Ügyeleti szoba, orvosi pihenőhely. A berendezés, személytelen, sőt mondhatni: puritán.
Az ágyon egy férfi aludt, középkorú, jóképű, nagy tudású - a klinika reménysége. Ő az osztályvezető főorvos, fiatalon. Kitünő diagnosztaként is, de folyamatosan képezi magát. Ha nem a betegekkel foglalkozik, akkor az orvosi szaklapokat, netet bújja. Magánélete nincs, profi.
Dr. P. Zoltán, a hasi sebészet virtuóza. A háta mögött, így emlegetik, Isten kegyeltje, a varázslatos, csoda orvos.
Nyertes a hivatásában.
Csődtömeg a magánéletében.
*
A párkapcsolatot már nem is erőlteti, ideje? Nincs rá. Időnként egy-egy kellemes kaland, de semmi elkötelezettség! A nőt, mint eszközt használja fel, felgyülemlett feszültsége levezetésére.
Majd széles mosollyal útjára bocsátja.
*
Szülei részére minden hónapban a feladott csekkel, lelkiismeretét megnyugtatja. Telefonál, sűrűn: elég volt-e a pénz a ház, az udvar rendbetételére? A kamra feltöltésére? - ezt megkérdezi, mindig. De az egyéb dolgaikat már meg sem hallja, nincs ideje! - ezzel leteszi a telefont. Hogylétük felől érdeklődik, válaszukat alig várva boldog, hogy nincs további gondja. A szülei idősek, de egészségesek. Jól elvannak ott Somogyban, a rokonok, barátok szerető gondoskodásában.
*
Nappal az ambulancián, majd a többedik napra beosztott ügyeletet viszi. Kegyetlenül fáradt, a fásultságot, a tagjaiban, de az agyában is érzi.
Elaludt. Mélyen. Álmodni sem mer, a legmélyebb álmában is - ugrásra kész! Mikor szólal meg a csipogó, a telefon?! A többszöri felébresztés, a zűrös esetek, a reggeli vizit után alig várja, várta, hogy autójába beülve, hajtson, de minél messzebb, minél gyorsabban a saját elegáns, de végtelenül üres otthonába.
A lakásban csend, rend és elegancia. Minden a helyén, ragyogó tisztaság. Hiába, Eszter néni a bejárónő, gondoskodó szeretete a rideg lakásból, otthont varázsol. Jó, házi ételekkel, még a hűtő is feltöltve. Jófajta házi bor is behűtve, asztalra tányérok, sőt pohár is kikészítve.
Igazi kánaán! - gondolja.
*
Ruháit ledobálja, zuhany, majd jóleső pihi a saját ágyában.
- Huh, kétnapos szabadság! - sóhajt fel. Majd irány a konyha, hűtő ajtaját kinyitva meglepődik Eszter néni végtelen gondoskodásán. Vesz, melegít, eszik. Majd előkerül a házi bor is, többször is tölt. Finom édes, de ereje is van.
Észre sem veszi, csak úgy eltöltögetett egy egész üveggel.
Ismét az íróasztal, a net és a legújabb orvosi szakfolyóiratok. Belemélyed.
- Fáradt vagyok, a fenébe! - mormogja. - Majd ismét konyha, kávé! Jó forró, egy bögrével. Ismét a munka. Érzi a jóleső kattogást az agyában. Rendben, eszemre tértem! Ismeri fel "hamis biztonságát". Ez így megy hosszú hónapokon át...
*
Egy idő után már csak az alig-kaja, de a bor és a kávé. Majd a bor és a kávé, majd a kávét a coffein tabletta váltja ki. Még főzni sem kell, mégis felpörögeti az agyát, fáradságot sem érez...
Hajtja magát! Mókuskerékben érzi magát, leállni?! Nincs ideje, de önmaga által szabott lehetősége sem.
*
Zsibbadt éjszaka után, zuhany és autó, majd kórház, betegek végelláthatatlan "serege". Reménytelen és gyógyulásban biztos esetek. Vizit és megbeszélés.
Hadakozás a gyógyszer és egyéb ellátások miatt az igazgató főorvossal, morgás egy-egy ügyetlenség, netán ügyetlenség miatt a kis orvosokkal, de az elismert munkatársaival szemben is.
A nővérek? Régen szerették, ma már szemlesütve kerülik.
Ez így megy, mert viszi a munkáját, egész felpörgetett életét. Viszi, egyre erőszakosabban. Belekerült egy sodrásba, amiből lehetetlen kiszállni. Egyre több a beteg, aki tőle vár gyógyulást, jobbulást.
Nevét, elérhetőségét kézről-kézre adják:
- Jó orvos! Bízhatsz benne! - ilyen ajánlást, többnyire nem hagy ki senki. Őt sem hagyják ki, egyre többen és egyre erőszakosabban, kitartóan várják akár későn estig is.
Ő pedig úgy érzi, nem bírja.
Meghívták. Egy másik orvos, aki szintén hasonló életet él. Nehezen szánta rá magát, majd taxival ment a címre, érezte, inni fog.
Pasaréti villa, csodás kert, varázslatos ház, de ott is csend, csak a halk zene. Semmi család. Kietlen, magányos "farkas"-i életről árulkodik a ház minden sarka.
Hidegtál, bor, márkás pezsgők, megfizethetetlenül drága töményitalok.
Mindez után egy különös cigaretta. A füstje is illatos, sőt bódítóan hat rá.
Feldobja, felpörgeti. Jobbnak, okosabbnak, legyőzhetetlennek, gyorsabbnak érzi magát tőle. Erősnek és nyertesnek... Az élete nyertesének. Fáradságát elfeledtette vele. Minden olyan reményteljes, áttekinthető és jó!
Ezt érezte, azóta is ezzel és így él. Gyakran, egyre gyakrabban nyúl a füves cigarettához, no meg az egyéb, azóta beszerzett bogyóihoz.
Kizsigereli önmagát a folyamatos túlvállalásaival. Továbbra is.
Gond semmi, időnként rágyújt, érzi, szüksége van a "külső" segítségre. Amit a füves cigarettáktól meg a különösen drága bogyóktól, későbbi "édeskés" portól meg is kapja.
Hamarosan jönnek, következnek a vaskosabb szerek...
Enni is alig eszik, "lóg a szeren" és fogyaszt, egyre többet, de gyakrabban.
Irgalmatlan pénzek vándorolnak tőle - mások zsebébe. Ezért még többet bevállal, önmagát emészti fel. Rajta kívül egyre többen látják, de nem szólnak, kerülik.
*
Nem akar lebukni, vigyáz magára! - Ő legalábbis ezt és így gondolja.
Pedig nem így van.
Furcsa dolgokkal kell szembesülnie. Feledékeny. Fásult, mégis feldobott, ingerült. Látszólag jobb a kedve, valójában felpörgött. Bizonytalansága egyre nagyobb.
A kórlapokkal is baja van, sőt a gyógyszerek kiírásával is.
Szégyen, a gyógyszeres nővér figyelmeztette, hogy a 4-es szobában, a Kettesnek, rossz a dózis amit felírt!
Dühös lett és nyersen beválaszolt:
- Most ki az orvos?! Maga, vagy én!
A nővér elsírta magát, de akkor is kiállt a véleménye mellett, hogy azt a gyógyszert, a megadott adagban NEM ADJA be.
Ami a legszörnyűbb! A nővért harsány szavakkal kidobta az orvosi szobájából, majd átgondolta az adagot. Valóban rosszul utasította. De már nem kért elnézést.
Tegyen, amit tenni akar, ha annyira okosnak tartja magát. Kezével legyintette. Ezt régen soha nem tette meg. Gondok sűrűsödtek a feje felett. Suttogást hallott, maga mögött a folyosón, a társalgóban, sőt az értekezleteken is. Egyre többször került méltatlan helyzetekbe. Az utasításait a beosztottjai is egyre lazábban és fentással kezelték. Szembesült ezzel, válaszul Ő pedig egyre kibírhatatlanabb: dühös és nyers főnökké vált.
Eltörött benne valami, érezte a karrierje az élete forog kockán. A magyarázatot nem tudta, hogy ez mikor és hogyan történt.
Ttöbbször, sokszor nyúlt a féltve őrzött tablettáihoz, a füves cigarettához.
Esténként már nem a jófajta hazai bor, de márkás rövid italokat töltötte magának:
- No! Gallér mögé! - bíztatta a poharát tartó kezét. Mohón nyelte az ütős, erős italokat.
Zsongó fejjel esett be az ágyába, egyre többször ruhástól. Reggelenként nehezen gereblyézte össze magát, egyre pocsékabbul volt. Testileg, de lelkileg - legfőképpen.
*
Csörrent a telefon. A vonal végén Kálmán, régi barátja. Találkozót kér.
- Rendben! - bólintott a helyre, az időre. - Milyen hülye vagyok? Tette fel a kérdést önmagának, még meg sem kérdeztem, mi a jó fenének akar velem találkozni?! De azért elmegyek, mindenképpen! Tette le az ígéretet, önmagának.
*
A hangulatos étterem legszélső sarkában a csupa mosoly Kálmán ül. Már fél órát is várt, régen látott barátjára. Ő érsebész, elfoglalt. Családos. Dühös az üres, elvesztegett fél óráért, az értelmetlen várakozás miatt.
Meglátta a későn érkezőt, de uralkodott az arcán, a hangján. Széles mosollyal üdvözölte:
- Hogyan vagyunk? Hogyan vagyunk? - gyámolító, bicskanyitogató hangon, áthidalja a találkozó első, kínos perceit.
*
- Vagyok, mert vagyok! - Zoltán, felmordult. - Mi ez a fontos megbeszélés? Miért voltál velem ilyen erőszakos? Otthon akartam "dagonyázni", pihenni. Elzsibbadtam. Egyre többet vállalok, egyre többen jönnek, el- és belefáradtam. Kezdek fásulni! - panaszkodott.
- Hallottam! - Kálmán elkomorult arccal és szigorúan utasítja: - Zoltán, mindent, de mindent tegyél le. Bármivel és bármikor pörgeted fel magadat. A karriered forog kockán. Híred hozzám is elért, olyan kesze-kusza lettél. Nem értelek?! Mi a jó fene történt veled?!
Csend.
Zoltán az asztal terítőjének a sarkát morzsolgatja.
- Elfáradtam. A szokásos, előbb bor, könnyű cigaretta, majd kávé helyett coffein, majd erősebb szerek. Pörögtem. Füves cigi, tabletták, majd "édes por". Ne mondjad azt, hogy Te soha nem éltél vele?! Úgysem hiszem el!
- Pedig el kell, hogy higgyed! Nem erre esküdtél! Belőtt állapotban könnyen félre is kezelhetsz bárkit, bármikor. Orvos vagy Te? Emberből vagy Te? Felelősséged volt/van Neked? Orvosi esküdre emlékeztetnélek! Akkor szívedből - lelkedből tetted, tettük. Élted végéig be kell tartanod.
Légy szigorú és következetes! Önmagaddal szemben a legjobban. Csak így tudsz kitörni! Igen, jól hallottad: KITÖRNI az aranykalitkádból.
Kemény szavak, még keményebb arckifejezés.
A szöveget halkan, suttogva, de erőteljesen Zoltán szemébe mondta.
Majd kissé következett egy lazább, baráti beszélgetés, végül egy cetlit csúsztatott Zoltán kávéja mellé.
*
A találkozást leleplezésnek érezte. Az barátjától kapott papírdarabot hazaérve, ki is dobta az otthoni szemetes kosárba. Ezek után nagy dérrel-durral lefeküdt.
Másnap hajnalban minden tagja fájt, a pokol tűze égett minden tagjában. Égette, de belülről. Fájdalmai a kibírhatatlanság plafonját súrolta. Máris nyúlt az újabb adagért, de aztán mégsem. Verejtékezett, hányt, telefonált, nem tudta felvállalni a munkát. Első alkalommal kapta ez a "forgószél", a halálfélelem, a remegés.
Tudta, hogy a SZER hat, rombolta, rombolja a belső részét.
Tudja és komolyan vette a támadást.
- A fenébe! Felveszem a kesztyűt! - Kiáltotta és kibotorkált a konyhába, a szemeteshez. Kivette és homályos szemekkel kibetűzte, hová és mikor kellene elmennie. - Szabadnapot írok ki. Elmegyek. El kell mennem. - mondta beismerően, saját magának. - Nem tehetem meg a rám bízott betegekkel, muszáj lépnem! Önmagammal szemben és érdekében.
Érezte a béglyót magán, de azt is, hogy még időben van. Szabadulására van remény.
Újból a konyhába ment, de most még a kávéhoz sem nyúlt, teának tett fel vizet.
Tudta, az ördögi körből ki kell törnie, mert ha nem, a posványban végzi. Igen, igen, az alkohol is, de egyéb "segítő, felpörgető" szerek is károsak, be kellett látnom.
VÉGE, FINIS!!!
Köszönöm, Kálmán! - mondta ki a barátjának a nevét, mintegy önmagának. De szívéből határozta el, véget vet ennek a lelki- és fizikai toprongynak. De azonnal. Ismét erős lesz, határozott és tiszteletet parancsoló, EMBERRÉ válik.
Újból a régi Zoltán lesz.
*
Sok-sok hónap után így és ez történt. Zoltán osztályvezető főorvosként kevesebbet vállalt. Hárított. A fiatal kollegákat is hagyta érvényesülni, nem mutatta de nem is játszotta el a pótolhatatlan szerepét.
Barátját a sikeres terápia után felhívta, csak ennyi mondott:
- Öreg, kösz, hogy eszemre térítettél!
- Te is ezt tetted volna a helyemben! - válaszolta Kálmán.
- Ha Te mondod?! Igen, valóban én is megtettem volna... A barátság jogán.
*
KITÖRT!
*
Neki sikerült! Sokan vannak, akik az alkohol mámorából nem tudtak és nem tudnak kitörni. Nem ismerik az anonim alkoholisták rendszerét, de egyéb drogfüggőeknek meghirdetett segítségét sem. De nem is akarnak "tiszták" lenni. Jól érzik magukat az egyre süllyedő dagonyában, míg végül elvesznek, menthetetlenül belesüppednek olyan mélyre, honnan már nincs kiút, csak a sötétség felé. De az a lejtő meredek és csúszós. Nehéz visszafordulni, sokuknak nem is sikerül. Pláne időben.
*
Akinek a családjában, baráti körében ilyen gond adódik, segítsen a rászorulton, a függőségben szenvedőn. Emelje ki, hogy szerencsésen TÖRHESEN KI - az önmaga által épített aranykalitkájából!
Bárki megérzi, hogy egyedül, könnyebben ment, megy. Ennyi.
***
