Noemí I. rész 3. fejezet

Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
Beküldve: 2012. március 8.

***********************************************

Aznap éjszaka Noemí a sötét nappalijában ült az ablak mellett egy üveg brandyvel az egyik kezében és egy teli pohárral a másikban. Lassan kortyolgatta az italt, miközben csendesen bámulta az ablakon túli holdtalan éjszakát, és hallgatta a lágy zenét, ami a hangszórókból szólt. Az utca fényei hipnotikusan hatottak rá, miközben Terri Bledsoe-ra gondolt. Az arca grimaszba rándult, és összeráncolta a szemöldökét. Anthony reakciójából ítélve most már igen nagy volt az esélye, hogy ő a gyerek apja.

Anthony úgy döntött, hogy hátat fordít a családjának. Hogy kéri a pénzét, és soha többé nem jön vissza. Mindezt pedig csak azért, mert nem akar megházasodni. Noemí tudta, hogy az apja túl könnyen feladta a harcot. Amikor az eseményekről beszélgettek, el is mondta neki, hogy többet kellett volna tennie a fia meggyőzése érdekében. Az apja viszont csak törődötten vágott vissza: – A mi hibánk, hogy az öcséd ezt az utat választotta. Itt az ideje, hogy megtanuljon felelősséget vállalni, és ha ez azt jelenti, hogy magára kell hagynunk őt, akkor ezt fogjuk tenni. Ha kifogy a pénzből, és biztos vagyok benne, hogy ez előbb vagy utóbb be fog következni, vissza akar majd jönni, és akkor már felelősséget fog vállalni a tetteiért. Ha ezt megteszi, meg kell majd dolgoznia érte a cégnél, hogy visszanyerje a bizalmamat. Ez alatt viszont gondját kell viselnünk annak a lánynak.
Noemí nem tartotta megfelelő módszernek, hogy kényszerítsék Anthonyt, hogy elvegye a lányt. Azzal a lányt is boldogtalanná tették volna. Ez nyilvánvaló volt. És az a lány már így is eleget szenvedett egy életre – gondolta.

Miközben ismét belekortyolt a brandybe, és elfintorodott, ahogy az ital végigégette a torkát, arra kényszerítette magát, hogy valami másra gondoljon. Alig érezhető fájdalom hasított a jobb combjába, ami az ott szerzett sérülése óta jelezte, ha eső közeledik. A fájdalom, amit a brandy kissé letompított, emlékeztette őt a rémálmaira. Gyűlölt lefeküdni, mert az alvással együtt elkerülhetetlenül megérkeztek a rémálmok is. A szülei nem tudtak erről. Már három éve nem tudott nyugodtan aludni. Rémálmok, emlékek… ha álomba merült, mind rémisztő valósággá váltak, visszarepítve őt három és fél évvel korábbra.

Nagyot kortyolt a poharából, és próbált nem gondolni erre. Próbálta másfele terelni a gondolatait. De mint általában, nem használt. Ahogy megrohanták őt a képek, ahogy mindig, amikor egyedül üldögélt otthon. Fények villódzása, hihetetlenül erős zokogó hangok és fájdalom. Hihetetlenül erős fájdalom…

Nem volt mindig ilyen. Ennyire komoly és kimért. Valamikor még tudott nevetni, mosolyogni. Mást is érezni a dühön kívül. Szeretett és őt is szerették… Négy éve még nem volt az a Noemí, aki most. Most egy érzelmi roncs volt. Az érzéseit elzárta mélyen a bensőjében. Akkor régen, amikor a szíve még több volt egy hideg kődarabnál, ott volt Amelia. Az a lány szerette őt. Úgy törődött vele, mint soha senki más. Együtt éltek. Együtt vették ezt a házat, amit mindketten annyira szerettek.

Egy partin találkoztak. A legjobb barátja, Victoria hívta meg őket a házába. Szerelem volt első látásra. Ameliának rövid fekete haja volt, formára vágva kerek fülei körül, apró barna szemei, amik olyan sötétek voltak, amikor megtöltötte őket a fájdalmas szenvedély. Az ajkai rózsaszínek voltak, a bőre pedig krémszínű. Olyan magas volt, mint Noemí, de a teste nem volt olyan izmos. Sokkal nőiesebb és puhább volt. Az első éjszaka már azt tervezték, hogy mikor találkoznak ismét. Már másnap együtt töltötték az egész délutánt, ami után már elválaszthatatlanok voltak. Először mint barátok, majd mint szeretők.

Háromévnyi boldogságnak szakadt vége egy csapásra, amikor az a baleset történt. Amikor Noemí Providence Town-i házából tartottak hazafelé, egy figyelmetlen sofőr leszorította őket az útról. A kocsi ötven métert zuhant. Amelia szinte azonnal meghalt, és otthagyta a tehetetlen Noemít, hogy több mint két órán keresztül bámulja halott arcát, amíg a mentők próbálták kivágni őt a roncsból. Annak a borzalmas éjszakának a képei kísértették az óta is.

Felsóhajtott, és abbahagyta az ivást. Letette az üveget és a poharat is a dohányzóasztalra, és visszaült a fotelba. Beletúrt a hajába, és a sötétségen keresztül bámulta az ablakon keresztül a falra vetülő kinti fényeket. Próbálta kitalálni, hogy mit kezdjen a Terri Bledsoe körül kialakult helyzettel. Aztán tehetetlenül megrázta a fejét, és a telefon után nyúlt. Victoria a második csengés után felvette a telefont. Hevesen zihált, mintha épp kondizott volna.

– Mit csináltál, asszony? – cukkolta Noemí, nagyon jól tudva, hogy Victoria utál edzeni.
Victoria lepisszegett valakit a háttérben.
– Fogd be! – nyögte, amikor a vele lévő nő arról érdeklődött, hogy ki hívja ebben az elcseszett órában. – Jobb időpontot is találhattál volna – mondta végül a telefonba.
– Ó! Ezt szeretni fogod – mondta Noemí és lehunyta a szemeit. – Úgy néz ki, Anthony teherbe ejtett egy lányt.
– Mi? – kiáltott fel Victoria elakadó lélegzettel, aztán kitört belőle a röhögés. – Mit mondtam én neked? – tért át az „Én megmondtam” hanghordozására. Aztán ismét rámordult a nőre az ágyában, hogy hallgasson, vagy tűnjön el, amitől a nő elhallgatott. – A fenébe is! – szólt bele ismét a telefonba. – Mindig is tudtam, hogy egy elkényeztetett ficsúr. Na most aztán benne van a szarban – Egy pillanatra elgondolkodott. – Most épp nem Arubában van?
Noemí hangosan felsóhajtott.
– De. Valószínűleg ez az oka a hirtelen utazásnak – válaszolta.
– A fenébe! El tudom képzelni, hogy reagáltak a szüleid – mondta Victoria együtt érzően. – Mesélj a lányról! Ki ő? Legalább valami dúsgazdag ribi?
– Annyira sznob vagy, Victoria! – húzta el a száját Noemí.
– Ó, a francba is! Tudod, hogy értettem – nyögte a másik nemtörődöm hangon. – Csak mesélj a lányról!
Noemí felsóhajtott.
– Még csak huszonkét éves, Vicky. Még szűz volt Anthony előtt – mondta halkan.
– Mi? – kiáltott fel Victoria. – Egy huszonkét éves szűz? Jesszusom! Ez talán Amerika egyetlen csodája! – sóhajtott fel meglepetten, ahogy Noemí is, amikor megtudta. – Biztos vagy benne, hogy igazat mond?
– Holtbiztos – mondta Noemí. – Biztosan lefeküdt Tonyval.
– Az öcséd egy rohadt kurvapecér, kedves barátnőm – mondta Victoria. – Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de te és a szüleid ki kéne, hogy verjétek a szart is belőle.
– Nos, a néhány hónappal ezelőtti letartóztatása után sem volt túl hálás – mondta Noemí. – Szóval beszéltem anyának és apának a kis kalandjáról, amit neked és nekem kellett elsimítanunk anno.
– Ne már! – akadt el Victoria lélegzete. – Hogy az a… A szüleid most biztos utálnak engem.
Noemí nem tehetett róla, de azonnal elnevette magát.
– Ó nem. Szerintem túl dühösek Anthonyra, hogy rád gondoljanak – mondta. – Azon kívül pedig biztos hálásak, hogy a dolog nem tudódott ki.
– Hú! – lélegzett fel Victoria. – Akkor beszélj a lányról!
– A neve Terri Bledsoe. Úgy tűnik valami alsóbb osztálybeli. Azt mondta, hogy négy bátyja van és az apja. Az anyjáról nem tudok – mondta el, amit tudott, és várt Victoria reakciójára.
– Ez minden? – kérdezte Victoria, alig bírva tartóztatni a kíváncsiságát. – De legalább csinos? Vagy ronda?
Noemí hangosan felsóhajtott.
– Te ebben a szituációban csak arra tudsz gondolni, hogy csinos-e?
Victoria felnevetett.
– Ezért nem tűnök öregnek, kedves barátnőm – mondta, mintha ez válasz lenne.
– Még csak huszonhét vagy, asszony! – nyögte Noemí. – Nehogy már azon aggódj, hogy öregnek nézel ki!
– Nem. De a nagy dolgok miatt nem aggódom. Csak az apróságok miatt, és ezt tart meg fiatalnak. Szóval csinos vagy sem? – mondta egy szuszra.
– Mostanra már ismerned kéne az öcsém ízlését – válaszolta Noemí. – A lány gyönyörű. Csak kicsit jobban kéne öltözködnie. De, úgy hiszem, nem tud. Túl szegény. És ez okozza a problémámat.
– Hm? – Victoria izgatottnak tűnt.
– Szóval, javasolni fogom neki, hogy költözzön ide hozzám. Rengeteg helyem van, neki pedig jobb helyre van szüksége a gyerek miatt. Ha pedig nem akarja, bérelek neki egy apartmant. Már négy hónapos terhes. Jobb körülményekre lenne szüksége. – Elhallgatott, és vett egy mély levegőt. Amikor Victoria nem válaszolt, rákérdezett: – Nos? Mit gondolsz?
– Nos… – kóstolgatta a szavakat Victoria – nem tudjuk, hogy ez a gyerek tényleg az öcsédé-e, Noemí. Gondolkodj el jobban ezen!
– Nincs semmi, amin gondolkodni kéne. Segíteni akarok ennek a lánynak, akkor is, ha nem követte el azt a hülye hibát, hogy lefeküdjön az öcsémmel és teherbe ejtesse magát – mondta Noemí dühösen. – Ez a ház túl nagy nekem. Úgyhogy mit számít még egy ember? Mint a régi szép időkben.
– Ő nem Amelia, Noemí – mondta Victoria gyengéden.
– Én csak jobb körülményeket akarok biztosítani annak a lánynak, amíg a gyerek megszületik – mondta Noemí ellentmondást nem tűrően. – Az apám is egyetért.
– Nos – válaszolta Victoria komolytalanul – ha Thomas benne van, akkor okés a dolog, nemde? – mondta, mintha Thomas szava törvény lenne.
– Ja – válaszolta Noemí. – Meglátogatom őt holnap. Szeretnél velem jönni?
– Biztos vagy benne? – kérdezte Victoria kétkedve. – Nem kéne ezt meghagyni családi ügynek?
Noemí kezdte kényelmetlenül érezni magát.
– Nos – köhentett egyet – talán egy kicsit zabos lesz.
– Csak nem félsz attól a lánytól? – röhögött Victoria.
– Nem. Csak arról van szó, hogy tegnap majdnem elvesztettem az önuralmamat. Az a lány annyira idegesítő. Megütött és már majdnem arra kényszerített, hogy a szart is kiverjem belőle. – Egy pillanatra elhallgatott. – Szóval? Felvegyelek tizenegykor, vagy sem? – kezdett türelmetlen lenni.
Victoria abbahagyta a nevetést, és mély levegőt vett.
– Mmmm… oké! – mondta végül. – Szeretnék találkozni ezzel a Miss Zabossal – tört ki nevetésben. – Akkor tizenegykor! Most pedig, ha megengeded, visszatérek ehhez a lányhoz.
– Ehhez a lányhoz? Ehhez a LÁNYHOZ? – hallotta Noemí a hangot a háttérből. – Néhány perce még nem ez volt a véleményed!
– Ki az? – nevetett Noemí. Hallotta Victoriát, ahogy próbálja lecsillapítani a lányt.
– Ó! Ő csak… – Dulakodás hallatszott, majd a másik nő hangja jött át a vonalon.
– A nevem Michaela Cavanaugh, a Cavanaugh istállóból. Örülök, hogy megismertelek – mondta a telefonba, miközben Noemí hallotta, ahogy Victoria próbálja visszaszerezni a telefont. – És azt megkérdezhetem, hogy te ki vagy?
Noemí vidáman válaszolt: – Én Noemí Leone vagy a Tésztás Leone-októl. Örülök, hogy megismerhettelek. Én vagyok Victoria legjobb barátja.
– Ne hidd el, bármit is mond, Michaela! – mondta Victoria hangosan.
Michaela elhúzta a telefont a szájától és Victoria felé fordult.
– Ne higgyem el, hogy ő a legjobb barátod? Akkor ki a franc ő?
– Ő… azt hittem, valami más hülyeséget mond – dadogta Victoria. – Visszakaphatnám a telefont?... Kérlek.
– Valamikor találkoznunk kellene a közeljövőben, Noemí – mondta Michaela a telefonba. – Örülök, hogy beszélhettünk. – Azzal átadta a telefont Victoriának.
– Tényleg azt mondtad, hogy „kérlek”? – Húzta Noemí a barátnőjét. – Akkor biztos elég sok jó pontot szerzett nálad a kicsike.
– Fogd be! Nem, nem te, bébi. Maradj itt velem… Most mennem kell. – Az utolsó szavakat a telefonba mondta. – Akkor tizenegykor. Szerencséd, hogy nem ment el. Akkor most azonnal oda mennék, hogy felrúgjalak az égbe.
– Nem akartam megzavarni semmit. Akkor holnap. Pontban tizenegykor – mondta Noemí és letette a telefont. Mosoly bujkált a szája szélén. Terri Bledsoe komolyan feldühítette, ugyanakkor pedig rendkívül szórakoztatta. Úgyhogy szórakozottságában Noemí most felnevetett a sötét éjszakában.

Folytatása következik!

Vége az I. résznek.

Ui.: A képen Samantha Ahrens alias Noemí Leone.