Zenéjét szereztem

Reszisz
Az utolsó rovás
regény
(előszó)
Szege és Debrece között, nisek, nirbidek és hibridek fekete seregei masíroznak.
Két és fél, háromköpésnyire tőlük legyőzött rovások adták át fedetlen bricskáikat a latinoknak. Poroszkáló latinok terpeszkedtek, időjárásról, repülő halakról, a kies táj szépségeiről diskuráltak, orcájuk kipirult, rövid homlokuk kiszélesedett.
Vén Pianínó számlálgatta a zöldellő békákat, nősziromra vágyódott. A réten ebihalak legelésztek, száz bugyogóra bomlott a barnavizű forrás.
Mak irányából tucat hal érkezne, ha értenének a térképolvasáshoz, és támadna nekik az égből víziút.
Az árvédelemhez bajos odaférkőzni, de a vonások és a rovások kibékíthetetlen harca választ ad a kérdésre:
– Mivel közlekedsz?
– Szegetől Makig gyalogszerrel, Maktól Debreceig futni szoktam.
– És visszafelé?
– 18.30-as IC-vel.
– Aztán hány még a harminckettő?
– Bizony az már negyvennyolc, mert túl apróra méretezte a fogtechnikus.
– Milyen nyelvet beszélsz?
– Rovást. Nem látod, milyen szögletes?
Ezzel felkapott a rendszámnélküli bricskára, nyomában a Fókusz stábjával.
bakos1022
Máj, keksz, csoki
(kisregény)
Az együtt töltött évek emlékei peregtek. Vajon miért maradt el a petting? Mit csináltunk két szex között? Miért volt vak a földszinti bácsi?
Vissza akartam tartani, de megint korán elmentem. Meg akartam fojtani, el akartam folyatni. Valamelyiket a kettő közül akartam. Egyből rám mosolygott, és megint csak szexeltünk.
Az egyik helyi ügyvédi irodánál helyezkedett el. Egyből rá mosolygott. Ahogy teltek a percek, egyre többet szexeltünk.
Ő a tökéletes, mások meg mások. Amikor nem szexeltünk, akkor egyből rám mosolygott. Mindennap ebédeltünk, olyankor ebédidő volt, és vártuk a szexet.
A bankban, ahol robotolt, új, japán robotokat is beszereztek, azokkal nem lehetett jót szexelni.
Pedig, ha elgondolkozna, nem maradt időnk még a szexre sem.
Az együtt töltött évek emlékei peregtek. Koppantak és puffantak, kenődtek és mázolódtak a kuka oldalán. Peregtek és peregtek. Máj, keksz, csoki…


vivalaska
Reggel, délben, este
(novella)
Sötétség. Elmúlt hirtelen. Ahogy meg van írva. Nem fog éjszakai villamos járni. Csak reggel épít mennyi mesét köré. Az idők végezetéig telik.
Órákból állnak a reggelek. Dél felezi a napot, de egy idő után rájössz, hogy a délelőtt rövidebb. Óráknál kisebbek a percek. Nem tudni, miért. Választ várnál, de mind hiába mindhiába.
Semmit sem tudsz felmutatni. Igen, szerettem volna másodperceket fogni, hogy más legyek, és a többiek rohanjanak a játszótér felé.
Ne feledd az esti tanácsomat! Várd a reggelt!
Ha úgy tetszik, a mostani perc nem sokban különbözik az előzőtől. Tanuld meg ezt!

Üdvöske
Igazi naplót írok
(regény)
88. rész
– Tud valaki spanyolul? – kérdeztem a madridi piactéren.
Olyan hihetetlen volt az egész! Ott állt mindenki, akit ismerek: Anya, Apa, kisöcsém, az IMF delegáció, Gizi néni.
– Látod, nem félek a sötétben – lépett oda Peter. – Eve, olyan hihetetlen, hogy szerelmes vagyok beléd? – kérdezte, aztán elgondolkozott. – De igazad van. Tudok spanyolul.
– Akkor beszélgessünk oroszul!
– Keressük meg az öblöt! Itt tettem le valahol.
– Mennyire túlreagálod! Engem gyönyörű nőnek nevezel?
– Tud valaki kínaiul?
– Mit? – kérdeztem megrökönyödve.
– Legalább a hét vezért.
– Beszélgessünk franciául!
– Tudom, mire gondolsz.
Régen azt hittem, nem fontosak a szavak. Most pedig hiányzik néhány japán szó. Elveszett, mint az öböl. Szorosan átöleltük egymást, mindketten emésztettük a hallottakat és az ebédet.
– Megböfiztetlek.
– Hogy mondják ezt spanyolul?
zoliapunk
Kocsmasztori
(sztori)
Ferkó biciklije türelmesen várakozik a kocsma előtt, láncát ráérősen nyalogatja a barna idő. Nyergére húzott svájcisapka és tescósszatyor idegenforgalmi látványosság, kevés szavazat híján a Világörökség örökös, tiszteletbeli, levelező tagja.
Tehát a bicikli áll kint, és várja, hogy Ferkó elvégezze a napi rituálé délutánra eső mozzanatait, ami olyan kétórányi, sűrű elfoglaltságot jelent, ami kihagyhatatlan, mint a téli leárazás, de ennél hosszabb mondatot már nem akarok írni erről.
– No, érted öcsém, még ezt megiszom. Érted? Három disznyót vágunk hónap, de még csak kettő van meg, és az anyós.
Ezen Tyúf annyira elszontyolítja magát, hogy mindenki odafordul, hogy mi is a szitu? Kérdőjelet írok, mert kérdőn néznek.
– Tőccsed meg mégecce, öcsém!
Aztán tovább folyik a történés, megírom több fejezetben.
SeaMiller
Már a’ időjárás Sea régi
(vers)
Hóvirág-aszfalt lábak,
szirmok, koszorúk, ágyak
Ébresztő-kávé, meleg,
összesimulós telek
érkeznek.
Leszakadt ég-költemény,
avar-asztal és regény,
elhiszem-ajándékok,
könnyhullató játékok
mégegyszer.
Rozványi Dávid
Bor a pincében,
gázsi az ablakban,
ihlet a padláson
(novellagyöngyfüzér)
– Bocsásson meg, tisztelendő atyám, nekem fáj legjobban, hogy a dinka még nem forrt meg. Tudja, néha, álmatlanul forgolódva izzadt vánkosomon, azon töprengek, mi ez a lelki üresség. Mit ér az üres hordó? Ki helyezi a gyertyát a földre? Miért facsarja orromat a kén?
– Bűn az, fiam, hogy eltűnt a tavalyi. Az Úr nem talál rá szavakat.
– Azt hiszem, atyám, a kérdések elmúlnak, újak keletkeznek. Tegnap után ma érkezik, óbor után az új, a múlt már nincs, az óbor is elfogyott. Ha én képes lennék megőrizni itt a földön, ha ön képes lenne a felejtésre itt a pincében, le kellene zárnunk a múltat. A falusiak se törődnek a múlttal, amit megittak, elmúlt, elvitte a kanális.
– Bűn az, fiam, ha nem lesz misebor vasárnapra.
– Atyám, őszinte leszek önnel. Elmenekülök a mából, elfelejtem a test igényeit. Lezárom a múltat, és nem számolom a strigulákat a falon, ki mennyit hordott el…
A pap egy pillanatra elgondolkozott:
– Kell, hogy legyen múlt. Mert ha múlt már nincs, akkor minden évben új hordót kellene venni a vásárban. Ha elfelednénk a múltat, nem emlékeznénk arra sem, ki a gyerek apja, ki kérte kölcsön a szekeret lovastól.
– Akkor a falu sorsára jutunk.
– Igen. Két szélén lassan omladozni kezdünk.
– Van még valami interperszonális szuggesztió a tarsolyomban. Mielőtt szép lassan elporladunk, ijedjünk meg saját szavainktól! Valamiről nem beszéltem még. Remény az ablakban.
A reményt már nem találtuk ott.
– Jöjjön velem!
Felmentünk a padlásra nyikorgó léptekkel, vigaszt keresni.
Felnyitottam a öreg utazóládát. Semmit sem találtam.
– Azt nem mutattam még meg senkinek sem, hogy hol tartom az ihletet. – Felnyitottam a kopott, matricás, barna, poros bőröndöt.
A Barátok közt dvd-k mellett, a bekötött Kiskegyedek szomszédságában lapult.
– Húzza meg bátran, atyám!