Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Friss hozzászólások
vinzso: Köszi, beküldtem a második rés...
2020-08-08 21:42
aveon: Ötletes!
2020-08-08 15:04
aveon: Hiányzik belőle a történet.
2020-08-08 15:03
aveon: Jó volt.
2020-08-08 15:03
aveon: Nem rossz.
2020-08-08 15:03
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

BURGONYA beküldött történetei

627
Mentünk tovább. A folyosó már majdnem véget ért. És ott nem láttam ajtót, csak egy falat, tele idegen, gonosz jelekkel. És akkor egyszerre megértettem, hogy ez egy zsákutca.
Arra eszméltem, hogy a kislány már nem fogja a kezemet. A hátam mögé került. Lassan, nagyon lassan fordultam meg, jeges bémultsággal véve tudomásul, hogy lóvá tettek.
Billie Eilish eltűnt. Thakatéri állt ott, de ezúttal nem egy gyönyörű nő képében...
1287
A történet 10 évvel ezelőtt már megjelent, csak darabokban került fel, jó lesz látnom így egyben. Kisebb korrekciók is történtek a szövegben. Vácon lakó vagy a várost ismerő olvasóknak bizonyára ismerős lesz a környezet: akkoriban ott éltem, s a helyet rémálmok városává emelte tébolyult elmém. Jöjjenek hát velem az érzéketlen, bizarr félelmek világába: megmutatom, mit láttam akkor a sötétség mélyén.
1106
Magam előtt látom a város fehér tornyait, és képzeletben felkapaszkodok rájuk. Odafentről a végtelenbe látok. A város falain túl síkság nyújtózik a sötétlő láthatárig, a folyó szinte csak sejthető, széles csík, a csöndben hollószárnyak suhogása hallik...
2778
Tovább folyattam magamra a vizet, amikor megéreztem a változást.
A víz. Sötét lett. Fekete.
A megdöbbenéstől megszédültem. Végignéztem magamon, és láttam, hogy mocskos feketeség csorog végig a testemen, ami már nem is tisztán víz, hanem valami ragacsosabb anyag…
1798
Eszméletre térve a meleg ágyban, kőmereven s lüktető mirigyekkel, mily sugallat, szendergések milyen lehelete volt az első, az alfa, a rév, melyen a csaknem tudattalan álmodó átfolyt a féltudatos létezésbe?
2356
- Mi a baj? – kérdeztem tőle.
Felnézett. A szemében ott volt az utóbbi évszázad minden naplementéje.
- Nem jött el hozzám – mondta fátyolos hangon. – Minden éjjel eljön pedig. A dédim. Itt van alattunk. Mindig kimászik. De most nem.
Dermedten álltam. És egyszerre megjelentek a szellemek.
2803
Ez a történetem megjelent már itt, majd négy évvel ezelőtt - míly szomorú! - ám darabkákban, s mivel újraolvasva megtetszett, úgy döntöttem, szeretném egészben látni. Politikailag inkorrekt, visszataszító és szürreális, ám van benne valami a gúnyos könnyedségből, ami belőlem, és sokunkból talán örökre elveszett.
2418
Szakadt a hó. Hatalmas, komor panelházak meredtek fel odakinn a szürkeségbe. Jeges, sarkvidéki szél borzolt csenevész bokrokat, amik örökre beledermedtek a permafrosztba. Csövek kígyóztak a házak közötti pusztaságban a távoli gyárak felé, melyek alaktalan vasszörnyekként magasodtak a város fölött. Sötétedett, és olyan érzésem volt, ha most lemegy a nap, fel sem jön többé.
Megrémültem. Mindent, csak ne az örök sötétet ebben a világban.
2324

"A tartály folyik

Fekete ruha mint a körme

Ez teljesen ki van zárva

No látja uram"
2680
"Láttam minden díszletét, amivel lélekben körülvette magát: ruhákat, kelméket, bútorokat; én fölfegyverkeztem, új külsőt adtam neki. Láttam mindent, ami érdekelte, amint az ő akarta volna megteremteni a maga számára. Mikor úgy tetszett, renyhe a szelleme, követtem őt, furcsa és bonyolult tettekben, messzire jókba vagy rosszakba: biztos voltam benne, hogy sosem lépek be az Ő világába..."

Arthur Rimbaud: Egy évad a pokolban