Aranykalitka (d.) Hála és szeretet

*
Közeli baráti család tragédiája. Férj, feleség - jó és biztos jelen, boldog házasság. Az asszony édesanyja váratlanul lebetegedett, lebénult.
A feleség 49 évesen feladta fogorvosi- szájsebészeti magánpraxisát, mert nem akarta Édesanyját elfekvőbe utaltatni.
De a lelke, legbelül: lázongott! Ő is, meg a lelkiismerete is. Csatát vívott a gyermeki szeretet és a lelkiismeret, no meg az önzősége, a hivatásának szeretete. Ott legbelül a szíve környékén, akkor is, ha nem is szólt.
Az orvosi egyetem után, már többedik éve, fogorvosként- sőt szájsebészként dolgozott, mérhetetlenül sokat. Minden elérhető szaklapot elolvasott, folyamatosan képezte magát. Felettesei, betegei szerették, megbecsülték. Mindig is jól keresett.
Ekkor születtek meg a fiúk, mivel ketten voltak. Egypetéjű ikrekként: Róbert és Norbert. Akkor hatalmas öröm és csodálatos boldogság költözött a családba.
Abban az időben, Klárinak az édesanyja, Emma nagyon sokat segítette a lányát, mindenben és folyamatosan. Főzött, finom süteményekkel kényeztette a családot, felügyelte a gyerekek leckéjét.
Így röppentek el az évek a kedves család felett.
Klári ezt a kettős megterhelést nem is bírta volna egyedül. Édesanyja ezt felismerte, kérés nélkül segített fizikailag, de lelkileg is, mindenben.
A két lurkó minden idegszálát igénybe vették az édesanyjuknak és a nagyanyjuknak - egyaránt. Pláne, amikor kiskamaszként, ketten - kétfelé futottak! Eleven, egészséges,okos szép két fiú.
Ma már a Corvinusra járnak, vizsgáikat folyamatosan a legjobb jegyekkel osztályozzák. Nagy jövő áll előttük.
*
Klári a házuk egyik földszinti szobáját kiürítette. Oda került az emelhetős betegágy, a polc, az Édesanyja lakásából áthozott vitrin a féltett csecsebecsékkel, hogy öröme legyen. Új függönyt is varratott, virágtartó, benne csodálatosan omló-bomló színes virágokkal. A kis szobát egy szétnyitható ajtó választotta el a nappalitól.
Beleroskadt az egyik fotelba és várta a mentősöket. Hamarosan érkeztek, hozták a mindig vidám, tűzről pattant, fekete szemű - valaha mindig mosolygósan nevetős édesanyját.
Emma fehér hajjal és megkeseredett arccal, hordágyon érkezett.
- Édesanyám, látod, milyen szép szobád van, áthozattam a vitrines szekrényedet, itt van Lolli, a kutyusod is. Már nagyon vártunk! - lelkendezve körülrajongta.
- Látom. Örülök neki és két könnycsepp gördült le a valaha vidám, mára megkeseredett szép arcon.
*
Teltek a hónapok, az évek. Klári felolvasott, régi DVD-ket néztek a begurított asztali számítógépen, mindent megtett, hogy felvidámítsa a szürke és egyforma hétköznapokat.
Édesanyja sokat sírt, mert rabnak érezte magát. Az ágy rabságában tengődött, bármennyire is szerették, ápolták.
Olyan ízű ételt, amit ő valaha is készített, már soha nem kóstolhat. Mindenki másképpen főz, a lánya is, ebbe belegondolva, enni is alig akart.
A mély depresszióból időnként sikeresen kihúzta az őt kezelő belgyógyász és leánya agyament próbálkozásai.
Nagybeteg édesanyját, Klári még azzal is meglepte, hogy maszek mentővel - Szegedre vitette. A régi barátnőihez, a régi szülői házhoz. Igen, valaha ott élt Édesanyja, mostanára már a testvérbátyja a családjával. Nagy volt az öröm, de kevés volt az idő, amit ott tölthettek.
InduLandusz! Vezényelt a mentőápoló, mennünk kell. Sok a dolog, kevés az autó.
Klári Édesanyja egész uton sírt, örömében, hálásan szorította meg leánya kezét.
Igen, valahol itt kezdődik a szeretet.
*
Az évek múltak, Klári is elfáradt. Az ápolási idő, neki 24 órából állt, évek múlva panaszkodott a férjének: a kórházban a nővérek is hazamennek pihenni, én mikor pihenek? Nekem mikor lesz életem? Hiszen én sem vagyok már éppen fiatal?
Mindkettőjük rabsága, mert azzá vált az ápolás időszaka - több, mint nyolc évig tartott.
*
Klári abban a hitben volt, hogy édesanyja temetésekor felszabadultságot érez majd, de ehelyett szomorúság és magány költözött árva szívébe.
*
Múltak a napok, feleslegesnek és üresnek érezte felszabadult életét...
Átforgatta a ház minden sarkát. Takarított és mindent rendbe tett, majd előadta a férjének, folytatni szeretné a hivatását. Abba a szobában, ahol Édesanyját olyan becsülettel és szeretettel ápolta, ott rendezné be a magán fogorvosi rendelőjét.
Férjének nem tetszett az ötlet, beleszokott a kényelembe, Klári ezekben az években, a több, mint nyolv év alatt, mindig és mindenben a segítségére volt. Ódzkodott már a gondolattól, a sok beteg látványától is.
Klári eltökélten, belevetette magát a fogorvosi felszerelések megvásárlásának tervébe.
Koppant.
Férje bármennyire is jól keresett, a gyerekeik egyetemi költségei jelentősen megcsappantották a biztos keresetét. Klári könnyek között ismerte be, le kell mondania az álmairól, nem csinálhatja meg a magánpraxist.
*
A tavaszi zápor elállt, a kert fellélegzett, ebből az ízes, illatos levegőből bőven jutott a ház nappalijába is. Klári leült a hintaszékbe és becsukta a szemét. Édesanyjára gondolt. Sok, mérhetetlenül sok volt az a több, mint nyolc év, így, még kimondani is. Elröppent, most viszont hiányzik, üressé vált az élete... Már a hívatását sem folytathatja. Kórházi, rendelői hely sincs, az évek elrohantak felette. Szomorú volt.
Ültében elaludt, álmában édesanyja jelent meg, aki újból vidám és egészséges volt. Éppen át akarta Őt ölelni, amikor a kezén melegséget érzett. Felkapta, mintha megcsókolták volna.
Megrebbent.
Két hűséges kutyaszem nézett rá, Édesanyja kutyusa volt. Lolli volt. Egy hűséges kutya-puszi a sokat dolgozott kézre, mely az ő gazdiájért dolgozott.
Klári szíve megrebbent, feladta az életét, de nem gond, van itthon éppen elég tennivaló! - vígasztalta magát. - No, meg csak nem vagyok egyedül napközben, hiszen mi megmaradtunk egymásnak és szeretettel nézett Lollira.
***