Noemí II. rész 6-7. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a címszereplő, Noemí Leone is). Bár ez nem erotikus történet, így szexjelenetek legfeljebb csak utalás szintjén jelennek meg benne, a történetet át és át szövi a nők közötti szerelmi viszony. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be és ne olvassa tovább a történetet.
Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
Beküldve: 2012. március 12.
***************************************************



6. fejezet
Michaela teljesen belesimult Victoria ölelésébe, miközben az ágyon ülve beszélgettek. Szinte már elválaszthatatlanok voltak, mióta alig egy hete találkoztak. Csak akkor váltak el, ha munkába kellett menniük. Azóta viszont minden egyes éjszakát együtt töltöttek. Valahányszor csak hazatért, Victoria a kanapén fekve találta a lányt. Általában szunyókált, vagy csak unottan nézte a tévét. Mindketten fáradtak voltak, de Victoria mindig felrángatta a lányt, hogy szeretkezzenek. A mai nap is pillanatok alatt besötétedett, anélkül, hogy észrevették volna. Úgy döntöttek, hogy pihennek egy kicsit szex közben és beszélgetnek, hogy jobban megismerjék egymást.
– Mesélj nekem Noemíről! – mondta Michaela basáskodó hangon.
Victoria fölé kerekedett és rámosolygott.
– Jesszusom! Nem tudnál már végre leszokni erről a főnökösdiről? Én nem vagyok olyan… – kuncogott – aki csak a parancsaidat lesi.
Mindketten tudták, hogy Michaela rámenős természete volt az, ami felizgatta Victoriát, és olyan érzéseket keltett benne, amit még sosem érzett azelőtt.
– Ó, fogd be! – ütötte félre Michaela barátnője tapogatózó kezét játékosan. – És most, mesélj nekem Noemíről! Miért olyan fontos ő neked?
Victoria hosszan bámult rá, próbálva kideríteni, hogy a lány féltékeny-e, rögeszmésen ragaszkodó, vagy bármi olyasmi, ami miatt jobb lenne nem túl közel kerülnie hozzá. Azonban akárhogy vizsgálgatta, csak egy dologra tudott rájönni, hogy ez a lány gyönyörű. „Ó, istenem! Azok az ajkak!” – gondolta és érezte, ahogy pezseg a vére.
– Mond el! – sürgette Michaela, és mélyen Victoria szemébe nézett. Egyszerűen csak kíváncsinak tűnt. Azért akart többet tudni Noemíről, hogy ezzel is jobban megismerje Victoriát.
– Rendben – suttogta Victoria, megsimogatva Michaela haját. – Noemível gyakorlatilag együtt nőttünk fel. Apám az ő apjának a legjobb barátja, és meglepő módon az anyáink is a legjobb barátnők. – Felsóhajtott, és a lámpafény játékát figyelte a falon. – Apám a rendőrfőnök, anyám pedig a titkárnője. Apa és Thomas már több mint harminc éve ismerik egymást. Én majd egy évvel idősebb vagyok Noemínél, de ahogy megszületett, a szüleink elmondása szerint, egyszerűen beleszerettem a szemeibe – nevetett fel vidáman. – Együtt nőttünk fel itt, a közeli szomszédságban. A szüleim máig a szomszédban élnek… Most épp nyaralnak. Szóval együtt nőttünk fel, együtt jártunk iskolába. Mindent együtt csináltunk. – Elmosolyodott, és halkan kuncogni kezdett. – Mi voltunk a legnagyobb bajkeverők. Mindenki félt tőlünk. De egymással sosem veszekedtünk.
– Csodásan hangzik – mondta Michaela és megcsókolta Victoria arcát. Felpillantott rá és látta a mosolyt a másik lány arcán. – Mi az?
Victoria összepréselte az ajkait, ahogy az évekkel korábbi eseményekre gondolt.
– Szóval, minden csodás volt. De Noemí megváltozott. Már nem az az ember, aki öt éve volt. – Egy pillanatra elhallgatott, és mély levegőt vett. Michaela csendben várt, hagyva, hogy Victoria a saját tempójában mondja el, amit akar. – Nagyjából nyolc éve bemutattam őt Ameliának, egy munkatársamnak. Gyönyörű volt, akár egy hercegnő, a bőre pedig selymes, mint a babapopsi. – Michaela elmosolyodott a hasonlatra. – Noemí egyből beleszeretett, és Amelia is így érzett iránta. Boldogok voltak együtt. – A hangja elfulladt, és könnyek szöktek a szemébe.
Michaela felemelte a kezét, és megérintette a másik arcát. Lecsókolta a könnyeket a bőréről, és halkan a fülébe duruzsolt. Érezte, ahogy Victoria szorosan magához öleli. Aztán a lány lassan visszanyerte az önuralmát, megköszörülte a torkát, és folytatta: – Együtt töltötték a hétvégéket, és néha én is velük mentem. Amikor utoljára voltam velük, egy pár barátunkkal találkoztunk Providence Townban. Nagyon jól éreztük magunkat. Aztán, amikor hazafelé jöttünk, egy seggfej leszorította őket az útról, és… – Elfulladt a hangja, és most először, annyi hosszú idő után, elsiratta Ameliát. – A fenébe! – nyögte néhány perccel később, elhúzódva Michaelától. Kényelmetlenül érezte magát. Sosem hagyta még, hogy egy nő sírni lássa, kivéve talán az anyját és Noemít. Nem szerette sebezhetőnek mutatni magát, de Michaela megértette őt.
– Ó, kicsim! Nincs semmi baj – mondta, átérezve a másik félelmeit. – Nem kell elrejtened előlem az érzéseidet. – Ismét átölelte a másik nőt, és érezte, hogy Victoria vonakodva bár, de ismét hozzábújik. – Folytasd, kérlek!
– Amelia terhes volt – szipogta Victoria, és nem tudta visszatartani a könnyeit. Miközben folytatta, könnycseppek folytak végig az arcán, és a hangja időről időre elcsuklott. – Ó, istenem! Gyakorlatilag a kezdetektől fogva gyereket szerettek volna, és én is szerettem volna, ha sikerül nekik. Semmit nem szerettem volna ennél jobban. Megígértük egymásnak Noemível, hogy mi lehetünk egymás gyerekeinek a keresztszülei. A keresztfiam, vagy keresztlányom lett volna.
– Ó, kicsim! – suttogta Michaela, és neki is könnyek csordultak végig az arcán.
– Mindannyian le voltunk sújtva – folytatta Victoria a könnyeivel küzdve. – Amelia és a gyerek azonnal meghaltak, és Noemí órákra abban a rohadt kocsiban ragadt, Amelia testéhez préselődve. Én egy másik kocsiban ültem a többiekkel. Mindannyian láttuk a balesetet és akkor azt hittem, hogy elvesztettem a legjobb barátomat. Majd megőrültem. – Ismét sírni kezdett. Feltört belőle az akkori fájdalom. – Annak ellenére, hogy túlélte, bizonyos tekintetben mégis elveszítettem őt. Majdnem halott volt már, amikor végre kihúzták a kocsiból. Majdnem elvesztette a jobb karját. Emiatt van egy nagy vágás a karján és egy a bal combján, ahol beszorult a kocsi alá. Azok emlékeztetnek mindkettőnket. Amiatt az istenverte fattyú miatt megvakult a bal szemére.
– Ó, kicsim – suttogta Michaela és szorosan átölelte a lányt. – Hogy volt képes Noemí mindezt elviselni? – kérdezte.
– Inni kezdett – válaszolta Victoria szárazon, és Michaela arcához préselte a sajátját. – A folyamatos edzéssel és munkával majdnem a teljes kimerülésbe hajszolta magát. Nem alszik, mert mindig rémálmai vannak, ha csak lehunyja a szemét.
– Beszélt neked róla? – kérdezte Michaela, és felült, beletúrva Victoria hajába az ujjaival.
Victoria bólintott, és lehunyt szemekkel élvezte a lány érintését.
– Nem gyakran, de igen – suttogta. – Időnként nekem is vannak rémálmaim. Persze nem olyan rosszak, mint neki, de esküszöm, mai napig látom, ahogy a kocsi lezuhan az árokba. – Egy hosszú pillanatra elhallgatott. Aztán visszahúzta Michaelát az ágyba, hogy mindent elfelejtsenek, és ismét belemerüljenek egy forró csókba.
7. fejezet
– Halló! – vette fel Noemí a céges telefonját, és fáradtan a mutató- és a hüvelykujja közé fogta az orrnyergét.
– Noemí! Melanie van a vonalban – mondta a titkárnője.
– Kapcsold be! – jelent meg egy mosoly Noemí szája sarkában.
– Hello Noemí! – hallatszott Melanie hangja. – Hogy vagy?
Noemí, hátradőlve a székében egy tollat kezdett forgatni az ujjai között.
– Jól – válaszolta. – És te?
– Szintén – sóhajtott Melanie. Egy hosszú pillanatig egy szót sem szólt. Noemí hallotta, ahogy zavartan zihál a vonal túlsó végén. – Szóval… mikor tudnánk megejteni azt a vacsorát? – A hangjában zavart idegesség remegett.
Noemí elgondolkodott egy pillanatra.
– Ma este, miután végzek, ha megfelel – mondta egy levegőre.
Melanie vidáman felnevetett.
– Nagyszerűen hangzik – egyezett bele, aztán megegyeztek a pontos időpontban és a helyben.
Noemí ismét hátradőlt a székében, és kinézett az ablakon a kék égre. Elmosolyodott, ahogy a fiatal éveire gondolt. Azokra a napokra, amikor minden csak a szórakozásról szólt. Amikor még a halál olyan távoli és megfoghatatlan dolognak tűnt. A mosoly lehervadt az arcáról, ahogy ismét előjöttek az emlékei Ameliáról, az egyetlen nőről, aki igazán meg tudta dobogtatni a szívét. Behunyta a szemeit, és elképzelte, hogy ismét érezheti Amelia ajkait a sajátjain, hallhatja a hangját, ahogy azt mondja, szereti őt, érezheti az érintését a karján és a testét, ahogy az övéhez préselődik, ahogy szenvedélyesen szeretkeznek.
Hirtelen ismét megszólalt a telefon, visszarántva őt az emlékek közül. Előre hajolt, hogy felvegye a kagylót és visszatért a munkájához.
Noemí úgy ült Melanie-val szemben, mint egy divatreklám. Munkaruháján egy ránc sem volt, inge felső három gombját kioldotta, betekintést engedve Melanie kutató pillantásainak. Noemí jól tudta, hogy ezt a reakciót váltja ki ezzel, és gyakran ki is használta. A levegőben remegő szenvedély mindig felizgatta. A másik nőre mosolygott, és arról beszélt, ami az elmúlt két évben történt vele, amióta nem találkoztak.
– Mesélj magadról, Noemí! Hogy vagy? – kérlelte Melanie, élvezve a másik nő hangját.
Noemí előre dőlt, és az asztalra támasztotta a karját. A mosoly lehervadt az arcáról.
– Nem szívesen beszélek erről – tért ki a válasz elől, és lesütötte a szemét.
– Nem szívesen beszélsz arról, ami veled történt? – kérdezte Melanie gyengéden, megérintve a másik kézfejét. – Miért?
Tudta a választ, de Noemítől akarta hallani.
Noemí összevonta a szemöldökét, és Melanie ujjait nézte, ahogy a kezét simogatja.
– Ugyan már, Melanie – nyögte, és a másik nő szemébe nézett. – Pontosan tudod, miért, és én is tudom, hogy te tudod. Minden összeér, jobban is, mint szeretnénk.
Melanie enyhén elmosolyodott, és beletúrt a hajába. Sok embertől hallott már Noemí balesetéről, és a szerelme haláláról. Minden nap meglátogatta őt a kórházban az első hónapban, amíg Noemí kómában volt. Amikor úgy tűnt, Noemí felgyógyul, nem ment el többet. Nem volt bátorsága a nő szemébe nézni.
– Tudom, Noemí – mondta. – Csak tőled akarom hallani.
Noemí vállat vont és megrázta a fejét.
– Nem akarok beszélni erről. Sajnálom – nyögte.
Melanie elhúzta a kezét, és rámosolygott.
– Nem muszáj. Nem akarlak kényszeríteni. Csak tudd, hogy én mindig melletted leszek, akármi is történjen!
Noemí bólintott, és visszamosolygott. A feszültség tovaszállt, és ismét minden csodás volt. Megérkezett a rendelésük, és enni kezdtek. Noemí a másik családjáról érdeklődött, Melanie pedig boldogan válaszolt, élvezve, hogy ismét közel tudhatja magához a másik nőt.
Folytatása következik!
Ui.: A képen Natalie Suliman alias Michaela Cavanaugh.