppel. A padlót pompás szőnyegek borították, a fából faragott oszlopokat virágok és zöld ágak  fonatai ölelték körül.Rabszolgák tucatjai hordták szét arany- és ezüsttálakon az ételeket, s helyezték mély meghajlással a vendégek előtt álló arany- és ezüsttányérokra, töltötték a gyöngyöző bort az arany- és ezüstserlegekbe.    A pompás öltözetű vendégsereg közepén, valamivel magasabban a többinél, külön asztalnál ült Attila és új asszonya. Nyugodt, de erőt sugárzó arccal nézett le a vigadó vendégseregre, amelyben egyre magasabbra hágott a jókedv…” (Priskos rétor)
Attila lakodalma minden elképzelhetőt felülmúlt. A pápa és a külföldi meghívott fejedelmek, királyok hozzá voltak szokva a pompához, de a barbár valami elképesztőt produkált. Az aranyból készült, féldrágakövekkel díszített ivó edények, hatalmas ezüst tálcák, a selyembrokát drapériákkal díszített lakodalmas sátor. A süppedő bokharai selyemszőnyegek. Na, és a kiszolgálás. Ágyékkötőt viselő gyönyörű testű fiuk és szeméremtestük felett lenge fátyol kötényként viselő szüzek sürögtek-forogtak az italok és étkek felszolgálásában.
A főhelyen Attila trónolt. Mellette arája, a gyönyörűséges Hildegunda. Tőle jobbra a pápa őszentsége bíborosa társaságában. Attila balján a táltos, Vérnösző Vazul és az örömapa, Biberach király foglalt helyet. A sarokban a vak, herélt zenészek húzták a talpalávalót. A pulpitussal szemben egy kör alakú színpadon bájos hurik és szerecsen, arab, frankomán, gót rabszolgalányokból, ifjakból alakult tánccsoportok lejtették csábtáncukat, hogy aztán a tánc befejeztével körbejárva a kereveteken elfekvő vendégeket, akinek valamelyikőjük megtetszik, az ölébe vonja és kiélje vágyát szűz testükkel.
Az egész lakodalom pompás kerete volt a keleti barbár világ és a rómaiak vezetése alatt álló keresztény nyugat nagy kibékülésének. Mert bizony nagy nap volt ez a mai. Attila a pápa által megkeresztelkedik. Míg Hildegunda a fötáltos által pogány módra pogány nevet fog kapni.
Ebéd után, kellemes hangulatban a sebtében összetákolt, frissen ácsolt, kegytárgyakkal és relikviákkal felcicomázott kápolnában történt meg a keresztelői és esketési szertartás. Elsőre Attila a Leó pápa lépett a pódiumra. A pápa latinul rövid úrfelmutatást celebrált. Ennek a lényege, hogy egy ostyát helyez Attila nyelvére, a következő szavakkal: „..ez az én testem, egyél belőlem!…” A következő lépésben a kehelybe töltött szent borról leveszi a fehér hímzett terítőt ,felmutatja az itallal töltött serleget.,a következő szavak kíséretében: „ ..ez az én vérem,igytok belőlem!” belekortyol az italba, majd visszahelyezi rá a terítőt.
Abban a pillanatban amint a szemfedőszerű terítőt visszahelyezi, egy bűvész ügyességével hüvelykujja körmével megomja a titkos gombot hatalmas pecsétgyűrűjén és a méreg belehull a borba, ahol azonnal feloldódik. A kelyhet a talpazatra helyezi. Ezzel, hogy ivott az italból eltereli Attila gyanúját, a mérgezés lehetőségéről. A következő lépésben a szentelvizes kancsóból Attila fejére loccsant egy pohárnyit és a szent kereszttel érintve Attila homlokát megkereszteli. A keresztségben az Adalbert nevet kapja Attila. Miután megtörtént a keresztség felvétele felé nyújtja a méreggel tunkolt poharat és Atilla néhány kortyot, iszik a szent áldozati borból.
Ezután következik az esketési szertartás. A szertartást már Serapino atya végi. Az úrfelmutatás után kiissza a maradék mérgezett bort, majd a fiatal párt összeadja. Ezután a táltos lép a pódiumra és fehér gyolcs kendővel köti össze a fiatal pár kezeit. Elmondja az ilyenkor szokásos rigmust, majd a sahterek bevezetnek egy fehér lovat. Leölik, felfogják a vérét. A vérrel teli hatalmas arany ivócsanakot a táltos ajkához emeli, belekortyol. Továbbnyújtja Attilának, ő is iszik, majd Hildegundának. Ezután egy faragott aranyozott kanállal friss vért csorgat Hildegunda fejére és a Fehérló isten nevében az Ildikó nevet, adja neki.
Az esketési szertartás befejeztével kezdetét veszi a soha végetérni nem akaró mulatság. A pápa, hatóra felé kíséretével fáradtságra hivatkozva visszavonul. Lóhalálában gályára szállnak és elhagyják Attila városát. Már túljutottak a vaskapun mikor a hírnök utoléri őket a szomorú hírrel. A pápa elégedetten dörzsöli kezeit és kiadja az utasítást az akkora már úgyszintén kiszenvedett Serapino atya bebalzsamozására, és szentté avatására.
3.
Reggelre azonban nagy-nagy szomorúságra ébredtek a hunok: nászéjszakáján meghalt Attila. Aki Isten kardját forgatva oly sok csatából került ki sértetlenül, akiről az a hír járta, hogy testét nem fogja fegyver, azt álmában eleredt orra vére fojtotta meg. Az ébredő ifjú asszony, amikor észrevette, mi történt, sikoltva szaladt ki a sátorpalotából, s amerre futott, jajongás kelt a nyomában.    Mély gyászba borult az egész hun nemzetség. A férfiak a gyász jeléül késsel hasogatták meg arcukat, a nők fehér ruhát öltöttek: a hunoknál a fehér volt a gyász színe.   Vérnősző Vazul fötáltos parancsot adott, hogy vezessenek fehér lovat az áldozóhelyre. (Priskos rétor)
Attila, a pápa és kísérete távoztával este kilenc óra felé szintén, visszavonult lakosztályába elhálni a házasságot. Hogy megtörtént az elhálás azt a másnap felmutatott véres lepedő is bizonyihatta. Így Hildegunda, alias Ildikó immár Attila törvényes feleségének számított. Reggel felébredvén urát saját vérében fulladva találva kirohant a hálóházból és sikoltozva adta a még mindig rendületlenül mulatozó társaság tudtára, hogy uruk nincs többé. A főtáltos menten átvette a hatalmat és megkezdte a temetés előkészítését. A terembe vezetett fehér lovat a sahter leölte, vérét a négy égtáj felé szétlocsolták. A ló friss májából a táltos azonnal jósolni kezdett. A májból megállapította, hogy mérgezés történt. Azonban volt annyira bölcs, hogy rezzenéstelen arccal közölte: Attila természetes halállal gutaütésben halt meg. Ezzel kifogta a vérbosszú szelét.
Karjait széttárva az égre nézve elsiratta a nagy királyt, és a bejelentette, hogy Attila, a hunok királyának lelke a Tejútra távozott, míg teste immár Fehérló istenné válva hármas koporsóban lesz eltemetve a Tisza medrébe. Ez a Fehérló Istenének akarata. Nyilatkozta ki a fősámán és jelt adott Attila felravatalozására és a temetés előkészítésére. Így szólt az egybegyűltekhez:
„…  Urunknak ekképpen legyen nyugovása:  Víz alá, föld alá készüljön lakása Fényes napsugárba, sápadt holdsugárba, Harmadiknak pedig sötét éjszakába.  Melléje tétessék harci paripája, fegyvere, sok kincse, szép arany marhája, Kísérje is el öt minden hív szolgája, legyen véle ott is szépséges mátkája. ***    Így is történt. Nem messze Attila székvárosától folyt a Tisza. Annak egyik ágát elzárták, s száz rabszolga ásta meg a sírt az üres folyómederbe. Aztán a holt király testét betették egy színarany koporsóba, a színarany koporsót egy ezüst koporsóba, az ezüst koporsót egy vaskoporsóba. A mélyre ásott sírba melléje került kedvenc harci ménje, odatették fegyvereit, kincsek  sokaságát.  Voltak, akik biztosan tudták, hogy a sírt ásó rabszolgákkal együtt az ifjú asszony, Ildikó is követte urát a halálba.  Aztán visszaeresztették a Tiszát eredeti medrébe.    Másfél ezer évnél is több múlt el az óta…”