Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Kellemes, igényes pornótörténet. Tulajdonképpen lektűr irodalom.
Kocsordon az észak alföldi községben jár a nyár, benéz minden ablakon, kulcslyukon, átsuhan...
Ne sírj lelekecském! - simogatta meg a fejem.<br /> A könnyeid elolvasztják az édes arcocskádat......
A tündér szemérmes pillantással eltakarta viszonylag lapos mellkasát.<br /> – Rajta! – noszogatta...
Csak emlékek kusza, összegabalyodott, szabálytalan, nehéz halmaza, amit leteszek itt örökre....
Friss hozzászólások
RichardRoe: Mindig felforr a vérem, ha egy...
2022-01-23 16:28
91esfiu: Tudtam, úgy tudtam :) már várt...
2022-01-23 00:43
Asszisztencia: Hello! Folytatás mikor várható...
2022-01-22 14:53
Marthy: Juj! Lesz következő rész ugye?...
2022-01-21 20:17
tenda: Nagyon tetszett.
2022-01-21 18:13
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Az utolsó vonat Ungvárról - 20. 1944. október 18-19. Búcsú

Egy pillanatnyi csend ölelte körül otthon, de a történelem nem állt meg, kíméletlenül gördült előre, mindent maga alá temetve. Reggel már elterjedt a hír a városban, hogy a Vörös Hadsereg elkezdte birtokba venni az Árpád-vonal üresen hagyott állásait. Bár számítottak erre, mégis döbbenetes volt erre ébredni. Hiába plakátozták tele a várost, hogy „kitartás”, „helytállunk”, hogy csak átmenetileg adják fel a várost, mindenki tudta, hogy valami végleg véget ért. A pályaudvaron tömegek várták, hogy vonatra szállhassanak, de a „hadianyagok” elsőbbséget élveztek. Botrányos esetek is előfordultak, volt, hogy helyi potemtátok a bútoraikat is fel akarták pakolni, de ez már a hungarista közigazgatásnak is sok volt és intézkedtek.
Szívszaggató jelenetek zajlottak le az utcákon: a katonák, akiket nyugatra vezényeltek, de családjuk, földjük, otthonuk idekötött, búcsúztak szeretteiktől… Sejtették: aki megy, aki marad, mind a halál útjára lép.
István ezt a napot a lakásban töltötte, mint de facto katonaszökevény nem mert az utcán mutatkozni.
- Ronda temetése ez a magyar világnak – gondolta csendben.

19-én Vincze András, a kormányzói biztos megtartotta utolsó értekezletét Ungváron. Már nem számított, mit határoznak, milyen jegyzőkönyv születik, csak a tény: „utolsó”. És amikor berekesztette az ülést, jogilag is lezárt egy korszakot.
Az este már csendesebb volt: aki menni akart, elment, aki maradt, de ez utóbbiak már nem mertek semmit sem tenni, csak vártak. István sétálni indult, már nem félt a járőröktől. A közigazgatás mindenestül köddé vált.
Közben arra gondolt, hogy a Don-kanyarból már ismerős számára a kép: az üresség. A régi hatalom kivonult, az új még nem érkezett meg. Eszébe jutott, hány fényképet is készített a keleti fronton. Ha lenne fényképezőgépe… Talán még meg tudná örökíteni ezt a pusztulást az utókornak. De ugyan, miért? Lesz-e még utókor, akit érdekelne a magyar világ kongó pusztulása? És szabad lenne-e egyáltalán megörökíteni? Nem lenne-e ez hullagyalázás? Eszébe jutott a nagyapja. Kisgyerek volt, amikor meghalt, de anyja kézen fogta és odavezette a kihűlt testhez. Gyerekfejjel nem értette, hogy hová lett az életteli vidámság, amivel nagyapja még néhány hete is mesélt neki. Most csak ott feküdt előtte egy élettelen valami, ami külsőleg hasonlított szeretett nagyapjára, de pont az hiányzott belőle, amit szeretett.
Most ilyennek látta Ungvárt is. Az utcák, a házak még a régiek voltak, de az élet már eltűnt. Ronda csendben kezdett oszlásnak indulni minden.
Vajon hány zsidót deportáltak? Vajon hányan estek el eddig is a fronton? És hányan menekültek el? Csoda, hogy üres ez a város? Nem inkább az a csoda, hogy maradt még pár magyar, aki tanúja lehet a végpusztulásnak?
Felnézett: a cukrászda előtt állt. Most már másik tábla lógott kint: „Áruhiány miatt zárva”. Nem törődött vele és belépett: az öreg azt ígérte, itt marad, hátha tud vele váltani pár szót. Néhány magyar szót. Az üzletben sötét volt, csak a nyitott ajtón áramlott be némi fény, nem is vette észre azonnal a pult mögött lógó testet.
Azonnal odarohant, de a test már kihűlt. Ennek már nem kell orvos, legfeljebb pap… Levágta és lefektette a földre. Furcsamód nem érzett semmit sem. Az öreg ünneplő ruhában volt, nem valószínű, hogy a nyilas suhanc tért volna vissza, hogy bosszút álljon a megaláztatásáért, ő maga választhatta ezt a véget. Körülötte széttört gramofonlemezek hevertek: magyar nóták, operettek, minden, ami a cseh megszállás alatt a hazát jelenthette neki.
A pulton, mintha csak üzenni akart volna a világnak búcsúzóul, az összetört lemez darabjai: Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország…
Így kellett lennie. Öreg volt, tudta, hogy még egy megszállást nem élne túl. Hogy kivárja a talán soha vissza nem térő magyar világot. István sok halált látott, már nem tudott megrendülni, mert arra gondolt, hogy vajon az életben lévőkre milyen sors várhat... Elmondott érte egy imát, s elhatározta, hogy a parókián bejelenti az eseményt. Az egyházak talán még működnek…
Útban a templom felé látta, hogy az utcán még lobognak a kidobált papírokból rakott tüzek. István megállt az egyik előtt. Valaki éppen egy fényképet dobott rá, büszke tartású magyar katonatiszt tisztelgett egy lengyelnek. Milyen boldogok és derűlátók is voltak akkor! De hamarosan minden irat, minden fénykép vádponttá fog válni…
Nem is kellenek nekünk az oroszok, mi magunk égetjük el az emlékeinket, fosztjuk meg magunkat a múltunktól. Halkan fütyülni kezdett egy indulót, amit még ’38-ban unalomig játszottak:

Hazánk része, Kárpátalja, köszöntünk!
Újra magyar és boldog lesz a földünk!
El nem vehet senki tőlünk majd többé,
Miénk voltál és az is leszel örökké!

Milyen könnyen is mondtuk nemrég, hogy „soha” és „örökké”… Mint a szerelmes kamaszok.
És annyit is értek a szavak.
Folytatások
2115
Még ma sem tudjuk pontosan, hogy hány magyar és német halt meg a kárpátaljai deportálásokban. Igaz, itt nem került sor olyan vérengzésekre, mint Erdélyben, vagy a Délvidéken, de az embertelen körülményekbe (élelmezés nélkül halálmenetek, ahol lelőtték, aki nem bírt továbbmenni, a téli hidegben szabadban töltött éjszakák, embertelen munka*) a deportáltaknak több mint a fele belehalt. Csak Szolyván (ahol összegyűjtötték a foglyokat, mielőtt továbbhajtották volna őket, 10-15 ezer teste nyugszik...
1997
Ezek lennénk mi, gondolta István. Egy csapat riadt szerencsétlen, akik tülekednek, hogy fel tudjanak szállni a vonatra. Minden civilizációs máz lekopott rólunk, hol van már a „kultúrfölény”, amiről annyit hallottunk régebben? Csak egyetlen ösztön, a túlélésé irányít minket. Engem is, gondolta őszintén. Ha már csak három hely lenne a vonaton, én is megölnék mindenkit, aki az utamba áll.
Pattanásig feszültek az idegek, amikor végre hozzákezdhettek a felszálláshoz. Egy kalauz nyugtatgatta...
2019
- Egyszer a szemedben kérdés volt… Emlékszel? Amikor a frontra indultam, a szemed azt kérdezte, hogy szeretlek-e és azt válaszoltam, hogy igen. És ma is ezt válaszolom: szeretlek. És ennek a szeretetnek a nevében kérlek, hogy keltsd fel a gyerekeket és csomagolj.
A nő a férfi szemébe nézett és csak ennyit mondott: - Hiszek neked.
- Köszönöm. Én addig elmegyek, de legkésőbb egy óra múlva itt vagyok.
- Hová mész?
- Akit lehet, riadóztatok. A barátainkat, az alárendeltjeimet.
2040
Mert Darwinnak és Hitler uraknak nincs igaza: az ember több, többnek kell lennie, mint egy ösztönvezérelt, túlélésre és szaporodásra játszó állat. Mindig ott van a jó és rossz közötti választás és mindig választani is kell. Talán nem is az a fontos, hogy mindig a jót válasszuk, hiszen gyengék vagyunk, tudatlan parasztok a történelem sakktábláján, hanem maga a választás, hogy ne hagyjuk magunkat sodorni az aktuális árral. Igen, küzdeni fog és megőrzi a családját és azt, ami emberré, morális...
2009
- Hát… - vakarta meg a fejét Iván. – Nagyon úgy tűnik, hogy itt se magyar, se cseh világ nem lesz, hanem csak orosz, bocsánat, ukrán.
- Mit tud?
- Tulajdonképpen én egyszerű ruszin paraszt vagyok, nem értek a politikához, hogy a nagyurak vagy elvtársak hogyan egyeztek meg egymással, de azt látom, hogy hiába vannak itt a cseh hivatalnokok, se a nép, se a katonák nem veszik őket semmibe se. Ha reggel bejön a faluba egy cseh és mond valamit, az orosz estére csak azért is az ellenkezőjét...
Előző részek
1990
A haza, a Kormányzó azt akarta, hogy itt szolgáljak, itt álljak helyt. A legitim hatalom most akadályoztatva van, a nyilas csürhét nem fogadom el annak, így az utolsó parancs marad érvényben: maradni. Hogy bármi is jön, néggyel több magyar legyen Kárpátalján. És belefáradtam a retirálásba is. Ezer kilométert hátráltam a Dontól, de mindig azt mondtuk, hogy a magyar határon megállítjuk a ruszkikat. És most itt vagyunk, a honvédség kiüríti a területet. De én nem! Maradok, kitartok, még akkor...
1852
- ...már ő is temeti Magyarországot – bólintott beletörődően István.
- Engedje meg, alezredes úr, de én itt élek nemzedékek óta. A magyar világot már annyiszor temették, de valahogy mégiscsak megmaradt. Gondoltam, csak maradjon, aki ezt ki tudja várni, ezért jobb, ha életben maradok, így éltem az engedelemmel. És hazaindultam, az én drága Ungdarócomba, ahol minden zugot ismerek. Volt még egy kis hitlerszalonnám, becseréltem civil gúnyára, s olyan szabadnak érzem magam, mint a madár!
1769
A haza mindig ugyanaz. Gondolj a mi életünkre. Én még a Monarchiában, a fekete-arany színek alatt kezdtem szolgálni. Aztán hűséget esküdtem Károlyinak, mert igaz, hogy romlásba döntötte az országot, de akkor ő jelentette a legitim felsőbbséget. Aztán szolgáltam a kommün alatt is, mert azok próbáltak meg legalább valamit tenni az ország területi épségéért. Aztán jött egy majdnem negyed évszázados kegyelmi időszak, amikor a sajátomnak érzett zászló alatt szolgálhattam egy olyan hatalmat,...
2145
Egy ilyen helyzetben mit ér az eskü, hogy a „Hazáért mindhalálig”? Ha most Budapest közelében lenne, átvehetné a parancsnokságot és a fővárosba vezényelhetné a katonákat, hogy támogassák a Kormányzót, de mit tehet itt, elvágva a világtól?
Ha most Horthyt puccsal eltávolítják, akkor kinek tartozik engedelmességgel? Az új vezetésnek, aki pusztulásba viszi az országot, vagy álljon át az oroszokhoz, de könnyen lehet, hogy akkor azok arra kényszerítik, hogy magyar testvérei ellen harcoljon?...
1738
A vonalak még tartották magukat, Isteni csoda volt, senki sem értette, főleg a szovjet hadvezetés, hogy hogyan. A nemzet színe-javát húsdarálóba küldték, a csapatok jó részét át kellett csoportosítani a délebbi frontszakaszokra, de a támadók csigalassúsággal haladtak előre, szinte álltak.
Hasonló történetek
3666
A repülőút kellemes volt és Cooper két óra múlva már a washingtoni lakásban volt. Ez nem volt olyan előkelő, mint a New Yorki, de azért nagyon otthonosan volt berendezve. Kapus sem volt, így Cooper simán bejutott. Gyorsan felmérte a terepet.
3930
Eva letette a kagylót, majd kiment a fürdőbe és megmosta az arcát. Aztán leült a hálószobába vezető lépcsőre.
- Legalább egy üveg konyakot hagyhattál volna nekem! - gondolta. Nem gyújtott villanyt, csak ült ott fáradtan, és az agya teljesen üres vol...
Hozzászólások
AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A tortenetek csapata új társkereső oldalt indított. Ismerkedés meleg férfiaknak: WWW.BOYSXX.SITE Ismerkedés heteroszexuálisoknak: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni:
Elmúltál már 18 éves?
Kérjük nyilatkozz, hogy elmúltál-e már 18 éves.