Én meg a csajok 1.

Borzasztó az új környezet. Komolyan. 4 napja lakunk itt, máris utálom. Haláli. Bazi nagy ház, háromemeletes, a város legszélén, akkora kerttel, mint egy park.
Fel is hívom legjobb barátnőmet, Johannát.
- Csá, gyere át, becuccoltunk a lakásba. Tudod a címet, igaz?
- Ja. Jöhetnek a csajok is?- kérdezi.
- Naná- felelem- itt is alhattok, a szobám tök nagy, majd nézünk este DVD- t.
- Oké- mondja Johanna, és hallom a hangján, hogy már alig várja, hogy itt legyenek.
- Csak van egy kis bibi. Minden cuccom megvan, kivéve az ágyam. Hozzatok hálózsákot.
- Ok, nem gond - mondja - Na akkor majd megyünk. Csőváz!
- Csá- felelem, és lerobogok a lépcsőn. A hordozható telcsit visszateszem a töltőre, bevonulok a nappaliba, ahol a bátyám, meg a szüleim a lakást csodálják.
- Anya, a csajok itt alszanak. Nem gond?- kérdezem.
- Dehogy is. A hűtőben van görögsaláta meg hús, és pattogatott kukoricát is csinálhattok- mondja anyu.
- Köszi!- odamegyek és egy puszit nyomok az arcára. Nagyon szeretem, mert sosem problémázik semmin, csak a tanuláson. Sosem ordibál, és nagyon szeret minket, aput meg egyenesen imádja. Tökéletes családi idill.
Ebben a pillanatban megszólal a csengő, és a három legjobb barátnőm, Johanna, Angel és Natalie vonul be az ajtón, hálózsákkal, és egy- egy táskával.
- Hova készültök?- kérdezem a táskákra mutatva.
- Hát ha esetleg lenne egy vonzó szomszéd, vagy ilyesmi- kacsint rám Angel.
- Háát. . . - mondom halkan - van egy 3 házzal odébb. Menjünk fel.

Fél órával később a csajokkal úgy határozunk, hogy mivel 3 óra van még csak, elmegyünk sétálni. Július lévén nem sok ruha van rajtunk, egy- egy farmer szoknya, meg top.
Leszaladunk a lépcsőn.
- Anyu, elmegyünk sétálni, oké?- szólok be a nappaliba, ahol az ősök meg a lökött tesóm még mindig a házat bámulják.
- Rendben!- mondja anyu oda sem figyelve, mert a csodás kilátást nézi, ami a franciaablakból nyílik.
Kinyitom az ajtót, és megcsap a csodás, 36 fokos nyári levegő. Menjünk - mondom és arra vezetem őket, ahol az a fiú lakik, akit már első nap észrevettem.
- Várjunk. Ilyenkor szokta sétálni vinni a kutyáját.
- Ó, egy kutyája van? Akkor biztos jó fej - mondja Johanna.
- Kuss legyen- inti le Angel, és Natalie- hez fordul.
- Hoztad?- kérdezi.
Natalie bólint, és elővesz egy napszemüveget, ami csodás, de mégis nagyon visszafogott. Felteszi, és megcsodáljuk.
- Tőlem kapta- mondom.
- Tudom.
A csajok a háznak háttal állnak, így nem láthatják, hogy kijött a fiú.
- Nagyon dögös- állapítja meg Angel, mikor Natalie körbevonul a szemüvegben, és a fenekét rázza, mint egy kis hülye. A fiú megrökönyödve bámulja, és megszólít- Szia, te vagy az új szomszéd, igaz?
- Igen- bólintok, és érzem, hogy egyre jobban vörösödöm. Elkezdek fázni- megdöbbentő 36 fokban.
Natalie is elpirul- pont egy ilyen helyes fiú előtt kellett ráznia magát, mint akit megcsapott a 620.
- Harry vagyok - mondja és mosolyog.
- Emily - mondom - de hívj csak Emnek.
- Johanna.
- Angel.
- Natalie.
- Örülök - bólint- , most pedig megyek. Még látjuk egymást. Sziasztok!- köszön, és távozik.
- Hű! Nem mondtad, hogy ilyen helyes- suttog Johanna.
Valóban az. Én is így gondolom. Fekete haja, és nagyon sötét barna szemei vannak.
Felmegyünk a szobánkba, az este nagy részét Harry kidumálásával töltjük, és megnézünk pár csöpögős filmet, meg egy-két horrort. Aztán leterítek pokrócit, rátesszük a hálózsákokat, ki- ki a sajátjába bújik, és különböző horror történetekkel ijesztgetjük egymást. Közben a pattogatott kukoricát zabáljuk, de egy idő után mindenki félni kezd egy kicsit. Úgy döntünk lefekszünk, hisz a csajok még holnap is itt alszanak.
Sokáig nem bírunk aludni. Minden hangtól megijedünk, és röhögünk mindenen.
- Holnap megint meglessük Harryt? - kérdi Natalie.
- Naná - mondja Angel, és hamarosan elalszanak.
Már csak Johanna meg én vagyunk fenn, de egy idő után ő is elalszik. Harryre gondolok, és álomba ringatom magamat.
Imádok itt lakni!

(folyt. köv)