Noemí II. rész 5. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a címszereplő, Noemí Leone is). Bár ez nem erotikus történet, így szexjelenetek legfeljebb csak utalás szintjén jelennek meg benne, a történetet át és át szövi a nők közötti szerelmi viszony. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be és ne olvassa tovább a történetet.
Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
Beküldve: 2012. március 12.
*************************************************************
A Friday’s nem különbözött sokban a többi hasonló étteremből. Kellemes kis hely volt, egy hangulatos bárral. Noemí már évek óta nem járt itt. Azóta, hogy Amelia elment. De ma fontos dolgokat kellett megbeszélnie, és erre ez volt számára a legmegfelelőbb hely a teret betöltő tömeg, a zsibongó zaj és a körülötte remegő emlékek ellenére is. Noemí, ahogy a kiszolgálásra vártak, a szeme sarkából Territ méregette.
– Kérsz valamit enni? – kérdezte, és látta, hogy a lány szeme felvillan erre a gondolatra. – Oké – mondta és egy apró mosoly jelent meg a szája sarkában. – Ízleni fog az itteni étel.
Az étterem tulajdonosa, egy rövid vörös hajú nő, vezette őket az asztalukhoz, és barátságosan Noemíre mosolygott, amikor felismerte.
– Noemí! Régen találkoztunk – mosolyodott el, és a hangjában valódi öröm remegett. Barna szemei végigfutottak a nő testén. Terri figyelmét nem kerülte el a szemében lobogó tűz.
Noemí rámosolyogott és átölelte a nőt.
– Melanie! Hogy vagy? – kérdezte barátságosan és arcon csókolta a nőt. Aztán ő is végigmérte a másikat. – Nagyszerűen nézel ki.
Melanie egy pillanatra elpirult és megszorította Noemí karját.
– Köszönöm. Sok minden történt, mióta utoljára találkoztunk – mondta és intett, hogy kövessék. A helyiség hátuljába vezette vendégeit, ahol a legtöbb asztal állt. Gondosan végigmérte Territ, aztán kérdőn nézett Noemíre.
A szőke nő elmosolyodott, és néma válaszként csóválta a fejét. Melanie mindent tudóan mosolygott, és átadott mindkettőjüknek egy-egy menüfüzetet.
– Még találkozunk – mondta, és pár pillanat múlva el is tűnt a tömegben. Aztán, mintha eszébe jutott volna valami, még egyszer visszalépett Noemíhez.
– Ez azt jelenti, hogy visszatértél? – kérdezte, izgalomtól remegő hangon.
Noemí elmosolyodott, és kivett egy névjegyet a pénztárcájából, átnyújtva Melanie-nak.
– Hívj fel hétfőn! Talán lesz alkalmunk együtt vacsorázni. – Csak ennyit mondott, de úgy tűnt, ez kielégítette Melanie-t, mert hamarosan visszatért a munkájához.
Terri kíváncsian bámult Noemíre.
– Régi barát? – kérdezte.
– Igen – válaszolta Noemí, és egy mély sóhaj kíséretében a menü felé fordult. – Nagyon régi barát.
Terri összepréselte az ajkait, és ő is a menüt vizsgálgatta.
– Mit szólnál egy kis bélszínhez? – javasolta, Terri pedig kikerekedett szemekkel nézett rá. – Esetleg burgonyapürével? – Elhallgatott és a lányra nézett. – Valami baj van?
Terri elkapta a tekintetét.
– Ö… Semmi – dadogta Terri. – Csak még sosem ettem húst.
– Vegetáriánus vagy? – kérdezte Noemí.
Terri arca mélyvörös lett és kényszerítenie kellett magát, hogy a másik nőre nézzen. Noemí most ismét a menüt olvasta, keresve valami húsmentes ételt.
– Nem engedhetem meg magamnak – nyögte ki végül.
Noemí szóhoz sem jutott. Egy érzéketlen tuskónak érezte magát.
– Sajnálom. Erre nem is gondoltam – kért bocsánatot. Ekkor érkezett meg a pincér egy apró jegyzetfüzettel a kezében. Noemí bélszínt rendelt burgonyapürével Terrinek és egy narancslevet, illetve egy csirkesalátát és egy vodkát magának. A pincér rámosolygott, és elvitte az étlapokat.
– Nem kell, hogy így legyen, Terri – mondta Noemí komoly hangon. – Megkaphatnál mindent, amit csak akarsz. Csak egy kicsit félre kellene tenned a büszkeségedet. Tetszik vagy sem, most már közénk tartozol – pillantott a lány hasára. – A gyermeked a szüleim unokája és az én unokaöcsém, vagy unokahúgom – suttogta határozottan. – Mostantól nem gondolhatsz csak magadra. Most már van egy másik élet is, akiről gondoskodnod kell, és mi biztosíthatjuk neked és a gyermekednek azt, amire szükségetek van. – Elhallgatott és Terri reakcióit figyelte.
A lány halkan felnyögött, és elfordította a fejét. Megfeszítette az izmait, hogy ne látszódjon, hogy reszket.
– Nem akarom, hogy elvegyék a gyerekemet – suttogta halkan.
Noemí először értetlenül nézett rá, aztán villámcsapásként érte a felismerés. Szörnyen érezte magát, amiért engedte, hogy Terri azt higgye, el akarják venni tőle a gyereket.
– Nem – rázta meg a fejét. – Nem. Nem erről van szó, Terri. Csak gondoskodni akarunk rólatok. Szeretnénk, ha lenne családja. Hogy az apja nevét viselhesse. Hogy megkaphasson mindent, amire csak szüksége van. Hát nem érted? Te nem ezt szeretnéd? Te nem szeretnél családot?
Terri ismét rá nézett és lassan bólintott.
– Akkor mi kell még? – sóhajtott fel Noemí.
Terri leszegte a fejét és az asztalt bámulta.
– Gondolkodom rajta – válaszolta, és egy óvatos pillantást vetett Noemíre.
Noemí hátra dőlt, és a szemébe nézett.
– Anyám azt szeretné, ha elmennék veled az első vizsgálatra a család orvosához – mondta.
– Úgy tűnik, már mindent megbeszéltetek nélkülem – mondta Terri megsemmisülten, összevonva a szemöldökét. Arra gondolt, hogy irányítani akarják őt, és emiatt egy kissé dühös volt.
– Nem. Nem érted – mondta Noemí. – Csak rajtad múlik. P hisz neked. Anyám elhitte, amikor azt mondtad, hogy az ő unokájával vagy terhes.
Terri mélyen Noemí szemébe nézett.
– Te nem? – kérdezte,
Noemí elhallgatott egy pillanatra.
– Minden kiderül majd, ha a gyerek megszületik – tért ki a válasz elől.
Terri megrázta a fejét és keserűen felnevetett.
– Mi van a véretekben, amiből el tudjátok dönteni, hogy ki Leone és ki nem? – kérdezte szarkasztikusan.
Noemí közelebb hajolt és félresöpörte a haját a homlokából.
– Látod ezt itt? – mutatott a homloka tetejére, ahol a haja kissé ferdén nőtt baloldalra. Terri bólintott. Már Anthony-n is látta ugyanezt a jellegzetességet. – Ezt hívják a családunkban Leone-hajnak. Egy gyerek sem született még a családban e nélkül. Nevezz bolondnak, de ez az igazság.
Terri egy kissé megnyugodott és elmosolyodott.
– És mi van, ha ezt nem őrökli? – kérdezte keserűen.
– Erős a vérvonalunk – mondta Noemí büszkén, ismét hátradőlve. – Rengeteg jellegzetes vonásunk van – köszörülte meg a torkát. – Néhányról bizonyára te is tudsz.
Terri elpirult, és elfordította a fejét. Az étel megérkezett, és ők csöndben nekiláttak. Noemí nehezen tudta leerőltetni a salátáját a torkán, és csak óvatosan ivott. Viszont mire Terri végzett az ebéddel, már három pohárral is megivott. A lány észrevette, hogy Noemí tekintete kissé elhomályosul, és lassan pislog.
– Átgondoltad már az ajánlatomat, hogy hozzám költözz? – kérdezte hirtelen, és a szavai kissé összefolytak.
– Igen – válaszolta Terri, miközben a pincér elvitte az üres tányérokat.
– Hozza a számlát! – mondta Noemí, és a férfi bólintott. A nő most ismét Terrire nézett, és lehunyta a szemét egy pillanatra.
– Igen, gondolkodtál rajta, vagy igen, elfogadod az ajánlatot? – kérdezte kimérten.
– Elfogadom – válaszolta Terri könnyedén, majd ismét leszegte a fejét zavarában, Noemí pedig elmosolyodott.
A számla megérkezett, Noemí pedig az asztalra dobott néhány bankjegyet a pénztárcájából, és felállt. Kissé tántorgott, ahogy elsétált az asztaltól, Terri pedig követte őt az utcára. Visszamentek azon az úton, ahol jöttek, Terri pedig csendben követte a másik nőt, látszólag mélyen elgondolkodva valamin. Látta, hogy a másik talán egy kicsit túl sokat ivott. Végül befordultak abba az utcába, ahol Noemí szülei is laktak, és Terri belekarolt, hogy támogassa az út hátralévő részében. Noemí elővette a kulcsát, és bedugta a kulcslyukba.



Ahogy beléptek az ajtón, Terri szemei elkerekedtek, ahogy megcsodálta a gyönyörű előteret. Minden fából készült. Sötét fából, ami fényesen és tisztán ragyogott. Csak lábujjhegyen mert közlekedni, ahogy átment a nappaliba, továbbra is tartva Noemít.
– Ez csodálatos – suttogta. Noemí halkan kuncogott és az kiabált az apjának. A férfi hangja valahonnan a ház másik végéből érkezett, úgyhogy arrafelé vették az irányt. Terri szóhoz sem jutott a gyönyörűségtől.
Egész falakat beborító polcsorok roskadoztak a könyvektől. Lágy klasszikus zene töltötte be a levegőt. Natalie egy hatalmas karosszékben ült az ablaknál és csendben kötögetett. Thomas egy hatalmas asztal mögött ült, hátradőlve a székében, és egy nagy könyv hevert előtte. Levette a szemüvegét, és Terrire mosolygott.
– Üdv ismét – mondta kedvesen, és felállt, hogy megkerülje az asztalt. – Remélem, most már jobban érzi magát.
Terri bólintott, és meglepődött, amikor Natalie odalépett hozzá, és arcon csókolta. Sosem találkozott még ilyen kedves emberekkel. Anthony nem is tudja, milyen szerencsés – gondolta magában, engedve a gyengéd erőszaknak, amivel bevezették a szobába. – Ülj le, ülj le! – kérlelte Natalie, és egy szék felé intett.
Noemí az ablakhoz lépettm és kibámult rajta.
– Elfogadta az ajánlatomat, hogy hozzám költözzön – mondta halkan, Thomas arcán pedig a boldogság jelei tükröződtek, majd egy örökkévalóságnak tűnő pillanattal később, megölelte Territ.
– Kedves lány – mondta és ismét leült a székébe. – Szép munka, Noemí.
Noemí kedvesen rámosolygott és ismét kinézett az ablakon, a gyönyörű délutánt szemlélve.
Natalie is leült, és Terrire mosolygott. A lány elpirult, és lesütötte a tekintetét.
– Mi a baj? – kérdezte Natalie gyengéden, megérintve a lány karját.
Terri ránézett, és a szemei csillogtak a könnycseppektől. Érezte magán Thomas és Noemí tekintetét is, és kényelmetlenül érezte magát.
– Még sosem volt részem ilyen kényelemben – mondta ki bizonytalanul, próbálva megakadályozni hangja elcsuklását.
– Ez még csak a kezdet, gyermekem – dőlt hátra Natalie. – Alig telik el egy kis idő, és soha nem akarsz majd visszatérni a régi életedhez – nevetett fel halkan.
Terri hitt neki.
– Azon gondolkodom, mi lehet Anthony-val – szólalt meg hirtelen, nem is gondolkozva azon, mit beszél. Thomas melegen rámosolygott.
– Én is gyakran gondolok erre – válaszolta, majd a lány hasára pillantott. – Még nem látszik rajtad semmi – folytatta és Terri hasára tette a kezét.
Natalie elhessegette, és gyengéden ismét megsimogatta a lány karját.
– Nem tud sokat a terhességről – suttogta megnyugtató hangon. – Nem engedtem közel magamhoz, amikor az én kis gyerekeimet vártam.
Terri nem tudta megállni, hogy felnevessen. Natalie boldognak tűnt, hogy megnevettette, majd leereszkedően szólt Thomashoz.
– Még csak négy hónap telt el, Thomas. Várj csak két hónapot és olyan lesz, mint egy lufi!
Erre már Thomas is nevetésben tört ki.
– Lufi? – kerekedtek el Terri szemei.
Noemí kuncogott, és Terri széke mögé állt.
– Állj le, anya! Megijeszted – mondta Natalie, és ismét kuncogni kezdett. – Tudod, Terri – mondta, gyengéden megérintve a lány vállát – ez természetes dolog. De ha egyszer megszületik a gyerek, hamar visszanyered az eredeti alakod – nézett le Terrire, majd az anyjára pillantott. – Festő, anya – mondta Natalie-nak, aki szélesen elmosolyodott. – Rendkívül tehetséges.
Mielőtt Natalie megszólalhatott volna, Terri megrázta a fejét és tiltakozni kezdett.
– Semmi különös, Mrs. Leone. Csak vízfesték-munkák. Semmi több.
– Ne hallgass rá, anya – nevetett Noemí. – Nagyon jól fest. Amint lesz rá lehetőséged, szeretném, ha szereznél neki vásznat és mindenféle festéket.
– Amint csak lehet – válaszolta Natalie.
Terri meglepetten nézett rá, és azonnal felpattant. Hosszú ideig bámulta Noemít, mielőtt megszólalt volna.
– Szeretnék haza menni, kérem! Nagyon fáradt vagyok – suttogta könnyekkel teli szemekkel. Úgy nézett ki, mint aki a sírás határán van.
Elbúcsúzott, és beült Noemí kocsijába a nőre várva. Néhány pillanat múlva Noemí is követte,  beült mellé, beindítva a motort. A szülei már becsukták az ajtót mögöttük, és Noemí csendben ült a kocsiban. Hirtelen a lány felé fordult, és ránézett, majd megérintette Terri vállát.
– Tudom, hogy a szüleim néha egy kicsit túlzásba esnek.
– Nem – tiltakozott Terri, próbálva visszatartani a könnyeit. – Csodálatosak. Mindig is ilyen apát kívántam magamnak, és hogy bárcsak az anyám ne halt volna meg, és ne hagyott volna egyedül minket. Mindig is olyannak képzeltem el, mint a te édesanyádat – nevetett halkan. A szájára szorította a kézfejét, és könnycseppek csordultak le az arcán. Letörölte őket, és könnyedén folytatta: – de úgy tűnik, a fivéreinkkel ugyanaz a helyzet, hm?
Noemí felkacagott, visszahúzódott a saját ülésébe, bekapcsolta a biztonsági övét, majd kitolatott az útra, hogy aztán kihajtson a Queens Boulvardra.
Terri már útközben elaludt.
Folytatása következik!
Ui.: A képen Jade Slee alias Terri Bledsoe.