Az belváros elegáns részén az iroda. Évtizedek óta hirdeti, hogy itt Dr. M. Barnabás és Fia ügyvédek. A bejárat mellett tábla, melyre fel van festve: szerződéskötések, jogi képviselet és -segítség. Alapítva, no igen itt egy nagyon régen volt évszámot írtak fel.
Fáradt arcát a tenyerébe temette. - Nagyapám, apám sőt én is ebbe a keréknyomba léptem. Rolex óra mutatja az időt, budai elegáns, tágas öröklakásban élek. Mindent megtehetek, annyi a pénzem. Határaim tágasak, de az életem? No igen, az életem kalitkában van! - sóhajtotta.
Barátok? Nincsenek. Üzlettársak? Vannak, no és ügyfelek. Program? Magánéletem? Nincs. Minden és mindenkor az üzlet kötelékében és érdekében. Fogadások, színházi előadások, kötelező, udvarias körök. Jól kell tudnom mozogni az üzleti életben. Ha nem vagyok jelen, nem vagyunk jelen, meghaltunk, meghalunk.
Ez az életem?
Elegáns, angol szövetből készült öltönyben, "takarítok". Szemetet, amit a pénzes ügyfelek összehordtak, ami miatt ők jól éltek és élnek. Gond és lelkiismeret nélkül. De kell valaki, aki kihúzza őket a slamiból. Takarítók. Igen, ezek vagyunk mi ketten apámmal és még néhány jól menő, szinte megfizethetetlenül drága ügyvéd.
*
Korán érkezett a bíróság elé. Rágyújtott, az autó ablakát lehúzva jólesett a szívar fanyar íze a szájában. Gondolatait összegereblyézte. Napok óta dobogott benne az ügy. Védence szabadlábon védekezhet, ezt is nekik köszönheti.
Mit is követett el? Visszaélést, beosztásával, mások pénzével, hitével. No, de majd kimosom! - Biztonságát, mindent taroló ügyvédi furmányosságát érezte, tudta. Micsoda stratégiát épített fel! A vesztes fél, hiszen kezdettől úgy hívta az ellenfelet, úgyis beleroppan. A kiskapukat, amikbe belekapaszkodva feltárja azt a másik oldalt.Azt a másik oldalt, ahol nincs pénz agyafurt ügyvédre, ahol csak a kisemmizettség és a jóhiszeműség van. Ahol mindent elveszítettek. Eleve, bárki kerül vele vagy a apjával szemben, vesztésre van ítélve. Ezt tudják. A bírók is, az ügyészek is. Megtámadhatatlan tényekkel igazoltak, a Sátánt szolgálták.
Stratégiáját pontosan felépítve lépett ki a bírói pulbitus elé. Beszédét ragyogóan építette fel, az ügyész is csak hápogott. Többedszer, rutinosan, lehengerlően védte meg a csaló, helyzetével visszaélő üzletembert.
A tárgyalást természetesen megnyerte.
A vesztes könnyekkel kűzdve részletfizetést kért a mindösszes bírósági költségekre. Ő nem tudott ilyen, hozzá hasonlóan vakmerő, agyafurt, kiskapukat kereső és meg is találó, paragrafusokat kijátszó ügyvédet megfizetni.
No ezt is évekig nyögheti a szerencsétlen! Mennyire kisemmizték! - Rossz érzéssel nyugtázta a gondolatot. Nem elég, hogy átverték, még itt is, én is "megvezettem". De, hát ilyen az élet!
*
Ügyfele, a megbízója a nyertes ítélethirdetés után két kézzel akarta megölelni. Kezet akart rázni a menő ügyvéddel, aki patyolatra mosta,a mocskos visszaéléseiből. Kaján vigyorral közeledett az ifjabbik Dr. M. Barnabás felé.
- Mondták, tudtam, de ez a fergeteges győzelem! Nem hozott szégyent a nagyapja nevére, sőt az apjáéra sem! - dícsérően lapolgatta volna meg az ügyvéd vállát. De Ő, kicsúszott a dícséretes elismerés és érintés elől. Egy jó kutyának érezte magát, aki nem választotta meg a gazdáját. Védte, tette a felvállalt ügyet. Nem mérlegelt.
Képzeletében felsejlett a vesztes fél kilátástalan tekintete...
- Rendben. A számlát küldöm az irodájába! - ezzel sietősen sarkon fordult. Léptei az ismerős folyosón végig kopogtak, egészen a kijáratig. Nyertem, nyertem, nyertem... A cipői is ezt kopogták: NYERTEM! De hol a határ, amikor már nem akarnék nyerni?!
A kapus nagyot bólintott, tudta Ki Ő, aki sietősen, szinte menekülve vette az irányt a hatalmas bírósági kapu a kijárat felé. Felszabadulnak, nyertesnek kellene éreznie magát. A diadal kábító,szédítően hiú érzése, ezuttal elmaradt.
*
Az irodájába érve sietősen kérte az aláírandó dossziét. Mindent aláírt, gondosan, le is pecsételte a számlákat, iratokat. Majd behívta Babyt a titkárnőt.
- Kérem, ne zavarjanak! - adta utasítását, szűkszavúan. - Majd bőrfoteljában hátradőlt és szivarra gyújtott. - Nagyapus! - Szólította meg a hatalmas olajfestményről szigorúan néző nagyapját. - Te hogyan bírkóztál meg a lelkiismereteddel?! Te hogyan tudtál tovább élni egy-egy olyan ügy után, amikor tudtad, a Sátánt véded... Eladtam a lelkemet, Te is, Apám is ezt tette! - sóhajtott fel. - Hiába a számolatlanul dőlő pénz, hiába minden, a lelkiismeretem lázad és ezt már sokadik éve érzem. A lejtőn csúszok, azon a lejtőn, amit én építettem, önmagamnak...
Apám másik ügyben, másik bíróságon védi az "érdekeket", a fals igazságot. A koholt védelem, kiüti a vád kezéből a paragrafusokat. Igen, igen, családi vonás...
A lelkiismeretem?! Hol van! Hol maradt?
A bárszekrényhez lépett. A hűtő részéből pezsgőt vett elő, majd óvatosan kinyitotta. Pukkanás nélkül tört elő az üvegből a habzó, márkás ital. A metszett kristálypohárban a buborékok vidoran, felfelé kergették egymást. No igen, még Ti is felfelé törekedtek! - szólította meg a buborékokat. Csak én érzem, hogy ennél lentebb már nem lehetek.
Ivott.
Ráérősen, amikor elfogyott a pezsgő, a páncélszekrényéhez lépett. Beütötte a kódot, az ajtó kinyílt.
Egy forgópisztolyt vett elő. Komótosan megtöltötte, majd leült.
A pisztoly kakasát kibiztosította, célzott és lőtt. Egyenesen a szíve közepébe...
*
- Ha volt egyáltalán szíve?! - ezt a kérdést a kirendelt nyomozó tette fel, mintegy önmagának.
Volt szíve. Ezért húzta meg a ravaszt...