Farkasüvöltés 2.

Kopogtak. Heléna nyitott ajtót. Egy férfi állt a bejárat előtt, szépen felöltözve. Magas volt, barna hosszú kabátot viselt, fején egy fekete kalappal, kezében pedig egy szál vörös rózsa ékeskedett.
- Krisztián! De jó újra látni! Már vártam, jöjjön csak be, kérem! – üdvözölte Heléna a komoly tekintetű férfit, majd bevezette őt a nappaliba.
- Margit itthon van? – kérdezett Krisztián és szemét forgatta, hátha meglátja valahol a lányt. Margit még odafent volt, bár hallotta a kopogást és a férfihangot, mégsem ment le, hogy köszöntse a vendéget, pedig Krisztián éppen miatta érkezett újra Gubanc városába.
- Természetes, hogy itthon van. Hol máshol lehetne? – kuncogott a nő. Tessék, nyugodtan levenni a kabátot. Meleg van itt nálunk. Én jövök azonnal, csak felébresztem a kislányt!
- Ó, kérem, ne tegye! Hadd aludjon még, hiszen még csak reggel kilenc óra és vasárnap. Nem is illet volna, ma idejöjjek! Kérem, szóljon neki, hogy kerestem és megkérem, adja át neki a nevemben ezt a szép virágot.
Heléna azonban nem hátrált meg. Mosolygott.
- Kedves Krisztián, kérem, helyezze magát kényelembe! Nem mindennap jön maga ide. Felmegyek és szólók annak a hétalvónak. – ismét kuncogott, de már el is indult az emelet felé mielőtt még Krisztián újra hozzá szólhatott volna. Amíg ő távol volt, a férfi szemezgetett az antik szoba díszeivel. Margitka rögtön becsukta az ablakot, amint lépéseket hallott közeledni a szobája felé. Még pizsamában volt, így gyorsan vissza is feküdt az ágyba. Anyja kopogtatás nélkül rontott be a kihűlt szobába.
- Miért van itt ilyen hideg? Most mondom a vendégünknek, hogy nálunk meleg van. Apropó, vendég! Gyorsan öltözz fel és siess le a nappaliba, hiszen megjött a lovagod! Csaknem gondoltad, hogy megint elszalasztod a vele való találkozást? Na, gyorsan, öltözz! – és ki is rohant, majd visszasietett az egyedül maradt férfihoz. A nappali felé tartva Mihályba botlott bele, aki éppen akkor lépett ki a hálóból. Heléna őt is arra utasította, hogy gyorsan öltözzön fel és siessen a nappaliba.
- Mindjárt itt lesz! – szólt mosolyogva Krisztiánhoz. Megkínálhatom borral, esetleg pezsgővel?
- Egy pohár vizet kérek!
- Azonnal!
- Kész vagyok! – szólt Margitka a nappali ajtó előtt állva. Egy hosszú krémszínű ruhát viselt, feltűzött frizurájából imitt-amott hajszálak lógtak le, lábán egy barna topánka volt. Egyszerűen nézett ki. Heléna hosszú fekete ruhában tündökölt, melyet helyenként szürke flitterek díszítettek, lábán szürke, csillogó magas sarkút viselt, haját szintén feltűzte. Mihály egy barna bársonynadrágban, vajszínű ingben jelent meg. Mikor mindhárman beléptek a nappaliba, Krisztián felállt és újra köszönt.
Helénát kézen csókolta, Mihállyal kezet fogott, Margitot pedig előbb végigcsodálta, aztán neki is kezet csókolt és átadta a virágot. A lány megköszönte, vízbe tette, de többet semmit nem szólt a férfihoz. Krisztián hamar észrevette rajta a komorságot. Kérdően Helénára nézett, arra várva, hogy talán a nő elmondja a lánya szomorúságának az okát. Nem válaszolt. Mihály is szótlan volt. Pár percnyi csend után Krisztián megtörte a csendet.
- Két hétig leszek a városban, utána visszautazom Olaszországba. Mire oda kerül az idő, kérem, gondolják át, hogy Margit eljöjjön-e velem vagy itthon maradjon? A családom már várja, hogy megismerje őt.



- Ezen nincsen, amit átgondoljunk, ugye Mihály? Annál természetesebb és egyértelmű dolog nincsen, minthogy a lányunkat egy olyan férfinak adjuk, mint amilyen maga. Itt a városban minden a feje tetején áll mióta szóba került ez a polgármester választás. Én mondtam mindenkinek, hogy az én férjem rangra való, de ez a hitvány népség csak mondja a magáét. Képzelje el…
- Úgy van, ahogy a feleségem mondja! Mi mindig is azt akartuk, hogy Margit lányunk egy gazdag emberhez menjen feleségül. Ha lehetne, már most összepakolnánk a dolgait és mehetne is magával, de ha erre két hetet kell várni, akkor mi várunk. Nincs annál jobb, mint amikor az ember izgatott, mert tudja, hogy valami jó következik, nem így van drága kislányom?
- De igen, apa!
- Jól van! Akkor két hét múlva újra eljövök. – Krisztián felállt, még egyszer megcsodálta a szoba berendezését, majd bejelentette, hogy távozik. Margitka arcára ekkor szállt rá a derű, melyről vékony mosolya is árulkodott. Anyja sajnálkozva, de megértve fogadta a férfi szavait, megköszönte neki a látogatást, majd mindhárman elkísérték a vendéget a bejárati ajtóhoz.
- Szép lakás és valóban meleg! – jegyezte meg Krisztián. Kezet csókolt Helénának, Mihállyal kezet rázott, Margitkát pedig arcon simogatta. A lányka arcáról újra lehervadt a mosoly, de mégis örült, hogy a vendége végre távozik, és miután Krisztián elment, szó nélkül indult is vissza a szobájába, de anyja megállította őt. Belekarmolt a krémszínű ruhájába, meghúzta a haját és visszaráncigálta őt a nappaliba.
- Mit képzelsz te magadról?  - kérdezte. Agresszív hangja annyira megérintette a lányt, hogy pityeregni kezdett. Sajnálkozva hajtotta le a fejét, de egy szót sem szólt. – Több komolyságot vártam volna tőled. – folytatta. Jól tudtad, hogy Krisztián ma érkezik hozzánk. Jobb szerettem volna, hogy ott legyél, amikor belépik az ajtón, hogy mosolyogva fogadjad te is. Kellemetlen helyzetbe hoztál, hogy utánad kellett menjek. Szégyelld magad, te lány!
- Sajnálom! – szólalt meg végre. Megtörülte könnyes szemeit, de a szomorúság még mindig ott ült az arcán.
- Hallottad! Két hét. Bőven van idő, hogy összecsomagoljad a dolgait és aztán elmenj vele. Nincs kifogás és nincs nyafogás. Meg se forduljon a fejedben, hogy esetleg nemet mondj majd neki, amikor újra idejön.
- De én nem…- szólt ismét a lány halkan. Legszívesebben kifutott volna a nappaliból. Szíve hevesen dobogott az idegességtől és a félelemtől. – Nem akarom őt! Nem hozzám való! – folytatta elcsukló hangon.  Utálom őt!
Heléna e szavak hallatán lazított merev testtartásán. Hűvös tekintete is langyossá változott. Emlékezett valamire. Egy pillanatig olyan volt, mintha elismerné lánya szavait, de aztán újra kihúzta magát, felállt és hirtelen elvörösödött, jobb kezét a magasba emelte, majd egy gyors mozdulattal nagyot suhintott lánya puha arcára, ezután megfordult és kiment a szobából. Vissza sem nézett. Margitka arcára tette a kezét. Forró volt. Könnyeivel úgy itatta a szoba vörös szőnyegét, mint eső a zöld pázsitot. Néhány perc múlva ő is felállt és felszaladt a szobájába, hogy ott próbáljon megnyugodni.

- Még mindig nem derült ki, hogy ki volt az az idegen, aki beléd kötött a téren? – kérdezte Heléna. Este volt. Újra csend.
- Nem tudom. Senki nem keresett meg, hogy beszélt volna még vele. Ám, vajon a polgármester választással mi lesz? Az idegen miatt minden megszakadt. Ma csend volt odakint. – válaszolt Mihály.
- Ma vasárnap volt. Ilyenkor minden házban nyugalom van. – tette hozzá Heléna. Legalábbis így kellene lennie, de az idegenek mindig mindent tönkretesznek. Feküdjünk le. Holnap ismét dolgoznunk kell.
Lefeküdtek. A vasárnapi hold már az égen ragyogott, körülötte csillagok tündököltek, de hideg volt odakint, akár csak ezúttal a Karai házban is.