Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
kortárs, epika, próza, kispróza, novella, elbeszélés
-Mit csinál?-kérdezte Sanyi. <br /> Bence hátrafordult a vízen és a mellkasához húzta a lábát....
-Méltóságos polgármester úr, követ az árnyékom!-panaszolta zihálva, fehérre vált arccal Dobráter...
Hatalmas „Ohjvé!” felkiáltás hallatszott. Rozi mama nem mozdult tovább. A konyha ajtó kivágódott...
Őszentsége laptopja nyitva volt, a sarkot szinte csak az az egy fényforrás világította be....
Friss hozzászólások
eliksz13: Nagyon szép leírás. Élő. Erzem...
2019-05-17 23:19
Gábor Szilágyi: Elrontottad a feltöltést! Volt...
2019-05-15 15:19
Mordred12: Folytatást!
2019-05-14 14:57
Mordred12: Azta! Ez baromi jó!
2019-05-14 14:38
kamilla10: Kicsit lehetne még aprózni. Sz...
2019-05-11 16:19
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Életem...

Esik az eső! Szemem apró villanásait az ablakon túlra irányítja és cseppek millióinak zuhatagát, véli felfedezni a forró aszfalton! A hatalmas hőség hirtelen dermesztő hidegbe csap át. A melegségtől izzadó járda sercegése a gyorsan érkező hideg és félelmetes eső hatására kezd elviselhetetlenné válni. Nem lehet bírni, érzem agyam minden apró kis sejtje, kezdi felmondani a szolgálatot és egyenként szépen sorba - nem tolakodva - hagyják el a nyakamon elhelyezkedő testrészemet, ami képviseli az egész szervezetem irányításának egyik fő középpontját! Lefekszem az ágyamra, hátha segít valamit a vándorló agysejtjeim elleni ádáz küzdelmemben. – Bámulom a plafont… a fehérre festett tapéta valósággal elvarázsolja látószervem életét, és olyasfajta megnyugvással tölti el az egész szervezetem, hogy maga Mahatma Ghandi is megirigyelné!

Behunyt szemmel még mindig az ágyamon helyezkedek el vízszintes testtartásomba kezem a fejem alatt összekulcsolva, és lelkem nyugodtságával utazgatok álmaim elvarázsolt világaiban! A magasság, amit ezzel az utazással most áthidalok elmondhatatlan, egyszerre van melegem és fagyok meg. Az Északi sarkon pingvinek társaságába járkálok kezemmel együtt az összes testrészem lilára fagyva, mígnem egy ottani illetőségű ember rám talál a –30°C ban és abban a pillanatba Egyiptom egy elhagyatott sivatagában találom magam, ahol a fullasztó és a forró levegő apró darabokra olvasztja szét az amúgy már egyébként is kiszáradt légzőszerveimet.
Hirtelen kinyitom a szemem és hallom, hogy csörög a telefon. Természetesen felveszem, mert szinte biztos, hogy valamelyik ismerősöm talál meg azzal az apró kis kéréssel, hogy átjöhessen és érzéketlen, deformált undorító nyálkás csápjaival rám csatlakozzon és kiszívja a fejemből azt, ami miatt én akárki számára is valaki lehetek azt, ami minden úgynevezett barátomnak, az álma, a célja, hogy megszerezhesse tőlem azt, amit én iszonyatos energia befektetése mellett szereztem meg magamnak. Nem loptam, nem csaltam, nem hazudtam, hogy megszerezzem magamnak… egyszerűen dolgoztam… ennyi, dolgoztam azért, hogy az enyém, lehessen.
Csörög a telefon!

Természetesen felveszem, mert szinte biztos, hogy valamelyik ismerősöm az. És tényleg. Időpontot szeretne egyeztetni, hogy mikor érek rá… Természetesen az alkalmazkodás megint az én feladatom, nehogy már én választhassak időpontot arra mikor, és ki csapolja le az amúgy is már fogyatkozó sejtállományt a koponyámból.
Közli, hogy a csápjai készen, mindent tud, hogy hogyan vehesse el tőlem azt, ami az enyém; de én tudom, elvenni nem tudja, lemásolni talán, de elvenni soha. Belemegyek, hogy segítsek szegény elesett és tudatlan ismerősöm tudás és információ befogadására képtelen tudatán. Másnap délutánra meg is tárgyaljuk és le is fixáljuk azt a pár órát amennyi idő alatt, megpróbálja elérni azt, amihez én heteket, hónapokat kellett, hogy dolgozzak. A telefon után ismét visszafekszek az ágyamra és bámulom a fehérre festett tapétás plafont.
Várom… várom… de mégis mit? Mi az, ami történhet velem itt az én kis birodalmamban miközben ide, telepedek az egyébként nagyon kényelmes fekvő alkalmatosságra, ami mellesleg az enyém! Ez is az enyém és enyém a szék, a szőnyeg, a parketta, az asztal, a TV, és minden, minden az enyém, ami ebbe a pár négyzetméterbe beletartozik! Ez mégse izgat senkit, ezt senki nem akarja az undorító kinövekedéseivel a magáévá tenni bűnös és erőszakos metódust követően, összecsomagolni és elvinni! Ez nem kell senkinek! Ez nem! Akkor én miért? Ő és én, ami teljes mértékben szétválaszthatatlanok… ő és én ő és én…
Tudatlannak éreztem magam.

Próbálgattam az apró kis fogaskerekeket rábírni, hogy dolgozzanak, ne lustálkodjanak, mert nem akarom, hogy egy borús reggelen azt tapasztaljam, hogy soha többé nem képesek a munkára. Arra a mások által ismeretlen munkára, ami fáj, nehéz és gyötrelmes munka! Utáltam, én is ugyanúgy utáltam, mint mindenki más utálja, de vele lehet élni, nélküle viszont lehetetlen! És ez, ez az, ami mindenkinek kell, amire mindenkinek szüksége van, és amiért engem elviselnek maguk körül, nem vetnek meg, nem dobnak ki és közösítenek ki. Csak ez az, ez az apróság az, ami a külső szemlélőnek láthatatlan, de én érzem, sokszor fáj az, amit látok, hallok, tapasztalok, és ami a legrosszabb érzem; sokszor éreztetik velem és ez a legrosszabb. Ez az, ami számomra az egyik legelviselhetetlenebb érzet! NEM bírom így sokáig! Érzem, hogy egyre kevesebb lesz a hely a csápoknak, egyre több a soha be nem forró mély, vérző, szívemből gennyedző, mindenki számára taszító seb. Taszít szinte mindenkit. Taszítja az, amit ő okozott nekem. Megváltozottnak, elviselhetetlennek, bunkónak, és tudatlannak tart, de nem érzi át, hogy árt nekem minden egyes kis sérülés okozásával! ŐK azok, akik ellöknek maguktól, mikor megpillantják fejem nem éppen eltakarható nyílt sebeit. Torz emberré váltam a társadalom szép lassan ki fog vetni magából, hisz ki viselne el egy több sebből vérző megfáradt fiatalembert.

Tudatlannak éreztem magam. Próbálgattam az apró kis fogaskerekeket rábírni, hogy dolgozzanak… Éreztem, hogy szép lassan elnehezednek a szememet takaró bőrréteg izmai és látószervem világa szép lassan sötétségbe borult.
Elaludtam!
Tudatom alatti világom szépen lassan a felszínre tört és álmaim végeláthatatlan sötét és kacskaringós útjára léptem. Lenéztem a lábam elé az út darabokra volt törve akár csak az egész lényem, a testem, a lelkem. Átugrálva az apró kis gödröket, útra keltem a soha véget nem érő sötétségbe burkolózó sztrádán. Egy pillanatra megtorpantam… a jobb oldalamon felfedezni véltem életem egyik fordulópontjának történéseit. Ám eszembe villant a tény, hogy álmodom és így nyugodtan álltam tovább.

Egy szemvillanás alatt a szobámban teremtem és már a lebeszélt leszíváshoz, készülődtünk. Átröppent az agyamon egy gondolat, ami utána rögtön elúszott, mint egy gondola. A következő másodpercben már futok, menekülök, lábaim nehezek, mint a Mont Everes sziklái és érzem, hogy csak egyre nehezednek. Futnék, de nem tudok. A csápok egyre csak közelednek. Orromat megcsapja a bűz, ami ezekből a kibírhatatlan, elviselhetetlen zöld nyálkás nyúlványokból terjeng. Futok, rohanok, száguldok, de nem tudom lehagyni, egyre csak közeledik és közeledik, mígnem egy váratlan pillanatban eltűnik! Körülöttem pálmafák, tenger, a mindenki által elképzelt idilli világ… De tudom, hogy ez csak az orvos által belém fecskendezett morphium hatása.

Szemeim lassan kinyílnak, bódult vagyok, véremből még nem tisztul a szer. Ez a bódultság, ami elfeledtetheti velem az élet sivár kietlen világát, ami vkinek megváltás, de nekem átok, hogy itt kell, hogy teljenek a napjaim, amikor én egy másik világba vágyok, egy olyanba ahol a munka, amit dolgoztam és amit elértem vele az becsülendő és nem a kirekesztésre okot adó jellemző legyen. Ez a világ még messze van. Amíg az ember, ember addig ez így lesz.
Hazaértem!
A kábultság hirtelen eltűnt és visszacsöppentem életem megszokott menetébe… Épp készülődtem volna fel, hogy kipihenjem a sebek, és a gondolkodás okozta fáradalmakat, de nem, nem tehetem, hogy ledőlök és visszamegyek abba a világba, ahová vágyok.
Csöngettek!

Kinéztem az ablakon és látom, hogy a fényes nyúlványokkal érkező ismerősöm ott ácsorog az ajtó előtt gúnyos mosollyal a szája szegletén. Mit tehetnék, beengedem és hagyom, hogy megtegye, amiért jött. Az ajtó kinyílik és belép rajta Ő! A szemem ősszeszűkül már alig látok ki az apró kis résen és várom a következő fájdalmas „csatlakozást”.
Agyamba egyszerre hasít a fájdalom és a felismerés! Sejtjeim velem együtt tiltakoznak és utasítják el a csápok rettentő bűzét és munkájuk által keltett elviselhetetlen érzetét. Hirtelen kirohanok a szobából és elzavarom az ismerőst! NEM, nem vagyok hajlandó tovább tűrni a megaláztatást és a kihasználást…
Esik az eső! Szemem apró villanásait az ablakon túlra irányítja és csöppök millióinak zuhatagát, véli felfedezni a forró aszfalton! A hatalmas hőség hirtelen dermesztő hidegbe csap át. A melegségtől izzadó járda sercegése a gyorsan érkező hideg és félelmetes eső hatására kezd elviselhetetlenné válni. Behunyt szemmel még mindig az ágyamon helyezkedek el vízszintes testtartásomba kezem a fejem alatt összekulcsolva, és lelkem nyugodtságával utazgatok álmaim elvarázsolt világaiban!
Csörög a telefon!
Felveszem…
- Segítség kellene…
- …
- Tudsz nekem segíteni…
- Persze gyere nyugodtan szívesen várlak…
Hasonló történetek
2412
Szerelem volt ez az első látásra. Valami olyan, mely mindent elsöpör. Egy hurrikán, mely kitép minden fát, és ledönt minden falat. Ember ilyen erős szerelmet még soha nem érzett, mint én akkor.
3349
Felöltöztették este feketébe a lányt, esküvői díszeket festettek arcára és kezére, felékszerezték, fején a kendőt ezüst pánttal fogták oda, nyakába arany láncot akasztottak, ujjára égköves gyűrűket adtak, derekát arannyal átszőtt övvel díszítették, és lábára selyem szandált húztak. Aztán az asszonyok elénekelték neki a menyasszony dalát...
Hozzászólások
További hozzászólások »
PanniP ·
Ismerős. :) Mármint, természetesen elvonatkoztattam.
Nekem nagyon tetszett.

keco ·
de mostmár tudom, hogy én se vagyok egyedül...amúgy a történet nagyon jó!

bemba100 ·
Hello,
How are you today? My name is Penda
I saw your profile on my search for a nice and trusted person so i decided to write to you, I will like you to write and tell me more about yourself direct to my email.( pendabemba) (@) (yahoo.com )
from there i will reply you with more of my details and pictures,
I will be waiting to receive your email,
Have a nice day.
miss Penda

thanks

aaaaa

Helló,
Hogy van ma? A nevem Penda
Láttam a profilt keresni egy szép és megbízható ember, így úgy döntöttem, hogy írok neked, én szeretném, ha írni és mesélj még magadról közvetlenül az e-mail címemet. (Pendabemba) (@) (yahoo.com)
Onnan fog válaszolni neked több az én részletek és képek,
Én is arra vár, hogy megkapja az e-mail,
Have a nice day.
miss Penda

köszönöm

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: