Clarinda State Asylum - 2. rész

1963. június 03.
Iowa, Clarinda State Asylum
A nagyobb városok zajaitól több mérföld távolságra, a természet lágy ölén, akácfák és borókabokrok között robosztus épület magasodik. A főbejárat előtt kis terasz foglalt helyet, majd egy nagyobb előtér és végül a bélletes kapu. A háromszintes épület téglavörös és hófehér színekben pompázik, középütt egy toronnyal, melyen távolról is jól kivehető óra helyezkedik el.  Barátságos, nyugodt környezet, szép panoráma. Tökéletesen alkalmas az itt elszállásolt több mint 1400 pszcihátriai beteg kezelésére.  Az elmegyógyintézet 1884 óta működik és számos páciens számára jelentett már otthont. Kinek szép, kinek kevésbé kellemes emlékeket nyújtva ezzel…


Dr. Tomas Welsch  30 éves, magas, szőke férfi. Nemrég lett az elmegyógyintézet vezető főorvasa, és elfoglalta a nemrég nyugdíjba vonult Dr. Fox helyét. Épp az ebéd utáni kávéját fogyasztotta, mikor Allie főnővérrel konzultáltak egy betegről.
-  Meghallgatta a beteggel készült felvételeket, doktor úr? Dr. Fox készítette őket az utolsó évek folyamán, úgy gondolta, már közel jár ahhoz, hogy megfejtse a páciens kis titkát és kiismerje a személysiégeit, de a szívinfarktusa miatt ideje előtt nyugdíjba kellett vonulnia. Ez a beteg volt a legnagyobb kihívás számára a munkássága során.
- Igen, mindet végighallgattam és alaposan tanulmányoztam is. Készítettem jegyzeteket. Ha jól értelmeztem, a beteg a jelenlegi helyzet szerint többszörös személyiségzavarban szenved, ugye? Ezek a személyiségek pedig a Királylány, Chuck és a legrejtelmesebb, a harmadik…M…Mathias?
- Matthew, doktor úr, Matthew…
- Igen, bocsánat, Matthew. A Xanax és Rivotril gyógyszerkombináción kívül kapott a beteg egyéb kezeléseket is?
- Bekerülése után nem sokkal kapott néhány elektrosokkos kezelést, mert agresszív volt. Még kicsi lány korában.  Azóta felnőtt nő lett, nem kelt ki magából, így ez nem volt indokolt többé. Dr. Fox az utóbbi években az inzulinsokkot próbálta ki a betegen, úgy gondolta ez okozta azt a javulást, aminek hatására sokkal kommunikatívabb és nyíltabb lett.
- Oh, hát ilyen sok ideje itt van már a kezeltünk?
- Idestova húsz éve. Fox doktor még maga is kezdő volt, mikor kislányként idekerült a hölgyemény.
- Sajnálattal hallom. Akkor most elbeszélgetek a betegünkkel, hátha nekem elmondja azt, amit Foxnak sosem mert.
Kis szoba az épület keleti részében. A sarokban egy páfrány, középütt egy kis faasztal, mellette pedig néhány fotel. A falon egy kisebb ablak, melyet rács választ el a külvilágtól. Ez kissé értelmetlen, tekintve, hogy a harmadik emeleten vagyunk. Dr. Welsch megérkezik, helyet foglal egy neki szimpatikus helyen, és vár. 5 perc sem telik bele, már nyílik is az ajtó. Megérkezett a beteg egy magas ápoló kíséretében.  Az ápoló kimegy az ajtó mögé, a nő pedig leül az orvossal szemközt. Szikár, vézna alak, a bőre természetellenesen fehér, korához képest túlságosan is összeaszodt és az arca szeplős is. Körülbelül 30 éves lehet. Nagy, zöld szemei körül a kialvatlanságtól karikák helyezkednek el, vékony szája alig takarja hatalmas, fehér fogait. A válláig érő vörös haja csapzott és noha elvileg az épületben tilos dohányozni, mégis füstszagot áraszt. Alaposan szemügyre vette a doktort, még sosem látta itt. Egy másik, öreg, kövér, pocakos orvoshoz van szokva, de azt már jó ideje nem látta. Nehezére esik gondolkodnia, a nyugtatók lenyomják a tudatát, mindenestre még nem szólalt meg, köszönni sem volt hajlandó. Csak hintáztatja a testét a fotel lágy ölén.
- Nos, Rebecca, az én nevem Dr. Welsch, mától én leszek az új kezelőorvosa, remélem nem lesz ellenem semmi kifogása. Tudja milyen nap van ma? – törte meg a csendet a doktor.
- Tudom,1963-at írunk, nyár van, talán június, de a pontos napról fogalmam sincs,itt bent nem osztogatnak nekünk naptárakat… - Majd mielőtt az orvos újra megszólalhatott volna,a nő ismét megragadta a szót, a hangja kemény volt és a vártakkal ellentétben magabiztos .- Még mielőtt megkérdezné, tudom miért vagyunk itt. De továbbra sem tudom a választ! Nem emlékszem mi történt 1943 karácsonyán éjjel!
Az orvos meglepődött, elesettebbnek gondolta a betegét.
- Rendben, azért nem kell így felkapni a vizet. Csak nyugalom! Ismer esetleg egy Királylány nevű személyt? Beszélhetnék most vele?
- Nem tudom miről beszél… - mondta a nő elhaló,akadozó hangon,tekintete üveges lett és olybá tűnt,hogy beleájul a fotelba. -  Helllooooooooooo doki! – Rebecca Allister torkán sipítozó kislány hangja préselődött ki.
Welsch szemei elkerekedetek, rövidke praxisa során még sosem találkozott ilyennel, de a kezdeti meglepettségén erőt véve folytatta a kezelést.
-Öhm, Királylány,te vagy az?
- Ki más lenne, doki? –Csilingelte a kislányos hang. – Látom új vagy, eddig valami kövér pacák beszélgetett Rebeccával. Borzasztóan untam! Mindig molyirtó szaga volt! Hahahaha! Neked viszont egész kellemes illatod van!
-Köszönöm…- Az orvos elpirult. – Királylány, segíts nekünk! Szeretnénk megtudni mi történt azon a bizonyos karácsony éjjelen Rebeccával.
- Ééén… nem tudom! Ha tudnám, se merném elmondani. Olyan borzasztó…
- Nem beszélhetsz? Miért nem? Ki nem engedi? És mit jelent az, amit az előző dokinak mondtál, hogy Rebecca testén belül,te a szájban laksz….?
-Hát… Rebecca. Ja igen… mert sokat beszélek…legalábbis a fiúk mindig ezt mondják. Mármint Chucky meg Matthew… Matthew annyira gonosz…
- Miért olyan gonosz?
- Ugyan doki, hagyjon már lógva! – fiatal férfi hangján szólalt meg Becca.
- Matthew?
- Éééééén? Dehogy! Chucky vagyok, állok szolgálatára, uram!
- Rendben van… Chuck, meg tudnád nekem mondani, miért nevezte a Királylány olyan gonosznak Matthew-t?
- Mert az..mert gonosz. Mind utáljuk őt! Mindig bajba sodorja Rebeccát, rossz, rossz dolgokra kényszeríti… aztán mi isszuk meg a levét.
- Hogy érted ezt?
- Hát úgy, hogyha Rebeccának valami baja esik, akkor mi is érezzük a fájdalmát, ha ő meghalna mi is vele halnánk, mert mind az ő testében élünk. Én például a szemeiben… De Matthew-t ez egyáltalán nem érdekli, nem érdekli semmi, mindig rossz gondolatokat tesz a fejébe…
- Miért pont a szemeiben? Mik azok a rossz dolgok, gondolatok?
- Mert mindent látok, de semmiről nem beszélek… Nagyon rossz, bűnös gondolatok…
Ekkor a nő szeme ismét fátyolos lett, teste enyhe rángásba kezdett, majd a folyamat befejeződése után hirtelen felült, kiegyenesedett a széken és kaján vigyorral bámult Dr. Welschre.  Ismét felnőtt férfi hangján szólalt meg, de ezúttal más volt.Nyers volt, alattomos, egyszerűen elemien gonosz.
- Rám voltál kíváncsi.
- Te vagy Matthew?
- Okos vagy, nem hiába kaptad az orvosi diplomát! – Gúnyolódott.
- Miért mondták a társaid előzőleg azt, hogy gonosz vagy? Rossz gondolatokat ültetsz Rebecca fejébe.
-  Nem a társaim… ez a nő elmebeteg. Arra kényszerülök, hogy vele és a többi kitalált énjével éljek egy testben. Hát… talán azért mondták, mert így is van,de ő az aki ezeket a gondolatokat generálja, engem is ő generál, én is ő vagyok.
- Rendkívül világosan látod a helyzetet. Mik ezek a gondolatok? És miért generálja?
- Sok van.
- Na, de mégis…
Néma csend.
- Ideje lenne már ennyi év után pontot tenni a dolgok végére. Kideríteni mi történt 1943 karácsonyán. Te tudod rá a választ?
- Tudom.
- Mondd el nekem, kérlek.
- Miért tenném?
- Becca már elég régóta szenved idebent. Megérdemelné, hogy kiderüljön ki tette ezt vele.
- Azt érdemli meg amit kapott! Sőt, ha kinyitom a számat talán még ennél is rosszabb helyre viszik. Ő tette ezt saját magával…Ne védje, nem ártatlan!
- Miért ne lenne ártatlan?
- Mert egy mocskos kis kurva! Még gyerek volt, de már a saját bátyja alá feküdt! Bizony dokikám, ne meresztgesd a szemeidet! Megadta neki amire vágyott!Most meglepődtél, mi? David az eminens egyetemista aki a saját húgát bassza! Hahahahaha…!
Az orvos elképedt. Álmában sem gondolt volna erre, de a szexuális zaklatás (aminek nyomait a gyilkosságok után nem keresték a kislányon) sok mindenre, a pszichológiai rendellenességekre és a zavart viselkedésre is magyarázatot adott volna.
- Micsoda? Matthew biztos vagy te ebben? Azt állítod, hogy David Allister megerőszakolta a saját húgát?
- Igen, igen azt állítom! Össze-vissza dugta a kis „ártatlan”Beccát, az meg hagyta magát. Sőt, néha magától ment át a bátyja szobájába! Tudom, hisz én vettem rá… Miért hazudnék dokikám? Már rég meghalt az a mocskos szemétláda, nem kerülhet börtönbe… Megkapta a méltó büntetését!
Tomas nyelt egyet.
- Mi volt a méltó büntetés?- kérdezte szinte félve.
- Hát nem is sejted? Elkaptam őt! Aznap este megint rámászott Rebeccára… és kényszerítette, hogy vele aludjon. Akkor beleuntam, megelégeltem, megmondtam Rebeccának mit kell tennie és ő megtette!
- Mit tett meg?
- Lement a lépcsőn, le a konyhába. Halkan surrant, a léptei alatt még a padló sem reccsent meg. Elvette a konyhakést, azután bement a szobájába ahol a vörhenyes képű bátyja feküdt az ő ágyában. Szólalni sem volt ideje, álmában belevágta a kést, előbb a mellkasába szúrt, aztán az oldalába, majd még párszor lesújtott rá amilyen erősen csak bírt. Éreztem én is a kezemmel a kés markolatát, ahogy tövig hatol a forró húsban, lüktet benne, pulzálnak az erek, kiomlik az élet… Minden csupa vér lett. A lány, az ágy, a takarók, a falak… Rebecca nem egy szent, doki. Rebecca nem jó lány. –Gonoszul nevetni kezdett.
Az orvos teljesen megdöbbent, elhűlten kérdezte  - És a szüleik?!
- Azoknak is elvágta a torkát! Mégis milyen szülő az, aki nem látja, hogy a fia a lányát döngeti majd minden éjjel?! Megérdemelték, de őket nem szúrta meg annyiszor, nem is élvezte igazán, de azért megtette, mert csak egy mocskos kis gyilkos kurva! Megtette, mert én rávettem, hogy tegye meg, éreztem, hogy ezt akarja és ő hallgatott rám.
- Megérte ez,Matthew? Most vele együtt te is bezárva szenvedsz a szörnyű bűntudat súlya alatt! – Dr. Welsch már remegett.
- Bűntudat?-nevetett fel- Nekem olyan nincs! És neki sincs, mert nem emlékszik semmire! Arra sem, hogy megtette. Itt talán bezárva élek, de máshol nem. Tudod doki én ott élek minden halott és sérült lélekben, minden legördült könnycseppben, minden gyilkos ösztönben, minden beteg gondolatban, minden maró fájdalomban. Voltam, vagyok és leszek is amíg világ a világ, amíg lesznek olyan beteglelkű emberek, akik hajlanak a szavamra és nem bírják tovább a saját fájdalmukat. Én vagyok a minden ember lelkében ottlakó gonosz…