Történetek

A történet a képzelet szüleménye.

- És tudod, mi volt a legszörnyűbb az egészben? – Fejezte be a mesélést Feri. - Hogy már nem a győzelemért, a hazámért, vagy értetek harcoltam. Nem is a bajtársaimért. Hanem csak arra az egyre vártam, hogy még egyszer melegben legyek, hogy egyszer az életben ki tudjam magam aludni… Már nem rád és a kisfiamra gondoltam, csak erre az egyre: egyszer még az életben érezzem a meleget és a biztonságot. Ezt az egyet nem tudom magamnak megbocsátani. Hogy elárultalak titeket…

Túl sok a halál, félek, kicsi lesz ez a pár márványlap, hogy minden halott neve ráférjen. És a falunak erre nincs pénze. Maga is tudja, hogy egyre kevesebb a férfi, egyre kevesebb adó folyik be és egyre több az özvegy és az árva, akikről gondoskodnunk kell.

Egyik nap, valami nevenincs kis faluban pihentünk egy kicsit, amikor megállt mellettünk egy német teherautó. Mintha kaszinó lett volna: kártyáztak, beszélgettek. Amikor megláttak minket, egyikük ránk mutatott, valamit mondott és erre a többiek hangosan felröhögtek. Egyikük fogta a csokit, amit éppen majszolt, ledobta elénk a földre és azt kiáltotta, hogy egyél magyar! Mintha kutyák, vagy csimpánzok lennénk.
Én akkor arra gondoltam, hogy ha a szemükben csak egy kutya-magyar vagyok,...

Már hajnalodik. A város központjában vagyunk, ahol csak és kizárólag az én főnököm az úr. Az első munkába induló emberek elhagyják szűkös panellakásukat és a szürke harmattal ellepett utcákra lépnek. Irigylem őket. Sokan nem is tudják pontosan, hogy hol, minek a közepén élnek. Fogalmuk sincs arról, hogy esetlegesen közeledik egy maffiaháború, vagy az egyik családtagjuk nem jut haza se ma, se soha többé. Lehet, hogy miattam, de ők ebből csak egy újabb szerencsétlen balesetet fognak látni......

Gondolkodjanak. Nem maga lenne az első, már vagy harmincan jelentkeztek az SS-be a faluból.

A történet súlyosan globalizmus ellenes. Ha a téma sért, úgy kérlek, ne olvasd el!

A filmhíradókban a Maginot-vonal bevételét, a Dünkirchen-i beszorítást, a párizsi diadalívet megkerülő német katonákat mutatták – és közben megszületett a kisfiuk, akit apja után Ferinek kereszteltek. A háború nem volt több mint pár vágás a filmhíradókban, nem több mint a gyarmati háborúk képei egy évtizeddel korábban.

Régebben mindig a filmre voltak kíváncsiak, a filmhíradó csak a szükséges rossz volt. Bezzeg a filmek… Pedig mindegyik ugyanarról szólt: a szegény lány hogyan talál egy gazdag férjet, sok nevetés és néhány sláger közben. A férfiak mindig jóképűek voltak, lenyalt hajjal, a telefonok mindig fehérek, a lányok frizurája és sminkje mindig tökéletes. Régebben mindig fellázadt benne valami: ő is dolgozik, ő is küzd, neki miért nincsenek olyan ruhái, miért nem jön el érte is a herceg fehér lovon?

Elolvasom »