Pandemonium 3.

3.


- Tessék.

- Mi ez?-  Jonathan gyanakodva vette el a szépen becsomagolt könyvet Nola kezéből. Már az egyik új pólója volt rajta, lényegesen jobban festett benne mint a kórháziban.

- Egy biblia. A nagymamámé volt, talán szüksége van rá.

- Köszönöm - a férfi úgy mosolygott rá, hogy Nola belepirult.

- Szívesen. Remélem hogy segít. Minden rendben?

- Mikor hagyhatom el a kórházat?

- Nemsokára. Úgy hallottam, ma nem kért nyugtatót… Ez nagyon jó hír!

Jonathan lemondóan bólintott.

- Azért teszek le ide egyet… - tett le Nola egy tablettát az éjjeliszekrényre. -  Aludjon jól, jó éjszakát.

- Köszönöm…

Nola hiába kívánt jó éjszakát, Jonathan nem aludt jól. Össze-vissza hánykolódott az ágyában és hangosan beszélt, néhány mondatát ki lehetett venni, de leginkább halandzsázott, vagy egy Nola által nem ismert nyelven mondta a magáét. Néha elcsendesedett, aztán rákezdett újra, muszáj volt tenni valamit, mert félő volt hogy felveri az egész osztályt.

Mivel éjszaka nem voltak ápolók, Nolának szólnia kellett volna a biztonsági őröknek, de nem tette, egyedül indult el a folyosón a kulcsokkal a zsebében. Cseppet sem tartott Jonathantól, biztos volt benne, hogy csak egy rémálom hozta ki belőle ezt a viselkedést, felébreszti és vége is lesz, ilyen kis semmiségért nem fogja idecsődíteni azt az öreg kéjencet…

Éppen azt fontolgatta magában, hogy bemenjen- e hozzá, vagy csak zörgesse meg az ajtaját, amikor Mrs. Williams a frászt hozta rá azzal, hogy ő ütögette meg a szobája ajtaját amikor Nola elhaladt mellette. Jól időzített, mert a fiatal nő majdnem szívrohamot kapott a félhomályban…

- Mrs. Williams… - fújtatta, amikor némiképp magához tért. - Későre jár, aludnia kellene!

Az idős asszony a kisablakon keresztül nézett a szemébe. Ömlöttek a könnyei, Nolát újra alaposan megijesztette.

- Valami baj van?!

- Ne menjen be hozzá!

- Mrs.Williams…

- Kérem! Nagyon rossz ember… még baja esik!

- Nyugodjon meg…- Nola remélte, hogy Mrs.Williams tényleg megnyugszik, mert többek közt ezért is volt bent már lassan egy hónapja, különböző kényszerképzetei voltak, gyakran látta az ördögöt is. Már már úgy tűnt, javul az állapota erre Jonathan megint kihozta ezt belőle.

- Rossz ember!

- Csak rosszat álmodik…

A néni zokogni kezdett, Nola kénytelen volt bemenni hozzá, hogy megnyugtassa, ami nem volt egyszerű, mert az idős nő szabályosan belekapaszkodott a karjába, csak akkor engedte el amikor Nola megígérte neki, hogy nem megy Jonathan közelébe. A férfi szerencsére magától megnyugodott, így be is tudta tartani az ígéretét.

Az éjszaka hátralévő részében csend volt, Nolának volt ideje gondolkodni Jonathanon. Tetszett neki ezt le sem tudta volna tagadni, de azzal is tisztában volt, hogy ez csak testi vonzalom amit annak is köszönhetett a férfi külsején kívül, hogy már hét hónapja nem volt senkivel. (Mondjuk ez nem a férfiakon múlt, ők próbálkoztak.)

Jonathan nem úgy viselkedett vele mint a pasik 99%-a, talán ez imponált neki ennyire… Végre volt egy olyan helyes férfi a közelében aki mellett nem egy darab húsnak érezte magát. Még az is megfordult a fejében hogy esetleg meleg, ezt mihamarabb ki akarta nyomozni, úgyhogy másnap már délután ötkor felvette a köpenyét, hogy megtudja mi a helyzet vele. Úgy készült a beszélgetésükre akár egy randira, a legmélyebben dekoltált ruháját vette fel, Steve nézett is nagyot amikor megjelent, de nem gondolt semmi „rosszra”. Chloe nyilván csúnyán nézett volna rá, de most nem őt kellett váltania…

- Minden rendben ment?

- Persze.  Randiról jöttél?!

- Hát igen… Csak el kellett rohannia, én meg már nem akartam hazamenni - úgy hazudott mintha olvasná, de a cél szentesítette az eszközt.

- Ja, valami azért történt. A vallásos beteged lebolondozott!

- Micsoda?! Jonathan?!

- Igen, ő. Megkérdeztem tőle, hogy egy vallásos ember hova jár gyúrni… tényleg érdekel, mert még sosem láttam kisportolt papot , erre hozzám vágott valami hülye bibliai idézetet amivel azt közölte, hogy bolond vagyok! Tisztázd vele légyszíves, hogy nem én vagyok a rácsokon belül! Ha itt valaki bolond, az ő!

- Majd beszélek vele.

- De gombolkozz be jól! Bár akit papnak szánnak, az nem szexel…

- Hogyan?

- Az apja papnak szánta, és a legjobb úton is halad, hogy így legyen… szerintem még nem is látott meztelen nőt - Steve jót mosolygott a saját poénján, aztán kibújt a köpenyéből. -  És még valami… Tom elmondta, hogy sebek vannak a hátán…szedd ki belőle hogy honnan vannak, lehet hogy ostorozza magát… Ha már úgyis itt vagy, mit szólnál ha én lelépnék? Minden gyógyszert kiosztottam…

- Persze, menj csak… jó pihenést.

Nola alig várta, hogy elhúzza a csíkot, az ablakon keresztül figyelte, miként száll be a Peugeot- jába. Amikor végre kikanyarodott a parkolóból, idejét látta akcióba lendülni, ellenőrizte a sminkjét majd megindult a hetes szobához.

Jonathan nem volt egyedül, éppen friss teát kapott. Nola kedvesen mosolygott rá, őszintén sajnálta hogy ez a gesztusa nem talált viszonzásra… A férfi meglehetősen idegesnek tűnt, úgy járkált az ágya mellett akár egy oroszlán a ketrecében…

- Szép napot… hogy érzi magát?-  Nola hangja legalább olyan kedves volt, mint a mosolya, de ez sem vált be, Jonathan csak nézett rá szomorúan, de egy szót sem szólt.

- Van néhány heg a hátán… - jegyezte meg a Tom nevű ápoló, büszke volt magára hogy ő vette észre…

- Hallottam róla… megnézhetném?

Jonathan erre sem reagált, erre a két férfi pusztán önszorgalomból elkapta, az egyikük nagy nehézségek árán leteperte az ágyra, a másik felhúzta a pólóját. Nola egy pillantást vetett a hátára, aztán azonnal felsegítette, nagyon fontos volt, hogy Jonathan tisztában legyen azzal hogy az ő oldalán áll.

- Menjenek ki… és ne bántsák többet!

- Nem bántottuk… - méltatlankodott az alacsonyabb férfi - Ha szüksége lesz ránk, kint leszünk…

- Köszönöm. Csak a munkájukat végzik…-  suttogta Jonathan felé, amikor végre kettesben maradtak. -  A seb… tényleg nagyon csúnya…bántotta valaki?

- Nem szeretnék erről beszélni.

- Ha nem működik együtt, nem tudok segíteni…

- Sajnálom… segítsen máshogy, de erről nem tudok beszélni úgy, hogy maga is megértse…

- Hát segítsen benne… - Nola a legszebb pillantását vette elő, amivel még a jeget is képes lett volna megolvasztani, de Jonathan csak megrázta a fejét.

- Bocsásson meg, de nem megy… Az igazság az, hogy nagyon sok dolgot kell még rendbe tennem magamban…. És az ember egyébként sem dicsekszik el a hibáival…

- Ahogy gondolja, de ha úgy érzi, én bármikor meghallgatom. Senki sem tökéletes, Jonathan…vannak dolgok, amiket nem tudunk irányítani, nekem például vérzik az orrom ha nagyon félek…ettől még nem vagyok rosszabb mint a többi ember…

- Vérzik az orra?

- Igen.

A férfi végre leült mellé és a szemébe nézett. Nem a dekoltázsára, a szemébe.

- Isten nem szereti a beteg embereket. A betegség valamiféle büntetés… Valamiért amit rosszul csináltunk…

- Az édesapja mondta ezt magának?

- Igen, de a bibliában is benne van… Megkeressem magának?

- Majd máskor… inkább arról beszéljünk, hogy mit álmodott? Rosszat, igaz?

- Igen. De nem akartam bevenni a nyugtatót, hogy hamarabb kimehessek innen…

Nola sajnálkozva nézett végig rajta.

- Doktornő… egy pillanatra ki tudna jönni? A rendőrség… - dugta be a fejét Tom. Nola és Jonathan összenéztek, aztán a nő felállt és kisétált a szobából.

Negyed óra múlva már újra a férfi mellett ült, hogy tájékoztassa a fejleményekről. Megtalálták azt az embert, aki felgyújtotta a házukat… vagyis azt, ami maradt belőle, mert a fiatal férfi öngyilkosságot követett el azután hogy telefonon feladta magát.

- Búcsúlevelet is írt… a Sátán nevében cselekedett… nagyon sajnálom, Jonathan.

Jonathan rezzenéstelen arccal hallgatta végig a beszámolóját, látszott rajta hogy lélekben már elengedte a szüleit.

- A Sátán nevében…

- Az édesapja prédikációkat tartott, ugye?

- Igen. Látja mennyire veszélyes a hit… az ember bárhogy gondolkodik is, így vagy úgy mégis a rossz oldalon áll… Megengedi hogy adjak magának valamit?

Nola annyira meglepődött, hogy csak bólintott egyet, pedig nem lett volna szabad semmit elfogadnia…

A férfi a nyakában matatott néhány pillanatig majd levette a nyakláncát és Nola kezébe nyomta.

- Tessék.

- Ezt nem fogadhatom el…

- Kérem!

- Nyilván sokat jelent magának…

- A nagymamámtól kaptam, amikor hat éves voltam. Azt mondta, Jonathan, ez egy jegy a mennyországba… de ez csak egy nyaklánc… Ami számít, az itt van belül - Jonathan a szívére mutatott miközben Nolára mosolygott.

- Egy emlék.

- Tőlem, magának. Fogadja el…

Nola jobban megnézte a vékony ezüstláncot, semmi extra nem volt rajta, csak egy szolid keresztmedál. Ha nem Jonathan kínálta volna fel neki, betartotta volna a szabályzatot, de Jonathan vitte a kísértésbe így az ajándéka is felértékelődött.

- Köszönöm szépen.

- Nagyon szívesen.

- Steve említette, hogy maga bolondnak nevezte… miért?- Nola úgy érezte, témát kell váltania, mert kezdett zavarba jönni.

- Nagy butaságot kérdezett, de nem neveztem bolondnak, csak idéztem. „Ne felelj meg a bolondnak az ő bolondsága szerint, hogy ne légy te is őhozzá hasonlatos.” Megkérdezte, hol gyúrtam így ki magam…

- Ez butaság?

- Ez nem, de az hogy külön terem van a papoknak… Nos, szerintem ez már az.

- Tényleg pap lesz, Jonathan? - Nola le sem tudta volna tagadni ez ügyben érzett csalódottságát.

- Bizonyos értelemben már az vagyok, doktornő. És sokaknak szükségük lenne rám…

- És hol gyúrta így ki magát?

- Sehol. Segítettem otthon az apámnak, amiben csak tudtam.

A nő vetett egy gyors pillantást a betege bicepszére. Jó sokat segíthetett…

- Hadd kérdezzem meg… lehet itt valahol dohányozni?

- Dohányozni?! - Nola alig akart hinni a fülének. Ezt a kérdést várta volna utoljára. - A betegeknek nem… És a dolgozóknak is csak az udvaron…

- Kár… pedig megnyugtatna…

- Mióta dohányzik?

- Egy éve… persze nem tudja senki…

Nola agya járni kezdett, persze azon hogy mit is tehetne… annyira furdalta a kíváncsiság az oldalát, hogy megint egy szabályzatba ütköző megoldás jutott az eszébe.

- Jöjjön velem!

Jonathan engedelmesen követte, bár azt nem tudta, hogy hová. Nola könnyűszerrel leszerelte az ápolókat, csak annyit kellett nekik mondania, hogy vizsgálatra viszi a beteget és nem is volt több kérdésük. Nem is lehetett, mert ebbe nem szólhattak bele…

A többi beteg érdeklődve nézte őket, ahogy elhaladnak mellettük, főleg Mrs. Williams aki most nem kapott hisztériás rohamot, viszont a legcsúnyább nézésével kísérte Jonathant ameddig bírta követni a tekintete.

Az orvosi szobába érve Nola azonnal levette a köpenyét, miután becsukta Jonathan után a fehér ajtót. Hellyel kínálta a férfit, majd leült az asztal másik oldalára és kihúzta a legfelső fiókot, mint mindig, most is ott volt Steve keménydobozos Marlboro light-ja, amit ki is tett az asztallapra hogy erősebb legyen a kísértés.

- Ha válaszol a kérdéseimre, elszívhat egy szálat ebből - kocogtatta meg a cigarettásdobozt a mutatóujja körmével. Jonathan szeme felcsillant, nagyon szerette volna megtartani a titkait, de még jobban szeretett volna cigizni.

- Rendben… - sóhajtotta lemondóan.

- Talán zsarolásnak tűnik a dolog, de csakis a maga érdekében teszem, ezt higgye el…

Nola 100%-ig hitte, amit mondott… Ez persze nem jelentette azt, hogy ő maga nem volt baromira kíváncsi…

- Mit szeretne tudni? - tette keresztbe a lábait a férfi.

- A sebek keletkezése érdekelne… magának csinálta, ugye? - Nola kihúzta a székét az asztal mögül, hogy szembe ülhessen Jonathannal, hogy lássa és ő is jól látszódjék. Szintén keresztbetette a lábait, és figyelte mit reagál a betege a combjaira… pillantásra sem méltatta őket.

- Miért tettem volna?!

- Hát… mondjuk valami rosszat tett…

- Nem magamnak csináltam, de megérdemeltem.

- Kitől?

- Az apámtól.

- Az apjától?! Azt hittem, istenfélő ember nem tesz ilyen barbárságot…

- A biblia szerint tehet. „Fenyítsd meg a te fiadat, de annyira hogy őt megöld, ne vigyen haragod.”

- Nem sajnálta meg?!

- Az én érdekemben tette.

- De miért?

- Mert… majdnem megcsókoltam egy lányt.

- És ez akkora bűn?!

- Igen. Mondtam, hogy nem fogja megérteni… nem botolhattam meg…

- Hát ez… - Nola nem találta a megfelelő szót… ha Jonathan szerint egy csók akkora bűn, akkor Steve- nek még a végén igaza lesz…

- Milyen?

- Döbbenetes. El sem tudja képzelni, hogy mennyi mindentől fosztotta meg magát emiatt a butaság miatt!

A férfi kék szeme megvillant egy pillanatra, aztán lehajtotta a fejét és a papucsát kezdte bámulni, amit Nola vett neki.

- Bocsásson meg… nem úgy értettem… megnézhetném a hátát még egyszer?

Jonathan felállt a székről, majd gyorsan kibújt a pólójából. Félt, hogy nem kapja meg a cigarettáját, ha nem teszi meg, viszont olyan zavarban volt, hogy nem mert Nolára nézni, amikor befejezte a vetkőzést. Csak állt előtte lehajtott fejjel, görcsösen szorongatva a ruháját… ez nem volt kimondottan rossz a nőnek, mert így zavartalanul legeltethette szemeit a szépen kidolgozott felsőtesten.

A mellkasa sima volt, ugyanez nem volt elmondható a hátáról… amikor az ápolók leteperték, csak egy rövid pillantást vetett rá, most viszont alaposabban megnézte magának a hegeket. Egyértelműen látszott, hogy valamivel alaposan megverték évekkel ezelőtt.

- Mivel csinálta?

- Nadrágszíjjal.

- Szegénykém…- csúszott ki Nola száján mialatt finoman végighúzta a mutatóujját az egyik forradáson, ami egészen a férfi derekáig leért. Jonathan beleborzongott az érintésébe és őt sem hagyta hidegen az, hogy megérintette a testét, legszívesebben végig- csókolta volna a hátát…

-  Elszívhatom a cigarettát?- törte meg az áhítatos csendet a férfi…

- Igen, persze… - Nola megpróbálta legjobb tudása szerint memorizálni a félmeztelen Jonathant, majd visszasétált az asztalhoz. Kivett egy szál cigarettát és az öngyújtót, ami szintén a dobozban volt majd a nyitott ablakhoz sétált. - Jöjjön ide…

Jonathannak nem kellet kétszer mondani, egy szempillantás alatt visszavette a pólóját majd nagy lendülettel mellette termett, Nola nem a kezébe, hanem egyenesen az ajkai közé tette a cigarettát aztán meg is gyújtotta neki…

- Tessék… - suttogta halkan. Jonathan le sem vette róla a szemét, csak akkor, amikor a füst elkezdett gomolyogni közöttük… Szinte abban a pillanatban megcsörrent a telefon.