A gyilkosnak két arca van X. rész 43. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is). A történetet át és átszövik a leszbikus szexuális utalások és nem ritkán leszbikus szexjelenetek is előfordulnak. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be és ne olvassa tovább a történetet.

Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara

**************************************************************************



Marie hallgatta Ballantine hangját, ahogy újra és újra elismételte a terveid a város fejlesztéséről, amikor hirtelen elhallgatott az ajtónyílás hangjára.
– Mit keres itt, Green? – hallatszott a polgármester hangja.
– Csak meg akartam nézni magát még egyszer utoljára ebben a székben.
–  Ezt meg hogy érti?
– Az életednek vége, Alex. Ugye hívhatlak Alexnek?
– Maga részeg, Green. Tűnjön innen a fenébe!
– Megmondtam, hogy halott ember vagy, Ballantine.
– Ó, istenem! – nyögött fel Marie, ahogy tovább hallgatta Ballantine és Johnnie veszekedését újra és újra.
– Mit akar tenni?
– Megölni. Ahogy már korábban is mondtam.
– Ne! Kérem! Ne tegye!
Marie azonnal leállította a felvételt. Visszatartotta a lélegzetét is, mert félt, most hallja Ballantine életének utolsó pillanatait.
– El kell mennem a rendőrségre – kapta fel a táskáját, hogy a felvevővel kirohanjon az ajtón.

***

Tracy várta, hogy Abbott belekezdjen a kérdéseibe. Emlékezett rá, hogy lehetetlenítette el az ügyész korábban a védelem tanúit. Igyekezett meggyőzni magát, hogy nem kell semmitől tartania, ha őszintén megválaszolja a kérdéseket.
A tárgyalóterem teljes némaságba borult, ahogy Abbott felkelt, és elkezdte átlapozni a jegyzeteit. O’Connell bíró megköszörülte a torkát.
– Mr. Abbott! Vannak kérdései a tanúhoz?
Abbott, aki szemmel láthatóan nagyon elmerült a jegyzeteiben, felpillantott.
– Természetesen vannak, bíró úr! – vette le a zakóját, majd Tracy-re mosolygott. – Nem fog túl sokáig tartani, Mr. Kenon.
Tracy nagyon is tisztában volt bele, mit akar az ügyész. Tudta, hogy nyugodtnak kell maradnia, és csak szimplán válaszolnia. Előre dőlt a székében, és először Johnnie-ra nézett, majd Dr. Wilsonra. Mindkét nő megnyugtatóan mosolygott rá.
– Azt vallja, hogy a vádlott nem követett el semmit Alexander Ballantine ellen? – lépett Abbott a tanúk padjához.
– Igen. Így van – válaszolta Tracy óvatosan.
– Látta az egész esetet, de nem tett semmit, hogy leállítsa. Azt várja, hogy ezt elhiggyem? – kérdezte Abbott szarkasztikusan.
– Képtelen voltam rá.
– Igen, Mr. Kenon, ezt már mondta. Egy férfi a maga fizikai adottságaival félt megakadályozni egy gyilkosságot.
– Tiltakozom – kiáltott fel Bob.
– Helyt adok – válaszolta O’Connell bíró. – Mr. Abbott! Kérem, tartsa meg a megjegyzéseit magának!
Az ügyész tett egy lépést hátra.
– Elnézést kérek. – Azzal megfordult, és visszasétált az asztalához. A segédje átadott neki egy aktát, amivel a férfi visszasétált Tracy-hez. – Mr. Kenon! Bizonyára rájött, hogy nehezen tudjuk elhinni a meséjét. Azért teszi ezt, hogy kihúzza a csávából a munkaadóját és barátját?
– Nem – jelentette ki Tracy szilárdan.
– Miért nem? Nem ez lenne az első, hogy valaki a barátja megmentése érdekében tanúskodik.
– Nem hazudok, csak hogy megmentsem Johnnie-t. Az igazat mondom.
– Bíró úr! Szeretnék bizonyítékot bemutatni arra, hogy Mr. Kenon nem csak hogy hazudik, hogy megvédje a barátját, de már korábban is ezt tette.
Bob majdnem leesett a székéről felállás közben.
– Tiltakozom! Ezt az úgynevezett bizonyítékot nem bocsátották a védelem rendelkezésére.
– Tanácskozást kérek – utasította őket a bíró, és megvárta, amíg a két ügyvéd odalép a pulpitusához. – Mr. Wootennek igaza van, Mr. Abbott. Mióta van birtokában ez a bizonyíték?
– Nagyjából két héttel azután jutottam birtokába, hogy megadta a védelemnek a halasztást, bíró úr.
– És nem érezte szükségét, hogy eljuttassa ezt a védelemnek? – szűrte a fogai között Bob.
– Adjon okot rá, hogy miért fogadjam ezt el, ügyész úr, és arra is, hogy miért ne forduljak ezzel a kamarához! – dühöngött O’Connell.
– Bíró úr! Ez az akta nyilvános. Így találtunk rá. Nem hinném, hogy az én feladatom lenne átadni olyasmit, amit a védelem is könnyedén megtalálhat – mutatott rá Abbott.
– Hadd nézzek bele! – szólalt meg a bíró, és átvette az aktát, hogy átfussa.
– Ez felháborító, Abbott! – köpte Bob.
– Nem az én feladatom, hogy bizonyítsam védence ártatlanságát. Én el akarom ítéltetni, emlékszik?
– Maga… – kezdte Bob, de a bíró krákogása félbeszakította.
– Ez szokatlan, de elfogadom bizonyítékként – jelentette ki O’Connell. – Folytassák!
Abbott rávigyorgott Bobra, miközben az visszament a védelem asztalához.
– Mije van, Bob? – hajolt oda az ügyvédhez Johnnie.
– Valami nyilvános adat. Azt hiszem, hamarosan megtudjuk.
Johnnie felnézett az ügyész vigyorgó arcára. Abbott észrevette, és rákacsintott. A nő agyában egymást kergették a gondolatok, hogy mi lehet az, ami diszkreditálhatná Tracy-t. – Ó! A fenébe is!
Abbott lassan odalépett a tanúk padjához, mint egy prédájára leső nagymacska.
– Mr. Kenon! Tudja, mi ez? – lengette meg a dossziét.
– Azon kívül, hogy egy dosszié, tele papírokkal, fogalmam sincs.
– Ez egy tizenegy évvel ezelőtti ügy iratanyaga.
– Ha maga mondja.
– Mr. Kenon! Tudom, hogy pontosan tudatában van, miről beszélek. – Elhallgatott, és kinyitotta az aktát. – Észak-Karolina állam kontra Albert Henning. Mr. Henninget kiskorú sérelmére elkövetett szexuális molesztálással vádolták.
Tracy megrázkódott.
– Évekig fajtalankodott a lányával.
– Igen. Ez áll itt. Megvetendő, ha a véleményemre kíváncsi – mondta színtelen hangon. – Helytálló, hogy maga tanúskodott ebben az ügyben?
– Igen.
Johnnie a homlokát kezdte dörzsölni, hogy elűzze kezdődő fejfájását. Felpillantott, amikor Bob megérintette a vállát.
– Tudja, mi ez az egész? – kérdezte a férfi.
– Igen.
– Mr. Kenon azt vallotta, hogy Mr. Henninggel megfelelően ismertették a jogait, mielőtt kikérdezték. Igaz ez?
– Igen.
– Azt vallotta, hogy miután a vádlottal ismertették a jogait, ő mindent bevallott. – Tracy lehajtotta  fejét, de Abbott folytatta. – Később kiderült, hogy hamis volt az állítása.
– Technikailag megtette – vitatkozott Tracy. – De már azelőtt vallomást tett, hogy ismertethettem volna a jogait. Ittas volt, és nem tudtam elhallgattatni, amíg elmondom a jogait. – Teljesen elsápadt és izzadni kezdett.
Abbott közelebb lépett hozzá.
– Miért mondta el mindezt önnek? Vajon most az igazat mondja? – sorolta a kérdéseket.
Dr. Wilson felfigyelt Tracy lelkiállapot-változására, és Bob és Johnnie mögé lépett.
– Azt hiszem, a páciensem túl nagy nyomás alatt van. Nem vagyok benne biztos, hogy bírni fogja. Nem tudunk tenni valamit?
– Azonnal – bólintott Bob. – Tiltakozom! Az ügyész úr megfélemlíti a tanút.
– Helyt adok. Mr. Abbott! Kérem, uralkodjon magán – reagált a bíró.
– Igenis, bíró úr! – lépett hátra Abbott. Tracy-re nézett, és észrevette, mennyire izzad a férfi. Önelégült vigyor jelent meg az arcán.
Odalépett a tanúk padjához, és előre hajolt.
– Most pedig! Tudjuk, hogy egyszer már hamisan tanúzott korábban. Miért higgyünk most magának?

***

Pizo az asztalánál ült, és épp egy jelentést gépelt, amikor zajt hallott odakintről. Felállt, és kilépett az ajtón, ahol az új polgármestert pillantotta meg egy egyenruhással vitatkozni.
– Michaels! Mi a fenét művelsz? Tudod, ki ez? – kiáltott a férfira.
– Azt mondja, ő a polgármester. De ez a nő őrült – válaszolta a tiszt.
– Ő a polgármester, te idióta – tolta félre Pizo. – Elnézést, polgármesterasszony! Miben lehetek szolgálatára?
– Köszönöm, nyomozó – szorította meg a karját a nő. – Beszélnem kell magával és a kapitánnyal, most. Bizonyítékot találtam Ballantine ügyében.
– Jöjjön velem! – kísérte be Pizo.
– Kapitány! Ricotta polgármester hozott valamit, ami érdekelhet minket – léptek be a parancsnok irodájába.
Hill felállt, ahogy megpillantotta a vendéget.
– Jöjjön be, polgármester! Miben lehetünk szolgálatára?
– Ezt a felvételt találtam az irodámban, amikor az elődöm bútorait távolították el. Eltettem, és időközben el is feledkeztem róla. Akkor találtam meg, amikor ma reggel kerestem valamit. Miután meghallgattam, azonnal ide rohantam – adta át a lejátszót.
A kapitány azonnal beindította a lejátszást. Csak álltak ott, és hallgatták az anyagot, remélve, hogy az fényt derít az igazságra. Aztán hallották, ahogy Johnnie becsapja az ajtót maga mögött.
– Az igazat mondta. Ballantine még élt, amikor elment – sóhajtott Pizo, mintha egy nagy súly esett volna le a válláról.
Hallgatták tovább a felvételt, majd hallották, ahogy a polgármester talpra küzdi magát és sírva fakad.
– Hagyjon békén, Green! – hallatszott a hangja. – Csak hagyjon békén!
– Jól van? – kérdezte egy hang.
– A fenébe is, nem! Nem vagyok jól. Az a nő holnap reggel egyenesen a sajtóhoz megy. Tönkre fog tenni.
– A fenébe is! Mr. Gardena nem fog örülni.
– Le se szarom! – fakadt ki Ballantine. – Most az én fejem van a célkeresztben.
– Nem hagyhatjuk, hogy ez kiderüljön.
– De mit tehetnénk?
– Vágjunk vissza!
– Minek azok a kesztyűk? Mit akar tenni…
Semmi más nem hallatszott a felvételen, csak egy csattanás, ami akár egy betörő koponyától is származhatott. Hallották, ahogy Ballantine felnyög.
– Felismerte valamelyikük is a hangot? – kérdezte Hill kapitány, kikapcsolva a lejátszót.
– Még azt is nehezen értettem, amit mond – válaszolta a polgármester a könnyeivel küzdve. „Senki sem érdemel ilyen halált. Még te sem, Alex.”
– Én se tudom – mondta Pizo, és felkapta a felvevőt. – El kell vinnünk ezt a bíróságra, hogy a bíró is hallja.

Folytatása következik!

Ui.: A képen Emanuela de Paula alias Johnnie Green.