Pandemonium 4.

4.


A nő megköszörülte a torkát, majd felemelte a kagylót.

- Halihó!

- Chloe…

- Szia! Ugye nem valami rosszban sántikálsz?!

Nola vetett egy pillantást a neki háttal álló férfira.

- Nem. Miért?

- Olyan volt a hangod az előbb… Képzeld, Phil eljegyzett!

- Nahát, ez csodás! Gratulálok!

- Köszi! Csak ezért hívtalak… még fel akarok hívni néhány embert… Minden rendben?

- Persze!

- Akkor további szép napot! Szia!

- Szia.

Visszavette a köpenyét miután letette a kagylót. Jonathan a járókelőket bámulta, azt sem vette volna észre, ha éppenséggel meztelenre vetkőzik… Nem lett volna ellenére, ha a férfi kéri erre, de nagyobb esély volt arra, hogy kiáll a párkányra és triplaszaltót ugrik a betonra…

Fél hét felé járt, ideje volt visszatérni a hetes szobába, mert háromnegyedkor kezdték a betegeket felváltva a fürdőszobába kísérni. A cigarettásdoboz visszakerült a helyére, ahogy kb. hat perc múlva Jonathan is, csak Nola keveredett meg kissé miután egyedül visszatért az irodába. Valaki nagyon hiányzott az ablak elől.

Nyolcig elfoglalta magát a mappák írásával, de fél szemmel mindig a monitort figyelte. Nem sok dolog történt a kedvenc betegével sem, a vacsoráját megette, a nyugtatójához nem nyúlt, rendíthetetlenül bízott abban hogy hamarabb kikerül ha nem veszi be, éjjel viszont megint rémálmai voltak és most nem nyugodott meg magától. Nola nem gondolkodott sokat azon, hogy bemenjen-e hozzá, hatalmas vihar kerekedett és ilyenkor egyedül szeretett lenni  a legkevésbé. Kislány kora óta félt az égdörgéstől és a villámlástól, pláne ha az áram is elment, most is hol égett a villany, hol nem. A betegek zöme legalább olyan nyugtalan volt mint ő, mindenkihez intézett néhány kedves, megnyugtató szót mialatt Jonathanhoz igyekezett.

Furcsa volt, mert rajta kívül senki nem tudott aludni, ő viszont olyan mélyen szundított, hogy a dörgésekre sem ébredt fel. Megint mondta a magáét, Nola egy rövid ideig hallgatta, próbálta megfejteni hogy mit is beszélhet de mivel nem értette, gyengéden megrázta a vállát. Jonathan olyan lendülettel riadt fel hogy majdnem megütötte véletlenül.

- Nyugodjon meg…! - ugrott hátrébb a nő.

- Itt volt!

- Kicsoda?!

- Akar engem… most már biztos… minden rendben van. Minden rendben van, doktornő! - a férfi olyan szélesen mosolygott rá, hogy egy pillanatra még a viharról is elfeledkezett, viszont a következőben hatalmas csattanás rázta meg az ablakokat. Nola ijedtében még el is pityeredett, gyorsan elfordult, hogy Jonathan ne lássa meg a könnyeit, de lebukott.

- Maga sír?-  lépett elé a férfi.

- Nem… - hogy a hangulat még „meghittebb” legyen, végérvényesen elment az áram, csak a Hold világított be az ablakon.

- De miért?

- Semmi különös… ki volt itt? - próbálta terelni a szót Nola, de Jonathan nem tágított.

- Várjon… - nyitotta ki a szekrényét, majd elővette a bibliát és egyenesen a doktornő kezébe nyomta. - Tessék.

- Köszönöm, de ez rajtam nem segít…tegye csak vissza….

- Nekem már nem kell. Minden rendben van.

- Bárcsak úgy lenne… - Nola csapdában érezte magát. Itt maradt Jonathannal, vissza kellett volna mennie a helyére, de egyedül nem mert, muszáj volt szólnia a biztonságiaknak…

- Fél a vihartól?

Nola bólintott. Kedve lett volna Jonathan erős karjaiba bújni, de persze nem tehette, nem volt az az orvosi módszer, amit fel tudott volna hozni a mentségére, ha megteszi…

- Nem lesz semmi baj… - Jonathan a kezét nyújtotta felé, Nola nem tétovázott, megfogta. -  Megígérem - Nincs itt semmi ami árthat magának… Az én uram magára is vigyáz… mert olyan kedves volt velem. Te jó ég, annyira féltem…! - Nola legnagyobb meglepetésére a férfi is sírva fakadt, de közben mosolygott. Jól nézhettek ki, ahogy pityeregnek a sötétben…

- Mitől? - A nő összeszedte magát, mégiscsak ő volt az orvos a szobában.

- Mindentől. Minden összekavarodott körülöttem… megrendült a hitem… meghaltak a szüleim… maga is…

- Doktornő, itt van? - egy éles fénysugár világított be az ablakon keresztül, megérkezett  az egyik  őr egy zseblámpával, pont a legjobbkor.

- Igen! Itt vagyok! - Nola bosszúsan kiabált ki nekik. Jonathan éppen róla akart mondani valamit, azt még meghallgatta volna…

- Jeremy már elindult, hogy bekapcsolja a generátort, percek kérdése és lesz áram!

- Ennek örülök.

Jonathan egy zsebkendőt nyújtott át neki, rá is fért, hogy megtörölgesse a szemeit.

- Köszönöm.

- Szívesen.

- Most mennem kell, meg kell néznem a többieket is… próbáljon meg aludni… szép álmokat.

- Köszönöm.

A férfi visszafeküdt az ágyára, Nola kilépett a folyosóra hogy ismét megnézze, hogy vannak a betegek az osztályon. Mindegyikük ébren volt, egészen reggelig tartott mire mindenkit meg tudott nyugtatni. Csak annyi ideje maradt, hogy megmossa az arcát és Chloe már „rontott” is be az orvosiba. Ragyogott az arca, Nola az utolsó energiatartalékaival mosolygott rá.

- Chloe… de örülök neked…!

- Látszik, hogy hulla fáradt vagy… szörnyű idő volt az éjjel. Figyelj, Phil még itt van valahol, odaszólok neki, hogy vigyen haza - Chloe már vette is elő a mobilját, a barátnőjének nem volt kifogása az ötlet ellen.

- Most nagyon örülnék neki…

- A parkolóban vár… - intézte el a dolgot Chloe.

- Köszönöm. És még egyszer gratulálok!

- Köszi. Leszel majd a koszorúslányom?

- Mikor lesz az esküvő?

- Pontosan még nem tudom, de talán még az idén.

- Persze. Akkor szia… majd beszélünk…

- Menj csak! Pihend ki magad!



Nolát nem kellett elringatni, majdnem este hatig aludt, akkor is csak azért ébredt fel, mert megszólalt a telefonja. Steve hívta, hogy nem kell bemennie dolgozni, mert érkezett egy új doktornő akit bedobtak a mélyvízbe a helyére, nem kifejezetten örült ennek a hírnek, de azt ő is érezte hogy ráfér egy kis lazítás… a relaxáció egyik jól bevált formáját választotta, körberakta a fürdőkádját gyertyákkal, betette a cd-lejátszóba a kedvenc francia dalok válogatását és egy illatos fürdőt készített magának. Még egy kis pezsgőt is kitöltött, mielőtt lekapcsolta a villanyokat és a habok közé merült. Csak egy pasi hiányzott a kád másik végébe, konkrétan egy pasi, de róla le kellett tennie, be kellett érnie azzal, hogy odaképzelte maga elé. Ahogy fogyott a pezsgő, ez egyre könnyebben ment neki…

Másfél óráig áztatta magát, aztán áthordta a gyertyákat a hálószobájába hogy ott folytassa az elmélkedést. Csak egy csipkés köntös volt rajta, amit minden normálisan nevelt férfi értékelt volna, de biztos volt abban, hogy Jonathannak nem tetszene. Két külön világ voltak és Nola minél jobban belegondolt ebbe, annál inkább elkeseredett. Jonathan túlságosan befészkelte magát a gondolataiba, ha nem mélyedt el valamiben, rögtön ő jutott az eszébe ahogy ott állt előtte felső nélkül… mintha üvegbúrán keresztül kellett volna nézegetnie a világ leggusztusosabb csokoládétortáját amiből tudta hogy nem kaphat sosem…

Megfordult a fejében hogy kivesz néhány napot, hátha sikerül kivernie a fejéből a férfit. Megkéri Chloe-t hogy vegye át tőle… vagy inkább az új doktornőt, ha fiatal és jó az ízlése, nyílván örömmel szentelne kicsit több figyelmet Jonathanra… már ennek gondolatára is féltékeny lett, de a józan eszére kívánt hallgatni és eldöntötte hogy így lesz a legjobb.

Steve másnap reggel is felhívta, akkor derült ki, hogy még egy napot otthon tölthet, és csak csütörtökön kell bemennie, reggel. Ilyen már hetek óta nem fordult elő vele, kicsit izgult is, pedig Chloe is ott volt, az új kolléganőnek köszönhetően alaposan megváltoztak a beosztások.

- Szia Nola! - köszöntötte a barátnője az orvosi szobában. Éppen a büfébe indult, csak egy gyors üdvözlés erejéig állt meg az ajtóban.

- Szia! Jól vagy?

- Én igen. És te?

- Én is… majd szeretnék beszélni veled…

- Én úgyszintén. Majd ha visszajöttem… igyál teát!

- Köszi! - a nő fogta a bögréjét és öntött magának teát a kancsóból, közben fél szemmel a monitorra sandított. Előszőr Mrs. Williams- re nézett rá, aki egy könyvet lapozgatott. Néhány pillanatig bírt csak magával, aztán szinte automatikusan a hetes szobára kapcsolt… Jonathan már megint a sarokban térdelt és mondta a magáét lehajtott fejjel.

- Jonathan Meyers- t figyeled, igaz? -  lépett be Chloe egy sonkásszendviccsel a kezében. Felesleges lett volna letagadni, Nola csak bólintott.

- Szerintem nem itt lenne a helye.

- Ezt hogy érted?!

- Ha súlyosnak ítéled meg az állapotát, akkor egy emelettel feljebb, ha pedig jól van, akkor az épületen kívül. Ok nélkül nem tarthatod itt, Nola, neki és neked sem tesz jót, ráadásul Mrs. Williams is szóvá tette, hogy több időt töltesz vele mint bárki mással. Nem maradhat itt…

- Értem.

- Írj neki egy zárójelentést és hívd el randira!

- Ez nem ilyen egyszerű… Még nem volt barátnője….

Chloe felhúzta a szemöldökét erre a mondatra, meg kellett erőltetnie magát azért, hogy ne fakadjon ki belőle a nevetés.

- Hány éves is? Huszonhét?

- Nem az ő hibája.

- Ez megmagyarázza, hogy miért olyan feszült… kérj neki egy időpontot Daniellánál. Ő majd megérteti vele, hogy az idegeinek és a testének is szüksége lenne arra, amire neked is, drága barátnőm… felhívjam én?

- Nem kell. Majd megteszem.

- Jó. Benézel hozzá? Még nem jártam nála…

- Igen.

Nola vegyes érzelmekkel kopogott be az ajtaján, majd meghalt, hogy újra lássa, de tudta hogy amilyen jó lesz ismét a szemeibe nézni, annyira fájdalmas is. Az utolsó találkozásuk óta csak két nap telt el, de Jonathan tekintete inkább rideg volt mint barátságos.

- Jó reggelt… hogy van?

- Megvagyok. Szeretnék kimenni innen…!

- Tudom -  Nola végigfuttatta tekintetét a pici szobán, enyhén zavarban volt, kicsit elszokott a zöldeskék tekintettől…

- Könyörgöm, engedjen ki innen! Nem akarok itt meghalni!

- Ne mondjon ilyet! Ez micsoda?!-  a mosdókagylóban pici vércseppek csillogtak, Nola gyomra borsónyira szűkült ahogy közelebb lépett hogy megnézze, tényleg azt látja- e. Közelről is vércseppek voltak. - Bántotta valaki?

- Nem.

- Vér van a mosdóban és nagyon szeretném tudni, hogy mi történt magával…!

- Semmi különös, csak megsérült az egyik ujjam… véletlenül megvágtam egy papírlappal.

- Véletlenül?

- Igen.

- Megnézhetem?

- Nem! Semmiség.

Nolának nem tetszett, hogy ellentmondott neki, de nem akart megint kikapni, amiért sok időt tölt vele, vetett rá egy utolsó pillantást majd magára hagyta. Biztos volt abban, hogy a férfi hazudik neki mert nem nézett a szemébe miközben magyarázkodott, de ezt a problémát már nem ő akarta megoldani. Úgy döntött, hogy a másodikra fogja küldeni, a mániákus imádkozása sem tetszett neki, Jonathan még messze nem volt jól ahhoz, hogy kiengedje…

Chloe magára vállalta, hogy kiosztja a gyógyszereket, így elég ideje volt, hogy megírja a zárójelentését és az új osztályra való felvételi kérelmét. Daniellát nem tudta elérni, de volt még rá ideje hogy elintézze… Maga sem képzelte volna, hogy ilyen könnyen el tudja engedni, egy lendülettel írta meg a papírokat, és amikor a fiókjába tette őket, megkönnyebbülést érzett. Elhatározta, hogy ha minden simán megy, estére elmegy bulizni, de a még nem is látott kolléganője alaposan beleköpött a levesébe, mert nem tudta vállalni az éjszakát, így adódott egy lehetősége hogy délben hazamegy és estére visszajön. Élt vele, mert szeretett volna kivenni egy hét szabadságot és szüksége volt jó pontokra. Meg is kapta a kért napokat…

Borzalmasan meleg este volt, megint elromolhatott a légkondi, mert szinte semmi levegő nem volt az épületben. Nola egy mappával legyezte magát mialatt minden betegnek szép álmokat kívánt. Jonathant szándékosan hagyta legutoljára, egész délután azt hajtogatta magában, hogy nem fog nagy búcsúzkodást rendezni, de legalább két szóra be akart menni hozzá.

Jonathan még nem aludt, láthatóan szenvedett a melegtől, ahogy szinte mindenki az osztályon, csak a többségnek sikerült altatóval elaludnia, vele ellentétben. Éppen a bibliát forgatta a kezében amikor Nola benyitott hozzá.

- Nem tud aludni… - ült le mellé az ágy szélére.

- Nagyon meleg van…

- Valóban… én csak azért jöttem, hogy… szeretnék mutatni valamit. Hunyja le a szemét!

Nola némiképp változtatott a búcsúján, nem így tervezte, de képtelen volt ellenállni a kísértésnek. Jonathan szófogadóan behunyta a szemét ő pedig finoman végigsimította a felső ajkát majd olyan puhán, ahogyan csak tudta, megcsókolta. A férfi ajkai szétnyíltak, de Nola minden idegszálával arra koncentrált, hogy ne essen túlzásokba, csak néhány pillanatot engedélyezett magának, aztán bármilyen nehéz is volt, elhúzta a fejét.

- Látja… - szólalt meg remegő hangon - Nem történt semmi.

Jonathan szempontjából talán tényleg nem, nem szakadt rá az ég vagy ilyesmi, de benne elég sok minden lejátszódott. Konkrétan villámok cikáztak a testében, és nehezen tudta uralni remegő hangját. Ennyit akart, a többi már Daniellára várt…

A férfi pillantása egyszerre volt rémült, meglepett és kétségbeesett, felpattant az ágyról és a mosdóhoz sétált, hogy felfrissítse magát egy kis vízzel. Nola ülve maradt és megpróbált a lelkére beszélni.

- Nem történt semmi rossz… ez nem bűn. Teljesen hétköznapi dolog…

Tudta, hogy mennie kellene, de úgy érezte, gyökeret vertek a lábai, képtelen volt levenni a tekintetét a betegéről. Tudta, hogy minden egyes perc amit ezen az estén vele tölt veszélyes, de az önuralma kezdte a végét járni, akkor párolgott el véglegesen, amikor Jonathan csurom vizesen visszaült mellé. Olyan kívánatos volt, ahogy a vízcseppek a nyakáról a fehér pólója alá csurogtak hogy nem volt nő aki ezt nyugodtan kibírta volna a fenekén, Nola torka teljesen kiszáradt ahogy figyelte…

- Megcsókolhatom még egyszer? - suttogta hang nélkül maga elé, nem várt rá választ, pláne nemlegest nem, gyors mozdulattal Jonathan térdére ült és immár szenvedélyesen csókolni kezdte. A férfi azon kívül, hogy lehunyta a szemét nem csinált semmit. Nola viszont egyre aktívabb lett, ahogy az összes figyelmeztetőjelzés kezdett kikapcsolni az agyában. Kezdetben csak a kezeit fogta, de mire szépen lassan felcsúszott a betege ölébe, a kezei is izgalmasabb vidékre tévedtek. Először a póló alatt simogatta Jonathant, aztán a nadrágjába nyúlt. Olyan régen várta már ezt a pillanatot hogy hangosabban sóhajtott fel mint maga az érintett… Mem volt mire várni tovább, óvatosan hanyatt döntötte majd amennyire szükséges volt, lehúzta róla a nadrágját hogy aztán lerángassa magáról a bugyiját és Jonathanra üljön. Nem szeretett felül lenni, de most nem maradt választása, egy halk nyögés után ritmikus mozgásba kezdett rajta. Lassan akarta csinálni, de pillanatok alatt elragadta a hév, a szuszt is kihajtotta „szegény” Jonathanból akinek néha megfeszült a teste, de passzívan feküdt alatta… Nola nem szólt hozzá csak gyönyörködött az arcában, végre megtörtént aminek meg kellett történnie, Jonathan végre „nagyfiú” lett, és ő is megkapta azt amire az első pillanattól fogva vágyott ahogy meglátta…

Ahogy közeledett a csúcs felé, egyre hangosabban zihált, egyik tenyerét az ajkaira tapasztotta, a másikkal Jonathan száját fogta be, nehogy felverjék a többi beteget… A férfi vele ellentétben hang nélkül élvezett el kb. öt perc után, Nola még sosem elégült ki ilyen rövid idő alatt, de most sikerült neki…

Teljesen elvörösödött, amikor kitisztult a feje és felfogta, hogy mit tettek, zavartan mászott le a remegő férfiról, nem mert a szemébe nézni. Villámgyorsan felvette a bugyiját és szó nélkül kisietett a szobából, annyira remegtek a lábai, hogy alig tudott visszamenni az orvosi szobába, ott aztán sírva fakadt… Biztos volt abban hogy jót tett a férfival, de mégiscsak kihasználta, ráadásul nem is védekeztek… Jól tudta hogyha ez kiderül, az életben többé nem kap munkát, annyira megijedt, hogy elővette a zárójelentést a fiókból és darabokra tépte. Csak most vette észre hogy véres a tenyere, fogalma sem volt, hogy mitől…