Noemí I. rész 1. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a címszereplő, Noemí Leone is). Bár ez nem erotikus történet, így szexjelenetek legfeljebb csak utalás szintjén jelennek meg benne, a történetet át és át szövi a nők közötti szerelmi viszony. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be és ne olvassa tovább a történetet.
Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
Beküldve: 2012. március 1.
*************************************************************


– Terhes vagyok, Tony – mondta a lány teljes lelki nyugalommal. A férfi tágra nyílt szemekkel bámult rá. A szája tátva maradt, és egyszerűen szóhoz sem jutott. Aztán a kezdeti sokk után felpattant a székből, és rárivallt a lányra:
– A francba is, Terri! Védekezned kellett volna! Miért nem voltál óvatosabb? – Tombolt, rótta a köröket a lány apró lakásában, akár egy ketrecbe zárt nagymacska. Egy idő után azonban úgy tűnt, kezd lenyugodni, de ezután is csak dühösen bámult Terrire. – Nem lehet, hogy valaki más volt…? – kérdezte, próbálva türtőztetni magát. Hogy nyomatékosítsa a szavait, leült a lánnyal szemben, és megragadta a karjait.
Most Terrin volt a sor, hogy dühösen ordítson fel, ahogy a férfi iránt érzett vegyes érzései előtörtek belőle. Felugrott a székéből, és kitépte a karját a másik kezei közül.
– Hogy merészeled? – sziszegte. Szürkésbarna szemei szinte lángoltak a dühtől, miközben mutatóujjával Tony felé bökött. – Te is tudod, hogy te voltál nekem az első, hogy a fene essen beléd! Tudod, hogy te voltál az első. – A hangja elcsuklott.
A férfi magára öltötte a legmeggyőzőbb arckifejezését, és felállt, hogy magához vonja a lányt, széles mellkasára húzva a fejét, és hatalmas kezeivel a hátát simogassa.
– Sajnálom, kicsim – suttogta. – Tudod, milyen vagyok… Sajnálom. Csak azt hittem, hogy szeded a tablettákat, vagy ilyesmi. Sosem hittem volna, hogy ez megtörténik.
A szempillái remegtek, ahogy próbálta a legcsábosabb pillantását vetni a lányra.
– Tudod, hogy szeretlek, Terri, ugye? – kérdezte és csálén rámosolygott.
Ez volt az, ami korábban is elgyöngítette a lányt, aminek köszönhetően a fiú közelebb kerülhetett hozzá, hogy a sármjával elérjen mindent, amit csak akar.

***

Azóta nem látta a férfit, mióta aznap este elhagyta a lakást. Hetekig azzal a gondolattal küzdött, hogy Tony talán örökre eltűnt az életéből, úgy, hogy sohasem gondolta volna, hogy ez megtörténhet. Most viszont bele kellett törődnie, hogy mégis megtörtént. Mindig is tudta, hogy ez a srác egy beszari alak. Huszonhárom évesen még mindig a szüleinél lakott, és még mindig ők tartották el. Most pedig, amikor a nagybetűs felelősség hívta, ő olajra lépett.
Szóval most Terri ott volt a fiú nővérével szemben a nő irodájában. Ott ült a mindig tökéletes Noemí Leone előtt, aki úgy bámult rá, mintha megőrült volna.
– Gyereket várok… és a fivérétől van – mondta ki halkan, olyan komolyan, amennyire csak tudta az asztal mögött mereven ülő nőre pillantva. Az igazság az, hogy Terri Bledsoe már az idegösszeomlás határán állt. Hetek óta azon zakatolt az agya, hogy elmenjen-e Anthony családjához, vagy csak várjon, amíg a férfi visszajön.
Három hét telt el, mióta elmondta a barátjának, Anthony Leone-nak, hogy terhes, és a férfi az óta nem jelentkezett.
– Ezt meg hogy érti? Terhes a fivérem gyerekével? – kérdezte Noemí. A hangja nyugodt volt, de Terri látta, ahogy egy izom megrándul a homlokán. Felvett egy tökéletesen kihegyezett ceruzát az asztaláról, és keményen megmarkolta. A keze enyhén remegett. Kristálytiszta kék szemei villogtak, rövid aranyszínű haja pedig vonzóan hullott a homloka elé. Nagyon hasonlított Anthony-ra, csak a haja volt kicsit hosszabb. A szempillái, amelyek valamelyest vékonyabbak voltak a fivéréjéinél, ugyanolyan formájúak voltak, azonban Noemínek ez sokkal jobban állt. A bal szemét nem tudta kinyitni annyira, mint a másikat, mivel egy apró sebhely húzódott végig a halántékán. Emiatt Terrinek olyan érzése volt, mintha a nő összeszűkült szemekkel bámulná őt, annak ellenére, hogy tudta, csak a sebhely teszi. Anthony orra egy kicsit talán túl nagy volt, Noemíé azonban kissé visszahajlott, ami szinte tökéletes külsőt kölcsönzött neki. Vörös ajkai megrándultak a dühtől, jobb szemöldöke pedig felszaladt a homlokára. Állkapocscsontjának íve meglehetősen erős volt nő létére, és reflexszerűen rángott. Talán ha férfinak született volna, még vonzóbb lenne, mint a fivére. Nőként azonban valamiféle magnetikus erő áradt hűvösen vonzó lényéből.
A jelleme is rendkívüli módon különbözött a fivéréjétől. Terri érzékelte a feszültséget a tagjaiban, azonban az arcán semmilyen érzelem nem tükröződött, csak szemöldökének apró rezdüléseiben. A fivére azonban mindig kirobbanóan energikus és vidám volt. Néha talán túl vidám is. Terri azt gyanította, hogy valamilyen drogot szed.
Noemí fekete nadrágot és fehér inget viselt, aminek a három legfelső gombja ki volt oldva. Egy duplasoros fekete mellény volt rajta az inge felett, amely kigombolva még jobban kihangsúlyozta vékony derekát. A ruhája kicsit hanyagul állt, ami annak volt betudható, hogy a hosszú nap folyamán már nehezen tűrhette a kényelmetlen öltözéket. Terri az utolsó pillanatban kapta el, mielőtt elment volna a hétvégére.
Most természetes nyugalommal ült az asztala mögött. Metsző tekintetét Terri értő pillantása olyannak látta, mintha mély fájdalom remegne benne. Egy ideig elgondolkodott ezen, de aztán tovaűzte a gondolatot, hogy válaszoljon a kérdésre.
– Igen – ismételte meg. A hangja kissé remegett. Már épp azon volt, hogy feladja. Csak úgy, szó nélkül elhagyja ennek a nőnek az irodáját, és egyedül neveli fel a gyerekét. Ha egyáltalán képes rá.
Valószínűleg képtelen lett volna rá Anthony, vagy a családja segítsége nélkül. Nem mintha nem tudott volna gondoskodni a gyerekéről, de pénz és megélhetés nélkül nem tudott volna megfelelő körülményeket biztosítani a kicsinek. Egy olyan lakásban élt, ami túlságosan is kicsi volt. Minden használati tárgya törött volt, vagy nem működött jól. Mindenki azt mondta, hogy remekül fest. A saját alkotásai lógtak mindenfelé apró lakásában. Néha azt kívánta, bárcsak el tudná adni őket, hogy valamennyi pénzhez jusson, de manapság nem túl nagy a kereslet a festményekre. Kiforratlan tehetsége nem biztosított neki akkora bevételt, amiből eltarthatott volna egy gyereket. Annyira tehetetlen volt, hogy nem tehetett mást, csak magában felsóhajtott.
– Négy hónapja vagyok terhes. Elmondtam neki, amint megbizonyosodtam róla és ő azt ígérte, hogy ott lesz velem és a kicsivel, de azóta nem láttam. – A hangja elhalt, ahogy próbálta visszatartani a dühét. Anthony gondolata már csak dühöt ébresztett benne.
Noemí mereven bámult rá. A pupillái kitágultak. Ajkait enyhén összepréselte, szemöldöke pedig egyre hevesebben remegett, ahogy megbizonyosodott róla, mindent jól hallott.
– Nem volt senki mással a fivéremen kívül, Miss. Bledsoe? – kérdezte ugyanazt a hideg hangot használva és talán túl erősen is szorította a ceruzáját. Az izmai kidülledtek, ahogy a vér dübörgött az ereiben. Terri látta rajta, milyen dühös. Ő azonban nem tudott így uralkodni a dühén, úgyhogy most ugyanúgy fakadt ki, mint korábban, ezúttal viszont Noemíre irányította a haragját.
– Ő volt az első és egyetlen – pattant fel a székéből és a könnyeivel küzdött. Dühe már teljesen átvette a régi érzelmei helyét Anthony iránt. – Ő vette el a szüzességem, Miss Leone. Drága borokat adott nekem. A kedvencét, Chardonnay-t. És mindenféle kedveskedéssel vett le a lábamról.
Ki akarta mondani ezeket a szavakat már azóta, hogy rájött, Anthony nem jön vissza.
– A fivére azt ígérte, hogy velem lesz, és segít gondoskodni a gyerekünkről. – A szemei könnyel teltek meg, és hülyének érezte magát, mert Noemí csak bámult rá sztoikus nyugalommal. Lesütötte a szemét és keresztbe font karokkal bámult a padlóra, miközben érezte, hogy elvörösödik.
– És sosem volt másik férfival? – folytatta Noemí ugyanazzal a nyugodt hanghordozással.
Terri ismét ránézett és dühösen rázta a fejét, majd megfordult, hogy távozzon. A hatalmas tölgyfa ajtóhoz trappolt, és megragadta a kilincset. Ekkor azonban megérezte Noemí kezét a vállán, és a lélegzete is elakadt, ahogy a nő megfordította, és az ajtónak nyomta őt. Lófarokba fogott haja az arcába csapódott, és lágy kölni-illat csapta meg az orrát.
– Mégis mit képzel, mit csinál? – tiltakozott és próbálta eltolni Noemít.
– Beszélnem kell magával. Biztosnak kell lennem benne, hogy az igazat mondja, mielőtt beszélek a szüleimmel – válaszolta Noemí, és tekintete mélyen Terriébe fúródott. Olyan közel állt hozzá, hogy az már kényelmetlen volt a lány számára. A nő azonban túl erősen szorította a vállát, nekinyomva őt az ajtónak, úgyhogy nem tudott mozdulni. Olyan magas volt, mint Anthony. Tagjai izmosak és ruganyosak voltak a ruhája alatt.
– Most pedig – folytatta Noemí – mondja el nekem, miért döntött úgy, hogy idejön!
Terri elfordította a fejét, hogy megszakítsa a szemkontaktust, és egy pontra koncentrált Noemí vállán.
– Anthony mindig magáról beszélt. Arról, hogyan veszi ki a részét a családi üzletből. Arról, hogy mindig tudja, mit tegyen, amikor ő bajba kerül – magyarázta, de csak túl későn jött rá, hogy is hangzik ez. A tekintete ismét visszarebbent Noemíéhoz.
A nő arca cinikus grimaszba rándult.
– Szóval azt akarja, hogy lefizessem. Mennyit akar? – kérdezte Noemí, és visszasétált az asztalához, hogy aztán kérdőn nézzen fel Terrire.
A düh és a szerencsétlen félreértés miatti szorongás között vergődve Terri nem tudott uralkodni teste remegésén.
– Nem! – ordította, és a hangja remegett a kontrollálatlan dühtől. Noemí tekintete felrebbent a csekkfüzetéből. – Én nem ezt akarom – fordult meg, és nyitotta ki az ajtót, hogy kilépjen rajta. Tudomást sem vett a titkárnőről, aki döbbenten bámult utána. Érezte, ahogy az a hatalmas kéz ismét megragadja, mielőtt akárcsak öt lépést tehetett volna az ajtótól.
– Ne! Engedjen el! Már átkozom a napot, amikor úgy döntöttem, ide jövök. Anthony úgy beszélt magáról, mint egy intelligens emberről, akinek több esze van, mint magának. Majd gondoskodok a gyerekről egyedül. Nincs szükségem segítségre. Maga még nagyobb seggfej, mint ő.
Noemí örömtelen kacagása hidegzuhanyként érte. Nem olyan embernek tűnt, aki képes ilyen helyzetben nevetni.
– Akkor miért feküdt le vele, ha egy akkora seggfej? – kérdezte durva hangon, miközben visszarángatta Territ az irodába, és becsapta az ajtót maguk mögött. Terri ellökte a másik nő kezét a karjától, és ismét az ajtó felé fordult, nem akarva többet hallani, Noemí viszont ismét a kemény faajtóhoz szorította őt. Keményen megrázta a vállait mindkét kezével, és arra kényszerítette a lányt, hogy a szemébe nézzen.
– Miért engedte, hogy megbassza magát, ha így érez iránta?
– A francba is! – üvöltött fel Terri, és könnyek szöktek a szemébe. Meglepő erővel lökte el Noemít. – Én is akartam. Ez az, amit hallani akart? – sziszegte a fogai között. – Bár, az igazat megvallva, nem akartam, csak azután, hogy megígérte, jó lesz. Azt mondta, nem is igazán szerethetem azt, akinek nem adom oda a testemet. Én meg csak feküdtem ott, és engedtem, hogy azt tegye velem, amit csak akar. Az első alkalom után nem fogadott el többé nemet, úgyhogy nem is ellenkeztem. Szükségem volt rá, hogy szeressen… – Elakadtak a szavai, tudva, hogy nem arra vágyott, amit Anthony nyújthatott neki. Tudta, hogy hadar, ezért vett egy mély levegőt. A baba odabent idegesen rándult össze. A gyomra összeszorult és a szemeiben félelem csillogott. Ez volt az első alkalom, hogy mozgást érzett odabentről. Hirtelen elgyengült és zihálni kezdett. Már csak Noemí tartotta meg.
– Jól van? – kérdezte a nő gyengéden, világos szemeiben pedig aggodalom fénylett. Egy székhez vezette Territ, és letérdelt mellé. – Kér egy kis vizet? – ajánlotta fel. Terri csak megrázta a fejét, és kibámult az ablakon. Még mindig mellette térdelve Noemí összevonta a szemöldökét, és a lány arcába nézett. – Hány éves is? – kérdezte.
– Huszonkettő – válaszolta Terri, és kihívóan nézett Noemí szemébe.
Noemí szemei tágra nyíltak a meglepetéstől. Hosszú szünet után végül gonoszul felnevetett, és hitetlenkedve nézett rá.
– És még mindig szűz volt?
Terri érezte, hogy ismét elönti agyát a harag vörös köde, és felállt a székből. Noemí is talpra ugrott, és megragadta a karját, visszalökte őt. Terri huppanva érkezett vissza a székre, Noemí pedig csak csóválta a fejét, ahogy a lány szürkésbarna szemeinek tekintete tőrként fúródott belé.
– Miért ilyen dühös? – kérdezte szelíden.
Terri összefonta a karjait, és elmosolyodott.
– Tényleg engem hibáztat? A maga fivére játszott az én érzelmeimmel, a vágyaimmal – válaszolta és elfordította a fejét és halkan suttogott: – Én nem ezt akartam.
Noemí hosszú ideig csak bámulta őt, majd összepréselte az ajkait.
– Akkor el akarja vetetni? – Maga sem tudta, miért tette fel a kérdést.
Terri ismét Noemíre emelte a tekintetét, és összeráncolta a szemöldökét.
– Bassza meg! – ordította méregtől csöpögő hangon, és mielőtt még uralkodni tudott volna magán, pofon vágta Noemít
Vegyes érzelmek töltötték meg Noemí bensőjét. Először a meglepetés jelei uralkodtak el az arcán, majd a fájdalom, később az intenzív düh. Talpra ugrott, ahogy Terri az ajtó felé indult és kilépett az irodából.
– Jöjjön vissza! – ordította Noemí dühösen. A lift ajtaja kinyílt, ahogy a lány oda ért és belépett rajta. Gyorsan megnyomta a záró gombot és az ajtó bezáródott Noemí orra előtt.
Terri még hallotta a dühös ordítozást. Nagyot sóhajtott. Nem tudta elhinni, hogy ilyen könnyen elveszítette a türelmét.
Biztos megőrültem. Biztos egy szemétládának hisz – ostorozta magát, és a mellére szorította a kezét. – A fenébe is! Nem beszélhet úgy a kisbabámról, mintha csak egy darab szemét lenne.
Mindig is az önkontroll volt a fő erőssége. Sosem mutatta ki a fájdalmát. Sosem engedte meg, hogy lássák, mennyire megbántották. De most hagyta, hogy ez a nő kihozza a sodrából. Hogy feldühítse annyira, hogy megüsse őt. Noemí elérte, hogy áldozatként tekintsen magára és védekezzen.
Kilépett a liftből az előtérbe, és a kijárat felé sietett. Arra várt, hogy az őr Noemí utasításait követve megpróbálja megállítani őt, de nem történt semmi. Csak meglökte az üvegajtót, és kilépett rajta.
A szikrázó New York-i nap leragyogott az emberekre. Meleg volt. Rendkívül meleg, ami jobb kedvre derítette Territ, ahogy tíz lépésnél messzebb ért az ajtótól. Az utca teli volt emberekkel. Autók araszoltak lassan az úttesten, és gyalogosok siettek ismeretlen úti céljuk felé. Terri figyelte, ahogy a tömeg lassan hömpölyög a City Hall vasútállomás felé.
Sosem kellett volna ide jönnöm – gondolta. – Ez egy hülye ötlet volt. Mit is gondoltam…?
Egy erős kéz ragadta meg a vállát, félbeszakítva a gondolatait. Noemí Leone volt az. A tekintete a nő szemeibe fúródott, amik az utcai fényben még világosabb kéknek, szinte már fehérnek tűntek. Noemí keményen tekintett rá, impozánsan magasodva fölé. Egy jól látható vörös folt éktelenkedett az arcán, ott, ahol Terri megütötte.
– Hol lakik? – kérdezte érzelemmentes hangon.
Terri, magához térve a kezdeti sokkból, megpróbálta kiszabadítani a karját. Ezúttal azonban Noemí fájdalmasan erősen tartotta.
– Engedjen el! – szűrte a fogai között és erősebben próbálta kiszabadítani a karját. – Engedjen el, Miss Leone, vagy sikítok! Esküszöm, hogy sikítani fogok.
Noemí keményen nézett le rá, és az ajkai egy vékony vonallá préselődtek össze.
– Ahogy akarja – mondta és elkezdte ráncigálni őt a vasútállomással ellenkező irányba. Terri megpróbált még egyszer kiszabadulni, de fájdalmasan gyenge volt ehhez a nőhöz képest. Túl kicsi volt. Alig ért fel Noemí válláig. Noemí sokkal erősebb volt nála, és könnyedén húzta őt maga után. Végül a nő megállt, és ismét rá nézett.
– Mégegyszer megkérdezem. Hol lakik? – ismételte, lassan tagolva a szavakat.
– Engedjen el, a fenébe is! – ordította Terri. A karja már fájt, ahol Noemí szorította. A keze már teljesen vörös lett, ahogy a másik nő elszorította a vércsatornáit. Csak most vette észre, hogy többen is figyelik őket.
– Nem – kiáltotta Noemí, és a hangja szikrázott a haragtól. Nyilvánvaló volt, hogy nem érdekli, mit szólnak hozzá az emberek. – Nem, a fenébe is! Maga idejött, és felzaklatott. Tönkretette ezt a gyönyörű napot, és most azt hiszi, csak úgy elmehet? – nevetett fel örömtelenül. – Nem. Ezzel még nincs vége. Magának és nekem, kis hölgyem, még beszélnünk kell.
– Ne hívjon „kis hölgyemnek”! – morogta Terri és Noemí csuklójára fonta szabad kezét, próbálva lefeszíteni az ujjait.
Hirtelen meglepetésére, Noemí elengedte őt, Terri pedig futásnak eredt.
– Nem hiszem el! – nyögte Noemí, és egy pillanattal később Terri után eredt. – Állj! – ordította, ahogy hosszú, izmos lábai lökték előre. Ismét elkapta a lány vállát és visszarántotta őt.
Terri felsikoltott a meglepetésszerű fájdalomtól, ahogy nekiütközött Noemínek. A nő a dereka köré fonta a karját és közelebb húzta őt. Ekkor vette csak észre, hogy az emberek meglepetten és megrökönyödve bámulják őket. Ügyetlenül rájuk mosolygott, és ismét visszafelé kezdte rángatni Territ.
A lány próbált ellenállni, és lefejteni magáról a nő kezeit.
– Nem, a fenébe is! Hagyja abba, vagy esküszöm, megütöm. Akár terhes, akár nem – ordította Noemí dühösen.
Terri szemei kidülledtek és visszanyelte a szavait, amiket épp mondani készült. Engedte, hogy Noemí a parkolóházhoz rángassa őt, ami épp azzal az épülettel szemben volt, ahonnan alig néhány perce jöttek ki. Megálltak a lift előtt, és amikor az ajtó kinyílt, Noemí belökte őt, elállva a kivezető utat, amíg az ajtó becsukódott. Terri nem nézett rá. Bensőjét megtöltötte a düh, ahogy összefonta a karjait maga előtt.
Noemí észrevette, mennyire fél tőle a lány, és szelíden rámosolygott. Lehalkította a hangját, és úgy kérdezte: – Hol lakik?
Terri továbbra is a padlót bámulta és úgy válaszolt: – A kétszázadik utca és a Jamaica Avenue sarkán – válaszolta halkan – Queensben.
A lift ajtaja lassan kinyílt és Noemí ismét megragadta Terri karját, hogy a saját parkolóhelyéhez vezesse. Terri mindig is tudta, hogy a Leone család rendkívül gazdag, de így is elállt a lélegzete, amikor megpillantotta Noemí vadonatúj Ford Mustang Convertible-jét. Csak bámulta kidülledt szemekkel, miközben Noemí odarángatta őt, és beültette az anyósülésre. A kocsi gyönyörűen kidolgozott belseje és Noemí kölnijének vadító illata teljesen elbódította Territ. Csak bámulta, ahogy a nő megkerüli a kocsit, és beül mellé. Miután bekapcsolta a biztonsági övet, Noemí beindította a motort, és elindult.
Terri csak bámult ki az ablakon, miközben Noemí várakozóan ült mellette.
– Szóval? – kérdezte végül, zavarodottan Noemí hallgatása miatt.
A nő ráemelte a tekintetét, majd lenézett a hasára. Terri érezte, hogy elpirul.
– Be kéne kapcsolnia a biztonsági övet – mondta Noemí, ismét visszatérve az érzelemmentes hangjához. – Nem akarjuk, hogy baja legyen a babájának.
Territ felbőszítették Noemí szavai. Elfordította a fejét és az arca égett a dühtől.
– Szóval, mit akar tőlem? – motyogta, bekapcsolva a biztonsági övét.
Noemí továbbra is csak bámult rá.
– Azt hittem, már rájött – sóhajtott.
Terri a szemeit forgatta és végre ránézett a másik nőre.
– Mégis mire?
Noemí megrázta a fejét és elfordult.
– Csak vizsgáztattalak, kislány – mondta, különösen kihangsúlyozva a „kislány” szót és keményen megmarkolta a kormányt, ahogy Terri megpróbált neki ugrani. Kigombolta az ingujját, hogy szabaddá tegye a karját, Terri pedig egy hosszú sebhelyet pillantott meg a jobb karján végigfutni a csuklójától egészen fel, amíg csak látta.
– Nagyon könnyen kijössz a sodrodból. Miért? – kérdezte Noemí, összeszorítva a fogait.
Terri nem válaszolt.
– Haza vinne, kérem? – kérdezte inkább. – Nagyon fáradt vagyok.
Noemí hosszú ideig csak bámulta őt, aztán hirtelen észrevette, mennyire sápadt a lány.
– Nagyon gyorsan dühbe gurulsz, Terri. Jobban kéne türtőztetned magad – mondta, gyengéden megérintve a lány karját.
– Te meg sosem… mosolyogsz – vágott vissza Terri, és érezte, ahogy a nő elhúzza a karját. Az igazság az volt, hogy olyan sokáig tartotta vissza a dühét, hogy egy sétáló bombává vált, ami csak arra vár, hogy felrobbanhasson. Ez a nő pedig, úgy tűnt, pontosan tudta, hogy húzza fel őt a szavaival.
Noemí beindította a kocsit és kihajtott a parkolóházból.
– Hogyhogy nem is érdeklődsz a fivéremről? – kérdezte végül.
– Többet már nem érdekel, hogy mi van vele – válaszolta Terri monoton hangon, kifelé bámulva az ablakon.
– Hihetetlen. Tekintetbe véve, hogy valószínűleg ő a gyereked apja – válaszolta Noemí. Aztán folytatta, úgy érezve, Terrinek ezt hallania kell. – Elment Arubára nyaralni egy barátnőjével. Két hete.
Terri érzelmektől túlfűtötten nézett rá, aztán ismét az ablak felé fordult.
– Többet már nem érdekel. Én próbáltam beszélni vele, de ő itt hagyott. Részemről ennyi volt. – Azzal behunyta a szemét, és az ablaküvegnek támasztotta a fejét.
– Miért kéne hinnem neked? – kérdezte Noemí hirtelen, szemmel láthatóan vergődve aközött, hogy neki higgyen, vagy megmaradjon amellett a verzió mellett, hogy a fivére egy szent. – Úgy értem, lehetnél akár a számos úgynevezett „barátainak” egyike is, akik csak pénzt akarnak kicsikarni tőlünk.
Terri lángoló tekintettel nézett rá, és Noemí tudta, hogy ha így folytatja, a végén kap még egy pofont. De Terri csak bámulta őt, mielőtt válaszolt volna.
– A fivérednek van egy nagy anyajegye közvetlenül a… – Elhallgatott zavarában. Aztán maró gúnnyal a hangjában folytatta. – Közvetlenül az ő „csodálatos” farka mellett. Rendszeresen borotválja, mert attól „frissebbnek” érzi magát. Mindig mutogatja azt a kis sebhelyet a farka és a golyói között… Mit akarsz, mit mondjak még?
Noemí elpirult, és összeszorította a fogait. Olyan erősen szorította a kormányt, hogy az ujjai teljesen kifehéredtek.
– Az, hogy a legkisebb dolgokat is ismered a testén, nekem épp elég. A francba is! Én csak a sebhelyről tudtam. Sérve volt még kicsi korában, és meg kellett műteni… Az a rohadt kis seggdugasz! – nyögte és belebokszolt a kormányba.
Terri kétségbeesetten markolta a fejtámlát, aztán hosszan bámult Noemíre. Ennek a nőnek a hullámzó érzelmein gondolkodott, majd ismét az ablak felé fordult.
Noemí benyúlt a mellénye zsebébe és elővett egy kis noteszt és egy tollat, majd lefirkantotta Terri címét egy üres oldalra.
– Mi a telefonszámod? – kérdezte nyugodtan. Ha ismerte is azt a környéket, ahol Terri élt, nem mutatta.
A lány megrázta a fejét és a semmibe bámult.
– Nekem nincs telefonszámom – válaszolta halkan.
Noemí összeszűkült szemekkel nézett rá.
– Szóval, azt mondod, ha valami történne, sehogy sem tudsz kapcsolatba lépni valakivel? – mondta aggódva, máris a jövendőbeli gyerekre gondolva, aki valószínűleg az ő unokaöccse, vagy unokahúga lesz.
Terri a blúza egyik gombjával játszott.
– Pontosan ezt mondom – válaszolta.
Noemí csak bámulta őt, majd a tekintete a lány apró kezeire tévedt. Olyan kicsik és finomak voltak, de Noemí tapasztalatból tudta, hogy a lány milyen erőset tud ütni.
– Hol tanultál meg ilyen erősen ütni? – kérdezte váratlanul és megdörzsölte az álkapcsát, ahol Terri eltalálta.
A lány felemelte a tekintetét.
– Próbálj meg négy érzéketlen báty és egy nemtörődöm apa mellett felnőni! – válaszolta szarkasztikusan. Noemí hanghordozása viszont nem változott.
– Most is velük élsz?
– Ha így lenne, már nem élnék – válaszolta Terri, és megrázkódott a gondolattól. – Néha azt kívánom, bárcsak így lenne.
Noemí beharapta az alsó ajkát.
– Beszélek a szüleimmel ma este, és holnap elmegyek hozzád dél körül. Tényleg beszélnünk kell – mondta és ismét a lány hasára nézett. – A gyerekről.
Terri bólintott és hosszan bámult a másik nőre, próbálva valamit mondani.
– Bocsánat a pofonért – nyögte ki végül, majd kinyitotta az ajtót, amikor Noemí lefékezett.
Mielőtt a nő kiszállhatott volna a kocsiból, Terri már az épület ajtajánál volt. Úgyhogy ő csak állt az autója mellett, és bámulta a második emeleti ablakot, ahol Terri lakott. Aztán megrázta a fejét és lenézett a földre.
„Ez a gyerek az én fivérem fia, vagy lánya” – rándult grimaszba az arca. – „Nem akarom, hogy az a gyerek ide szülessen.”

Folytatása következik!

Ui. A képen Jade Slee alias Terri Bledsoe.