Mindig rád vártam - Egy biszexuális lány kalandjai 2. fejezet

Írta: crazygamelover
Fordította: Sinara
Beküldve: 2011. október 24.

**************************************************

– Te dilis vagy? – ráncoltam össze a szemöldökömet.
– Talán – vont vállat mosolyogva.
– Akárhogy is, én most szünetet tartok – fordultam el tőle és elindultam a hosszú folyosón.
– Hé! Várj meg! – kiáltott utánam.
– Mi van? Akadj már le rólam! – szóltam vissza, de nem fordultam felé.
A szokásos helyemre mentem. A nagy fa alá. Nem tudom miért, de jól érzem magam ott. Elhevertem a fűben és elővettem a könyvemet. Hírtelen léptek zaja zavart meg. Ki a fene lehet az?
– Rain…
Amikor felnéztem, a lihegő Amyt pillantottam meg magam előtt.
– Mi az? – kérdeztem flegmán.
– Csak bocsánatot akartam kérni.
– Bocsánatkérés elfogadva – mondtam és visszafordultam a könyvhöz.
– Tényleg? – ragyogott fel az arca.
– Igen. De csak egy feltétellel.
– Mi az?
– Ne kövess engem! Soha többé!
– Ő… De…
– A-a! – böktem felé az ujjammal.
– Rendben! De nekem is van egy feltételem.
– Micsoda?! Te most szívatsz?
– Ahogy gondolod. De akkor továbbra is követni foglak.
Felsóhajtottam és megcsóváltam a fejem. Ez a lány tényleg nem százas.
– Rendben. Mit akarsz?
– Azt szeretném, hogy megcsókolj.
Felnevettem, majd kérdőn pillantottam rá.
– Csak viccelsz, ugye?
– Nem – tette karba a kezét durcásan.
Egy pillanatig csak bámultam rá.
– Most komolyan beszélsz? – ráncoltam össze a szemöldököm.
– Ennél nem is lehetnék komolyabb.
Néhány pillanatnyi csönd telepedett ránk.
– Ha nem csókolsz meg, nem hagyom abba a követésedet – duzzogott.
– Ahh… Rendben!... Bánom is én!

Intettem, hogy jöjjön közelebb, ő pedig letérdelt elém, miközben én még mindig a fa alatt ültem a bal kezemmel pedig megfogtam a tarkóját. Becsukta a szemeit.
– Egy pillanat – mondtam.
– Mi az? – nézett rám ismét.
– Nincs nyelv.
– Rendben.
Ismét megfogtam a tarkóját, és közelebb hajoltam hozzá. Az arcunk már olyan közel volt egymáshoz, hogy az ajkaink majdnem összeértek. Vettem egy mély levegőt és becsuktam a szememet, a szánk pedig összeért. Csak néhány pillanatig csókolóztunk. Aztán elhúzódtam, kinyitottam a szememet és ránéztem.
– Most boldog vagy? – kérdeztem flegmán.
– Aha! – bólogatott hevesen és elpirult.

Hirtelen azt éreztem, hogy valaki figyel. Körbenéztem és megpillantottam valakit, alig néhány méterre tőlünk. Beletelt egy pillanatba, mire megismertem. Ő volt az. A cserediák. Amy követte a pillantásomat, majd amikor ő is meglátta a lányt, felpattant mellőlem.
– Majd még látjuk egymást, Rain! – mondta, miközben továbbra is az új lányt vizsgálgatta, majd elszaladt.
Az új lány közelebb jött és leült mellém.
– Bocsi, hogy megzavartam ezt az intim pillanatot – kuncogta.
– Intim? Ugye most csak hülyéskedsz? – kérdeztem flegmán.
– Ki volt ez a szerencsés lány? A barátnőd?
– Nem a te dolgod – feküdtem le ismét a fa alá és a karomra hajtottam a fejemet.
– A barátnőd, nem igaz?
– Nem. Mondjuk úgy… mi ketten kötöttünk egy egyességet! Pont. Itt a sztori vége.
– He?... Egy egyességet? – kérdezte az új lány, miközben az ölembe hajtotta a fejét.
– Igen. Egy egyességet. És, kérlek, szállj le rólam!
Ő csak kuncogott.
– Miért nem szállsz le rólam?
– Mert te vagy a segítőm, emlékszel?
– Az osztályban igen.
– Oké! De én szeretnék iskolán kívül is veled lógni.
– Miért?
– Mert érdekes személyiségnek tűnsz. Azon kívül pedig, már megmondtam korábban is, hogy miért.
– Miért is?
– Benne voltál az álmaimban.
– Neked tényleg el kéne menned egy pszichológushoz – vontam fel a szemöldökömet.
– Nem vagyok bolond.
– Talán csak egy kicsit tökkelütött?
Felnevetett, majd ismét rám nézett.
– Talán. De az is lehet, hogy valami mélyebb jelentése is van ezeknek az álmoknak.
– Mint például?
– Nem t’om. Majd szólok, ha eszembe jut egy.
Hirtelen léptek zaja ütötte meg a fülemet. Ki lehet az már megint?
– Mi a fenét csináltok? – Igen. Ez Miranda.
– Semmit – válaszoltam egykedvűen, miközben rá néztem. Eléggé meglepettnek tűnt. – Mi az?
– Már mindenütt kerestelek. Mindjárt ebédidő!
– Remek! Mindjárt éhen halok.
Az új lány felállt, én pedig követtem a példáját. Odaléptem Mirandához és megfogtam a kezét, aztán visszafordultam az új lányhoz.
– Jössz, vagy mi lesz?
– Jövök – mosolyodott el.
Bementünk az étkezdébe és leültünk a szokásos asztalunkhoz.
– Hé, Mir! Megkérhetnélek, hogy vegyél nekem egy szendvicset és egy üveg tejet? Kimegyek a mosdóba egy pillanatra.
– Persze. De ne maradj sokáig!
– Én is megyek – pattant fel az új lány.
– Hozzak neked is valamit? – kérdezte Miranda.
– Egy szendvics és egy almalé jól esne, köszi – mosolygott vissza az új lány.
– Oké! – válaszolta Miranda, majd elment, hogy beszerezze a kaját.
Kimentem a mosdóba, az új lány pedig követett. Épp csak kiléptünk az étkezdéből, amikor belebotlottunk Gregbe. Greg egy hatalmas nagy vadbarom, aki azt képzeli magáról, hogy menő. Néhány hete be is húztam neki egyet. Ez a srác egy igazi seggfej.
– Helló, baby! Ki a barátod? – kérdezte önelégülten, miközben végigmérte az új lányt. – Nagyon dögös.
– Ne hívj baby-nek, te őstulok! És ő sem kíváncsi rád, úgyhogy hagyd abba a nyálcsorgatást!

Elsétáltam mellette és bementem a mosdóba, egyenesen egy üres vécéfülkébe. Amikor kijöttem, az új lányt pillantottam meg, amint a mosdónál támaszkodik a falnak. Odaléptem a mosdóhoz és megmostam a kezemet.
– Meglehetősen népszerű vagy, nemde? – kérdezte.
– Mondhatjuk.
– Hé! Nem felejtettél el valamit?
– Mit?
– Hihetetlen vagy.
– Mire célzol?
– Még meg sem kérdezted a nevemet.
– És?
– Nem is akarod tudni? – ráncolta a szemöldökét.
– Nem igazán – dőltem neki a falnak mellette, ő pedig hosszú ideig csak bámult rám.
– Oké! Rendben! – adtam meg magam. – Hogy hívnak?
Kuncogott egyet és felém nyújtotta a kezét.
– Charity Leighton vagyok.
Megszorítottam a kezét és felsóhajtottam.
– Én pedig Rain.
– És a vezetékneved?
– Dawn.
– Szóval, Rain...
– Mi az?
– Az a másik lány… Ő már biztosan a barátnőd.
– Ki? Miranda?
– Igen – bólintott.
– Nem. Ő a legjobb barátom.
– Ó…
– Mennünk kéne. Éhen veszek.
– Oké!

Visszamentünk az étkezdébe, és leültünk. Addigra már Ashley és Tom is megérkeztek. Amikor megpillantották Charity-t, kérdő pillantást vetettek egymásra. Miranda krákogott egyet, majd rám nézett.
– Mi az? – kérdeztem értetlenül.
– Még nem is mutattad be az új lányt – mondta Miranda.
– Ó… Oké! Akkor mutatkozz be! – intettem Charity-nek.
– Helló, srácok! Charity Leighton vagyok.
– Örülök, hogy megismerhetlek, Charity. Én Miranda vagyok – mosolygott rá Miranda.
– Engem Ashley-nek hívnak, ő pedig itt Tom – mutatkozott be Ashley is.
– Nagyszerű. Na és, hol az ebédem – néztem Mirandára.
Miranda odaadta a szendvicset nekem és Charity-nek. Épp hozzákezdtem volna, amikor az a seggfej Barry (Barry volt a neve, nem?) belépett az étkezdébe. Egyenesen odajött az asztalunkhoz és a képembe bámult. Unottan felsóhajtottam.
– Mi az már megint, Barry? – ittam bele a tejembe.
– A nevem Harry – fortyant fel.
– Tökmindegy – forgattam a szememet.
– Beszélnünk kell.
– Nem. Nincs miről beszélnünk. És kérlek, egyszer az életben végre, ne zavarj evés közben!
– Gyere velem! Most! – nézett rám szikrázó szemekkel.
Felálltam, felvettem a szendvicsemet és a tejemet és elé álltam. Húztam egy nagyot az üvegből, majd a maradék tejet a fejére öntöttem. Rávigyorogtam, aztán otthagytam. Miközben kimentem a teremből, hallottam, ahogy a fojtott nevetés átcsap hangos hahotázásba.
– Mi a francon nevettek? – ordított Harry már megint.

Végigsétáltam a kihalt folyosón és hallottam, ahogy siető léptek csattognak mögöttem. Megfordultam és nem is egy, de két embert pillantottam meg. Mirandát és Charity-t.
Felsóhajtottam.
– Mi van már megint?
– Azt hiszem, jobb lenne, ha ezt abbahagynád – mondta Miranda komolyan.
– Felidegesített. Csak azt kapta, amit megérdemelt.
– Történt már ilyen azelőtt is? – nézett Charity Mirandára.
– Igen. Tegnap. Rain tökön rúgta, aztán…
Otthagytam őket, miközben beszélgettek. Bementem az osztályterembe, hogy nyugodtan megegyem a szendvicsemet és vettem egy doboz szódát az automatából. Aztán, amikor becsöngettek, leültem a helyemre. Amikor a tanár bejött, egyenesen rám mutatott és kihívott az osztály elé.
– Mi az, Miss. Wood? – kérdeztem.
– Mrs. Lynch látni szeretne az irodájában – kuncogott Miss. Wood.
Miss. Wooddal elég közel állunk egymáshoz. Én vagyok a kedvenc diákja. Tud róla, mennyiszer jártam már Mrs. Lynch irodájában, de neki még sosem volt velem problémája.
– Tényleg?
– Tényleg. Sok szerencsét, Rain! – simogatta meg a vállamat.
– Köszönöm. Szükségem lesz rá.
Elmentem Mrs. Lynch irodájához és bekopogtam az ajtón.
– Jöjjön be! – hallatszott ki Mrs. Lynch hangja.
Amikor beléptem, megkért, hogy üljek le. Aztán elővette a szemüvegét és rám nézett.
– Miss. Dawn! Tudja, miért hívattam ide?
– Hm? Mert bajban vagyok? – vigyorogtam.
– Igen. De van valami más is.
– Ó! Oké. Mi lenne az?
– Azt szeretném, ha korrepetálná Miss. Leightont. Megnéztem a bizonyítványait. Kiválóak, de az ő iskolája nem olyan magas színvonalú, mint a mienk. Szóval, megkérném, hogy segítsen neki bepótolni a lemaradását.
– He? Miért pont én?
– Ez a büntetése.
– De…
– Miss. Dawn! Ha túl nehéznek találja a feladatot, megkérhet valakit, hogy segítsen. Teszem azt, Miss. Van Vale-t. De magának is részt kell vennie.
– Megkérhetem Mirandát, hogy segítsen?
– Igen. Beveheti Miss. Van Vale-t… hogy is mondaná?
– Szárnysegédnek?
– Nos, jobb lenne valami hivatalosabb és formálisabb.
– Az asszisztens megfelel? – vetettem rá egy kérdő pillantást.
– Korrekt! – csapta össze a tenyerét Mrs. Lynch.
– Oké! Ez minden?
– Nem teljesen.
– Mi van még?
– Tényleg abba kéne hagynia annak a fiúnak a terrorizálását.
– Én nem…
– Hallottam, hogy tejet öntött a fejére.
– Megérdemelte.
– Erről ő egy szót sem szólt.
– Ó? Akkor mégis mit mondott?
– Azt mondta, hogy ő nem csinált semmit, csak köszönni akart, amikor maga váratlanul a fejére öntötte a tejet.
– Szemen szedett hazugság – mondtam hidegen.
– Akkor mi történt?
– Beszélni akart. Én nem. Ő pedig kiabálni kezdett.
– Az erőszak akkor sem megoldás.
– Még csak nem is értem hozzá.
– Ez alkalommal nem, ez igaz.
– Akkor elmehetek?
– Igen.
– Köszönöm.

Kiléptem az irodájából, és visszamentem az osztályterembe. Leültem a helyemre Miranda és Charity közé. Mindketten rám bámultak.
– Mi az? – suttogtam.
– Leszidott? – kérdezte Miranda.
– Nem.
– Megbüntetett? – kérdezte Charity.
– Nem – ráztam a fejemet.
– Akkor mégis miért akart látni? – ráncolta a szemöldökét Miranda.
– Igen. Furcsa – csatlakozott hozzá Charity.
– Azt akarja, hogy korrepetáljalak – néztem Charity-re.
– Miért? – lepődött meg.
– Azt mondta, hogy jók a jegyeid, de a te iskolád követelményei elmaradnak a miénk mögött. Arra utasított, hogy segítsek pótolni a lemaradást.
– Utasított?
– Igen.
– Miért?
– Csak.
– Mert ez a büntetése – mondta Miranda Charity-nek.
– Ó! – kerekedett el Charity szeme.
– Te is jössz – néztem Mirandára.
– Miért? – lepődött meg Miranda.
– Mrs. Lynch szerint jó ötlet.
– Ó! Oké. Szóval a szárnysegéded leszek?
– Hát… Mrs. Lynch inkább szeretett volna egy formálisabb megnevezést – ráncoltam a homlokomat.
– Asszisztens? – kérdezte Charity.
– Ja – bólintottam.
– Szórakoztató lesz. Szerinted nem? – mosolygott Miranda.
– Igen. Utána lóghatunk együtt – értett egyet Charity.
– Igen. Mozizhatunk, meg ilyenek. – Miranda nagyon izgatottnak tűnt.
– Jó szórakozást lányok! – mondtam unottan.
– Te is jössz – ölelte át a vállamat Miranda.
– Nem lóghatsz meg előlünk – ölelt át Charity is.
– Remek! – mímeltem a mosolyt.

Folytatása következik!

Ui.: A képen Miranda Van Vale. (Nem tudom, ki a modell. Ha valaki tudná a nevét, nagyon megköszönném, ha megírná.)