Történetek

Reménykedett benne, hogy nem lesz több rendőr, aki útjába állna. A négyszögletes lejáróhoz lépett, leguggolt, és benézett az alant elterülő, már üres, fehéren csempézett zuhanyzóterembe. Egy lelket sem látott.
Impulzusfegyverét vállára akasztotta, kikapcsolta a vizort, és nagy igyekezettel lemászott a létrán. A fokok csúszósak voltak, vizesek, bal fémbakancsa a legalsón meg is bicsaklott kissé...

Mi lett volna, ha a nagyapám (apai ágon) nem hal meg a születésem után fél évvel? Akkor talán ma is élne, a húgom is ismerné, meg én is. Együtt nevetnénk, együtt sírnánk, biztos szeretnénk, de lehet, hogy néha kicsit haragudnánk. Évente egyszer, ha látnánk, mert messze lakik, de biztos örülnénk neki, és tőle nem félnénk úgy, mint a nagymamától. Nagymama sokkal önzőbb teremtés - mármint mások állítása szerint...

Kicsit meghökkentem. Éva ugyanis határozottan a védelmébe vett, s a "Rettegett" szót szinte gúnyosan köpte Arnold felé. Az felnézett rá, és az arca elkezdett feketedni... Jobb keze felemelkedett, a lány elfehéredett.
Takaró lebbent, és már talpon is voltam. Nem zavart a meztelenségem. Dühösen meredtem a nagydarab fiúra, s nem is hatástalanul, mert megdermedt, és a szemében egy pillanatra mintha félelem csillant volna meg...

- A város tele van rendőrökkel, és mind téged keres! – hadarta J-NekteD. – Alig tudtam elhozni a kulcsot, legalább ötven rendfenntartó nyüzsgött ott összevissza. Kész szerencse, hogy egyikük sem rúgott bele véletlenül a dobozba.
Reactorfighter elmosolyodott. Nagyon üdítő volt számára a helyzet alakulása. Talán mégsem olyan reménytelen a tervezet, ahogy azt gondoltam annakelőtte, kockáztatta meg bizakodva az állítást...

Egy hete volt úton és már egy hete nem hegedült. Nem volt több naplemente, nem volt tengerpart, csak a géppuskák zaja és a repülőgépek elviselhetetlen sikítása. Minden éjjel keresett valamilyen romos házat, ott húzta meg magát éjszakánként. Étele nem volt, néha bemerészkedett egy-egy városba, onnan lopott kenyeret, hogy éhen ne haljon...

- Nagyuramot csak ritkán hívjuk Nagyuramnak, de őt magát sosem szólítjuk így. A megszólítás szigorúan csakis Nagy Úr lehet, ezt jobb, ha megjegyzed. Előbb vagy utóbb úgyis megtanulod... Mostantól ő lesz a Te urad és parancsolód, őt fogod szolgálni. Így vagy úgy... Többet nem mondhatok, mert nem érdemes. Ahogy megérkezünk, azonnal elé viszünk...

Éjszaka... Tengerpart... Sötétség... Hideg szél... Rajtam pulóver, kezemben a papucsom. Ki-kihúzódó hullámok simogatják meztelen lábamat. Fázok.
A tenger sötétkék vize... Mintha a lelkivilágomat látnám. . . Zord világomból kiutat keresek. A boldogság, szerelem, gyengédség után kutatok már mióta...

- Miért nem beszéltek?- hordozta végig tekintetét a használati tárgyakon.
- Szóljatok már valamit! - kérlelte a szobát. De senki sem szólt.
- Talán haragszotok rám? - jutott eszébe - Óh bocsássatok meg, de nem tehetek róla, hogy magatokra hagytalak titeket. Nem önszántamból mentem el higgyétek el.
Már a kezeit tördelte kétségbeesésében.
- Esküszöm, soha többé nem megyek el itthonról!! ...

Így hát megyek tovább, be a rémisztő helységbe, ahonnan nem találok kiutat...
Megint ágreccsenés, és most már futás!
Amilyen gyorsan csak tudok, neki iramodok
Futok és futok...

Nemlétem hatszázadik évfordulóján történt az eset, Afrika északnyugati partvonala mentén. Nem emlékszem pontosan névre, helyre de egyre biztosan. Cluviának hívták. Ő volt a mentorom, anyám, szeretőm, nővérem. Öt napja lettem vámpírrá. Tudod akkoriban nem így mentek a dolgok. Anyám befolyásos volt a klánunkban, így kemény kiképzés várt rám hogy méltónak bizonyuljak társaim tiszteletére. Hatszáz évig voltam, hogy is mondjam inasa – ghoulja – ami alatt megtanultam mindent, amit lehetett,...