Az utolsó vonat Ungvárról - 11. 1944 március,Kárpátalja:Aligátor

’44 március 19-én még visszhangoztak a lelkekben az ünnepi szózatok, Horthy kint volt a Sasfészekben az egykori német-osztrák határon, hogy Hitlerrel tárgyaljon, amikor a rádió valahol Németországban egy női nevet suttogott: „Margarethe”. Akik hallották és értették is ezt a szót, kikapcsolták a rádiót, a páncélszekrényből borítékokat vettek elő, feltépték és elolvasták, mire utasítja őket vezérük. Német vezényszavak csattogtak az éjszakában és a Birodalom szürke és fekete* csapatai pontos tervek alapján megindultak a védtelen Magyar Királyság felé.
A lakosság nem tudta, mit tegyen, amikor a Királytigrisek, a legyőzhetetlen acélmonstrumok végigcsattogtak az utcákon. Érezték, hogy bennük valami nagy, sötét és gonosz közeledik, de csábító volt a gondolat, hogy csak azért jönnek, hogy megvédjék Magyarországot a vörösökkel szemben. Végtére is, a német kultúrnép, a katonák udvariasak és nem erőszakoskodnak, nem is lesz annyira szörnyű ez a megszállás, ha egyáltalán annak lehet nevezni.
Ha a lakosság tanácstalan volt ezekben a napokban, akkor a honvédség tehetetlen. A Legfőbb Hadúr, Horthy nem adhatott utasításokat, hiszen elvágták a külvilágtól, a miniszterelnöknek, Kállay Miklósnak bujkálnia kellett, a vezérkar egyértelmű utasítások hiányában nem mert lépni. Nagy kérdés, ha ezekben a napokban Horthy a várbéli őrhelyén tartózkodik, másképpen alakult volna-e a magyar történelem. Igaz, a fiatal tiszteket elvakították a korábbi német győzelmek, a germán katona testesítette meg a felsőbbrendű embert, de az újabb generáció szemében, akik Trianon után váltak felnőtté, mindez másodlagos volt. Ők már nem egy nemzetek feletti birodalomban hittek, mint apáik nemzedéke, akik az Osztrák-Magyar Monarchiában nőttek fel, hanem a nemzeti öncélúságban, abban, hogy „a haza mindenek előtt”. Ők, ha parancsot kapnak, ellenálltak volna, de ez a parancs nem érkezett meg. A rangidős tisztek a vezérkarban képtelenek lettek volna ilyen parancsot kiadni. Ők még emlékeztek arra, hogy az előző Nagy Háborúban hogyan szerezték vissza a németek Erdélyt nekünk**, hittek még a XIX. századi becsületkódexben, a fegyverbarátságban és a hűségben, képtelenek lettek volna fegyvereiket tegnapi szövetségeseik ellen fordítani. És jól tudták: lehet, hogy III. Birodalom haldoklik, de ahhoz még elég ereje van, hogy erre a kis országra halálos csapást mérjen…

Istvánnál hajnalban csörgött a telefon, Gyula kereste:
- Az aligátor a lakásban van. Gyere be azonnal.
- Azonnal ott leszek!
Nem hiába ismerték egymást régóta, azonnal megértette az üzenetet. Nemrég a filmhíradóban mutattak egy krokodilt, amit a tulajdonosa a fürdőszobájában tartott. István tudta, hogy a barátja arra utal, hogy ellenséges erő megjelent a határokon belül. Az oroszok még messze vannak, csak a németek lehetnek. 
- Mi a parancs? – kérdezte, amint belépett a szobába.
- Parancs még nincs. Tegnap éjjel a németek megkezdték az ország megszállását, de nem kaptunk utasítást az ellenállásra, így csak a riadókészültséget rendeltük el. Fel kell készülnünk arra, ha megérkezik a parancs, akkor ellenálljunk.
- És minden egyes perc késlekedés rontja az esélyeinket.
- Mi mást tehetnénk, mint hogy várunk? Parancs nélkül indítsuk el a csapatokat Budapestre? Még pár napba beletelik, amíg elérnek hozzánk. És ki tudja… - hallgatott el.
- Mit? – kérdezett vissza István.
- Hogy most szövetségesként jönnek segíteni az oroszok ellen, vagy ellenségként szállnak meg.
- Szövetségesként törtek volna be?
- A teutonok sohasem az udvariasságukról voltak híresek – állapította meg cinikusan Gyula.
- A becsület mégis azt kívánná, hogy ellenálljunk.
- És ebben a testvérharcban vérezzen el az ország és az oroszok röhögjenek a markukba?
- Testvérek? Szent István óta másból sem áll a történelmünk, mint hogy hogyan próbáljuk megakadályozni, hogy a németek beolvasszanak a birodalmukba – vetette ellen István.
- Mégis, ők képviselik az európai civilizációt a keleti barbárokkal szemben – vetette ellen Gyula meggyőződés nélkül a német propaganda lózungjait.
- Ez már csak üres szólam. A nácik barbárságban egyenértékűek a szovjettel.
- Te is voltál a fronton, láttad, hogy éltek ott a muzsikok! Mint a rabszolgák, vagy az állatok.
- És a németek jobb gazdáik lettek? Te is láttad, miket csináltak a civilekkel…
- Megengedem, hogy a nácik ugyanolyan rosszak, mint a bolsevikok, de egyszer eltűnnek, hogy Hitler is elmegy, azonban Németország örök! Akármi is történik, ők fognak diktálni Európában. Magyarország csak akkor maradhat fent, ha igazodunk ehhez – mondta Gyula tettetett határozottsággal.
- Szóval csak aközött választhatunk, hogy kiknek legyünk a szolgái?
- Igen. A kis nemzetállamok kora lejárt.
- És az eskü, hogy a „Hazáért mindhalálig!”?
- Azt jelenti, hogy az adott körülmények között a legtöbbet tegyük meg a hazáért, nem pedig, hogy öngyilkos akciókba vágjunk. Ha a Kormányzó Úr azt parancsolja, akkor ellenállunk, de ha nem, akkor tisztelgéssel fogadjuk őket… - zárta le a beszélgetést Gyula.

…és a parancs nem érkezett meg, csak a baljós hírek. 22-én a volt berlini magyar nagykövetet, Sztójay Dömét nevezték ki miniszterelnöknek és ugyanezen a napon a német hadsereg elérte Kárpátalját. A korabeli vicc keserűen igazzá vált: katonai megoldással négy nap alatt meg lehet szállni az országot, de békésen két hétbe telik, mert meg kell hallgatni azt a sok üdvözlő beszédet.
Az ország mindennek ellenére az első napokban úgy élte életét, mintha mi sem történt volna. Igaz, a Gestapo*** megkezdte működését és letartóztatott néhány gyanús entellektüelt, de rájuk a többség mindig is ferde szemmel tekintett. A társaságban egymást győzködték az emberek, hogy ezek bizonyára megérdemelték, igazuk van a németeknek, ha móresre tanítják őket. István aggódva gondolt Jenőre, semmi biztosat nem tudott a sorsáról, Kárpátaljára lassan jutottak el a hírek.
Április 4-én kijöttek az első rendelkezések a gettósításról.
És István újra elgondolkozott: pár hónapja még azt tervezte, ha kitörnek a harcok, akkor Ilonát Pestre menekíti. De most mit tegyen? Mindenhol a pokol bugyrai forrongnak.
Egyik este, amikor a kétségeit elmondta a feleségének, az csak annyit válaszolt:
- Veled akarok maradni. Már csak te vagy biztos pont ebben az őrült világban, minden más bizonytalan. Nem akarom még egyszer átélni azt a poklot, amikor ezer kilométerre harcoltál tőlünk. Bármi lesz is, azt akarom, hogy együtt maradjon a család.
Ennél többet és igazabbat István sem tudott volna mondani.


* utalás a Wermacht szürke és az SS fekete egyenruhájára
** Románia 1916-ban megtámadta az Osztrák-Magyar Monarchiát és előrenyomult Erdélyben. A kezdeti román sikerek után német részvétellel a Központi Hatalmak ellentámadásba mentek át és elfoglalták Romániát.
*** Geheime Staatspolizei: a náci titkos államrendőrség.